|
Vállalom a kockázatot
Ginny Potter 2008.06.27. 12:29
26. fejezet
Vállalom a kockázatot
Felgyorsultak az események. Gyorsan leszaladtam anyához, és a segítségét kértem, hogy próbáljon már Hermione lelkére beszélni.
- Nem! Nem, nem és nem!
- Hermione, értsd meg...
- Molly – néz Mio kisírt szemekkel anyára -, nem megy. Érted?
- Mi nem megy, kis drágám?
Látom rajta, hogy vonakodik válaszolni. Alsó ajkát beharapja, és rám pillant. Nem értem, mi van...
- Ron, kimennél egy percre? Vagy kettőre? – pillant anya Hermionéra, aki lassan bólint.
Mi van itt? Jól van, itt sem vagyok!
*
Hermione nagyot sóhajtott, mikor Ron kilépett az ajtón, és lehajtotta a fejét. Molly újra a nőre emelte a tekintetét, és várta a választ. Ezt persze Hermione is látta, és már bánta, hogy kiküldte férjét, és kettesben maradt anyósával.
- Én még erre nem vagyok kész... – suttogta alig hallhatóan, és lehunyta két mogyoróbarna szemét, mire azok alól újabb könnycseppek indultak le az arcán.
- Ó, istenem! Szegénykém, megrémültél, igaz?
Hermione lassan bólintott, és elpirult.
- Hidd el, én szeretném ezt a babát, bár tarthatnám már a kezemben! De ez a szülés dolog... Nagyon fáj? – nézett kíváncsian anyósára, aki meghitten elmosolyodott.
Odaült Hermione mellé a falhoz, hátát megtámasztotta, és megfogta a nő kezét.
- Őszintén... Legyen elég annyi, Hermione, hogy eléggé. De amit utána érzel, az földöntúli.
- Az egész terhességem alatt olyan boldog voltam. Ron... Ron a legcsodálatosabb ember, akit valaha ismertem. Nagyon sze... – csuklott el a hangja – szeretem.
- Tudom, kis szívem.
- Most mégis úgy érzem, hogy nem éreztem át a dolog súlyát. Aú! – kiáltott fel a nő, és a hasához kapott. – Jól vagyok, jól vagyok!
Molly összehúzott szemöldökkel nézett rá.
- Hadd mondjam végig – kérlelte Hermione, mire az asszony beleegyezően bólintott. – Egy gyerek... Tizenhét éves vagyok. Úristen! Tizenhét!
Hermione nevetve-hitetlenkedve a homlokára csapott.
- Tudom, mit érzel – szólt hozzá Molly. – Mikor Bill született, alig voltam idősebb nálad. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy én csak az után estem teherbe, hogy befejeztem az iskolát... A lényeg, hogy pont ugyanezt éreztem, nem tudtam mit kezdeni a gondolattal, hogy órák kérdése, és anya leszek.
- Jó anya leszek? – tette fel Hermione a kérdést halkan, inkább csak magának.
- Igen – mosolygott rá Molly. – Én tudom, hogy az leszel.
Hermione lágyan elmosolyodott, és csöndbe burkolózott. Anyósa érezte, hogy itt a nagy pillanat, hogy újra próbálkozzon:
- Szívesen elüldögélnék még itt, de valaki ki akar jönni onnan! – jegyezte meg viccesen, és gyengéden a nő nagy pocakjára bökött. – Be kell menned a Mungóba, Hermione.
- Nem tudnám... Nem tudnám itt megszülni?
- Itt? – hökkent meg az asszony. – Hidd el, biztonságosabb a Mungóban.
- De én nem merek felülni Ron seprűjére! – rémüldözött Hermione. – És ha leesek?
- Tudod mit? – élénkült fel Molly. – Arthur kerít neked egy kocsit. Na, benne vagy?
- Megtenné? – könnyebbült meg Hermione.
- Persze! Majd én elintézem.
Ron anyja feltápászkodott, és a kezét nyújtotta Hermione felé.
- Gyere, Ron már biztos halálra izgulta magát, hogy mit csinálhatunk ennyi ideig – mondta Molly.
Hermione felnevetett. Anyósa elindult az ajtó felé, de a nő közbelépett:
- Molly? – Az említett hátrafordult. – Köszönöm!
Molly lágyan megrázta a fejét, jelezve, hogy mindez semmiség volt, és lenyomta a kilincset.
*
Autó. Apa szerzett autót. Ideges vagyok. Nagyon ideges. Amikor anya kinyitotta a hálószoba ajtaját, azt hittem, menten elájulok. Nem tudtam, mi fogad bent. Próbáltam elkapni néhány hangfoszlányt, de sajnos nem igazán sikerült. Így mikor végre újra bemehettem, megkönnyebbülten zártam Hermionét a karjaim közé. Ő pedig biztosított róla, hogy mégis csak a Mungóban szül. Hála égnek! Apa villámgyorsan szerzett autót, úgyhogy most a Mungó felé száguldunk. Vagyis amennyire apa mer gyorsan hajtani... Hermione szorosan hozzám bújik. Eléggé szaporán veszi a levegőt, nagyokat fújtat, és nagyon szorítja a jobb kézfejem.
- Nemsokára túl leszünk rajta – bátorítom.
- Na.. nagyon re... remélem – nyögi kínjában.
- Apa, nem mehetnénk gyorsabban? – türelmetlenkedek.
Rákapcsol, és egy negyed órán belül London belvárosába érünk. Mikor apa végre lefékez a Szent Mungó előtt, kilököm az ajtót, és kipattanok.
*
Nem akarja, hogy bent legyek. Kiküldött a folyosóra. Mit kiküldött! Kizavart! Így most azt se tudom, mi van bent. Gondolom, csak szólnak ha már megvan. Én nem sejtettem, hogy ez ilyen idegölő dolog lesz. Mikor kiderült a baba, nekem erről fogalmam sem volt. Miért nem olvastam el az apróbetűs részt? Hülye vagy, Ron. Már megint hülye.
*
Megjött anya is. És ő is ugyanolyan ideges, mint én. Egyik percben látom az arcán az aggodalmat, a másikban pedig széles mosollyal mondogatja, hogy nemsokára még egy unokája születik! Én meg mondogathatnám, hogy most fog megszületni az első gyerekem. De nem mondom. Istenem, meddig vannak még bent?!
*
Kijött az egyik gyógyító. Megmondom őszintén, nagyon megijedtem. Valójában az történt, hogy a nő elég szomorú képpel jött ki. Én meg teljesen lesápadtam.
- Nem, nem... Ne, kérem! Mondja, hogy minden rendben van! – szaladtam oda hozzá. Ő meg csak lehajtotta a fejét. – Mi történt? Mondja már! – kiáltottam rá, mire összerezzent.
- Mr. Weasley, én... – beharapta az alsó ajkát, és az ajtó felé tekintgetett. – Van egy kis komplikáció.
- Azt gondoltam! – kiáltottam megint, mire a nő mérgesen nézett rám. – Elnézést – tettem hozzá vörösen. – Kérem, mondja már, hogy mi történt?
- Farfekvéses a baba.
- Far...mi? – értetlenkedtem, mire anya közbevágott:
- Farfekvéses, Ron. Azt jelenti, hogy a lábai néznek a kifelé vezető út felé. Pedig a fejének kéne. – Majd a gyógyítóhoz fordult: - Meddig várhatunk?
- Azt hiszem, még egy fél óráig maximum. A fájások erősödnek, Hermione nagyon szenved. Valószínűleg nem szülhet természetes úton.
- Mi? – kaptam fel a fejem. – Na nem! Hermione erről hallani se akar majd.
- Épp ez a gond, Mr. Weasley. Hogy már tudja – tette hozzá a nő. – Menjen be! Szüksége van magára.
Félve tettem eleget a kérésének. Azok után, ahogy az előbb eléggé indulatosan kiküldött, féltem tőle. Mégis, mikor beléptem, hálásan mosolygott rám. Azt hittem, minden rendben van, amíg közelebb nem mentem.
- Jó, hogy visszajöttél – leheli halkan. – Sajnálom...
- Ugyan, semmi gond.
- Mondták? – hajtja le a fejét. – Azt mondják, nem szülhetek természetes úton.
Szája megremeg, szemei megtelnek könnyel. Tudom, hogy nem ezt várta.
- Én... Erős vagyok – mondja.
Bólintok.
- Mindig is az voltam.
Igaza van.
- Mindig, mindent megoldottam.
Ebben is egyetértek.
- De ez most... Ezt nem tudom kezelni.
- Dehogyisnem – erősködöm.
- Mégis hogy? Ha nem fordul meg, akkor... Az első picink. Én át akarom élni a szülést, Ron. Nem csak mint egy robot, akiből kiszedik. Részese akarok lenni, én akarom csinálni. Érted? – kérdezi, és sírni kezd.
- Értem... – suttogom megértően, de valójában nem tudok mit kezdeni a dologgal.
- Fordítsd meg! – néz rám szívszaggatóan.
Meglep.
- Én? Hermione, ne viccelj!
- Fordítsd meg!
- Tudod, hogy nem tudom... – mondom, mire hirtelen felül, és a nyakamba veti magát.
Lágyan átkarolom, mire a vállamba fúrja az arcát. Halkan felsír, és továbbra is csak az előbbi két szót ismételgeti. Mintha én tehetnék bármit is...
- Nekem kell megszülnöm! Nem annak a hülye gyógyítónak – csattan fel, és szavai alig hangzanak el, máris belép az említett.
- Mrs. Weasley, megvizsgálhatom?
Hermione beleegyezően bólint, mire a nő elvégez néhány varázslatot.
- Továbbra is rosszul fekszik.
Mélyet sóhajtok.
- Nem tudják megfordítani? – teszi fel a bugyuta kérdését Mio.
A gyógyító megrázza a fejét.
- Higgye el nekem, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk. Sajnos így alakult. Nem várhatunk tovább. Felvágjuk a hasát, és kivesszük a picit.
- Nem! – kiált fel Hermione, és belém kapaszkodik. – Én fogom megszülni! – kiabálja.
- Mr. Weasley? – néz rám.
- Biztos nincs más megoldás? – kérdezem.
- Van egy utolsó lehetőség.
Hermione felkapja a fejét.
- Micsoda? És csak most mondja?
- Egy nagyon veszélyes bájital. Nem alkalmazzuk előszeretettel, mert sok a mellékhatása.
- Mint például?
- Káros az egészségre.
- Mégis mit jelent ez? – kiabálom. Nem igaz, hogy nem tud válaszolni!
- Enyhébb esetben esetleg emlékezetvesztés egy időre, illetve kisebb fájdalmak, zúgó fej...
- Enyhébb esetben... – mondogatom. – És súlyosabb esetben?
A gyógyító megszeppenten hallgat. Kérdően nézek rá, mire lesüti a szemeit.
- Akár halál is bekövetkezhet...
- Ettől megfordul a baba? – szólal meg Hermione. A gyógyító bólint. – Kérem!
- Hermione, ne beszélj hülyeséget! Gondold már végig. Bele is halhatsz!
- Hallottam, Ron. De jobb esetben, csak fájni fog egy kicsit.
- És ha nem lesz jobb eset? Nem akarlak elveszíteni! Mit kezdek nélküled?
- Ron, nem császározhatnak meg. Az gyávaság.
- Ezt elítélem – jegyzem meg halkan. – Ha a babának ez tenne jót, miért a te kényelmedet helyezed előtérbe? Gondolj már rá is! Azt akarod, hogy betegen szülessen?
- A babának nem lehet baja... – teszi hozzá a nő, mire én válaszként gyilkos szemekkel nézek rá.
- Látod? Nem kell félni...
Nem kell félni? Mi történt az én Hermionémmal? Képes lenne kockáztatni az életét? Mintha az az információ, hogy meg is halhat, csak úgy átsiklana felette. Nem veszíthetem el!
- Nem hiszek neked. Én igenis félek – jelentem ki. – És nem veszek részt ebben. Nem nézem végig az öngyilkosságod! – kiáltom, és kirobogok a szobából.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;