- Ron, reggeli! - dörömbölt Ginny Ron szobájának ajtaján.
- Minek kell így verni az ajtót? Így nem lehet aludni! - mondta álmos hangon, behunyt szemmel Ron.
- Ezt mondd anyának, ha feljön és kiráncigál az ágyból! Én szóltam! - hallatszott Ginny hangja, még egy dörömbölés az ajtón, majd távolodó lépteinek zaja.

Ron kelletlenül kinyitotta a szemét, az anyjával inkább nem akart összeakaszkodni. Átnézett a szomszéd ágyra, de úgy tűnt, Harry már lement reggelizni. Ron feldúlt hangulatban volt, először nem tudta, miért. Aztán szépen lassan visszacsordultak a fejébe az elmúlt nap történései, és csalódottan gondolt vissza rájuk. Tegnap este sokáig forgolódott az ágyában. Próbált elfogadható magyarázatot keresni Hermione tegnapi viselkedésére, amikor csak úgy, minden ok nélkül kiviharzott a szobából. Persze, volt egy oka - jutott Ron eszébe - de tudta, hogy az csak mese volt. Ha tényleg el kellett volna intéznie valami hihetetlenül fontos dolgot, azt megtette volna, mielőtt bemenekült Ginny és Mrs. Weasley elől Ron szobájába. Pedig ő, Ron, úgy szeretett volna segíteni rajta...látta, hogy a baglya mély sebet ejtett Hermione kezén, és lelkiismeret-furdalása volt emiatt. És amikor Hermione közel lépett hozzá...arra sem talált elfogadható magyarázatot. És egyszer csak eszébe jutott egy őrült és teljesen képtelen ötlet. Lehet, hogy Hermione meg akarta csókolni? Ron elvigyorodott, a szívét és lelkét a remény és a boldogság elegye járta át. Lehetséges lenne, hogy Hermione is úgy érez, ahogyan ő? Aztán jött egy másik gondolat, ami rögtön kiűzte a Ron lelkében szétáradó fantasztikus érzést, kongó ürességet hagyva maga után. Miért választana Hermione pont egy olyat, mint ő? A családjának nincsen se pénze, és neki sincsen semmilyen kiemelkedő tulajdonsága...ráadásul a lány eddig mindig csak ismert és sokkal helyesebb fiúkkal járt. Ott van például Viktor Krum - a világ egyik legjobb kvidiccsezője. Cormac McLaggen - ő is jó kviddicsező. Draco Malfoynak igaza volt - horkantott fel Ron a nem kicsit meglepő felismerésre. A Weasleyknek semmilyük sincs, amit igazán becsülni lehetne. Miért szeretne bele egy olyan szép és okos lány, mint Hermione egy Weasleybe, mint ő? Hermione Harryt és őt csak a barátjának tekinti. Hát persze, Hermione inkább Harry barátságára vágyik, Ron csak úgy belecsöppent a képbe. Hiszen Harry ismert. Még hogy ismert, ő a legismertebb az egész varázsvilágban!

Ron észre se vette, hogy már öltözködik a reggelihez. Tudtán kívül már látni akarta Hermionét, bármennyire is úgy gondolta, hogy nincs esélye nála. Szerette nézni a lányt, melegséggel töltötte el a látványa. Mikor készen lett az öltözködéssel, még egy kicsit rendbe rakta a haját, kiment a szobájából és lebaktatott a lépcsőn. Közben két hang a fejében vitatkozott egymással.
- Hermione szeret téged! Különben miért hajolt olyan közel hozzád? Meg akart csókolni! - mondta az egyik hang.
- Hermione beleszeretne egy Weasleybe? Nyilvánvaló, hogy csak Harry miatt viseli el az egész Weasley családot! - vágott vissza egy másik hang.
- Akkor mi a magyarázat arra, hogy miért menekült el? Teljesen zavarban volt, mert tetszel neki!
- Ez abszurdum. Még jó, hogy elmenekült, csak nem fogja hagyni, hogy meggyógyítsd a kezét, hiszen egyetlen varázslatot sem sikerült még életedben végrehajtanod... egyszerűen nem akarta elveszíteni a kezét egy rosszul elsült bűbájtól, és jobbnak látta rögtön elmenekülni onnan.

Időközben az étkezőhöz ért. Rendbe tette a gondolatait, és belépett.
- Reggelt - morogta alig hallhatóan Ron.
- Nocsak, nocsak, csak nem bal lábbal kelt fel a kis Ronnie? - mondta gúnyosan Fred, miközben a pirítósát vajazta.
- Fogd be - vetette oda Frednek Ron egy kicsivel halkabban, nehogy a tűzhelynél álló Mrs. Weasley meghallja, mit mond.
- De hát miféle beszéd ez, kisöcsém? - kérdezte egy idegesítő vigyorral George. Ő persze meghallotta, mit mondott Ron, mint mindig, most is Fred mellett ült.
- Hagyd, George, a végén még ránk veti magát...ha kelletlenül is, de el kell ismernem, mióta kviddicsezik, már nem tudnánk olyan könnyen legyőzni bunyóban, mint régen.
- Igazad van Fred, jobb nem packázni egy ilyen kigyúrt fickóval, mint Ronnie - mondta végszóul George, de a gúnyos vigyor még mindig nem tűnt el az arcáról.

Ron inkább nem vágott vissza. Leült a székére, Ginny mellé, elkezdett ő is vajazni egy pirítóst, és végignézett a jelenlévőkön. Az apja már nem volt ott, biztosan korán elment a minisztériumba, gondolta. Harry Ginnyvel szemben ült, Ginny mellett Gabrielle (amint azt Ron Ginny oldalpillantásaiból kikövetkeztette, biztos volt benne, hogy nem Ginny ült le önszántából Gabrielle mellé), Bill és Fleur szintén egymással szemben ültek. Charlie Bill mellett ült. Ron jobb oldalán Fred és George ült, velük szemben senki.

- Hol van Hermione? - kérdezte Ginnyt Ron.
- Korán lejött reggelizni, aztán kiment a kertbe, volt nála egy csomó könyv - mondta Ginny félig tele szájjal.
Ron beleharapott még egyszer a pirítósába, lenyelte a falatot, és visszatette a befejezetlen pirítóst a tányérjára. Nem volt már annyira éhes, úgyhogy felállt, megköszönte a reggelit, és kisétált a kertbe, remélve, hogy Hermione még mindig ott van.
A kellemes hideg, reggeli szellő finoman simogatta Ron arcát. A tekintetével Hermionét kereste, és hamarosan meg is látta a lányt.

Hermione háttal ült Ronnak, hátát egy fának támasztva. Látszólag nagyon belemerült a könyvbe, amit olvasott, mert nem hallotta meg, hogy Ron kijött a kertbe, sőt, alig pár lépésnyire állt tőle. Ron azon morfondírozott, hogy Hermione miért olvas még ilyenkor is könyvet, amikor már nem mennek vissza a Roxfortba... Ron egy kis ideig még nézte a lányt, a selymes haját, amit most a lágy szellő fel-fellibbentett. Hermione lapozott a könyvben. Ez kizökkentette Ront merengéséből, és összeszedte magát. Megköszörülte a torkát. Hermione összerezzent, majd Ron felé nézett.
- Ron! - mondta meglepetten, és felpattant. Most már Ronnal szemben állt. Azonban a nagy sietségben kicsúszott a vastag könyv a kezéből, és nagy csattanással a földre esett.
Ron rögtön ott termett, és a könyvért nyúlt. Hermione láthatóan nem számított segítségre, mert ő is lehajolt. Egyszerre nyúltak a könyvért, a fejük kis híján összekoccant. Egymásra néztek, tekintetük összeforrt. Ron nyakát csiklandozta Hermione selymes haja, amit a szél még mindig lágyan meg-meglibbentett. Ettől jóleső bizsergés futott végig a fiú hátán. A szellő a lány finom illatát is Ron felé sodorta, és ő már nem tudott ellenállni a kísértésnek. Bizonytalanul Hermione felé hajolt, és egy pillanatig úgy tűnt, ő sem ellenkezik, amikor hirtelen felegyenesedett és zavartan hátralépett pár lépést.
Ron is felegyenesedett, kezében a könyvvel. Legszívesebben elfutott volna. Kelletlenül nyújtotta oda Hermionénak a könyvet.

- Köszönöm - mondta Hermione szinte suttogva, amikor kivette Ron kezéből a könyvet. - Öhm, mondani akartál valamit?
Ron úgy érezte, most egyetlenegy szót sem tudna értelmesen végigmondani, úgyhogy megrázta a fejét.
- Jó, hát akkor én...megyek - mondta zavartan Hermione, és a fa tövében heverő táskáért nyúlt. Beletuszkolta a könyvet. Az tele volt tömve könyvekkel, de Ront nem érdekelte már, hogy Hermione miért olvassa ezeket az utazásuk előtt. Hermione elindult, halk "Sziával" köszönt el Rontól. Ron biccentett, majd a lány eltűnt a látótávolságból.

Ron leroskadt a fa tövébe, ahol az imént még Hermione ült, és a tenyerébe temette arcát. Nem volt tervbe véve, hogy meg akarja majd csókolni Hermionét...csak meg akarta kérdezni tőle, hogy miért viselkedett olyan furcsán vele tegnap. Olyan közel volt hozzá most a lány, az ajkai... ahogy a selymes haja a bőrét simogatta... a csodálatos virágillata...egyszerűen nem tudott ellenállni. Mi lett volna, ha tényleg megcsókolja? Hermione visszacsókolt volna? Egy pillanatra elképzelte, hogy a lány a nyaka köré fonja a karjait, finoman beletúr a hajába...közben szenvedélyesen csókolóznak. Ron nem tudott többet ezekre gondolni, tudta, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Hermione biztosan nem tudta mire vélni a viselkedését...Ron átkozta magát azért, amit művelt. Miért kellett neki segítenie felvenni a könyvet? Hermione nem várt segítséget. Akkor nem került volna olyan közel hozzá, nem hozta volna magát ilyen kellemetlen helyzetbe. Most már tényleg nem tudta, mitévő legyen. Annyira szerette volna a karjába kapni a lányt, megcsókolni, a haját simogatni...de látta, hogy Hermione hogyan húzódott most el tőle, és tudta, hogy soha nem vallhatja be az érzéseit.

- Ron! Te meg mit csinálsz? Gyere már, anya hív! - hallotta Ron Ginny kiabálását.
- Jó, megyek - válaszolta Ron, bár a hangszálai még mindig nem voltak teljesen rendben.

Felállt, összeszedte magát, és próbált nem Hermionéra gondolni. Azonban a gombóc a torkában csak nem akart eltűnni, és neki az jutott az eszébe, hogy mennyi idő van még hátra az esküvőig, hányszor fogja még látni Hermionét... és biztos volt benne, hogy még egyszer nem fogja tudni kontrollálni az érzéseit.