Tévedés. A Malfoy szülők nyílván méltóságon alulinak tartották azt, hogy kimenjenek az állomásra. Vagy talán más az oka?
- Hogyhogy a szüleid nem jöttek ki? - kérdezte Hermione a limuzin hátsó üléséről.
- Az a helyzet, nem tudják, hogy jössz - mondta egyszerűen Malfoy.
- Micsoda? - ordította a lány.
- Most, mi a gond? Majd ha ott leszel, megtudják. Ne aggódj, annyira nem törődnek velem, hogy érdekelné őket, kit viszek hova, és mikor.
- De itt most mégis csak rólam van szó! Ennyit nem tudtál volna megtenni?! Fogadok, azt se tudják, hogy járunk.
- Ha tényleg fogadtunk volna, most nyernél.
- Remek.
Hermione úgy érezte, ennél rosszabb már nem jöhet. Innentől kezdve nem is izgult. Előre látta, hogy megjelenése, mit fog kiváltani a Malfoy családból. De miután megtudta, hogy a nemesek még arról sem tudnak, hogy az egy sem fiuk vele jár, már nem érdekelte semmi. Egész úton nem is beszéltek semmit. Fél órás út után, a kocsi begördült a Malfoy kúria emeletes, fekete, kovácsoltvas kerítése elé. A ház, kívülről rideg, és zord épület volt. Ház? Dehogy, ház. Egy kisebb fajta kastély. Nagyon nagy volt. Tekintélyt sugárzott. Az épület előtt egy kör beton rész, azon kívül pedig kínosan egyenletes, rendezett színtiszta élénkzöld gyep volt látható. A beton rész közepén pedig egy szökőkút díszelgett.A limuzin kör ívben megkerülte a betonrészt, és megállt pontosan a bejárati ajtóhoz vezető hosszú lépcsősor előtt. Bizony az a lépcsősor, rendívül hosszú volt. A Malfoy szülők már jöttek is lefelé, amint meglátták a begördülő limuzint. Mivel messze voltak, nem vehették ki teljesen, hogy ki van ott az ifjú Malfoy fiúval. Arcuk örömöt sugárzott. Ezen Hermione kellőképpen meg is lepődött. Ám amint leértek, és meglátták őt, rögtön lefagyott arcukról a mosoly.
- Fiam... - kezdte Lucius.
- Ő, Hermione. Gondolom nem kell bemutatni. Év eleje óta együtt járunk. Ha tetszik, ha nem. És itt fogja tölteni velünk a karácsonyt, ha tetszik, ha nem. Ha őt elzavarjátok, engem zavartok el. Ha ő elmegy, én is elmegyek. Elég érthető volt? - Draco ezzel lezártnak tekintette a "bemutatom szívem hölgyét" kérdést, és megfogva barátnője kezét, majd bevezette otthonába.
Hermione szóhoz sem jutott, az elé táruló látványtól. Amint belépett, látta, hogy a hely több emeletes. Olyan magas volt a mennyezet, hogy ha nem lett volna fent a hatalmas kristálycsillár, el sem látott volna a tetejéig. A lépcső aljáig bíbor szőnyeg vezetett, a talapzat fekete márvány volt. Hermione nem vette észre, hogy az ámulattól tátott szájjal nézi a lakást, ez csak akkor esett le neki, amikor tekintete találkozott a kedves szülők lenéző tekintetével. Malfoy felvezette a lépcsőn az első emeletre, és elkezdett magyarázni.
- Szóval, lent ahol bejöttünk, jobbra ha elmész ott van három fürdőszoba, két külön wc, egy nappali. Ha balra mész, ott találod a konyhát, az étkezőt, és a pihenőszobát...
- Pihenőszoba? Vagyis nappali? - kérdezett vissza Hermione.
- Nem. Pihenőszoba, vagyis pihenőszoba. A nappaliban tévézel, számítógépezel, meg ilyesmiket csinálsz. A pihenőszoba tele van kanapéval, pihenőszékkel, masszázsasztallal, meg minden olyan dologgal, ami a pihenésedet szolgálja.
- Ó, értem.
- Aztán itt feljöttünk a lépcsőn, az első emeletre, ugyebár. Itt van négy vendégszoba, egy nappali, két fürdő, egy játékszoba...
- Játékszoba?
- Miért ismétled meg mindig az utolsó szavaimat?
- Csak, mert nem értem.
- A játékszobában van a billiárd, játékgépek, playsatiton, ott lehet akár kosarazni, focizni, röpizni. Oké?
- Aha.
Ezután elmentek egy kis gardrób felé, ahonnan egy másik lépcső nyílt. A második emeletre.
- Tehát, a második emelet. Itt van, két vendégszoba, három fürdőszoba, egy kisebb konyha, étkezővel, és egy edzőterem.
- Edzőterem? - ámuldozott a lány.
- Hermione, én okosnak hittelek. Ne hazudtolj meg. Edzőterem. Tudod, futópad, bicikli, elipszis, súlyok, szauna, egyéb fittnessgépek, és egy plazma tévé sportcsatornával - magyarázta a fiú.
- Értem, így már világos.
Amint a lépcső felvezetett a második emeletre, mellette ment egy lépcső felfelé a harmadik emeletre.
- A harmadik emeleten van a bálterem, és egy szoba, amit mi csak kellékszobának nevezünk.
- Miért?
- Mert a bálok előtt, a kellékszobából hozzák ki a hozzávalókat: italok, ételek, bárpult, székek, asztalok, ruhák, hangosítók, erősítők, kamerák, egyebek.
A kellékszobából nyílt egy ajtó, ahol egy újabb lépcső vezetett felfelé.
- A negyedik emelet. A szüleim lakosztálya. Ezen nincs mit ragozni: két fürdőszoba, egy hálószoba, apám dolgozószobája, anyám pipereszobája, egy fogadószoba.
- Milyen a fogadószoba?
- Hát, ha valaki jön, kénytelen felmenni a negyedik emeletig, a fogadószobába, ha beszélni óhajt a szüleimmel.
- Én már semmin nem lepődök meg...
Innen, a fogadószobából nyílt egy ajtó, ami mögött egy újabb lépcső volt, és ez az ötödik emeletre vezetett.
- Ez pedig az én lakosztályom. Hálószoba, fürdő, külön konyha, és étkező, kisebb játékszoba, és edzőterem egyben, külön kis pihenőszoba, és azt hiszem ennyi.
- Mindössze? Akkor végigjártuk az emeleteket? - nevetett Hermione.
- Nem, nem, még nem. A pihenőszobámból vezet egy lépcső a tetőtérbe. Gyere.
Fel is mentek. Ez a rész egy, tágas helyiségből állt. Nem volt ott se mellékhelyiség, se pihenőszoba, se játékszoba, se háló-, és vendégszoba, csak egyetlen helyiség, az előző emeleten lévő ablakoktól eltérően sokkal nagyobb, teljesen fal nagyságú ablakokkal. Itt az egész négyzet alakú helyiségben végig könyvespolcok voltak, valamint egy kandalló. Középen kényelmesebbnél kényelmesebb kanapék. Az előző emelettől eltérően, itt nem lámpa szolgált a világítással, hanem a falra erősített gyertyák. Talán a nagy ablakok, és a kandalló mellett, ez a volt a másik, ami annyira hangulatossá tette a helyet. Az ablakokat, gyönyörű, bársony, bíborszín függönyök díszítették.
Mind a hat emeletből, Hermionénak ez tetszett a legjobban.
- Szóval hat emelet. Hű. Nem semmi - szólt őszinte elismeréssel.
- Hat? Hét. Van pincénk is. Gyere menjünk ki a hátsó udvarra - azzal kézenfogta a lányt, és már mentek is.
Azt nem lehet megmondani, mégis mekkora volt az udvar. Nem is udvarnak kéne neveznünk, hanem inkább birtoknak. A birtok, olyan hatalmas volt, hogy se vége, se hossza. Ami az ilyen előkelő kúriák birtokrészéről elmaradhatatlan, az itt is megvolt. Ez pedig, a sövénylabirintus. Hangulatosan kivilágítva természetesen. Ha esetleg az előkelő család, előkelő sarjainak az éjszaka leple alatt sétálni támadna kedve. Arrébb pedig gyönyörű virágoskert feküdt. Lepkék, és madarak röpködtek fölötte, akárcsak a mesékben. Látszott rajta, hogy ápolt. Emellett természetesen elhagyhatatlan volt, a hatalmas lekerekített szélű medence lépcsővel, ugródeszkával, és csúszdával. Azt, hogy ezeken kívül még mi volt ott, nem lehet megmondani, mert onnantól a szem nem látott el.
- Medence, labirintus, virágoskert... Hű - Hermione szó szerint, le volt nyűgözve.
- Meg még távolabb lovaglópálya is van, értelemszerűen lovak is vannak, istálló, egyebek.
- Ez hihetetlen. Van még valami?
- Még egy általános tudnivaló. Mindenhez kulcs van, kivéve a vendégszobákhoz.
- Hogyhogy?
- A szüleim nem bíznak azokban, akik itt töltik az éjszakát, esetleg többet is, és nem a ház lakói.
- De kedves...
- Itt egy kulcscsomó - átnyújtotta neki -, ha valahonnan kimész, és nincs más, a helyiségben, ne felejtsd el bezárni, mert a szüleim nagyon kényesek erre.
- Rendben. És én veled fogok aludni?
- Öhm... sajnos, nem. Ez egy íratlan szabály, hogy párok nem aludhatnak együtt, ameddig a házban, körül, vagy a területén tartózkodnak.
- Ez komoly? Na és a szüleid?
- Mint mindenben, itt is van kivétel. A kivétel erősíti a szabályt. Itt a kivétel az, hogy ez a szabály házaspárok esetén elhanyagolható.
- Szóval, én is egy vendégszobában fogok tartózkodni?
- Pontosan? Választhatsz melyik szinten szeretnél lenni.
- Micsoda rendkívüli kiváltság. De akkor nem is lesz kulcs a szobámhoz. Bárki bejöhet, amikor csak akar. Ez kicsit aggasztó.
- Ugyan, ne törődj vele. A szüleim tekintélyes, fölényes, lenéző emberek. Nem fognak csak úgy, mindenféle kopogás nélkül bemenni a szobádba - átkarolta barátnőjét, és bevezette ismét a házba.
- Jaj, majd elfelejtettem. A földszinti étkezőben eszünk mindannyian, reggel, délben, és este. Ezek között, bármikor lemehetsz, amikor csak akarsz. És megkérkezésünk örömére, ma különleges vacsora lesz.
- Az mit jelent?
- Olyan, mint mindig, csak ki kell öltözni. Szóval, mivel már így is későre jár, menjünk öltözzünk át, és vacsinál találkozunk.
- És, milyen ruhát vegyek fel?
- Teljesen mindegy. Te választasz, és van választék. Minden vendégszobában van egy ruhásszekrény, és egy gardrób, erre a célra. Lent várlak.
Malfoy is elment, és Hermione is. A második emeleten lévő vendégszobák egyikét választotta. Ahogy barátja mondta, választék tényleg volt. Végül, a mardekárra való tekintettel, zöld-ezüst, egypántos, testrefeszülő estélyit választott. Egy, a mardekár-ház őszinte híveit birtokló házban, szociális öngyilkosság lett volna, másikat választani. Bement a vendégszoba fürdőjébe, és elakadt a lélegzete. Gyönyörű hatalmas kád, és nagy tükrök voltak körös-körül. Nagyon elegáns volt. Hermione már éppen kétségbe akart esni, hogy mit kezdjen a kócos fürtjeivel, de ekkor meglátott egy hajvasalót. Ki is simította a haját, majd feltűzte, és már ment is le a lépcsőn, Malfoy elé. Az említett egy egyszerű fekete szmokingot viselt. Karonfogva barátnőjét, bementek a konyhába, ahol a Malfoy szülők várták őket.
- A vacsoraidő alapesetben nyolc órakor kezdődik. De, mivel eleve nyolc órakor ért be a vonatotok, ezt az időpontot áttettük tíz órára. Most tíz óra öt perc van. Késtetek - nézett rájuk mérgesen a ház ura.
A fiatalok sűrű bocsánatkérés ellenében, helyetfoglaltak az asztalnál. A hosszú asztal, asztalfőjén Lucius Malfoy ült, mellette jobbról felesége, és intett fiának, hogy foglalja el, a megtisztelő bal oldali helyet. Malfoy leült, és ahogy az előbb apja, ő Hermionénak intett, hogy foglaljon helyet a balján. De ekkor Narcissa Malfoy megköszörülte torkát, és így szólt a lányhoz.
- Örülnék, ha az asztal másik főjén, azaz az asztal végén foglalnál helyet.
- De anya, az messze van tőlünk - vetett ellen Draco.
- Nincs apelláta, azok után, hogy idehoztad egy szó nélkül - súgta oda neki Narcissa.
- És akkor, ha esetleg valaki beszélgetni szeretne vele, az ordítson, hívja fel telefonon, menjen oda, vagy írja rá egy szalvétára a mondanivalóját? - feleselt a fiú.
- Igaza van, drágám. Miss. Granger, kérem üljön a fiam mellé - mondta előzékenyen Lucius.
Hermione már kishíján a sírás szélén állt, de azért helyet foglalt barátja mellett. Pincérek hada jelent meg, és hozták az előételt, a levest, a főételt, és a desszertet. Hihetetlen mennyiségű étel volt ott, négy ember számára. Az egész Roxfort jól lakhatott volna belőle. A vacsora elég hosszúra nyúlt, és ami még hosszabbá tette, hogy az evőeszközök csattogásán kívül, semmi más zaj nem törte meg a csendet. Tizenegy órakor, Draco, és Hermione, előzetes engedéllyel elindultak az emeletre.
- Ne haragudj, a viselkedésük miatt - az ifjú Malfoyon látszott, hogy őszintén sajnálja a történteket, és teljesen megérti, hogy barátnője miért nem akart eljönni.
- Semmi gond. Lesz még rosszabb is - nevetett a lány.
Még egy ideig enyelegtek ott a lépcsőaljban, de amint meghallották, hogy a szülők már tologatják a széküket, jobbnak látták, ha elindulnak a hálószobájukba.
Hermione egyedül volt egy emeleten. De nem ez volt az egyetlen oka, hogy mérhetetlenül egyedül érezte magát. A ház bár nagy, de hideg, zord, és üres látszatot keltett. Kivéve a tetőtéri helyiséget. De persze Hermione ilyenkor már nem mert felmenni, nem akart okot adni a családnak, hogy emiatt is kekeckedjenek vele. Ezért hát bánatosan, és mindent kizárva az agyából, átöltözött pizsamába. Majd kinézett az ablakon, és látta, hogy nagy pelyhekben hullik a hó. De most, még ennek sem tudott örülni...