Ron és Hermione - szokásukhoz híven – valami teljesen értelmetlen dolgon veszekedtek.

- Sipor igenis áruló és nem, nem azért lett az, mert elnyomták, mert megalázták, hanem mert egy bolond, hülye házimanó!

Harry még Hermione dühös visszavágása előtt közbeszólt:

- Ahogy nőtök, egyre gyerekesebbek vagytok! Ha nem hagyjátok abba, itt hagylak titeket és akkor nem lesz senki, hogy szétszedjen, ha egymásnak estek! – vágta a fejükhöz mérgesen, de egyik fülükön be, másikon ki.
- Ne hívd így őt! Ezért zavarodott meg szegény! Ha kedvesek lettetek volna vele, biztos nem játszott volna ki minket!

Harry már a lány első szavánál felkapta a Hermione által kijavított mágiatörténelem házi dolgozatát és felcsörtetett a már néptelen klubhelyiségből a hálókörletbe.

- Ő már eleve zavarodott! Nem miattunk lett olyan, amilyen! És látod, te is kedves voltál vele, mégsem lett normális, sőt veled volt a legundokabb! – kiabált egyre hangosabban Ron.
- Csak azért, mert egyetlen ember kedves hozzá, nem fog megváltozni! És ő egy aranyvérű családhoz került, így szinte „beletáplálták” az agyába, hogy az ilyeneket, mint én, gyűlölni kell, Mr. Mindent Jobban Tudó!
- Hogy mondhatod ezt te, rám?! – kérdezte barátja elképedve és tajtékozva. – Pont te, aki mindig megragadod az alkalmat, hogy valakit kioktathass, Miss Én Vagyok A Legokosabb?!
- Mikor mondtam magamról, hogy én vagyok a legokosabb?! Egyébként is, nem tehetek róla, hogy nem tanulsz és olvasol eleget, ezért mindig ki kell, hogy javítsalak! Csak a te hibád, Mr. Bunkók Bunkója!
- Bunkók Bunkója?! Te teszel engem bunkóvá! Nem csoda, ha megőrülök az állandó okoskodásodtól! Egyébként meg senki nem kérte, hogy mindig kijavíts, de neked ez a lételemed, hogy kimutathasd, hogy milyen sokat tudsz!
- Hah! Micsoda?! – Hermione alig kapott levegőt. – Inkább megköszönnéd, hogy ha hülyeséget mondasz, akkor tudatom veled a jót! És azt is, hogy hajlandó vagyok kijavítani a házi feladataidat, mert szerintem csak azért barátkozol velem! De nem ám, hogy meghálálnád, mondjuk csak annyival, hogy nem kötsz mindig belém! Neked ez túl nagy kérés, mert: lételemed a bunkóskodás! – figurázta ki Ront.
- Nem erőszakoltam rád, hogy javítsd ki őket! És még hogy én kötök beléd?! És áááh, mondtam már, hogy te teszel engem ilyenné! Nem bennem van a hiba, hanem benned!! – Ron már szinte őrjöngött. – De természetesen te ezt is jobban tudod, te… te tudálékos, nagyképű, mindent jobban tudó kis sá…

Ron elharapta a mondatot. Ezt tényleg, komolyan ki akarta mondani?

Jól hallottam, hogy sárvérűt akart mondani? Vagy talán van más, sá-val kezdődő sértés? – gondolta Hermione félig nyitott szájjal és elkerekedett, könnyes szemmel.

A két fiatal még csak most vette észre, hogy a nagy veszekedés közben felálltak a kanapéról.

- Gratulálok – gördült le egy könnycsepp a lány arcán. – Sikerült lesüllyedned Malfoy szintére – bólogatott elismerően és egyben dühösen. - Ja, és, ha megkérheti egy sárvérű az aranyvérűt, kicsit halkabban, ha lehet, különben…
- Különben? - kérdezte megjátszva a lesajnálót Ron. Természetesen már csak magát utálta, de maga sem tudta, miért, úgy csinált, mintha még mindig mérges lenne. - Különben mi lesz? - tett egy lépést Hermione felé.
- Különben… - fenyegetőzött a lány összeszűkült szemmel, kicsit közelebb hajolva, de mire észrevette, hogy orraik szinte súrolják egymást, már egyáltalán nem volt olyan elszánt. - …a-a-akkor…
- Befognád már? – suttogta Ron.
- Ééén? Miért? – nyelt egyet.
- Akkor azt hiszem, hatásosabb eszközökhöz kell folyamodnom… - húzódott mosolyra a fiú szája.
- Mi…? – nyelt újra Hermione, mikor Ron kicsit lehajolt és oldalra döntötte a fejét. – Mih… - akarta kérdezni, de barátja szó szerint beléfojtotta a szót. És nem éppen úgy, ahogy a barátok szokták…
- Ron! – húzta el a száját, mikor a fiú épphogy csak hozzáért a sajátjával. Hermione nem tudta, hogy csak megjátssza a felháborodottat, vagy tényleg az is.
- Mi van? - értetlenkedett, majd újra megismételte az előbbi műveletet. Ezúttal úgy tűnt, hogy sikerrel fog járni. Mikor nyelvét is bevetette, a lány, ha akart volna sem tudott volna tiltakozni.

Ez volt a legjobb dolog, ami velük történhetett, mégis szinte kínozta őket. Kínzóan áhított és egyben kínzóan elviselhetetlen volt. A lány szeme újra könnyel telt meg, de most nem azért, mert megbántották. Abba akarta hagyni ezt a kínzóan abszurd dolgot. A karácsonyi bál óta talán még sosem veszekedtek ennyire. Ráadásul Ron éppen most akarta lesárvérűzni! De nyilván nem gondolta komolyan, és egyébként is… még hogy Ronald Weasley megcsókolja a szerinte okoskodó és idegesítő Hermione Grangert, akinek mindig is utálta a stílusát? És a lány sem igazán kedvelte Ront. Mindig is kölcsönösen undokul viselkedtek egymással. De mégis barátok voltak. Mégis valamiért vonzódtak egymáshoz…
Ron szinte föl sem fogta, mit művel. Hermione mindig is őt oktatta ki a legszívesebben – legalábbis a fiú szerint. Aztán tessék. Most itt csókolózik vele már vagy fél perce. Olyan abszurd, mégis olyan jó, olyan természetes. De hogy Hermione Granger csókolózzon a szerinte bunkó és undok Ronald Weasley-vel, akinek mindig is utálta a stílusát és aki ráadásul most akarta lesárvérűzni? És a fiú sem igazán kedvelte Hermionét. A lány mindig az idegeire ment és ő sem viselkedett éppen kedvesen vele.
Ahogy ezeken a bonyolult dolgokon elmélkedtek, nyelvüket a másik torkán ledugva…
- Itt hagytam a pennámat… - lépdelt le ásítozva Harry a lépcsőn. – Ron, nem jössz al… - akarta kérdezni, de az, amit látott, beléfojtotta a szót.

Még hogy Hermione Granger és Ronald Weasley csókolózzon a klubhelyiség kellős közepén? Akik sokszor kölcsönösen utálták egymást és akik annyit veszekednek… mint egy… házaspár…? Harry teljesen ledöbbent. Csak nem így mutatták ki az érzéseiket?! Neeem, az nem lehet. Hermione ahol csak tudott, belekötött Ronba és a fiú sem szalasztotta el az alkalmat, hogy Hermionét megbántsa. De az a civakodás a karácsonyi bál után… és amikor Hermione megpuszilta Ront az egyik kviddicsmeccs előtt… De akkor sem! Nem!
Harry maga sem értette, hogy miért nem akarja belátni, hogy ez várható volt, hiszen öt éve érlelődött ez a dolog kettejük között. Talán attól félt, hogy Ron és Hermione majd nem fognak vele foglalkozni? Á, biztos nem így lesz… és egyébként is, ott van neki Ginny. És ha barátai összevesznek és soha többet nem állnak szóba egymással? Majd csak kibékülnek! Talán… csak nem az van, hogy… nem, dehogy! Ott van Ginny, akivel nagyon szeretik egymást. Nem, nyilván más. Biztos az van, hogy fél, hogy barátai csak egymással törődnek majd. Igen. Persze, biztos, hogy ez. Csak ez lehet.
Harrynek ezek a győzködő gondolatok pillanatok alatt suhantak át a fején, közben barátai pironkodva és egyszerre megdöbbenve hagyták abba a csókolózást. Hát tényleg csókolóztak. Nem hallucináltak, nem álmodtak. És most itt áll előttük elkerekedett szemmel barátjuk és talán magyarázatot vár.

- Ő…
- Hát…
- Hm…
- Ööö…
- Izé…
- Szóval…
- Mi lenne, ha kicsit értelmesebben fogalmaznátok? - préselt ki magából Harry végre egy épkézláb mondatot.
- Jaa, bocsi. Tehát, ő… - vonogatta a vállát Ron.
- Na, ez már haladás…
- Nem hinném, hogy magyarázattal tartoznánk - mondta végül feszengve, de határozottan Hermione.
- Igen, igazatok van – Harry megpróbált teljesen higgadtan viselkedni. - Megyek lefeküdni, csak a pennámért jöttem. Ti meg addig… mindegy. Jó éjt…
- Jó éjt… - köszönt még mindig teljesen ledöbbenve Ron és Hermione.

Mikor Harry felment, lassan egymás felé fordították fejüket és csodálkozó, döbbent „Jézusom, mit csináltunk?!” arckifejezéssel meredtek egymásra.

- Öhm… azt hiszem, jobb lesz, ha folytatjuk, különben rosszul leszek a sóvárgástól…

Hermione nem igazán értette, hogy gondolta azt a fiú, hogy rosszul lesz a sóvárgástól, de sejtette, és tudta, hogy ő is így érez. Azt, hogy mi történt ezután, nem nehéz kitalálni. Talán már vagy két perce csókolóztak, aztán szinte ugyanabban a pillanatban jobbnak tartották, hogy inkább leüljenek, s úgy folytassák, sok-sok további percen keresztül. Majd mintha egy édes álomból ébredtek volna fel, kinyitották a szemüket, pár másodpercig pironkodva, félénken egymás szemébe néztek, végül a rideg valóság okozta döbbenet következtében ki-ki felszaladt a maga hálótermébe.

Harry közben az ágyán fekve gondolkodott a történteken.
Persze, hogy nem lehet azért. Így van. Nem azért. De most mégis, hogyhogy ilyen hirtelen? Miért csak most? És miért egyáltalán? Miért pont a két legjobb barátja? És miért érdekli ez ennyire őt, Harryt?
Még sokáig hasonlókon gondolkodott, aztán a nagy töprengésben elnyomta az álom.



***


- Hermione? Mit csináltok?

Harry már megint elképedve állt a klubhelyiségben. Ezúttal még az utóbbinál is intimebb helyzetben találta két barátját. Ron félmeztelen volt és éppen Hermione blúzát próbálta kigombolni.

- Nem tartozunk magyarázattal – mondták kórusban, kifejezéstelen arccal, majd Harry szeme láttára folytatták a másik ruhájának cibálását.

Fekete hajú barátjuk pár másodpercig gyökeret eresztve bámulta őket, majd megrázta a fejét.

- Hermione, hogy tehetted ezt? – kérdezte felháborodva a fehérneműben feszítő lánytól.
- Mit hogy tehettem? Egyébként is, miért csinálsz úgy, mintha én tehetnék az egészről?

Harry, még mielőtt felelhetett volna, verejtékezve riadt fel a hálóajtó nyikorgására. Éppen vörös barátja lépett be rajta.

- Bocsi, aludtál?
- Ha? Ja, igen… - felelte álmatagon. Még mindig nem tért magához.

Átfordult a másik oldalára és lehunyta a szemét, de sokáig nem tudott aludni. Aztán végre eljutott az álmok birodalmába. Szerencsére most már nyugodtan alhatott, vetkőző barátok látványa nélkül…

Hermione és Ron eközben még aludni sem próbált. Tudták, hogy úgysem jönne álom a szemükre.

Vajon tényleg annyira felhúztam Ront, hogy már az egyik legsértőbb szót akarta rám mondani? Egyszerűen hihetetlen, hogy ezek után csókolóztam vele… De miért pont most? Hogyhogy ilyen hirtelen, az egyik legvadabb és legdurvább veszekedésünkön tört ránk a csókolózhatnék? Úristen, egyáltalán mit érzek Ron iránt? Tényleg szerelmes lennék egy ilyen… mondjuk csak ki, bunkóba? Hát, igen, azt hiszem, így van... Micsoda lehetetlenség! Pont abba, aki ennyit gyötört… és akit én is gyötörtem… Nagyon furcsa… Vajon Ron tényleg szerelmes belém? Bár, nem hinném, hogy csak véletlenül csókolt meg…
Hermione majdnem egész éjjel ilyen butaságokon gondolkodott, aztán sikerült aludnia egy keveset. Nem is tudta, hogy fog Ron szemébe nézni. Sebaj, hiszen ő csókolta meg! És Harryébe? Hát, az húzósabb, de Harrynek meg kell értenie, hogy attól még ők ugyanúgy legjobb barátok lesznek, mint eddig.

Hát tényleg majdnem kimondtam azt a szót… tényleg megcsókoltam… és pont azt, akivel egyfolytában veszekszünk… csak nem beleestem?! Te jó ég! Hermione és én?! Még barátoknak sem vagyunk jók, nemhogy szerelmespárnak! Hát, nem tudom, mi lesz, de azt hiszem, talán… szeretem… huh, kimondtam…
Ron ezek után egészen hamar álomba merült, így kicsit pihentebben ébredt. Lassan, gondolataiba merülve öltözött át talárba.
Jaj, dehogy szereti Hermionét! Vagy talán kicsit, mint barátot. De akkor végképp nem, mikor okoskodik.
De hát akkor miért csókoltad meg? - szólt egy másik hang a fejében.
Hát… biztosan csak ki akartam próbálni, milyen lehet. Végül is, hamarosan tizenhat leszek és nagyon ciki lett volna még a gondolat is, hogy még sosem csókolóztam. És akkor éppen Hermione volt az egyetlen nőnemű a közelemben.
Nocsak, úgy tűnik, már te is kezded észrevenni, hogy egyre jobban látszik, melyik nemhez tartozik - hallotta újra az idegesítő hangot.
Dehogy, egyáltalán nem nőies!
De igen. Mintha nem pillantanál rá néha lopva azokra a kis domborulatokra… És tetszik neked. Szerelmes vagy belé.
Áááh, megőrültem. Malfoyon kívül bármelyik hatodéves jobban illene hozzá, mint én! Még Harry is. Hm… egész könnyen vette a tényt, hogy csókolóztunk Hermionéval. Tényleg ennyire számítani lehetett arra, hogy összejövünk? Tényleg, hol van Harry? És a többi fiú? Mennyi az idő? – kérdezte magában, majd órájára pillantott. – Egy perc múlva kezdődik az első óra! Ó, ne… hétfő van… első két óra bájitaltan… itt a vég – nyögte Ron, majd eszeveszett rohanásban hagyta el a hálótermet.