Hermione és Ron fanfiction
Hermione és Ron fanfiction
Levél nekem

                     

E-mail címem: zoi_gorog@hotmail.com

Írhattok történeteket, és én szívesen felrakom!!!

 

  Főoldal

szerelemteszt

KÉPEK

KÉPEK2

Vendégkönyv

Videók

Pályázatműveim

Kritikák

Díjaim

Itt reklámozd az oldalad

 

 

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 

Bűbájok, átkok, idézések

Receptek

Személyek

Szereplők

Szülinapok

 

Rupert Grint

Emma Watson

Daniel Radcliffe

James és Oliver Phelps

Tiana Benjamin

Jessie Cave

 

 

 
Társoldalak

www.stupor.gportal.hu

 
Köszönet

 
css

CSS Codes

 
e
cursor
 
f
 
Holnap hajnalig
Holnap hajnalig : Félreértés

Félreértés

barika  2008.02.09. 21:24

egy kis félreértés

Ron szétvetett végtagokkal, mennyezetre bámuló arccal hevert az ágyon. Nem bírt aludni, igazából arra sem volt képes, hogy lehunyja a szemét. A fejében hangosan dübörögtek a gondolatok, a vér tombolva lüktetett a halántéka mögött.
Nemrég fejezte be a játszmát Hermionéval… Talán húsz perce – ám teste még most is minden ízében csillapíthatatlanul remegett, mintha önnön parányi földrengése rázná. Egyszerűen képtelen volt megnyugodni, vagy egy kicsit is ellazulni. Még fokozódó fejfájása sem tudott barikádot emelni az este emlékei elé, mert azok csak jöttek és jöttek, dühös rohammal árasztották el pulzáló agyát. Ez nem sakk volt, gondolta, hanem az idegek csatája, ahol az őrület aratott győzelmet a józanész felett.

Hirtelen lendülettel felpattant az ágyról, s dühös fel-alájárkálásba kezdett szobájának oroszlánketrecében. Úgy érezte, muszáj mozognia, hogy levezesse lángoló indulatait, hogy kiűzze izmaiból a féktelen remegést.
Ebben a percben minden idegesítette, ami a lánnyal kapcsolatos. A nevetése… a pillantása… a szavai… az érintése. A gyötrően finom érintése!
Szerette volna jó erősen megrázni, s megszorítani Hermionét – úgy, hogy fájjon! Nagyon. Mindkettőjüknek. És mégis… Annyira nehéz volt haragudni rá!

Ron úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz finoman megragadná, s lassan félbetépné a szívét. Két érzés között hánykolódott már napok óta. Az egyik pillanatban szerette volna karjaiba kapni Hermionét, szorosan magához vonni, ölelni végkimerülésig – a másikban kiabálni akart vele, sértéseket vágni a fejéhez, rázúdítani minden dühét. Tomboló kétségek és csendes belenyugvás között ingadozott oda-vissza. Igen, mintha érzelmeinek őrült libikókáján hintázna vad iramban – s mióta Hermione a házban volt, mindez csak még rosszabb lett. Ron egyszerűen nem volt a maga ura, ha Hermione is a közelében tartózkodott. Mindennél jobban vágyott beszívni illatát, gyönyörködni mosolyában, fürödni tekintetében. Úgy érezte, egy láthatatlan burok képződik ilyenkor körülöttük, és szikrák pattognak e varázsos aura gömbölyű belsejéből.
Ő mégis ellenállt a kísértésnek, elfojtotta magában a vágyat – mintha egy lüktető eret csomózott volna meg a szíve fölött emberfeletti akarattal –, nem szólt és nem tett semmit, hogy felfedje érzéseit.
De most úgy érezte, nem bír ki még egy napot a közömbösség maszkjával az arcán, a vasakarat páncéljával a szíve körül. A felszín alól kitörni készült valami… valami, ami porrá zúzná a kétségeket, ami véget vetne a tipródásnak.

Nem tagadhatta tovább!
A lány volt az élete értelme. Ő volt az illat a levegőben, íz az ételben, hang a muzsikában.
Hermione volt minden és még annál is több.

És ő volt az is, aki másnak küldözgetett szerelmes üzeneteket…
Ron látta a levelet. Ó, de mennyire hogy látta! Hermione olyan nagy igyekezettel akarta visszakapni a könyvet, hogy az rögtön szemet szúrt neki. A lány titkol valamit – súgta egy belső hang. S gyanúja beigazolódott abban a pillanatban, ahogy lehajolt a felcsapódó kötetért. A borító alá becsípődő, félbehajtott pergamen egy tizedmásodpercre szétnyílt, s Ron nem hezitált beleolvasni. A levél teljes szövegéből csupán két rövid sor villant fel, de annyi is bőven elég volt. „Szeretlek. Tudnod kell. Hermione” – állt a lap alján.
Ronnak nagyon is világos elképzelései voltak arról, ki lehetett a címzett. Krum! Ki más?!
Hermione évek óta levelezett vele, s tavaly az is nyilvánvalóvá vált, hogy ennél is közelebb kerültek egymáshoz. A Trimágus Tusa alatt… valószínűleg a karácsonyi bál romantikus forgatagában… vagy a rózsabokrok fedezékében… no meg a könyvtár félhomályos zegzugaiban…

A féltékenység jeges marokkal szorította össze a fiú gyomrát; keserű íz szökött a torkába, s telepedett meg felköhöghetetlen gombóc gyanánt. A gondolat, hogy idegen kezek érinthetik a lányt, hogy másvalaki kóstolja édes cseresznyeszáját, mintha lyukat égetett volna a szíve közepébe.
De minden összepasszolt! A részletek a helyükre kattantak, már teljes a kép. A megvilágosodás valami keserű diadallal ívelt fel Ron lelkében. Minderre megtalálta hát a magyarázatot: a nyári levelek hiányára, a hírhedt külföldi tartózkodásra, meg az azt övező nagy titkolózásra. Most már tudja – hisz annyira logikus az egész! –, hogy Hermione Bulgáriában vakációzott, s együtt töltött néhány önfeledt hetet a szerelmével.

Ron lábából egyszeriben kiszállt az összes erő, mintha a talpán keresztül kifolyt volna az elrongyolódott padlószőnyegre. Tehetetlenül lehuppant az ágy szélére, forró arcát hagyta mellkasára bukni. Az ideges remegés nem akart elmúlni, tagjai egyre erőtlenebbül, de töretlen kitartással továbbvibráltak.

Ron pillantása takarót markolászó kezére tévedt… Öklei ütemesen összeszorultak-ellazultak, a pumpáló mozgás hatására csuklóján vastagon kidudorodtak a hegek. A látvány újabb kínzó képeket hívott elő tudatának vörös köde mögül.
Hermione arcát látta, ahogy kinyújtott keze fölé hajol… ahogy elnyíló ajkakkal végigsimít a bőrén… Ó, hogy beleremegett az érintésébe! Forróság öntötte el, mintha minden porcikája lassú tűzben parázslott volna. De a lány csak szórakozott vele! Kegyetlenül. Pontosan tudta, mit tesz, amikor simogatni kezdte; tudta, mennyire felzaklatja ócska kis színjátéka, hazug csókjai. Mintha a lány tesztelte volna… igen, mintha rajta próbálgatta volna a csáberejét…
Ron megrázta a fejét, nem akart erre emlékezni. Behunyta szemeit, s hangos kortyokban nyelve a padlásszoba fülledt levegőjét, lassan mélyeket lélegzett.

- Hermione… – súgta a süket falaknak. A szó valósággal végigsimogatta a száját, ahogy kimondta. Fejében percekig továbbvisszhangzott a név – a boldogság átmelegedő hangszínével, dobogó szívének fürge ritmusára.
Lassan megnyugodott; mellkasa egyenletesebb ütemben lüktetett, kapkodó zihálása békésebb tempóra váltott.

Előrehajolt, s csendesen kihúzta a komód felső fiókját. Jobb kezét ruhái közé fúrta, majd csipeszként fogó ujjaival egy négyzet alakú papírlapot húzott elő. A kopott sarkú fénykép kényelmesen elfért tenyerének bölcsőjében, gyűrött hátoldala ismerően simult markába. A repedések barázdálta felszín, a pókhálószerűen szétfutó vonalak egy kívülálló szemlélőnek is ékes bizonyítékul szolgáltak volna: ezt a képet bizony éhes szemek nézegették lefekvés előtt, s mohó kezek markolták a kora reggel első, suta mozdulatával.

Ron különös áhítattal meredt a fotóra, ujjai önkéntelenül cirógatták annak árkok szabdalta, megviselt felszínét. Tisztán emlékezett a napra, amikor a felvétel készült. Szikrázóan fényes, nyári délelőtt volt, Hermione az ablak előtt felhúzott lábakkal ücsörgött, ölében egy vaskos könyvvel, mint mindig. A beszűrődő aranyos fénynyaláb huncut táncra perdült göndör fürtjein, s szemét meleg karamellszínben felragyogtatta. Hermione nem nézett fel, tekintetét a sorokra függesztette, ajkait szórakozottan harapdálta. Teljesen elmerült az olvasásban – nem vette észre Ront, sem a kezében tartott kamerát –, arcán a megfeszült koncentrálás jelei tükröződtek. Nem mosolygott, inkább tűnt komolynak – Ron mégis hihetetlenül gyönyörűnek találta. A kép elkészült, teljes titokban – s Ron azóta kincsként őrizte fiókos szekrényének biztonságos mélyén. Akárhányszor a lebukás veszélye nélkül megtehette, elővette, s édes éberálmokkal szórakoztatta magát. Elképzelte, hogy ő fekszik a lány ölében, hogy Hermione ujjai őt simogatják a megsárgult oldalak helyett…

Öklével dühösen a homlokára csapott. Miért van az, hogy minden gondolata a lánnyal függ össze? Miért? Miért?
Hermione olyan volt neki, mint egy viszkető pont a lapockája között. Nem tudta teljesen elérni, ezért állandó forrása maradt kielégítetlen vágyainak.

Most a lány első itt töltött reggele jutott eszébe. Már megint. Három nap alatt a sokadik alkalommal.
Mindenre tisztán emlékezett, elméje éles körvonalakkal örökítette meg azt a pár percet. Aznap nagyon korán ébredt, a szomjúság még pirkadat előtt a konyhába csalta. A lépcső alján megtorpant, hirtelen az az érzése támadt, hogy nincs egyedül a szobában. Nem is tévedett: Hermione feküdt a kandalló előtt, összekucorodva a karosszékben, mint egy kiscica. Térdeit szorosan a mellkasához húzva, karjaival a lábait átkulcsolva halkan szuszogott. Feje furcsa szögben a karfára volt hajtva…
Ron nem akarta felébreszteni, csak nézni szerette volna, egy kicsit elgyönyörködni a békés látványban.
Ami ezután történt, abból csupán elmosódott emlékek kusza halmaza maradt. Az egyik percben még viccelődött, s a lányt ugratta – a másikban már a szék előtt térdelt, s a meztelen hátát simogatta. Akkor olyan természetesnek tűnt, hogy segíteni akar. Nem hezitált, nem gondolta végig a tettei következményeit; hagyta, hogy a vágy vezesse a kezeit, ösztönösen tudva, mi esik jól a lánynak…
A sima, meleg bőr érintésének a gondolata még mindig megremegtette a gyomrát. Az volt élete legerotikusabb élménye, de Hermionénak nem jelentett semmit! Legfeljebb annyit, mint egy passzív reggeli torna, gondolta keserűen.

Dühös volt magára, amiért nem tudta kiverni a fejéből a kínzó emléket. Hisz Hermione nem viszonozza, és soha nem is fogja viszonozni az érzéseit!
Keze ökölbe szorult, szemeit szorosan lehunyta, s valósággal hátracsapta magát az ágyon. Aznap este csalódott dühvel és az összegyűrt fényképpel a kezében aludt el.


***



Beszédfoszlányok, hangos nevetés és furcsa zajok szaggatott kavalkádja ébresztette. Valahol az álom és az ébrenlét ködös határán hallani vélt egy nagy csattanást, mintha valami összetört volna, majd egy magas, vékony hang hasított a lélegzetvételnyi csöndbe.
Ron lassan kinyitotta a szemét – az éles nappali fény tüzes nyílként hasított a fejébe. Panaszosan felnyögött, s fal felé hemperedett. Elnyúzottnak, kifacsartnak érezte magát, minta csak percek teltek volna el azóta, hogy öntudatlanul álomba merült. Még mindig nappali ruhában volt, tegnap este arra sem vette a fáradtságot, hogy levetkőzzön. A feje tompán lüktetett, gyomra idegesen mordult.
Nem volt kedve felkelni és lemenni a többiekhez. Legszívesebben az egész napot az ágyban töltötte volna, hogy öntudatlanul vészelje át az egész hercehurcát esküvőstől, mindenestől együtt. De tudta, nem teheti meg. Az anyja hamarabb hagyná, hogy átálljon a sötét oldalra, minthogy lazsálni engedje. Arcát a párnába fúrta, nagyot sóhajtott, s még egy utolsó nyugodt percet engedélyezett magának.

Amikor a konyhába ért, már minden a feje tetején állt. Édesanyja az ikrekkel kiabált, mert azok megették az estére szánt habos puffancsot, Ginny a koszorúslányruhája miatt pörölt, és az egész házban mozdulni sem lehetett a sok nászajándék miatt, amik folyamatosan záporoztak a bagolypostával.
A szertartásig már csak pár óra volt hátra, így mindenkinek jutott bőven feladat. Ahogy az várható volt, édesanyjuk vette kézbe az irányítást: néhány lényegre törő mondattal kiadta a személyre szabott utasításokat, majd vasvillaszemmel indította útnak a hőbörgő bagázst. A fiúk a székeket és az asztalokat állították fel, a lányok díszítettek, Ron a nászajándékokat horda el az útból.

Két óra megfeszített cipekedés után épp leülni készült, hogy egy kicsit kifújja magát, mikor az édesanyja dühösen fújtatva berobogott az ajtón.
- Ron! – dörrent rá. –Te mért nem csinálsz semmit?
Ron vágott egy dühös grimaszt, s már a nyelve hegyén volt a csípős válasz, de az asszony türelmetlenül leintette.
- Menj fel a padlásra, és hozd le a tortadíszeket! – toporgott sürgetően. – De az angyalkásat hozd, ne a vámpírosat!
Majd amilyen gyorsan jött, olyan sebesen el is viharzott. Ron még hallani vélte, hogy a bajsza alatt dörmög valamit az ikrekről, ami leginkább úgy hangzott, hogy: „azt hitték, nem veszem észre, ezért megfojtom őket”.

Kelletlenül elindult hát az emelet felé. A padlásra az ötödik lépcsőforduló utáni folyosóról lehetett feljutni, ahonnan egy keskeny létra vezetett a szűk bejárathoz. A csapóajtót mindig zárva tartották, de az előkészületek alatt gyakran feljártak ide, ezért most is résnyire nyitva állt. Egy kis fadarab volt a fedél alá csúsztatva, hogy kiékelje a nyílást. Ron megragadta a létrát, és néhány lendületes mozdulattal feltornázta magát a padlásra…
A tető alatti féloldalas tér afféle gyűjtőhelyként szolgált, telezsúfolva dobozokkal, régi bútorokkal meg használt könyvekkel. Előbb-utóbb itt végezte minden, ami elkopott, eltört, vagy felrobbant, de a lomtalanítástól megmenekült.

- Ron! – csendült egy ijedt hang valahonnan a háttérből, amit pillanatokon belül több kisebb puffanás követett.
Ron a meglepetéstől olyan nagy lendülettel fordult a zaj irányába, hogy kezéből kicsúszott a csapóajtó, s az éket kilökve hangosan lecsapódott. A fedél elzárta a fény útját, a tetőcserepek közt beszűrődő napsugarak csupán a lustán kavargó porszemeket világították meg…
- Mi történt? – hangzott újból az ismerős hang.
Ron a magas dobozkupacra meredt – s a félhomályból kiválva egy göndör hajú, vékony alakot vélt felfedezni.
- Hermione! Mit keresel te itt? – Meg sem próbált udvariasságot kényszeríteni a hangszínébe. Balszerencséje felbosszantotta. Pont itt kellett összefutniuk? A szűk, fülledt padláson?
Hermione kikerülte a ledőlt dobozhalmot, majd tapogatózva mellé bukdácsolt.
- Megijesztettél – szólt kapkodó lélegzettel. Kisimította kócos fürtjeit homlokából, s a fiúra emelve tekintetét megkérdezte: – Miért van ilyen sötét?
Ron egy pillantásra sem méltatta a lányt, hátat fordított neki, lehajolt, s a fogantyú után nyúlt.
- Lecsapódott… – morogta maga elé, hogy azért mégis csak adjon valamiféle magyarázatot. Majd vett egy nagy lendületet, s jó erősen meghúzta a fedelet.
Az ajtó azonban meg se mozdult. Ron úgy gondolta, nem rántott rajta elég nagyot, tett hát még egy kísérletet. Ezúttal minden erejét beleadta, megfeszítette derekát, karjaiban fájdalmasan megfeszültek az izmok, és csak húzta, rángatta – de az eredmény ugyanaz lett.
- Mi a fene!? – A csalódott kiáltás úgy szakadt ki belőle, mint durranó lufiból a levegő. Kezdte nagyon zavarni, hogy Hermione, aki mindvégig mozdulatlanul állt mögötte, végignézi tehetetlen küszködését. De hát nem tudott mit csinálni; a hátizmai már fájdalmasan lüktettek az erőlködéstől, ráadásul tompa fejfájása is visszatért.
- Miért nem a pálcádat használod? – kíváncsiskodott a lány.
Ronnak csak ennyi kellett. Mint korábban oly sokszor, Hermione kioktató modora most is felidegesítette, ezért meg sem próbált fékezni magán, dühös lendülettel válaszolt.
- Azért, ’mindentjobbantudó’ kisasszony, mert nincs nálam… Különben is, mit keresel itt? – A kérdést az elkeseredett düh ugrasztotta ki Ronból, aki a lelke mélyén már érezte, hogy nagyon igazságtalan. Hisz nem Hermione tehetett arról, hogy ő ijedtében elengedte az ajtót, s hogy az lecsapódva összezárta őket a sötét, poros padláson. De már nem szívhatta vissza.
Hermione egy darabig nem szólt, s a félhomályban azt sem lehetett látni, hogyan fogadja a dühös kifakadást. Amikor aztán válaszolt, hangja hűvösen, kimérten csengett.
- Azért jöttem, hogy eltüntessem az ikrek halloweeni kollekcióját, mielőtt édesanyád észreveszi, hogy azzal díszítették fel az asztalokat.

Ron morgott egyet. Mellkasában lazult valamicskét a fojtogató szorongás – ám a bosszúság, hogy ilyen szerencsétlenül alakul a délelőttje, még nem párolgott el. Egész nap próbálta elkerülni a lányt, még a reggelit is kihagyta miatta. Ha választania kellett volna, milyen körülmények között akarja viszontlátni, hát biztos nem a poros padlásra gondol, ahol izzadtan kell ajtókat feszegetnie. Nem tett jót megtépázott önérzetének, hogy Hermione így látja.
Lemondóan sóhajtott.
- Miért nem próbálod meg te is? – fordult a lányhoz most már valamivel kedvesebb stílusban.
Hermione habozás nélkül előhúzta a pálcáját, az ajtóra szegezte, s elkiáltotta magát.
- Alohomora!
Semmi sem történt. Ron azt hitte, majd újból próbálkozik, de a lánynak esze ágában sem volt. Tartott egy hosszú hatásszünetet, majd tárgyilagos nyugalommal megállapította:
- Biztos valamilyen speciális bűbáj kell a kinyitásához.
- Talán, ha kiabálnánk, valaki meghallana minket – vetette fel az ötletet Ron, bár az eredményhez nem fűzött túl sok reményt.
Hermione igen határozottan megrázta a fejét.
- Azt inkább ne. Van egyszerűbb módja is, hogy kijussunk…
Ron nem értette, mire gondol pontosan, de – más ötlete nem lévén – szívesen fogadott bármilyen elegánsabb megoldást.
- Természetesen hoppanálni fogunk – folytatta Hermione csendesen.
Ron felhorkantott. Az ötlettel csak az volt a baj, hogy még nem szerezte meg az engedélyt, anélkül pedig nem lehetett büntetés nélkül hoppanálni.
- Még nem mentem el vizsgázni – közölte a lánnyal. Újabb kínos részlet a listán! Azt hitte, ez majd megváltoztatja a terveket, így aztán a választ hallva alaposan meglepődött.
Hermione nagyon halkan így szólt:
- Az nem akadály. Majd jössz velem…
- Úgy érted…?
- Úgy.

Hermione felemelte a kezét, s hívogató mozdulattal Ron felé nyújtotta.
Ron egy pillanatig habozott, nem tudta, mit gondoljon az ötletről. Elevenen lüktetett még benne a tegnap esti emlék, egyszerűen félt attól, hogyan reagál majd teste a lány közvetlen közelére…
Hermione sürgetően toppantott, így Ron nem hezitálhatott tovább.
- Hermione, csináltál már ilyet korábban is? – kérdezte a lányhoz lépve.
Hermione megrázta a fejét.
- Még nem, de menni fog. Ha… – Zavartan elhallgatott, az arcából idegesen félrecsapott egy kósza fürtöt. – Talán ha egy kicsit közelebb jönnél… – suttogta –, úgy talán… ö… könnyebb lenne mindkettőnkre koncentrálni.
Ron gépiesen engedelmeskedett, kezét óvatosan a lány hátára csúsztatta. Hermione is közelebb húzódott hozzá, érezte vékony karját felcsúszni a vállára. Csípőjük finoman összekoccant, a lány becsukta szemeit, izmait tettre készen megfeszítette – ám mielőtt belemerülhetett volna a koncentrációba, Ronnak eszébe jutott valami.
- Várj! – kiáltotta. – Veled vagy nélküled, de így is hoppanálni fogok.
Hermione felpillantott, tréfás-haragosan ciccegett néhányat (jaj, Ron!), majd rövid kioktató beszédbe fogott.
- Az nem számít. A hoppanálás a tudati energiák koncentrálásával történő helycsere, így csak annál a személynél mutatható ki, aki azt ténylegesen végrehajtja. Csupán arra kell ügyelned, hogy valami másra gondolj közben…
Ron lassan bólintott, ahogy megértette. Tudta, hogy az menni fog – könnyedén. Hermione ugyanis oly lelkes hévvel magyarázott, hogy rövid pólója lassan, de biztosan felcsúszott a derekáról, szabadon hagyva így a selymes, forró bőrt. Ron keze akaratlanul is a póló alá vándorolt, hogy kíváncsi ujjai újra megérinthessék az izgalmas, egyszer már felfedezett területet. Egyszerűen nem tudott ellenállni a kísértésnek: lassan simogatni kezdte Hermione hátát.
Hermionén finom remegéshullám futott végig, de nem húzódott el. Erősen megmarkolta Ron felkarját, szemét szorosan behunyta…

Egy villanásnyi ideig tartott az egész, egy apró rántás követte a jól ismert szorító érzést – s mire Ron felnézett, már nem a padláson álltak.
- Hermione, ez az én szobám!
A lány megrántotta a vállát, s huncutul elmosolyodott.
- Ez jutott először eszembe.
Ron nem tudta, mit mondjon. Nem panaszkodni akart, egyszerűen csak meglepődött. Jó volt a lánnyal szorosan összefonódva állni ezen a csendes helyen. Több mint jó. Egyikük sem mozdult.
Hermione reagált először: felemelte a fejét, s Ronra szegezte tekintetét.
- Nehéz volt? – kérdezte mosolyogva. Szemében huncut fények táncoltak, arccsontján rózsaszín szirmot bontott a kezdődő pirulás.
- Micsoda…? – értetlenkedett Ron. A külvilág szürkén elmosódott körülötte, miközben ő egyre csak zuhant Hermione apró cirmoktól tarka, mogyoróbarna tekintetébe.
- Hát másra gondolni… – suttogta a lány.
Ron sután elvigyorodott, de szólni nem bírt, hangszálai mintha megszöktek volna a torkából. Ujjait alig észrevehetően megszorította a lány karcsú derekán, mélyebbre hajolt… Annyira közel volt az arca, olyan csábosan elnyíltak hívogató ajkai…
- Akkor este találkozunk. – Hermione nagyot nyelt, csakúgy kattant a torka, arcán a pír kiterjedt és vérvörösbe fordult – majd mielőtt Ron megakadályozhatta volna, kígyó módjára kicsusszant az ölelésből, s viharos lendülettel, menekülésszerűen távozott.

Ron még akkor is egy helyben állt, ölelésbe merevedett karokkal, sebesen dobogó szívének lüktető visszhangjai között, értetlenül – amikor egy lépcsőfordulóval lejjebb Hermione mögött hangos döndüléssel becsapódott az ajtó.



 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Na, hányan vagyunk?
Indulás: 2005-06-03
 
FRISS

2010. Július 25. vasárnap

Új fejezet: R/H - Egy újabb esély

- ÚJ KÉPEK! - Képek 2-ben! - Ron and Hermione 2

- és új dolog: a kiemelt történetek mellett jelölések lesznek, íme:

  - nagyon jó!;     - jó! ;    - cuki! ;

 

Ron/Hermione

Ron/Hermione –új történetek

 

Vegyes párosítás 

 
Kedvenc Linkek
 
Más linkek
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre