Szombat reggel a nagyterem megtelt zsibongó diákokkal, akik a reggelijük elfogyasztása mellett mesélték szomszédjuknak, hogyan fogják eltölteni a tavaszi szünetet.

Harry és Ron is leballagott enni, s bár nem voltak olyan vidámak, mint a mosolygós Hermione, aki a reggeli pirítósok mellé apró ajándékot tett, hogy meglepje a fiúkat, megpróbáltak valami jó dologra gondolni és nem morogni.

- Jó reggelt! – köszönt a lány, mikor a két fiú fáradtan leült mellé.

- Kinek jó? – kérdezte mogorván Ron. – Ez meg mi?

A kezébe vette az ismeretlen tárgyat, és méregetni kezdte.

- Ez egy…- kezdte vidáman Hermione, de Ron közbevágott.

- Várj, kitalálom! Ez egy tanulásösztönző amulett, vagy tintatartó. De hova kerül ebbe a tinta? Egyébként honnan túrtad? Elég gagyi!

Hermione arcáról perceken belül lefagyott a mosoly, a szomorúság és a düh keveréke jelent meg az arcán. Egy pillanatig azt lehetett hinni, hogy felképeli Ront, de nem tette. Könnyekben tört ki. Többen felkapták a fejüket, hogy most végre történni fog valami érdekes, de a végén csak egy gúnyos kacajt hallottak Hermionétól, már amennyire ilyen állapotban nevetni tudott.

- Tudod Ronald Weasley, mekkora egy majom vagy? Elmondjam mi ez? Ez egy kis kabala, amit tavaszi ajándéknak szántam nektek, mivel holnap elutazok. De rájöttem, hogy ti meg sem érdemlitek, de főleg te nem! – Azzal felállt és sírva elrohant.

Ron elszégyellte magát, zavartan motyogott valamit. Ezután, mintha mi sem történt volna, vidáman elkezdte kenegetni a pirítósát, és csevegő hangon azt ecsetelte Harrynek, mégis milyen jó lesz, ha itt töltik a szünetet.

- Nem is baj, hogy nem otthon leszek, anyáék úgyis elcipeltek volna Muriel nénihez. Szegénykém beteg, de én nem sajnálom, egyszer neki is betegnek kell lennie. Ma lemegyünk Roxmortsba, és bevásárolunk, és ha holnap a többiek elutaztak, csapunk itt egy kis bulit. Tök jó lesz.

Harryt kicsit zavarta, hogy barátja el akarja terelni a témát Hermionéról, így közbeszólt:

- Ron!

De Ron továbbbeszélt.

- Mi kell a bulihoz? Tudom, hogy édesség, de azon kívül! Szerintem majd ugorjunk be a Három Seprűbe, hogy szerezzünk onnan vajsört. Fred és George is biztos beszáll a buliba. Nagyon finom ez a pirítós, te nem kérsz? Várj, kenek neked is egyet!

Harrynek már nagyon elege lett, és nem tudta megállni, hogy ne ordítson.

- Ron! Hagyd már abba! – ordította Harry. Ettől Ron kicsit megijedt, kezéből még a kés is kiesett, és némán nézett barátjára. – Ez azért durva volt!

- Mi?

- Mi, mi? Amit Hermionénak mondtál, és amit most művelsz! Úgy teszel, mintha semmi sem történt volna! – mondta szemrehányóan Harry.

- De…

- Nincs de! Nem vetted észre, hogy kedveskedni akart? Te meg kigúnyoltad, mint mindig! Nem túrta sehonnan, hanem ő maga készítette tegnap este! – Itt szünetet tartott és ránézett lesütött szemű barátjára, majd halkan hozzátette. – Én mindenesetre megköszönöm neki. Jó lenne, ha te is ezt tennéd.

Felállt az asztaltól, elvette a kabalát és elindult Hermione után, otthagyva Ront, a kíváncsi tekintetek körében.

- Mit néztek? Nem láttatok még veszekedő barátokat? – mordult a többiekre.

A diákok még nevettek egyet, majd ismét a reggelijük fölé hajoltak, és nem nézték tovább a kabalát bámuló Ront. Fél óra elteltével a nagyterem teljesen kiürült. Ron döntött. Felpattant, és elszaladt a Griffendél-torony felé. A márványlépcsőnél összefutott Harryvel.

- Te meg hova rohansz? – kérdezte a vigyorgó Rontól.

- Hermionéhoz! Bocsánatot kérek tőle!

Harry büszke volt barátjára, bár nem jegyezte meg neki, hogy ha házasságról van szó, ne gondolkozzon ennyit. Megveregette a vállát aztán odasúgta neki:

- Gratulálok! Csak elkéstél!

Ron megijedt.

- Ezt hogy érted? A Roxfort Expressz csak holnap indul!

- Igen, de nincs az iskolában. Szerintem Hagridhoz ment, onnan meg Roxmortsba.

Ron látszólag megnyugodott, mert arca már izgatottságot tükrözött.

- Akkor mire várunk még? Irány Roxmorts! Várj meg, oké? Két perc! – Azzal felrohant néhány pénzérméért, és elindultak Harryvel a többiek után.

***

Az idő csodálatos volt, sütött a nap, csicseregtek a madarak, a diákok egy szál pulcsiba járták a falut. Itt-ott elvétve néhány szerelmes párt is észre lehetett venni, de nincs min csodálkozni, hiszen a tavasz erről szól, a SZERELEMRŐL.

Talán Ron is végre megérezheti a szerelem csodálatos érzését és varázsát, de ki tudja, talán Harry is belebotlik egy csinos lányba. Mindenesetre hőseink azért jöttek ide, hogy megtalálják Hermionét és azért, hogy Ron őszintén elmondhassa, mennyire sajnálja, amit délelőtt mondott.

- Veszek valamit Hermionénak – mesélte izgatottan Ron Harrynek, miközben az utcán sétálva minden boltot jól szemügyre vettek. – Ezzel kérek tőle bocsánatot. Szerinted miért vannak úgy oda a csajok?

Harry elgondolkozott, ő soha semmit nem vett Chonak. Így ő is csak tanácstalanul rázta a fejét.

- Szerintem olyat adj neki, ami különleges. Olyat, amire ha ránéz, te jutsz majd az eszébe – javasolta.

- Ez nagyon jó ötlet Harry. Honnan szedted? – kérdezte csodálkozva Ron, ismerve, hogy barátja azért, nem ennyire zseni a csajos témákban. – Nem is tudtam, hogy ilyen szép gondolataid vannak.

Harry nevetett egyet.

- Nem is, mert itt olvastam – felelte, és rámutatott a mellettük lévő üzlet kirakatában kiragasztott papírra.

Ron hangosan felolvasta:

- Lepd, meg kedvesed olyan különleges ajándékkal, amire ha ránéz, majd te jutsz az eszébe. Gyere és válaszd ki a legmegfelelőbbet! Fú! Harry, te nem is vagy olyan hülye! – mosolyodott el Ron.

- Elég jó egy kezdődtől, mi? – Nevettek egy nagyot és beléptek az üzletbe.

Bíborszínű függöny borította a helyiséget, és csodálatos klasszikus zene hallatszódott minden sarokból. A polcok gyönyörű cseresznye színben pompáztak, azokon voltak kiállítva a szebbnél szebb áruk, virágok, díszek, ruhák, medálok, szobrok, lámpák és képek. A padlót vörös szőnyeg borította és néhány kényelmes karosszék is el volt helyezve a polcok előtti kis kávésasztalok körül.

A legkülönfélébb parfümöknek illata keringett a levegőben, melyek teljesen elkápráztatták a fiúkat. Nem tudtak betelni a kis üzlettel, s még percekig álltak volna az árukat bámulva, mikor az eladó kizökkentette őket ámulatukból.

- Segíthetek fiúk? – kérdezte tőlük egy öreg, de kedves hang.

A fiúk feleszméltek, Harry odasúgta Ronnak, hogy leül a sarokba nézelődni, addig ő vásárolhat. Ron bólintott, majd a pulthoz lépett vörös arccal.

- Igen, nos, én szeretnék venni valakinek valamit – motyogta zavartan.

A varázsló mosolygott.

- Értem. Szerelem járja át a levegőt. Nem igaz? – kérdezte, mire Ron biccentett. - És mit szeretne venni annak a bizonyos valakinek?

Ron már nem volt annyira zavarban, mert az eladó éreztette vele, hogy nem kell félnie, mindenki azért van itt, hogy vegyen valamit, nem szégyen, ha valakinek.

- Hát, ezt a valakit, megbántottam és ezzel az ajándékkal kérnék bocsánatot.

A varázsló arcáról eltűnt a mosoly és a sarokban ülő Harryre nézett, majd nyelt egyet és halkan megkérdezte.

- Ugye nem annak az ifjú úrfinak?

Ron megütközve nézett rá, majd ő is hátranézett, és nevetett egy nagyot.

- Jaj, dehogy. Ő a barátom, csak elkísért. Egy lánynak vennék valamit.

Az eladó a szívére tette a kezét, kifújta a levegőt, látszólag megnyugodott. Ekkor már visszatért arcára a kedves mosoly.

- Már megijedtem. Szóval ez egy bocsánatkérő ajándék. Értem. Mit szólna egy sütihez?

- Jaj nem, köszönöm, most nem vagyok éhes – rázta a fejét Ron.

- Nem magának, az ifjú hölgynek – legyintett a varázsló.

- Hát, nem éppen ilyesmire gondoltam. Van, mondjuk medáljuk?

- Arra specializálódtunk! Várjon, hozok is egyet. – Azzal eltűnt a pult mögötti ajtóban.

Harry odasétált Ronhoz és megkérdezte:

- Na?

- Sínen vagyok - csapta össze a tenyerét Ron.

Előjött az eladó vagy egy tucat medállal, Ron itt bajban volt, mert nem tudott dönteni. Mindenféle volt ott, delfines, szivecskés, pillangós, egyszerű, leveles, kővel kirakott.

- Na, ez nekem tetszik – mutatott rá a delfinesre Harry.

- Nekem is, de nézd az árát. – Azzal csalódottan visszatette a pultra. – Melyik a legolcsóbb?

Az eladó kicsit megsajnálta a fiút, és az egyszerű medálnak az árát levitte nagyon olcsóra. Ron megvette és megköszönte a segítséget. Már éppen az ajtó felé tartottak, mikor a homlokára csapott és visszarohant a pulthoz.

- Jaj, majdnem elfelejtettem. Van egy kis cetlije? – kérdezte, mire az eladó elő is varázsolt neki mindent, ami kellett.

A cetlire Ron ráfirkantotta: Sajnálom. Bele tette a medál belsejébe, és az ajándékot visszatette a dobozába.

Boldogan indultak el megkeresni Hermionét, aki úgy látszott, szőrén-szálán eltűnt. Ron egy idő után megunta és feladta a keresést.

- Szerintem menjünk vissza! Majd akkor Roxfortban adom át neki az ajándékot.

- És a buli? – kérdezte csodálkozva Harry. – Nem vásárolunk be a bulira? Nekem még délelőtt ezt mondtad.

- Kit érdekel a buli, Hermione fontosabb –legyintett Ron.

Harry csak ezt akarta hallani, nagyon büszke volt barátjára és őszintén remélte, végre jó útra tért.

Ron szorosan markolta a kezében lévő drágaságot, és hihetetlenül boldog volt. Elindultak hát a visszavezető úton és közben nagyokat nevettek.

- Képzeld, az eladó azt hitte, hogy neked akarok venni valamit. Akkor Harry, tessék, ez a tiéd! – adta át nevetve Harrynek a dobozkát. – Na, mi van? Tessék, drága egyetlen barátnőm. Fogadd el!

Harry nem figyelt Ronra, csak előre meredt és megállt. Nem volt egy mindennapi látvány, amit ő látott.

- Neked meg mi bajod? – Ron kicsit megrémült Harrytől, később vette csak észre a szemet szúró eseményt. Ő is megtorpant, és némán nézett előre.

Előttük, alig pár lépésnyire Hermione és Draco Malfoy kéz a kézben sétáltak nevetgélve. Megálltak és szenvedélyesen megcsókolták egymást.

Ron kezéből kiesett a doboz, és abból a medál. Kettétörve hevert a földön a becses ékszer.

Erre a zajra Hermione is hátrafordult, és ijedt szemekkel nézett két barátjára.

- Ez nagyon fájt Hermione – mondta halk hangon Ron, és elrohant könnyeit törölgetve a Roxfort felé.

Harry szemrehányóan nézett Hermionéra.

- Gratulálok! Most akart tőled bocsánatot kérni – mondta gúnyosan Harry, és barátja után rohant - Ron! Várj!

Hermione szeme megtelt könnyel.

- Akkor most mi van? Nem megyünk? – kérdezte flegmán Malfoy.

- Hagyj békén! – suttogta a lány.

- Gyere már, most mit vagy úgy oda? Csak nem szereted ezt a Wízli patkányt?

- Tűnj már innen! Hagyj békén! – üvöltötte Hermione.

Malfoy eleget tett a kérésnek, szitkozódva magára hagyta a lányt, aki a medálhoz lépett, felvette, kinyitotta, és mikor meglátta benne a cetlit, a földre dobta magát és hangos sírásban tört ki.

- Mit tettem? Bocsáss meg!

Nagyon fájt a szíve, tudta, hogy nagy szemétség volt, amit most művelt. Így akart bosszút állni a fiún, akit szeret, és aki már annyiszor megbántotta őt. Hogy vetemedhetett rá, hogy is merte megtenni? Lefizette Malfoyt, fúj, visszagondolva ez undorító volt tőle. Soha sem fogja ezt megbocsátani magának, de Ron se fog neki egykönnyen, talán SOHA.

- Bocsáss meg! – üvöltötte ismét sírva, és a két szó még hosszú ideig visszhangzott Roxmorts utcáin.

***

- Ron! Ron!

Ron egy édes, simogató hangot hallva, kinyitotta a szemét. Ott feküdt a nagyteremben az asztalon. Gyorsan felkapta a fejét, körülnézett, és meglátta a barátait. Hermione is ott volt.

- Mi... mi... mi történt? – kérdezte dadogva.

- Elaludtál – mondta Harry és megveregette a kissé álmos barátját.

Ron még mindig nem fogta fel mi történt.

- De, te meg, hogy kerülsz ide? Hiszen, Malfoyjal voltál és csókolóztál….

- Beszélsz hülyeségeket! Én? Malfoyyal? – nevetett Hermione.

- Akkor nem haragszol?

- Haragudtam is rád, de mikor Harry megkeresett másodszor, hogy sehol sem talál téged, megijedtem és elindultunk a keresésedre. És íme, megvagy – jelentette ki Hermione elpirulva.

- De, akkor ez… ez csak egy álom volt? – kérdezte felélénkülve Ron. Úgy érezte itt az idő, hogy mindent helyre hozzon. – Hermione bocsáss meg! Nem kellett volna így viselkednem! Tetszik az ajándékod! Köszönöm, nagyon, de tényleg nagyon köszönöm! Én is vettem volna neked valamit, de amint látod elaludtam. Várjatok, akkor nem…

- Bizony, nem mentünk le Roxmortsba – fejezte be Harry.

Ron kicsit elszégyellte magát, hogy miatta a barátai nem mentek le a faluba, de hamar megjött a jókedve, hogy Hermionéval minden rendben van. Szeretett volna ebbe tökéletesen megbizonyosodni így megkérdezte:

- Megbocsátasz?

Hermione kicsit habozott.

- Hát, nem is tudom. - Ron arcáról lehervadt a mosoly, de Hermione már nevetve folytatta – Persze, hogy megbocsátok! Te kis butus!

- Majom, ha kérhetném! – tette hozzá Ron.

Mindenki nevetett, majd Ron hirtelen Hermionéhoz fordult.

- Ígérd meg, ha veszekszünk is, SOHA SEM LESZEL MALFOY BARÁTNŐJE! Még bosszúból sem!

Hermione és Harry megütközve néztek barátjukra.

- Persze, hogy nem. Te jó isten, előbb lennék együtt Pitonnal, mint vele.

Reflexszerűen Ron Hermione ölébe ugrott, majd mikor lemászott a lányról, zavarában hebegett-habogott, hogy nem tudja mi ütött belé. Hermione is elpirult, és hogy megnyugtassa Ront, adott neki egy puszit, s mielőtt felfoghatta volna, mit történt vele, Hermione elráncigálta a fiúkat egy jó nagy sétára.