Ráérősen sétálgatunk a kastélyban, lassan felérünk a Griffendél toronyba is. Bent Harry ül Ginny mellett az egyik kanapén, és lázasan magyaráz neki valamit. Ginny elég idegesnek tűnik, és csak mered maga elé.

- Hello! – köszönök tétován.
- De Ginny, ha megismernéd, rájönnél, hogy igazán jó lelkű kisfiú – meséli Harry.
- Áh, Timről van szó? – kérdezem könnyedén.
- Harry örökbe akarja fogadni! – szól közbe Ginny kissé hisztérikusan. – De nekem nem kell!
- De nincsen családja... Senkije! – próbálkozik Harry.
- Előkerül egy nyolcéves kisfiú a semmiből, azt mondja, nincs senkije, semmije, és te csak úgy elhiszed? Azt hittem Harry, ennél azért megfontoltabb vagy. Lehet, hogy hazudik – csóválja Ginny a fejét.
- Dumbledore majd utánajár! – vág vissza Harry.
- Ah! – horkan fel húgom. – Peeersze – gúnyolódik.
- Csak nem kételkedsz Dumbledore-ban is? – tátja el a száját Harry.
- Vakon mész utána. Emlékszel, ő maga mondta, hogy tapasztaltsága ellenére nagyokat tévedhet. Lehetnél kissé... Szóval nem ennyire rajongó – mondja ki az utolsó szót Ginny suttogva. Harry tátott szájjal mered rá, majd pár másodperc múlva harag villan a szemében dühvel párosítva.
- Szóval megkérdőjelezed a döntéseimet? Nem bízol bennem... Ezt nem hiszem el, Ginny... – túr idegesen a hajába, és feláll. Tesz pár bizonytalan lépést, majd így szól: - Minden esetre én úgy gondolom, Ginny, hogy amíg nem bízol bennem, és ezek az érzéseid, jobb, ha nem gondolod komolyan a jövőnket közösen – nyomja meg az utolsó szót hangosan, és kisiet a klubhelyiségből. A húgom pár pillanatig döbbenten néz maga elé majd, mikor felfogja a hallottakat, szája sírásra görbül.
- Ha...hallottátok? – hebegi zavartan. – Most szakított velem? – Néhány könnycsepp legördül az arcán, és az ölébe hullik.
- Nem – huppan le mellé Hermione. Én csak tétlenül állok, és a hallottakon merengek. Ginny valóban nem bízik Harryben? Lehet. Viszont tényleg elgondolkodtató dolgokat mondott. Harry tényleg túlságosan hisz Dumbledore-nak. Vajon képes lenne nélküle is dönteni a fontos kérdéseknél? Az igazgató nem lesz mindig mellette, hogy segítsen neki. Ez a túlságos ragaszkodás nem vezethet jó megoldáshoz.
- De teljesen úgy hangzott, mint egy szakítás – szakítja félbe Ginny hangja a gondolatmenetemet.
- Csak mérges, de nem mondta, hogy vége. Csak kért, hogy gondolkodj el az érzéseiden. Ennyi – vélekedik Mio.
- Ennyi? ENNYI? – zokog fel Ginny. – Neked ez ennyi? Hiszen megkérdőjelezte a kapcsolatunk alapját! A bizalmat! Mégis min gondolkodjak el? Mindennél jobban szeretem őt! De nem kell az a nyavalyás kölyök! Tim. Tim Survey – ejti ki utálattal a szavakat. – Megint előjött a mindenkitmegmentek komplexusa. Pedig azt hittem, már megszabadultunk tőle. Mégis mit képzel ez a gyerek? Hogy jön és feldúlja a kapcsolatunkat?
- Ginny, szerintem a kissrác nem is tud rólad – vetem közbe.
- Ugyan már Ron! Te talán örökbe fogadnád? Neked kellene valakinek a gyereke? – Pár pillanatig tétovázom, de kibököm a választ:
- Nem.
- Na látod! Nektek amúgy is ott a pici. Ha én nem vesztem el a gyermekünket, Harrynek se kéne ez a Tim!
- Ezt ne kezdjük el – szól halkan Mio.
- Mégis mit vár könyörgöm? A Roxfort után gondolom, megy horcruxokat kergetni. Akkor meg ki fogja ellátni azt a kölyköt? Nekem még van itt egy évem, és amúgy sem fogok egy nyolcévest nevelni! Abszurd! Egyszerűen nem térek magamhoz! – Időközben Ginny felállt, és idegesen járkál fel-alá. – Hogy képzelheti? És még én vagyok a hibás! Nem hiszem el... Ez lehetetlen – motyogja. Félve pillantok Hermionéra, mintha tőle várnám a megoldást. Ő összehúzott szemmel Ginny felé bök a fejével. Értem én a célzást....
- Ginny... – kezdem.
- Mi van? – mordul rám két szitkozódás között. Nagyot sóhajt, és bocsánatkérően néz rám. – Bocs Ron! Csak kicsit ideges vagyok.
- Érthető – bólogatok. – Hiszen nem is ismered Timet. És igazat kell adnom abban is, amit Harrynek mondtál.
- Na ugye! – mondja. – Ez marhaság! Nem fogom felnevelni azt a gyereket! Ha Harry annyira akarja, akkor nevelje egyedül!
- Ezt komolyan mondod? – nézek rá. – Képes vagy lemondani Harryről?
- Képes – bólint elszántan. – Vagyis... Nem – teszi hozzá, és lehuppan a fotelbe. Arcát kezébe temeti, és válla megrázkódik. – Mi a csudának mentetek be abba a hülye búvóhelybe? – kérdezi kétségbeesetten.
- Harry úgy gondolta, hogy horcrux lehet bent. Tudjukki energiáját érezte.
- Harry Tudjátokki varázserejét érezte Tim lakhelyénél? – tátja el a száját Ginny. – És ezt csak mondod?! Akkor a kölyöknek nyugodtan köze lehet Tudjukkihez. És Harry ezek után is örökbe akarja fogadni???
- Tim azt állítja, hogy nincs köze Tudjukkihez.
- Hah! – horkan fel Ginny. – És egyből hitt is neki, mi?
- Úgy tűnik – szól közbe Hermione is. – Az én véleményem akkor is az, hogy nyugodjunk le, és várjuk, hogy mi történik. Lehet, hogy Harry épp ezekben a pillanatokban gondolja meg magát miattad Ginny.
- Az képtelenség – rázza a fejét húgom.
- Hiszen szeret téged! – bizonygatom. – Csak... Most elbizonytalanodott. Ez a Tim gyerek önmagára emlékezteti. Hiszen ő is így járt, nem emlékeztek? Elvesztette a szüleit, és a nagynénjéhez került. Szerintem attól fél, hogy Tim is valamilyen rossz családhoz kerül, és olyan élete lesz, mint neki.
- Jó, ez mind szép és jó, de... – kezdi Ginny. – Most ezt így hirtelen... Nem várhatja el...
- Talán ha tényleg megismernéd őt, Ginny... – mondja halkan Mio. –
- Lehet, hogy tényleg az lesz a legjobb. Azt hiszem, megkeresem Harryt. Végülis abból még semmi gond nem lehet, hogy beszélek a kissráccal. Nem? – hevesen bólogatunk, mire elindul a portré felé. Ám az hirtelen kicsapódik, és Harry lohol be rajta, egyenesen Ginnynek ütközve.
- Mi történt? – kérdezi Mio ijedten. Harry azonban tudomást sem vesz a kérdésről, csak Ginnyt nézi.
- Hova indultál? – kérdezi.
- Téged akartalak megkeresni – válaszolja a lány megszeppenten. – Tudod, gondolkodtam. És... Abból, hogy beszélek Timmel még nem lehet semmi baj. Aztán majd meglátjuk...
- Hajlandó lennél örökbe fogadni? – élénkül fel Harry.
- Azt nem mondtam... Egyelőre csak megismerem. – Harry nem szól semmit, csak megcsókolja Ginnyt.
- Nem gondoltam komolyan, amit az előbb mondtam. Csak ideges voltam. Sajnálom – halljuk Harry halk szavait. Rámosolygok Hermionéra, aki meghatottan ül mellettem.
- Ron, a szerelem mindig erősebb. Én ezt már annyiszor észrevettem. És annyi mindent kibír – néz a hasára, és végigsimítja rajta a kezét. Közelebb húzódom hozzá, és egy apró puszit nyomok az arcára. A vállamra hajtja a fejét, és lehunyja a szemét.
- Tanulnunk kellene – mondom. – Mindjárt itt vannak a vizsgák.
- Tudom – sóhajtja Mio. – Pár nap, és az egész jövőnk eldől...
- Ha engem nem vesznek fel, akkor... Hermione, mi lesz velünk, ha nem sikerül?
- Sikerülni fog! – ráncolja a homlokát. – Muszáj... – mondja már inkább csak magának.
- Nem lesz könnyű... Fogalmam sincs, hogy honnan lesz pénzünk. Ez komoly dolog! – nézek szigorúan Hermionéra, aki jajhagyjukmáratémát arckifejezéssel vizslat.
- Én megértem, de a pénz nem minden... – csóválja a fejét.
- Addig oké, de amíg nincs lakásod, meg pénzed kajára, ruhákra, akkor már gond van. Anyáék nem tudnak minket eltartani, tudod, hogy apa nem keres sokat. A te szüleidnek lehet, hogy van pénze, de...
- Esetleg vállalhatnál munkát az Aurorképző mellett – mondja halkan.
- Mi?? – hördülök fel. Azonban ha jobban végiggondolom, ez tűnik a legokosabb megoldásnak. – Mégis mit?
- Azt még nem tudom – vonta meg a vállát Mio.
- Hmm. Rendben van. Majd még meglátjuk.
- Skacok, mi most elmegyünk Timhez – szól hozzánk Ginny.
- Oké! – válaszolom, mire Harry és a húgom kilépnek a portrén. Hermione hirtelen felpattan, és felkap egy könyvet az asztalról. Visszahuppan mellém, és beleveti magát az órákig tartó magolásba. Sajnos a vizsgák közeledésére való tekintettel, én sem tehetek mást...

***

Erős fény világítja be a szobát, pechemre pont az én szemembe tűz. Résnyire nyitom hát őket, és álmosan nézek körbe. Piros fotelek, kanapék, kandallók, egy oroszlán festmény a falon... Ez nem az én szobám. Ez a klubhelyiség! Valaki mocorog mellettem.

- Jó reggelt! – köszön Mio ásítva. – Hol vagyunk? – tekint ő is körbe.
- Klubhelyiség. Úgy látszik, elaludtunk tanulás közben. – És valóban, valami kényelmetlent érzek a derekamnál, és ahogy odanyúlok, az átváltozástan könyvemet bányászom elő.
- Már csak két nap... – mondja Hermione eltűnődve. – Hihetetlen, hogy pár hét múlva örökre itt hagyjuk a sulit. Ez az elmúlt hét év... Olyan csodálatos volt – ábrándozik.
- Bizony. Kemény évek, és nem éppen nyugodt évek, de nagyon jók voltak. Azért rossz lesz itt hagyni.
- Igen... – mormolja Hermione, és feltápászkodik. – Rendbe szedem magam. Pár perc, és jövök.

Én is feltrappolok a lépcsőn, és halkan benyitok a szobánkba. Beosonok a fürdőszobába, és tisztálkodás után, ruháimat is lecserélem. Visszasietek a klubhelyiségbe, ahol Hermione már türelmetlenül vár.

- Hova sietsz? – nézek rá meglepődve. Ő felvont szemöldökkel a hasára mutat, mire egy pillanatra megáll benne az ütő. – Úristen! Megindult a szülés? – Nagyot nevet, és közelebb sétál.
- Hova gondolsz? – fonja nyakam köré a kezeit. – Csupán éhes vagyok.
- Jaaa – nyögöm bambán. – A frászt hoztad rám. Na gyere, együnk valamit. – Kézen ragadom, és lesétálunk a Nagyterembe.