|
Az oltárnál
Ginny Potter 2008.06.27. 12:26
24. fejezet
Az oltárnál
Egy héttel később, mikor lesétáltunk a konyhába, reggeli mellett az esküvői meghívók is voltak az asztalon. Mosolyogva néztünk össze Hermionéval, de már nem szóltunk semmit, az utóbbi egy hétben hozzászoktunk már anya teljes fellelkesedéséhez. Fejébe vette, hogy amilyen gyorsan csak lehet, lebonyolítja a ceremóniát. Kezembe vettem egy pirítóst a tálcáról, és szórakozottan rágcsálni kezdtem.
- Szerintem a rózsaszín virág jobb lenne, de a kék is jól mutatna... Szerinted, Hermione? – hadarja anya idegesen.
- Szerintem is a rózsaszínű a szebb, Mrs. Weasley – válaszolja Mio gépiesen, ellenkezni már nem is mer az utóbbi egy hét után.
- Ron, fiacskám, beszéltem Mrs. Malkinnal, mehetsz ünnepi talárt csináltatni ma tízkor.
- Kösz, anya – biccentek. – Asszem, akkor jobb is, ha elkezdek készülődni. – Lágy csókot nyomok Hermione homlokára, és felsietek a lépcsőn.
Délben, mikor visszaérek, Hermione kisírt szemekkel ül a szobánkban az ágyon.
- Mi történt?
- Semmi... – szipogja. Látja rajtam, hogy nem hiszek neki, így belekezd. – Elmentünk ruhát nézni...
- És? Választottál? – mosolygok, de mikor látom, hogy szerelmem szája lefelé biggyed, és könnycseppek kezdenek potyogni újra a szeméből, elbizonytalanodok.
- Mindben úgy néztem ki, mint egy bálna! – fakad ki. Óh, Istenem!
- Dehogy néztél ki úgy! Fogadok, hogy gyönyörű voltál! – bújok hozzá, mire egy kis mosoly jelenik meg az arcán, de nem tart soká.
- De komolyan, Ron, én nem így képzeltem el az esküvőm... Szép szeretnék lenni... Csak ezen az egy napon, úgy igazán...
- Te mindig szép vagy... – győzködöm. – És egyáltalán nem vagy bálna... A pici babánk miatt nagy a hasad, nem azért mert kövér vagy.
- Szerintem mindkettő – duzzogja.
- Ugyan már! Biztos vagyok benne, hogy találtok megfelelő ruhát. Miért kellene azonnal sikerülnie?
Nagyot sóhajt.
- Figyelj... Anya annyira szeretné, ha még a baba születése előtt összeházasodnánk. Annyira beleélte magát.
- Én megértem. De...
- Kérlek! – nézek mélyen a szemébe.
- Jól van... Még szétnézünk. De a boltban is majdnem a sírás kerülgetett.
- Elmennék veled, de...
- Még csak az kéne! Nem láthatsz az esküvőnk előtt menyasszonyi ruhában! – kiáltja.
- Tudod – kezdem halkan. – Már alig várom a napot, hogy a feleségem legyél.
Meghatódottan néz rám, és csak ennyit mond:
- Nagyon szeretlek!
Anya július hatodikára tűzte ki az esküvő napját. Szerencsére Hermione is megnyugodott végre, mikor megtalálta álmai ruháját. Az egész család már teljes lázban égett, beleértve engem is. Ahogy teltek, múltak a napok, a feszültség egyre csak nőtt, és nőtt...
- Anya! Nem találom a nyakkendőm! Hova raktad? – rohanok egyik szobából a másikba, mint egy veszett egér.
Igen... Ma van hatodika...
- A székeden van a szobádban! – hallom lentről.
- Hermione! – kopogok be a szobánk ajtaján. – Kiadnád a nyakkendőm? A széken van... Majd nem nézek oda.
Egy aprócska kéz nyúlik ki az ajtó mögül egy mélyvörös nyakkendőt lóbálva.
- Ez az? – cincogja, hallom a hangjában az idegességet.
- Igen ez... Minden oké? Jól vagy?
- Nem.. Ron, annyira félek!
Kinyújtja a kezét, én pedig jó erősen megfogom.
- Mitől? – lepődök meg.
- Attól, hogy otthagysz az oltárnál... – vallja be halkan.
Hangosan felnevetek.
- Butaság! Nem foglak. És ne aggódj, minden rendben lesz.
Lassan felemelem a kézfejét, és lágyan megpuszilom.
- Szólnál Ginnynek, hogy jöjjön segíteni?
- Persze – válaszolom, és lesietek a lépcsőn.
- Ron! Megjöttek a zenészek. Terelgesd már be őket az egyik szobába! – száguld el mellettem Ginny, de még sikeresen elkapom az ajtóban, hogy szóljak neki, Hermione várja...
Már csak pár perc. Azt hiszem, hogy már mindenki lent van, csak én meg Hermione nem.
- Ron, kész vagy? – néz be Harry az ajtón. Ő a vőfély.
- Háát... Igen – válaszolom bizonytalanul.
- Akkor gyere, te őrült!
- Már miért lennék őrült? – háborodom fel.
- Aki képes elvenni Hermionét...
Nem sokon múlik, hogy Harry inkább a Gyengélkedőn „bulizzon”, de megemberelem magam.
- Szeretem – mondom tömörem, inkább magamnak, mint neki.
- Tudom, haver. Látom rajtad – teszi hozzá, és bátorítóan elvigyorodik.
Jól mondtam. Mindenki itt van. Még többen, mint kellene. Az egész kert tömve van, a torkomban meg akkora gombóc nőtt, hogy hiába nyelek nagyokat, nem akar elmúlni. Segélykérően Harryre nézek, de nem figyel ide. Szerintem titokban Ginnyt nézi... Biztos megbánta a szakítást... Lassan az oltárhoz sétálok a rózsaszín virágszirmokkal telehintett úton, és látom azt a megannyi boldogságtól sugárzó vendég arcát, és érzem, hogy ez erőt ad. Kissé megigazítom a talárom kiszsebébe tűzött vörös rózsát, és még mindig idegesen a pap elé állok. Szerintem órák teltek el, mikor végre felcsendült a jól ismert zene, és Hermione megjelent a székek végénél.
Istenem, hogy milyen gyönyörű! Most, hogy megy le a nap, és a vörös sugarak megcsillannak a barna fürtjein. Az egész olyan hihetetlen és olyan varázslatos. Lassan lépdel a szirmokon, hasonlóan, mint én, és csak lopva néz rám. Rá mosolygok, és bólintok. Ettől mintha kissé felbátorodna, és nagyobbakat lépne. Az utolsó lépéseket, már szinte futva teszi meg, és a nyakamba veti magát. Szorosan magamhoz ölelem, és megpuszilom az arcát.
- Ez csak a végén jött volna... – suttogom a fülébe, mire felkacag.
- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy...
Nem figyelek. A fejemben csak az dübörög, hogy esküvő, most feleségül veszem. Valami melegség árad szét a testemben, és átkarolom Hermione derekát. Ő lassan a vállamra hajtja a fejét, és mosolyog.
- Ronald Weasley akarod-e az itt lévő Hermione Grangert feleségedül, kitartasz-e mellette jóban-rosszban, egészségben-betegségben, amíg a halál el nem választ?
- Akarom – mondom ki határozottan.
- Hermione Granger akarod-e az itt lévő Ronald Weasleyt hites férjedül, kitartasz-e mellette jóban-rosszban, egészségben-betegségben, amíg a halál el nem választ?
- Igen – válaszolja Mio, és mikor ránézek, látom, hogy sír.
Felhúzom az ujjára a karikagyűrűt, majd ő is így tesz.
- Megcsókolhatod a menyasszonyt! – hallatszik az utasítás, én pedig vigyorogva nézek újdonsült feleségemre.
Húzom az időt, mire könnyektől nedves arcán fura grimasz fut végig, magához húz, és hosszan megcsókol. A kitörő tapsvihar és éljenezés kissé meglep minket, ijedten válunk szét, mint akiket rajtakaptak valamin.
- Éljen az ifjú pár! – hallatszik valahonnan, majd rizszápor fogad minket, mikor a sorok között sétálunk.
Hermione kiszakítja magát a kezeim közül, és apja nyakába veti magát, majd édesanyját szorongatja meg. Engem is megtalál anya, és látom, hogy szeretne mondani valamit, de nem találja a szavakat.
- Óh, Ron! – zokogja. – Annyira szeretlek! – suttogja, és megölel.
Apa is gratulál, és természetesen a sok rokon, ismerős, barát is. Miután kipuszilkodtuk magunkat, a tömeg elvonul a felállított nagy sátor alá, ahol megterített asztalok várnak minket, roskadozva a sok finomságtól. A zenekar lassú dalba kezd, Fred pedig bejelenti, hogy itt az idő, hogy Hermione és én eltáncoljuk a közös táncunkat. Szemeimmel őt keresem, és már látom is, ahogy felém siet, majd megfogja a kezem. Kezem derekára csúszik, és magamhoz húzom. A zene ütemére andalgunk, szememet végig a tekintetébe fúrva. Mikor el-elszakadok, akkor a tömeget nézem, próbálom kivenni, kik vannak itt. Harry bátorítóan mosolyog, és felfelé mutatja a hüvelykujját. Persze látom Ginnyt is, aki felettébb furcsa, de nincs túl messze Harrytől... A tánc végeztével többen a parkettre jönnek, hogy belevessék magukat a buliba, én és Hermione pedig kicsit elvonulunk a szabad ég alá. A sötétben is látom Hermione körvonalait, csillogó szemét.
- Ez olyan csodálatos volt – mondja halkan.
- Igen, én sem tudtam volna szebbet elképzelni – teszem hozzá.
- Csak ne lennék ilyen fáradt... És még az egész estét végig kell táncolnom... – nevet kényszeredetten.
- Dehogy kell! Nem is engedném! – mondom gyorsan. – A te állapotodban. Nehogy most induljon meg a szülés. Még bírja ki augusztusig!
- Igen... Muszáj leszek végig ülni a saját esküvőm...
- Szerintem nem lesz ez olyan szokványos lagzi... Úgyis elmennek majd éjfél körül. Tekintettel rád... – mosolyodom el.
- Ron! Gyertek már, mindenki titeket vár! – jelenik meg Fred, így csatlakozunk a társasághoz.
Szerencsére jól mondtam, a vendégsereg egy óra körül szedelőzködni kezdett, elbúcsúztak, és elmentek, hatalmas szeméthalmokat és nászajándékhalmot hagyva maguk után.
- Mindenki babacuccokat vett! – nevet Hermione, mikor már a századik rugdalózót veszi elő. – Úristen! – sikoltja.
- Mi történt? – szaladok oda ijedten.
- Ezt nézd! – mutat a kezében lévő papírra, amely, ha jól látom, egy levél.
Kedves Hermione és Ron!
Sokáig tűnődtünk rajta, mit is ajándékozzunk nektek, mire végül összedugtuk a fejünket, és megszületett a megoldás: Fogadjátok tőlünk sok szeretettel első közös házatokat London külvárosában.
Szüleitek
- Nem hiszem el, hogy a szüleink házat vettek nekünk! – kiáltok fel.
- Úgy tűnik – néz maga elé Mio elhűlve, majd felocsúdva a nyakamba veti magát.
Esküdni mernék, hogy a sátortól nem messze anyáékat láttam, akik elégedetten csapták össze a tenyerüket...
- Ezzel megoldódott a lakásproblémánk! Istenem, Ron, ennél már csak akkor voltam boldogabb, mikor kiderült, hogy babánk lesz, és te is örültél.
- Jó régen volt, nem? – emlékezek vissza. – Mintha évek teltek volna el, pedig csak alig nyolc hónap.
- Igen... Csak azt sajnálom, hogy nászútra nem tudunk most elmenni. De vígasztal a tudat, hogy a testvéreid ajándéka egy csodálatos utazás a Kanári-szigetekre, amikor majd ráérünk... A baba születése után majd...
- Igen, ez igazán rendes volt tőlük...
Fáradtan huppanok le az egyik székre, Hermione pedig az ölembe ül. Kisimítok egy kósza tincset az arcából, mire ő közelebb hajol, és megcsókol. Mindketten érezzük, hogy jól döntöttünk, amikor a baba megszületése előtti ceremóniára szavaztunk. Még szorosabbra fonom a kezeimet feleségem körül, ő pedig szerelmesen bújik férje karjaiba.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;