|
Lebukás
GinnyPotter 2007.03.26. 18:25
Összefoglalás: Harry nagy akciója, Ron lebukása
Lebukás
Másfél óra telt azóta, hogy levettem Hermione melltartóját. Életem legszebb másfél órája. Hermione itt fekszik mellettem. Még kicsit kábult szegény… Élete első szeretkezésén van túl.
- Ron! – morogja.
- Hm?
- Tudod, mit tettél te most velem?
- Naná! – vigyorodok el. – Megbántad? – nézek rá.
- Soha! – suttogja, majd hozzám bújik. Meztelen teste ismét lázba hoz, de… - Eszedbe ne jusson Ron Weasley! – Gyorsan elgurulok tőle, hogy eltakarjam ágaskodó testrészemet. – Mostantól, ha csak megölellek is ez lesz?
- Nem – nyögöm szégyenemben. – De mit tegyek, ha megőrjítesz?
- Ezek szerint jó voltam?
- Viccelsz? Csodálatos! – Közel húzom magamhoz, és megcsókolom. Végigsimít meztelen felsőtestemen, majd kipattan az ágyból.
- Maradnék, de mennem kell.
- Hova? – A másik pasidhoz? Fut végig a fejemhez, de ez lehetetlen.
- Dolgom van. Ne haragudj – mondja, és egy csókot lehel az ajkamra. Egy rántással visszarántom magam mellé. Végigcirógatom az arcát, majd adok neki egy utolsó csókot.
- Szeretlek ám – mondom, mire mosolyogni kezd.
- Én is, de most fel kell öltöznöm!
- És? Menjek ki? – kérdezem kacagva. – Hermione épp most láttam belőled többet, mint még senki. Erre azt kéred, menjek ki?
- Elfelejtettem – mondja elvörösödve. Felhúzza a trikóját és az alsóneműjét, majd felveszi a blúzát és a szoknyáját. – Légy jó Ron!
- Te is! Szia! – Kimegy. Visszahanyatlok az ágyra, és becsukom a szemem. Elnyom az álom. Késő délután ébredek fel. Hirtelen eszembe jut Harry és a fogadás. Gyorsan felráncigálom a ruháimat, és lerobogok a klubhelyiségbe. Harry a kandalló előtt ül, és a Prófétát olvassa.
- Te még itt? – kacsintok rá. – Már rég lent kéne lenned…
- Tudom. De reméltem, hogy elfelejted. Tévedtem.
- Ilyet elfelejteni? Soha! Az igazság az, hogy majdnem sikerült… Más dolgom is akadt. – Felcsillan a szeme.
- Tudtam! Láttam Mio-t. Épp rohant valahová. Csak gyorsan ideköszönt, de én láttam a szemében. Leszakítottad ártatlansága virágát?
- Hülye! De ha már így kérdezed, igen. Csodálkozom, mert nem hittem, hogy sor kerül erre.
- És jó volt?
- Persze! Mio nagyon jó az ágyban. Nem is gondolnád. De nem jobb, mint amilyen Malfoy lesz veled.
- Neeeeeeeee!
- Sajnálom! 6 óra. Gyere! – Elindulunk a Nagyterembe. Lent Harry a lehető leglassabban megvacsorázik, majd kelletlenül feláll, és elindul Malfoy felé. Gyorsan tájékoztatom a többieket, hogy mit fognak látni, majd szájtátva figyeljük az eseményeket. Gyorsan bocsátok Harryre egy új bűbájt, amit nemrég találtam, így hallani fogjuk, amit mond. Harry odaér a Mardekár asztalához, Malfoy-hoz. Fájdalmasan rám néz, mire egy bólintással jelzem, hogy kezdje.
- Szia Draco!
- Potter! Mióta hívsz te Draconak?
- Mától, édesem! – Az asztalunknál kirobban a nevetés.
- Mi van?
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni velem a Roxmortsba. Csak egy ártatlan randi.
- Te randira hívsz engem? Buzi vagy? Azt hittem a Weasley csajt szereted.
- Én csak téged szeretlek! – Az asztalunknál mindenki fetreng a röhögéstől.
- Jól van Potter, kopj le!
- De Draco, én tényleg szeretlek! Szerelmes vagyok beléd! – Ekkor Hermione leül az asztalhoz. – Kérlek, ne utasíts vissza! Nem ezt érdemlem! A szívem mindig csak érted dobogott. Imádom a szőke hajad, a szürke szemeidet! Imádlak Draco! – Hermionéra pillantok, és látom, hogy Lavenderrel beszélget. Hirtelen eltátja a száját, és elsápad. Rám szegezi a tekintetét, és végtelen szomorúságot látok a szemében. Hirtelen felpattan, és elrohan. – Csókolj meg Draco! – Felállok, és Mio után szaladok. A bejáratnál nincs, de hűvöset érzek, mintha valaki épp most ment volna ki. Kirontok, és a távolban látok egy sietős léptekkel haladó árnyat.
- Mio! – Visszanéz rám, de azonnal folytatja is az útját. – Mio, várj meg! – Elkezdek rohanni, mire ő is. – Kérlek! – Már majdnem utolérem, nem hiába, én vagyok a fiú. Hirtelen felbukik valamiben, és elesik. – Mio! Jól vagy?
- Hagyj békén! – zokogja gyűlölködve.
- Megütötted magad. – Felveszem a karjaimba.
- Semmi bajom – kapálózik, de én látom, hogy fáj valamilye.
- Nem érdekel. Akkor is felviszlek a Gyengélkedőre. – Hirtelen akkorát csap az arcomra, hogy elengedem. Szerencsére megáll a lábán. – Ezt miért…
- Miért? Még meg mered kérdezni? Fogadást kötsz rám, utána meg itt kérdezősködsz? Minden csak erre volt? A szeretlek, meg a gyöngédség, meg minden? – ordítja zokogva.
- Én csak…
- Nem azért feküdtem le veled, hogy ez legyen a vége!
- A vége? – kérdem elhűlve.
- Jól hallottad. Szakítok veled. Vége Ron!
- De… Kérlek, hallgass meg! Nem úgy van, ahogy gondolod!
- Mi nincs úgy? Legalább most ne hazudnál! – Már nem sír, szemében csak a gyűlöletet látom. – Becsaptál, és átvertél Ron! És ez fáj, tudod? Én lefeküdtem veled, mert hittem, hogy tényleg szeretsz, és ez lett. Köszönöm! – Könnyei megint elerednek.
- Én csak szeretném, ha meghallgatnál.
- Nem érdekel – mondja, és belép a kastélyba. Leülök a lépcsőre, és nézem az eget. Tudom, hogy Mio felmegy a szobájába, és sírni fog. Miattam. De én csak azt mondtam Harrynek, hogy fogadjunk, hogy elmerem hívni. Nem csak a fogadás miatt hívtam el. Amúgy is akartam. Mindennél jobban. Beszélnem kell vele! Elindulok a klubhelyiségbe, útközben Harrybe botlok.
- Szia! Hova tűntél? – kérdi.
- Hermione megtudta, hogy fogadtam veled, és ő volt a fogadás tárgya. Szakított velem.
- Mi?
- Igen. Épp hozzá megyek. Meg sem hallgatott. Nem úgy van, ahogy ő gondolja! Nem szakíthat velem. Szeretem őt.
- Minden rendben lesz haver! Nyugi!
- Remélem. – Továbbindulok, majd végül megérkezem Hermione szobájához. Bekopogok.
- Te vagy az Ginny?
- Ron vagyok.
- Menj el!
- Csak hallgass meg!
- Nem érdekelsz! – Hallom a hangján, hogy sírt.
- Valamikor meg fogsz hallgatni, mert addig nem nyugszom, amíg el nem mondhatom, mi történt valójában! Ha most nem engeded, addig foglak zaklatni, amíg el nem mondhatom. Személyesen, vagy levélben, de el fogom mondani! Érted? – Nyílik a zár, Hermione bozontos fejét látom meg, kisírt szemekkel.
- Gyorsan.
- Hinned kell nekem!
- A lényeget.
- Harryvel beszéltem körülbelül egy hete, hogy hogyan mondhatnám el neked, amit érzek. Azt mondta, figyeljem meg, hogy viselkedsz velem. Aztán mondta, hogy miért nem viszlek el a Roxmortsba. Erre mondtam, hogy megpróbállak elhívni, mert szeretlek. Azt mondta, biztos benne, hogy nem merlek elhívni. Fogadtunk, hogy elmerlek hívni este 6-ig. Ha én nyerek, akkor kikezd Malfoy-jal, ha ő, akkor alsónadrágban megyek a karácsonyi bálra. De, amint te is jól tudod, elhívtalak. És így én nyertem a fogadást! De ha nem fogadunk is elhívlak. Ugye tudod? – Közelebb lépek, és kezemmel felemelem a fejét. Szemeiben még ott csillognak a könnycseppek, de már nem látok gyűlöletet. – Hidd el, hogy nagyon szeretlek! És hiába vagyunk még csak alig két napja együtt, már annyi mindent megéltünk együtt. Nem akarlak elveszíteni emiatt! Ugye hiszel nekem? – Hermione válaszát várom, és lehajtom a fejem. A legrosszabbra számítok, mikor… Megcsókol. Csak úgy hirtelen. Nem szólt semmit, csak felemelte a fejem, és most szenvedélyesen csókol. Megállítom, mire esdekelve néz rám.
- Akkor nem ha… - Ajkait az ajkaimra nyomja, egy mondatot se hagy végigmondani. -… ragszol?
- Nem! De ne beszélgessünk! Hiányoztál! – Azzal újra megcsókol. Hiszen csak pár óráig voltunk összeveszve! Ennyire nem bírod nélkülem Hermione? Elvigyorodok, mire ő is mosolyra húzza a száját. Fogaink összeérnek, és koccannak. Lassan az ágy felé húzom, de mintha egy kis ellenállást mutatna. – Csak erre tudsz gondolni? – húzza össze a szemöldökét. Idegesen nyelek egyet, mert talán ezzel robbantok ki egy veszekedést, és már mondanám, hogy nem, de… - Mert én csak erre. Mióta először, azóta csak… Óh Ron! – sóhajt fel, mikor kezemet, a szoknyája alá viszem. – Ne kínozz!
- Ez kínzás?
- Nem, nem! Csak folytasd! – Nocsak! A kis, álszent Hermione! Hogy vágyódik rám! Pedig most csak a kezemet használom. A java csak ezután jön…
***
- Megint hihetetlen voltál Ron! – mondja Hermione egy őrült, vad két óra után. Kiscicásan kinyújtózkodik, és megcsókol.
- Nem gondolod, hogy a szobatársaid nemsokára jönnek?
- Ne aggódj miattuk! Elintéztem, hogy tudják, mikor nem jöhetnek.
- Te mindenre gondolsz! Én kis okos boszorkányom.
- Ron! Ugye tudod, hogy ha még egyszer fogadni mersz rám, akkor…
- Soha, soha többet! – fojtom belé a szót. – Na, gyere ide! Elfáradtál? – vigyorgok.
- Hogy én? Ugyan már! Meg se kottyant!
- Na ne mondd! – Őrült csikizésbe kezdek.
- Ne! Ne! Ne! Csak ezt ne! Kérlek! Ron! Jó, beismerem. Elfáradtam.
- Na látod!
- Tudod Ron… - Húz magához közelebb...
- Hmmmm?
-… én nagyon félek ám éjszaka…
- Tényleg? – suttogom.
- Bizony. És biztosan te se szeretnéd, ha itt vacognék félelmemben éjszaka. Ugye?
- Soha nem hagynám.
- Akkor itt alszol, rendben?
- Mi? – Most fogom fel, miről is van szó.
- Ma itt alszol nálam – mondja olyan könnyedén, mintha az időjárásról beszélgetnénk.
- Hermione! Nem gondolod, hogy ezt tilos? Észrevehetnek…
- Nem érdekel – suttogja.
- Na de…
- Jó! Nem kötelező – mondja durcásan, és elfordul tőlem.
- Nem úgy gondoltam – dörmögöm, és végigsimítok a gerincén. Egy pillanatra összerándul.
- A hideg futkos a hátamon…
- Nem a hideg! Csak az én ujjaim. – Erre elneveti magát, és visszafordul. Megcsókolom, és szorosan magamhoz ölelem. Megint beletúr a hajamba, úgy látszik, imádja. Kezeivel karomat, mellkasomat simogatja. Én sem vagyok rest, kezeim fenekén és csípőjén játszadoznak.
- Ha nem alszol itt, akkor menj most, hogy a lányokat vissza tudjam hívni éjszakára. Tényleg nem szeretek egyedül lenni. Sötétben. – Szívem szerint maradnék, de ha észrevesznek mindkettőnket büntetésre küldenek. Szeretem, de akkor is… Másfelől viszont, csak én és ő lennénk.
- Hát én maradni szerettem volna, de ha így elküldesz…
- Mi? Kérlek Ron, maradj! – Olyan aranyos… Teljesen meg van ijedve.
- Persze, hogy maradok! – nevetek rá. – Nem hagyok magára egy ilyen szépséget! – Elvörösödik, mire gyorsan magamhoz húzom, és megcsókolom. Természetesen nem alvással töltjük majd az éjszakát…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;