Leültünk a kanapéra, félretéve az újságot.

- Miért? – kérdeztem és mélyen a szemébe néztem.

- Mert neked kell döntened. Ha akarod, úgyis elmész, hiába tartanálak itt. Azt szeretném, hogy tényleg itt akarj maradni és nem csak azért, mert én azt mondom.

- Itt akarok maradni – mondtam határozottan. – vagyis...

Láttam, hogy megint elsápad.

- Mi lenne, ha elmennénk nyaralni? Itt úgyis hideg van, egy kis Görögország, Spanyolország...

- Komolyan gondolod?

- Nem csak gondolom – és megcsókoltam. – Holnap bemegyek a Minisztériumba és kiveszek egy hetet. Te? Megkéred a főnöködet, hogy engedjen ki a seprűk közül?

- Bármit, érted – mosolyog rám.

Most jöttem rá, hogy Ronnal már nagyon régóta nem voltunk együtt.

Érezni akartam az érintését, őt.

- Szeretlek – mondtam. – Sajnálom, ígérem soha többet.

- Az én hibám, ha a bálon...

- Az én hibám volt – hajtottam le a fejem.

- De megtörtént. Már nem lehet változtatni rajta. Én túllépek rajta, ha te is.

- Én is, de... Megcsaltalak Ron! – Az utolsó két szót kiabáltam.

- Legalább élvezted? – sóhajtotta.

- Először, de azóta minden percben bűntudatom van!

Az történt, amire nem számítottam. Elkezdett hangosan nevetni.

 Én a helyében már rég arcon csaptam volna magam.

- Hogy tudsz nevetni? Ha megütnél, az sem fájna jobban – sírtam. Rám nézett és az ölébe kapott.

- Te kis butus, ha bűntudatod van, akkor szeretsz!

- Igen, de...

- Hermione, inkább maradj csendben – és belém fojtotta a szót. Úgy, mint még soha. Tele szerelemmel, erővel, fájdalommal. Felvitt a szobánkba, megcsókolta a nyakam, és már csak Ő létezett...

Másnap föl sem akartam kelni. Még tegnap Draco Malfoy ágyán voltam, aki önelégülten kinyújtózva feküdt, most egy Ront kaptam, aki még most is átölelt.

Még mindig a tegnap estén gondolkozom. Olyan csodás volt, nem csak magával törődött, mindkettőnkkel. Az a szőke görény meg csak magával.

Mellesleg megjegyzem, nem is tudtam, hogy Ron ilyen jó erőlétben van.

 Sokkal cukibb a feneke, mint Draconak.

Előbbit meg is kukkantottam párszor a takaró alatt.

- Jó reggelt – mondta, amikor észrevette hogy már fenn vagyok.  – Reggelit?

Draco Malfoy mikor kérdezte ezt meg? Soha többet nem hasonlítom azt az egoista görényt Ronhoz.

- Majd kérek, ha visszajöttem a Minisztériumból és a Reptérről – mosolyogtam rá. Gyorsan felkapkodtam néhány ruhadarabomat és megmosakodtam.

- Mit kérsz?

- Téged egy jó nagy szendviccsel – pusziltam meg. – És te hova akarsz menni?

- Mindegy, csak ott legyél.

- Akkor elintézem. Maximum egy óra és jövök.

Felkaptam a kistáskám és rohantam a telefonfülkéhez. Csak egy kicsit kellett metróznom, de nem bántam.

Már bent is voltam a munkahelyemen.

Végül Caramel irodáján kopogtam és közöltem vele az akaratom.

Ő meg elengedett, pedig én vagyok a legjobb embere, legalább is ezt mondta. Én meg közöltem vele, hogy az áthelyezésemet is kérném. Elkerekítette a szemét. Majd a szabadságom után közlöm, hova, és már mentem is ki.

A liftben valaki a Reggeli Prófétát olvasta, természetesen Harryvel a címlapon. Utoljása az esküvőnkön beszéltünk. Eléggé el van foglalva, mint Auror... Ginnyvel is elkapva beszéltem csak, lekötik Fleur gyerekei.

- Vártalak – hallottam a bosszús hangot.

- Pedig mondtam, hogy ne – rá sem néztem.

- Pedig...

- Leszállnál rólam, Malfoy? – mélyen a szemébe néztem. Csak a mérhetetlen egoizmusát láttam benne.

Enyém volt az utolsó szó, elsétáltam büszkén.

A repülőjegy intézőhöz tartottam, boldogan. Jaj, már ennyi az idő? Gyorsan kell végeznem.

Csak egy kicsit várj még rám, Ron...