Másnap reggel Ron hasogató fejfájásra, és begyulladt torokra ébredt, ami igen meglepő volt, hiszen a kert, ahol tegnap jártak fűtött volt. Óvatosan a szekrényéhez támolygott, majd egy kopott melegítőnadrágot húzott elő belőle, amihez egy barna kötött pulóvert vett fel. Nyakát egy lila sálba tekerte, majd elindult az ebédlő felé, ami már kellemes illatokat árasztott az érkező fiú felé. Sajna ő ezt nem érezte eldugult orra miatt.
- Jó reggelt - krákogott.
- Végre felkeltél - mondta Mrs. Weasley és egy levessel teli tányért dugott fia orra alá. Már azt hittem, estig alszol.
Ron nem igen izgatta magát ettől, de az még neki is feltűnt, hogy rajta és anyján kívül senki nincs a szobában.
- Hol vannak a többiek? - kérdezte értetlenül.
- Apád dolgozik - kezdett bele anyja -, Harryék elmentem Roxmortsba elhozni a megrendelt székeket, Hermione pedig Helenával ebédel a Roxfortban.
- Ühüm - motyogott Ron.
- Miért is van rajtad sál? - lépett oda fiához Mrs. Weasley.
- Beteg vagyok - szólt erőtlenül a fiú. - Azt hittem, látszik.
- Most, hogy így mondod. Nyomás az ágy! - adta ki a parancsot, majd karon ragadta a fiát, és elkezdte húzni a szobája felé.
Mrs. Weasley pöccintett egyet varázspálcájával, majd fia ágyára bökött vele. A takarót láthatatlan kéz rázta fel, miközben a lepedőt is megigazította a varázslat.
- Feküdj le, Ron! Mindjárt hozom a desszertet - szólt az asszony, azzal kicsörtetett fia szobájából.
Ront valószínűleg nagy láz gyötörhette, ugyanis mire anyja visszaért, ő már az igazak álmát aludta. Mrs. Weasley egy hatalmas tálcával kezében irányt változtatott, majd kisomfordált fia szobájából.


*


Hermione a találkozó után Roxmortsba sietett, hogy üres pergamentekercseket vásároljon kéziratai számára. A boltból kifelé jövet meglátta Ginnyt és Harryt, majd együtt indultak el hazafelé. Öt óra körül lehetett, amikor a kis csapat belépett a szalonba. Mrs. Weasley azonnal eléjük sietett.
- Végre hazaértetek - zsörtölődött az asszony. - Hol vannak a székek?
- Még nincsenek kész, Mrs. Weasley - mondta Harry.
Az asszony arca hirtelen megrándult. Valószínűleg, ő már a megrendelésnél is kételkedett Luna, azaz a székkészítőmester tudományában.
- Azt mondták, hogy öt napon belül elkészülnek. Majd Ronnal lemegyünk értük - folytatta Harry.
- Rendben. Remélem, addig Ron is rendbe jön.
- Ron beteg? - kérdezte megdöbbenten Ginny.
- Nem, csak gyengélkedik - felelte anyja. - Jó, hogy kérdezed. Nem vinnéd fel neki a teáját?
- Ne haragudj, de most nem érek rá. Sürgősen ellenőriznem kell valamit - szólt a lány, s már el is tűnt az ajtóban.
Mrs. Weasley furcsán nézett távozó lánya után, majd Hermionéhoz fordult. - Felvinnéd Ronnak a teáját?
- Persze - szólt a lány kedvesen, majd követte a nőt a konyha felé.
- Citromos tea - motyogott a nő, majd egy hatalmas kancsót nyomott a lány kezébe. - Remélem, segít, mert lassan el kell kezdenünk helyrepofozni a kertet. Nehogy már kimaradjon.
Hermione kedvesen mosolygott, majd kisomfordált a konyhából, magára hagyva az immár zöldségeket válogató Mrs. Weasleyt. Egyre feljebb érve a lépcsőn, egyre jobban kezdett el dübörögni a szíve is. Gondolatai Ron körül cikáztak, aki mostanság egyre kedvesebb volt vele. A minap például Ron hozta fel neki a Reggeli Prófétát, ami igen szokatlan volt tőle. A lánynak be kellett ismernie, a fiú megváltozott az évek során. Igaz humorérzéke megmaradt, de mégis sokkal komolyabb lett. De az is lehet, hogy csak ez az esküvősdi hozta elő belőle az úriembert.
Mielőtt odaadta volna Ronnak a teát, bement saját szobájába, hogy megnézze baglya, Héra nem-e hozott neki újabb levelet.
A bagoly Hermione ágyán ült teljesen levélmentesen. Vagy mégsem? Héra lábához valaki gondosan odakötözött egy közepénél kilyukasztott fagolyóbist. A lány kiszabadította a golyót, majd nyakláncára fűzte, hogy az mindig nála lehessen. Nem tudta, ki küldte, de abban biztos volt, hogy a névtelen küldő azt szerette volna, ha amulettként használná fel a fagolyót.
Zakatoló szívvel, s medállal a nyakában érkezett meg Ron szobájába, ahol teljes volt a csend. A fiú mélyen aludt ágyában, ami Hermionénak igen zokon esett. Maga sem tudta, mit higgyen, de titkon arra számított, Ron ébren lesz, s végre beszélgethetnek valamiről. Letette a teát az asztalra, majd megbabonázva nézte az alvó Ront. Valamiért felzaklatta az alvó fiú látványa. Ehhez hasonlót még sosem érzett. Csak nézte, s nézte a fel-le mozgó mellkhasát, ami az évek alatt úgy kiszélesedett. Bezzeg még elsős korukban Hermione is ugyanakkora volt, mint Ron. Változnak az idők. A lány odahúzott a fiú ágya mellé egy széket, majd leült rá.
- Ron... - szólt csendesen. - Úgy sajnálom. Nem tudom, mi ütött most belém, de szeretnék valamit mondani - még mindig suttogva beszélt, pedig tudta, hogy a fiú mélyen alszik. - Te nem is tudod, milyen nehéz most az én életem. Jó-jó, te sem panaszkodhatsz, de akkor is. Beszéltem Helenával, és azt mondta nekem, hogy szerinte is szép pár lennénk. Nem tudom, hogy vagy vele, de szerintem körülöttünk mindenki ezt szajkózza. Ron és Hermione az álompár. Nem tudom, van-e ezeknek a pletykáknak valóságalapjuk, nem tudom... Pedig tudnom kéne, hisz' érzem, amit érzek. Lehet, hogy a pletykáknak is igazuk van néha - sóhajtott. - Lehet abban valami, hogy mi köztünk mindig is több volt, mint szimpla barátság. Igaz, nem mernék most semmit kijelenteni, de majd idővel elválik. Csak azt szerettem volna mondani, hogy neked tudnod kell, hogy én mindig itt leszek neked, és ezentúl nyitottabban fogok hozzá állni a dolgoknak. Tudom, hogy te ezt most nem hallod, de mégis megkönnyebbülök tőle - fejezte be mondandóját, majd felállt a székről, és kisétált a szobából.

„Messzire nézett a szemem,
És fülem mindent hallani vélt
Kinyílt előttem a végtelen
Én is megnyílok valakiért.

Mit ér nagysága a hegynek,
Ha nem látja senki csúcsait,
Ha elvész értéke a kegynek,
Ha az én, és a vágy szétszakít?

Megnyílok hát, leomlok, mint a hegy,
Hogy mindenki bejárhassa romjaim,
De mit ér az, amiért a küzdés nem megy?
Ha ünneplőm lesz, széttépett rongyaim?

Mit ér, ha leomlok, kegytelen a porba
Ha nem vagyok már hegy, csak a rom?
Mit ér, ha szétkapkodják köveim sorra,
Ha bánatom a kövekbe takarom?

Kinyílt előttem a végtelen
Én is megnyílok valakiért.
Nem leszek elérhetetlen
És elér majd, az, aki ért.”

(Zsoldos János)


*

Április vége felé az időjárás igen kedvező volt az esküvőre készülődő Weasley családnak, aki éppen a kertben lévő paravánokat próbálták felállítani. Még egy hét volt Harry és Ginny esküvőjéig, és addig már senkinek nem szabad lazítania. A kastély már mindenhol ragyogott, egyedül a kertben kellett még utómunkálatokat végezniük. A pár nem hívott meg távoli vendégeket, így jelenleg nem volt szükség az első emeleten fenntartott vendégszobákra. Ron és Harry éppen egy hatalmas kertitörpét próbáltak eltávolítani, amikor Mrs. Weasley kikiabált a lányoknak, hogy megjöttek a ruháik.
Ginny és Hermione szélsebesen száguldott be a a kastélyba, ahol már két doboz várta őket.
- Felvisszük őket - szólt Ginny anyjának, majd Hermionéval együtt el is tűnt a lépcsőn.
A két lány Hermione szobájába sietett, ahol a ruhákat fogják tartani az esküvő napjáig. Ginny gyorsan felszakította a neki címzett dobozt, majd óvatosan kihúzott belőle egy gyönyörű szép menyasszonyi ruhát. A ruhaköltemény gyönyörű fehér színben pompázott. Óriási uszály, és szoknya tartozott a fűzővel felszeret felsőrészhez. Ginny óvatosan levette ruháit, majd Hermione segítségével belebújt az új szerzeményébe. Nagyszerűen állt a lányom. Ginnynek csodásan állt a fehér szín. Arca csak úgy sugárzott az örömtől.
- Ha Harry meglát ebben, rögtön elájul - mosolygott Hermione barátnőjére.
- Lehet, de szerintem, Ron sem fog panaszkodni, ha meglát téged.
Gyerünk, vedd fel te is!
Hermione először belepirult Ginny megjegyzésébe, de gyorsan kicsomagolta saját dobozkáját, amiben egy halványlila ruha árválkodott.
Egy-két mozdulattal fel is kapta a ruháját, majd a tükör elé sietett, hogy szemügyre vegye magát.
Nagyszerűen festett ő is. Ez a ruha ugyan nem volt annyira csicsás, mint a Ginnyé, de ez is nagyon szép volt. A selyem lágyan simult hozzá Hermione tökéletes alakjához.
- Gyönyörű vagy, Hermione! - mosolygott Ginny a lányra.
- Kösz, de ne felejtsd, hogy még mindig te vagy a menyasszony.
- Szuperül fogunk kinézni.
- Igen, szuperül - mondta Hermione. - Te nem félsz, Ginny? - kérdezte hirtelen.
- Mitől félnék? - kérdezte a vörös hajú lány.
- Hát ettől az egésztől. Nem félsz attól, hogy ezentúl minden más lesz? Hogy nem mindig csinálhatod majd azt, amit te akarsz?
- Nem, nem félek. Szerintem ez az egész teljesen természetes. Harry szeret, és én is szeretem őt. Össze fogunk házasodni, és idővel gyerekeink lesznek. Ez teljesen természetes. Semmi nem fog megváltozni, csak egyre jobb lesz. Tudod, néha az az igazán bátor, aki meri követni igaz álmait. Nekem Harry volt az, amióta az eszemet tudom.
- Értem. Remélem nagyon boldogok lesztek együtt!
- Köszönöm. Remélem lassan te is rájössz, hogy ki is a neked való társ.
- Azt hiszem, már rájöttem - szólt Hermione olyan álmatag hangon, hogy azt még Luna is megirigyelhette volna.

*


- Hé, Harry! - kiáltott Ron egy bokor mögül. - Gyere ide!
- Mi van? - kiáltott a fekete hajú fiú a távolból.
- Gyere már!
Harry komótos nyugalommal odasétált a bokorhoz, majd hirtelen mintha valaki kihúzta volna a lába alól a talajt. És valaki ki is húzta. Ron rántotta be őt a bokorba, amolyan elő-nászajándék gyanánt.
- Ez most mire volt jó? - kérdezte, miközben próbált kikecmeregni a bokor szorításból. - Aljas gazember vagy, Ron Weasley!
- Tudom, de ezt nem hagyhattam ki - röhögött barátja arcába. - Nem sokáig leszünk már szabadok. Muszáj volt valami emlékezeteset tennem. Tudod, aki elveszi a húgomat, az bizony nagy balek.
Harry felhorkantott, majd Ronhoz vágott egy maroknyi falevelet.
- Tudod, az sem éppen komplett, aki Hermione Grangerbe szerelmes.
- Ezt a hülyeséget meg ki mondta neked?
- Éppen az, akit szerinted hülyeség egy hét múlva feleségül vennem. Ginny szerint jobban ismer téged mint a tenyerét, és látja, amit lát.
- Köszönd meg a nevemben is Ginny jóslatát - mosolygott Ron. - Mentem felállítok még egy sátrat.
- Fuss, csak fuss, Ron Weasley - vigyorgott Harry. - A sorsod elől úgysem menekülhetsz!
- Nem is akarok! - kiáltott a távozó Ron, nagy döbbenetet hátrahagyva barátja arcán.