Kedves Mr. Weasley!

Örömmel értesítjük, hogy próbajátékot kínálunk önnek tartalék fogó pozícióra a csapatunkban.

Ha szeretne a Chudley Csúzlikkal játszani, augusztus 1-én, pontosan 13 órakor várjuk a stadionunkban. Ha nem, kérem, értesítsen a nemleges válaszáról.

Tisztelettel:
Harold Smith, csapatkapitány, Chudley Csúzlik

Hermione átölelte Ront. Ron hirtelen nagyon boldognak, erősnek érezte magát, és a bensőjét melegnek. Hetek óta nem érzett ilyesmit. Nem akarta, hogy elmúljon. És Hermione jó ideig úgy maradt, ölelése megadta azt a vigasztalást, amire Ronnak szüksége volt.

Amikor Hermione végül visszahúzódott, könny csillogott a szemében.

Ron összegyűrte a levelet, és beledobta a tóba. Most, hogy már valaki más is olvasta, hirtelen egyáltalán nem volt fontos, hogy megtartsa. Nézte, amint elsodorja a víz, aztán Hermione felé fordult, aki mellette ült a fűben.

- Minden varázsidők legrövidebb kviddics-pályafutása - mondta Ron. - Véget ért, még mielőtt elkezdődött volna. Gondolom, ezzel bekerülök majd a Kviddics évszázadaiba. - Ha működött volna a lába, belerúgott volna egy kőbe. Attól, hogy nem volt képes rá, csak még dühösebb lett.

- Ron, kérlek, ne - mondta Hermione. - Minden jogod megvan rá, hogy szomorú és dühös legyél emiatt. Tudom, mennyire szerettél volna a Chudley Csúzlikkal játszani. Nem tudom elhinni, hogy nem mondtad el nekem vagy Harrynek. Mi talán…

- Mit tehettetek volna, Hermione? Nem mozog a lábam, tehát nem tudok a Csúzlikkal játszani, ennyi. Még azt se tudom, hogy egyáltalán bekerültem volna-e a csapatba. Az, hogy próbajátékra hívtak, az volt a… - Ron egy percig habozott. - Tudom, hogy nem a legjobb csapat Nagy Britanniában, igaz? De én sem vagyok a legjobb kviddicsjátékos, és ez a tartalék őrzői poszt volt a legjobb esélyem arra, hogy hivatásos legyek. Most már ez sincs.

- És jövőre? - kérdezte Hermione. - Nem gondolod, hogy jövőre is adnak neked egy lehetőséget?

- Jövőre még mindig béna leszek, ugye nem felejtetted el? - mondta Ron kicsit ingerülten. Felkapott egy kavicsot, és a tóba dobta.

- Nem, nem leszel az. - Hermione nagyon szilárdan és komolyan mondta ezt. Ront hirtelen McGalagony professzorra emlékeztette.

- Te is tudod, mit mondtak a Szent Mungóban. Ha minden gyakorlatot megcsinálsz, amit a fizioterapeuta előír, és megiszod a főzeteket is, 75 százalék esélyed van arra, hogy megint járni fogsz. Ron, ne mondd nekem, hogy nem emlékszel erre.

Ronban fellángolt a harag. Nem tudta elhinni, hogy Hermione tényleg bevette ezt a zagyvaságot.

- Az ég szerelmére, Hermione, azt hittem, kettőnk közül te vagy az okosabb! - mondta. - Nem gondolhatod, hogy az a sok gyakorlatozós marhaság beválhat. Varázslók vagyunk, nem muglik. Madam Pomfrey egy éjszaka alatt újra tudta növeszteni Harry csontjait. És amikor apát megtámadta az az óriási kígyó, akkor is rövid idő alatt felépült. Amit két hét alatt nem lehet rendbe hozni, azt egyáltalán nem lehet. Ezt mindenki tudja. Az a felelevenítés vagy mi a fene, azt csak azért szokták mondani, hogy felvidítsák a nyomorékokat.

Erre Hermione egy szót sem felelt, ami roppant szokatlan volt. Ron pár perc múlva igazán kényelmetlenül kezdte érezni magát. Nem értette, hogy Hermione miért nem szól semmit, de mivel a lány kezdte, nem Ron akarat véget vetni a hallgatásnak. Mellesleg még mindig dühös volt.

Hogy lekösse magát valamivel, napvédő bűbájt vetett a bőrére. Ez volt a nap legmelegebb időszaka, és ha nem teszi, úgy megy haza, mint egy paradicsom. Ezután kihúzgálta a földből a virágokat, és apró darabokra tépkedte őket. Végül feladta. - Ö… nem értesz egyet? - kérdezte erőtlenül.

Amikor végül Hermione megszólalt, egyáltalán nem azt mondta, amire Ron számított. - Azt gondolod rólam, hogy én ilyet tennék? - kérdezte kissé remegő hangon. Ronnak gőze sem volt, hogy a lány miről beszél.

Hermione felhúzta a térdét és szorosan átölelte. Miután az előbb Ron után szaladt, a haja nagyrészt kiszabadult a fonatából, és eltakarta az arcát, úgyhogy Ron nem láthatta. Hermione a füle mögé hajtott egy kósza tincset, majd Ron felé fordult.

- Az nagyon kegyetlen lenne - mondta Hermione. - És az is, hogy nyaralni mész, amikor épp megtudtad, hogy a barátod sose fog többé járni, nem igaz? Egy igaz barát ilyet nem tenne. Most biztosan gyűlölsz, Ron.

- Mi… - kezdte Ron. Teljesen megdöbbentette, hogy Hermione arra gondolhat, hogy ő gyűlöli őt. - Nem, szerintem szükséged volt rá, hogy kicsit elszabadulj a sok rossz dologtól, a kórháztól, ilyesmiktől. Nem hibáztattalak; sose tudnálak.

- Látod, én azt hittem, hogy felfogtad - folytatta Hermione -, hogy sok erőfeszítéssel ugyan, de újra képes lennél járni. Sose hittem volna, hogy egy varázsló nem képes hinni a mugli módszerekben. Rendszerint fordítva van, nem igaz? - Ezt szinte mosolyogva mondta.

- Tudtam, hogy végül minden rendbe fog jönni. Ezért nem aggódtam annyira amiatt., hogy pár hétre elmenjek. Persze, ha végleg mozgássérült maradtál volna, itt maradtam volna, hogy támogassalak.

Ron kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de gyorsan be is csukta. Ez teljesen új megközelítése volt a dolgoknak. Hermione nem ment volna Franciaországba, ha ő végleg megnyomorodott volna. Ahhoz túl együtt érző volt.

Hermione megérintette Ron karját, és lassan felhúzta a pólója ujját. A fiú alkarján még mindig ott voltak a nyomai az agyakkal való találkozásnak, a Misztériumi Főosztályról. Különböző hegek voltak, némelyik egyenes, mások görbék.

- Emlékszel arra, amikor ezeket szerezted? - kérdezte Hermione. - Ezek sem gyógyultak be két hét alatt: hónapokig kellett kenegetned őket. - A mutatóujjával lágyan végigsimította a hegeket. Ez csiklandozta egy kicsit Ront, és megremegett tőle.

Ez igaz - gondolta Ron. A minisztériumi csata után hónapokig bekötözött karral járkált. Mostanra a hegek többsége elhalványult, de időnként, amikor Ron dühös vagy nagyon szomorú volt, elsötétedtek. A Szent Mungóban majdnem lilák voltak. De ezt mindig magában tartotta, nem mondta senkinek.

Amint Hermione megérintette a hegeket, azok elhalványultak. Már alig lehetett látni őket. Ron úgy gondolta, hogy a hegek biztos nagyon kedvelik Hermionét.

- Tudod - folytatta Hermione -, az az átok a gerinced jókora részét elzsibbasztotta. Nem mindent, sok ideged még mindig működik. Ezért vagy képes érezni a lábad, de nem tudod mozgatni. Ha mugli lennél, életed végéig kerekesszékre lennél szorulva. De azok a főzetek, amiket iszol… - Hermione megint szigorú arckifejezést öltött. - Ugye beveszed azokat a főzeteket?

- Úgy érted, azokat a főzeteket, amik olajosak és feketék? - felelte Ron. - Amiktől hányingerem lesz, ha túl nagyot nyelek belőlük? - Pillanatnyi szünetet tartott. - Azokat a főzeteket, amiket Piton készít. És tesz róla, hogy olyan ízük legyen, mint a régi, büdös, lábszagú zokninak, mert még mindig utál engem, annak ellenére, hogy segítettem megmenteni a világot. Azokra a főzetekre gondoltál?

- Hát… - mondta Hermione.

- Igen, megiszom azokat a főzeteket - mondta Ron. - Ugye, milyen jó fiú vagyok?

- Igazán, Ron! - felelte a lány. - Tudom, hogy borzasztóak. De újraélesztik a zsibbadt idegeket a gerincedben, és újakat növesztenek. Neked pedig tornáznod kell, hogy megtanítsd ezeknek az új idegeknek, hogyan működjenek. Mindent egybevéve, elképesztő az egész. - Hermione elmosolyodott, miközben a főzetek mögött megbúvó összetett varázslatokra gondolt.

Ez csak egyet jelenthet - gondolta Ron. Hermione hisz benne, hogy ő újra járni fog. Többnyire mindig igaza volt, amilyen kis mindentudó. Tehát…

Hirtelen boldogság öntötte el Ront. Csak egyetlen dologra tudott gondolni. Talán, de csak talán, mégis újra járni fog. Jövő héten találkozik a Szent Mungó fizioterapeutájával, és mindent megtesz, amit csak kell, hogy felépüljön.

Ron énekelni szeretett volna, vagy táncolni, vagy énekelni, vagy… megcsókolni Hermionét. Alaposan megnézte a lány arcát, a ragyogó, barna szemét és a száját, miközben az a tavat bámulta. Annyira szerette volna megcsókolni azt a szájat, az ajkai olyan lágynak és melegnek tűntek. Ron egy pillanatig tétovázott. Lehet, hogy Hermione nem bánná, és nem is vágná pofon, hanem egyszerűen csak visszacsókolná.

- Ron, jól vagy? - kérdezte Hermione. Meglengette a kezét a fiú arca előtt. - Mintha lélekben nem is lennél itt.

Elmúlt a varázslatos pillanat. Ron tudta, hogy sosem lenne elég bátorsága ahhoz, hogy megcsókolja Hermionét, vagy megmondja neki, mit érez iránta. Még ha nem is lenne nyomorék, akkor se képzelné, hogy Hermionénak tetszene a hóbortos, öreg Ron. És a légszék sem éppen növeli a szexepiljét.

Ron úgy döntött, mint mindig: várnia kell, amíg elmúlik ez a vonzalom. Kár, hogy erre a pillanatra már három éve vár.

Ron kétségbeesetten próbált kiötleni valami ócska ürügyet arra, hogy miért bámulta úgy Hermione arcát, amikor valami hirtelen fejbe vágta. Miután legurult a fejéről, az ölében kötött ki. Kiderült, hogy egy gurkó, mégpedig egy nagyon régi családi darab. Egy kemény és férfias nevetés elárulta a terelő mibenlétét is.

Ron fölött ott repült az egész Weasley kviddicscsapat. Bill közvetlenül Charlie mellett repült és megpróbálta letaszítani bátyját a seprűről a tóba. Ezzel párhuzamosan Ginny bámulatos manőverekkel üldözte Fredet, aki szemmel láthatóan elcsórta a lány ócska nyári szalmakalapját. Hogy ikerbátyját megmentse, George a lány után eredt, és fenyőtobozokkal hajigálta.

- Szia, Harry! - Hermione felállt és elindult Harry felé, aki néhány méterrel odébb egy magas fa előtt ért földet. Jobban nézett ki, mint hónapok óta bármikor; még Ronnak is feltűnt. Ron mamája annyi ételt erőszakolt belé, hogy végre megerősödött egy kicsit. Eltűnt a szinte örökös homlokráncolás, amitől sokkal nyugodtabb, lazább lett az arckifejezése.

Hermione lábujjhegyre állt, és valamit suttogott Harry fülébe. A fiú Ronra pillantott, majd nagyon halkan, hogy senki se hallja meg, felelt valamit; közben széles mosoly öntötte el az arcát. Szinte ragyogott a boldogságtól.

Ronból elszállt a remény legutolsó szikrája is. Hermione Harryé, ebben biztos volt. És ha Hermione a legjobb barátját szereti, ez ellen semmit sem tehet. Még arra sem panaszkodhat, hogy ez nem tisztességes, mert annyira rendjén való volt. Hermione csak a legjobbat érdemli. Ron pedig sose tudná felülmúlni gazdag, jóképű barátját, aki előtt kétségtelenül fényes jövő áll. Miközben a nevető párt nézte, Ron úgy érezte, hogy a szíve ezer darabra törik.