Hermione!

Úgy érzem, hogy ezt a levelet először neked kell megírnom, és nem Harrynek. Tőled kell bocsánatot kérnem és nem tőle, legalábbis először nem tőle.
Én nem tudom, mi üthetett belém, pedig jó megvoltunk, és már kezdtem érezni, hogy itt az idő, hogy elmondjam, hogy bevalljam…. Emlékszel arra az estére, amikor kéz a kézben aludtunk el? Azt akartam, hogy soha ne múljon el az a pillanat, és mégis én voltam az, aki elrontotta az egészet, azzal, hogy egy hülye barom voltam. Sajnálom, én tényleg nem tudom, hogy mi történhetett, csak egy sejtésem van. Szerintem az a horcrux, amit a nyakunkban hordtunk felváltva, az idézte ezt elő. Olyan volt, mintha beférkőzött volna a gondolataimba, az álmaimba…mindenhova. Mintha ő irányított volna. De te biztos, tudod, hogy mi is történhetett, hiszen ismersz, tudod, hogy én nem olyan vagyok, mint akkor éjszaka.
Van valami, amit el kell, hogy mondjak neked, de túl gyáva vagyok, hogy a szemedbe merjem mondani. Hermione Granger, én szeretlek. Már akkor megtetszettél, amikor a vonaton odajöttél hozzánk megkérdezni, hogy nem láttuk-e Neville varangyát? És ez az évek folyamán egyre csak erősödött és soha nem szerettem senki mást rajtad kívül. Most valószínűleg felmerül benned a kérdés, hogy akkor mi volt az a kis „kaland” Lavenderrel. Őszintén szólva, mérges voltam Ginnyre, és egy kicsit fel akartam magamra hívni a figyelmet, hogy észrevegyél. Tudom, hogy hülyén viselkedtem, és hogy ezzel csak megbántottalak. Hidd el, ez soha nem állt szándékomban. És mégiscsak sikerült. Itthon ülök a szobámban, és csak rád gondolok. Szeretném újra látni az arcodat, a szemeidet, a mosolyodat… Amikor nem vagy mellettem, akkor úgy érzem, hiányzik belőlem valami, mintha nem tudnék nélküled élni. Ezt halálosan komolyan gondolom, szóval kérlek, ne nevess majd ki érte, amikor ezeket a sorokat olvasod. Amikor kirohantam, féltékeny voltam Harryre és dühös rád, ami elvakított, de még így is hallottam, ahogy utánam szaladtál, és szólongattál. Miután elhopponáltam onnan, céltalanul bóklásztam az utcákon, ne tudtam hova menjek, mitévő legyek. Aztán rájöttem, hogy ezt meg kell, hogy írjam neked.
Kérlek, bocsáss meg, akkor, ha majd lesz hozzá elég bátorságom, hogy megkeresselek titeket, és a szemetekbe merjek nézni.
Hülye voltam, mivel amire vártam az végig ott volt a szemem előtt, mintha csak az égből pottyant volna oda, és én mégis túl gyáva voltam ahhoz, hogy kinyújtsam a kezem és elérjem…ez a valami te voltál. Nem tudom te mit érzel irántam, most valószínűleg haragot, keserűséget, dühöt, csalódottságot, de én azt szeretném, ha tisztában lennél az én érzéseimmel. És ha egyszer esetleg viszonozni tudod majd a szerelmemet, és nem csak barátként tekintesz majd rám, nem leszek gyáva és soha nem foglak elengedni…
Most pedig csak abba a percbe kapaszkodok, amikor kéz a kézben aludtunk el.
Hermione, szeretlek!

Az aki megbocsátásra vár

Ronald Weasley