A napok nagyon gyorsan peregtek. Hermione családját beköltöztették az új házukba, aztán elérkezett a Főnixek és a DS idősebb tagjainak a találkozója a Roxfortban. Mindannyian mentek.
Nagyon sokan jöttek el a gyűlésre, többek között Frank és Alice Longbottom, mint a Főnix Rendjének egykori, és újbóli tagjai. Amióta magukhoz tértek a Szent Mungóban, egyre jobban kezdtek hasonlítani régi önmagukra. Főleg Alice Longbottom. De ott voltak még olyanok is, akiket még a kvartett életében nem látott. Emlékeztek rájuk a fényképről, meg egy-két arc mintha itt lett volna a Roxfortban hetekkel ezelőtt, de arcot névhez sokan nem tudtak volna párosítani.
A gyűlést a Roxfort Nagytermében tartották, és McGalagony elnökölt.
- Köszöntök mindenkit! Újakat, most csatlakozókat, és a régieket is, akik eddig önkibájukon kívül nem lehettek velünk. Frank, Alice, ha szabad ilyet mondanom, nektek örülök a legjobban.
- Mi is nagyon boldogok vagyunk, Minerva, hogy itt lehetünk - hálálkodott Frank Longbottom.
- Azért hívtam össze a Rendet, és a Sereg nagykorú tagjait, mert szeretném a tizenhét év felettieket felvenni a rendbe. Köztük az osztályomat. Főleg! Igaz, közöttetek van olyan, aki még nem múlt el tizenhét, de ez esetben azt hiszem tehetünk kivételt! - Először a felnőtt gyerekekre, aztán a felnőtt felnőttekre nézett. - A gyerekeknek már elmondtam a múltkor, amikor itt voltak, hogy sötét varázslók, akiknek nem számít más, csak a hatalom, mindig is voltak, vannak és lesznek. Az, hogy most csend van körülöttük, ez félek, vagy inkább biztos vagyok benne, hogy nem marad mindig így. Éppen ezért nem oszlatom fel a Rendet, mint annak idején Dumbledore tette. Lesben fogunk állni! Nyitott szemmel fogunk járni, és amit csak lehet, megelőzünk, mielőtt még nagyobb botrányok törhetnének ki. Túlontúl sok számunkra kedves embert veszítettünk el júniusban. Mégegyszer ez nem következhet be. Ezzel szerintem mindannyian egyet értünk.
- És mi lesz a DS nem felnőtt tagjaival?
- Legyenek felnőtt korúak, és csatlakozhatnak a Rendhez. De Ginny, te már Főnix vagy. Mondtam az előbb, az egész osztályom a Rend tagja lesz. És ti… Te, Ron, Hermione és Harry… Ti a Főnixek mellett értetek felnőtté. Nem gondolod, hogy mindazok után, amit végigcsináltatok a tavalyi évben, még gondolkodnunk kell azon, hogy tagok lesztek, vagy nem? Az osztályból pedig mindannyian legkésőbb augusztus 25-ig betöltitek a tizenhetet. És nem véletlen az sem, hogy olyan órákat fogtok emelt óraszámban tanulni, amellyel az aurorképzőbe lehet menni. És még egy-két olyan tárgyat, amelyet csak szeptemberben fogtok megtudni. Mint ahogy azt is, hogy ki lesz a Sötét varázslatok Kivédése tanárotok - McGalagony nagyon élvezte, hogy húzhatja a gyerekek idegeit, Kingsley pedig hangosan felnevetett. Az igazgatónő folytatta. – El ne felejtsem, ki kell jelölnünk, hogy ki lesz az utódom. Én személy szerint titkos szavazást szeretnék elrendelni. Amelyik rendtag a legtöbb szavazatot kapja, az lesz az utódom, aki a halálom után a helyembe lép, úgy, mint én léptem Dumbledore nyomdokaiba. Mindenki írja fel a nevét a pergamenjére, ami előtte van az asztalon, és a jelöltje nevét is.
- McGalagony professzor, eddig ki volt az utód?
- Remus, Harry.
Harry bólintott. Ő is így gondolta. Maga elé vette a lapját, mint rajta kívül mindenki, és felírta a saját nevét. De a jelölt nevét sokáig nem írta fel a papírra. Mindenki meredt maga elé, és azon gondolkodott, ki lenne a legalkalmasabb. Dumbledore esetében Minerva McGalagony tényleg a legjobb megoldás. De Harry ebben az esetben nem tudta, hogy kit írhatna fel a pergamenjére. Az első két név, ami rajta kívül még vagy negyven embernek is az eszébe jutott Sirius és Remus. De mindketten meghaltak. Arthur…Bill…Kingsley… A három legalkalmasabb. De van itt még valaki. Frank Longbottom. Őt mindenki dicsérte, hogy mennyire jó aurorparancsnok volt. De az ő vezetői képességeit nem is ismeri! És még csak most gyógyult meg. A varázserejével sincsenek tisztában. Frank kilőve. Arthur jó harcos, de mennyire lehet jó vezető? Miniszterhelyettes, Bill is igazgató. Tehát vezetői képességgel rendelkezniük kell. Ecc-pecc kimehecc…
Felírta a nevet a papírra, és odaadta McGalagonynak. A többiek még sokáig gondolkodtak. Majd mikor már mind a nyolcvanhét pergamenre írt név ott volt McGalagony kezében pöccintett kettőt a pálcájával, és a végeredményt hallották:
„Arthur Weasley- 20
William Weasley- 20
Harry Potter- 20”
- Akkor újabb szavazás, és ez a három név – adta ki az újabb utsítást McGalagony.
Megint megjelentek a pergamenek. Most már könnyebb volt a választás. Öt perc alatt mindenki döntött.
„Arthur Weasley- 45”
Megtapsolták, majd hivatalosan is ő lett McGalagony utódja. A Főnix Rendjének legközelebbi vezetője.
Hajnali háromig folyt a tanácskozás. Mindent megvitattak, ami az elmúlt egy évben történt. A Rend tagjai elmondták, hogy hogyan és mikor kaptak el halálfalókat, hogy milyen módon próbálták felvenni évközben a hadakozást a Minisztériummal, valamint Voldemort híveivel, és ehhez hasonlók. Harry beszámolt a horcruxokkal vívott élet-halál harcukról, és mindenki kérésére elmesélte, hogyan rabolták ki a Gringotts Bankot. Neville a DS működését mesélte el. Hogy hogyan vették fel ők a harcot Piton és a Carrow testvérek ellen.

Senki sem ment el éjszakára a Roxfortból. A tanácskozás után lementek a tópartra. Ott még elég sokáig beszélgettek, emlékeket elevenítettek fel…
Miután az este ténylegesen véget ért (kezdett feljönni a Nap), McGalagony meghívta a Rendet, töltsék az „éjszakájukat” a Roxfort falain belül. Mindenki elfogadta a meghívást, majd mindenki ment a maga hálókörletébe, ahová valaha is tartozott, vagy még most is tartozik. A házi manók kitettek magukért. Nagyon finom és kiadós reggelit kaptak a Rend tagjai, majd mindenkinek pizsama, törülköző, fogkefe és papucs volt kikészítve a hálókörletekben.
A kvartett meglepődött azon, hogy hány hajdani rendtag volt valaha Griffendéles. Majdnem a Rend fele. Mindenki elment a maga szobájának irányába. A manók még erre is gondoltak, hiszen névtáblák jelezték, hogy ki hol fog aludni.
A „másnap reggel” hamar beköszöntött. Túl hamar… Alig aludtak az emberek két, esetleg három órát.
A Nagyteremben hangos reggeli vette kezdetét, majd reggeli után mindenki hazament, és a napok megint hirtelen rohanni kezdtek.

Egyik reggel Molly megkérdezte Harryt, hogy kiket szeretne meghívni a születésnapi partijára. Harrynek leesett az álla, hogy Molly még erre is gondolt. Elmondta, hogy kiket látna szívesen („csakis a Főnixeket!, és persze Jeanéket, meg a keresztfiamat Andromedaval), majd megköszönte, hogy Molly partit ad neki.
- Holnap neked, tizenegy nap múlva Ginnynek. Jaj, Harry drágám, a kicsi lányom is tizenhét éves! Te pedig tizennyolc. Hermione szeptemberben tizenkilenc… Hogy elszaladt az idő! Hiszen még csak tegnap mentetek először a Roxfortba…
- Molly, annak már nyolc éve. Most idén elvégezzük a sulit, aztán még két évig tanulunk az aurorképzőben, és elkezdődik felnőtt életünk. Esküvők, gyerekek, ház, egy kutya… Minden, ami eddig nagyon távolinak tűnt, az most minden egy pillanat alatt olyan közeli lett. És a legrosszabb az egészben, hogy rá kellett döbbennem arra, hogy az élet baromira rövid! És eddig nem használtam ki minden percét, alig éltem, és egyszer csak azt fogom észrevenni, hogy van x-számú unokám, akiknek azt magyarázom, hogy milyen volt fiatalnak lenni - szinte maga elé bámult, a jelenetet nézte lelki szemeivel, és érezte a varázsló, hogy erre még igencsak nincs felkészülve!

Másnap este megtartották Harry tizennyolcadik szülinapi partiját. Molly isteni finom csokoládétortát készített. Eljött a Főnixek kilencven százaléka az ünnepségre. Molly, Jean - akit rendkívül vonzott a mágiával teli élet -, Andromeda, valamint az öt lány egész nap sürögtek-forogtak a konyhában. Este a fiatalabbak külön klikkben játszottak robbantós snapszlit, a felnőttek iszogattak, révedeztek a múlton, visszaemlékezéseket tartottak… Mint egy nosztalgiaparti, teljesen olyan hangulatot keltettek az emberben. Volt zene, amire táncikálni lehetett… Hajnali háromig buliztak, partiztak, és szórakoztatták egymást, majd takarodót fújtak.
Éjszaka a szokásos párcsere megtörtént, és Harry megkapta a legszebb szülinapi ajándékát, amit csak kaphatott…
- Harry! - szólította meg Ginny, mikor már egymás karjaiban feküdtek.
- Mondjad, életem! - simogatta a boszorkány karját, ami a mellkasán pihent.
- Boldog születésnapot!
Harry belenézett kedvese mogyoróbarna szemeibe, hosszan nézte a csillogását, majd nagyon halkan, de mégis határozottan csak egy szót bírt kimondani:
- Szeretlek!
- Én is téged, szívi, én is téged!
Megcsókolták egymást, hosszan, szenvedéllyel telve, érezve a másik minden mozzanatát… Újra egymás karjaiban voltak, és ismét az ágyon hemperegtek, aztán a varázsló olyan érzékiséggel vette kezelésbe a boszorkányt, amilyennel még sohasem. Vágy, szerelem, szenvedély és beteljesülés… Minden megvolt azon a tökéletes éjszakán.

Egy héttel később kezdődött az egész herce-hurca elölről. Csak most Ginny miatt, aki viszont most fog hivatalosan is nagykorúvá válni, ugyanis neki a tizenhetedik szülinapja közeledett. Muriel néni meghívta a Weasleyket egy hétvégére Ginny partija előtt öt nappal. Angelina, Martha, Hermione és Harry, mivel nem voltak hivatalosan Weasleyk, inkább otthon maradtak, mert tudták, hogy Muriel Prewett nem örülne nekik annyira, mint amennyire Molly bizonygatta nekik.
Harry és Hermione kihasználták az alkalmat, és elmentek az Abszol Útra, hogy Ginnynek vegyenek valami ajándékot. Persze teljes tanácstalansággal érkeztek.
- Lövésem sincs, hogy mit vegyek neki - sopánkodott Hermione. - Valami hasznosat szeretnék, csak nem tudom, hogy minek örülne.
- Vegyél neki valami könyvet, úgyis mindenkinek azt szoktál venni. Nekem is azt vettél.
- Jajj, Harry, ne legyél már ilyen! Nyugi, nem fogok neki is könyvet venni, mert ő magától is a kezébe szokta őket venni. Inkább valami másra gondoltam. Tudod, amire szüksége lehet a mindennapokban.
- Üstöt? Bájital hozzávalókat? Egy pálcatartót?
- Ez az! - kiáltott fel a lány.
- Micsoda?
- A pálcatartó! Harry, te zseni vagy.
- Kösz.
- Te mit veszel neki?
- Baglyot. Meg magamnak is veszek egyet.
- Párba veszed őket?
- Aha, egy nőstényt, meg egy hímet. Enyém lesz a nőstény, az övé meg a hím. Fülesbaglyokra gondoltam, mert Ginnynek az a kedvence. Tudod, nagyon szerettem Hedviget, és nehezen viselném, ha megint hóbaglyom lenne…
- Megértem. De ez a bagoly dolog nagyon jó ötlet.
- Menjünk először Ollivanderhez?
- Mhm!

Megvették az ajándékaikat, majd megebédeltek, vettek egy kis elvihetőt Marthanak és Angelinanak, majd hazamentek. Abban a pár napban, amíg a Weasleyk nem voltak otthon, a négy még-nem-Weasley nagyon összebarátkozott. Megismerték Martha történetét, az Angelinaét, és Harry és Hermione elmondott néhány részletet a tavalyi kalandjukból.
Addig a napig, amíg a Weasley család haza nem ért, Harry és Hermione szinte összenőttek, mindent elmondtak egymásnak, ami csak történt velük az elmúlt napokban. De ugyan így volt vele Martha és Angelina. A két árva lány nagyon jól megértette egymást, és jó barátnőkké váltak. Ahogy ők fogalmaztak, ha Fleur is otthon lesz végre, együtt lehet majd a három grácia.
Vasárnap este hazaértek a Weasleyk. Molly és Arthur nagyokat sóhajtoztak, Ginny Harry nyakába ugrott és sóhajtozott, George Angelináéba, Ron Hermionééba, Charlie Martha nyakába, és mindegyik Weasley hangosan sóhajtozott.
- Hol van Bill, Percy és Fleur?
- Mindegyik hazament. Azt üzenik, hogy holnap jönnek, de Muriel néni után szükségük van egy kis magányra - foglalta össze Ron. - Harry, beszélhetnénk egy kicsit?
- Aha! Felmenjünk, vagy kimenjünk az udvarra?
- Udvar közelebb!
Kimentek. Ron minden bevezetés nélkül rögtön a tárgyra tért:
- Beszélni akarok anyuval arról, hogy engedje meg, hogy Hermione és te szobát cseréljetek. Mármint, hogy Hermione lenne velem, te meg Ginnyvel.
- Aha! És szerinted ezt anyukád meg is fogja engedni? - Harry hangosan nevetni kezdett. - Hiszen még Charlie sem alhat Marthaval, csak akkor, amikor szobavariálás van. Ott is! És Ginny még kiskorú!
- Aha, még egészen két órán keresztül! Te nem örülnél neki?
- Ron! Anyukád sose menne bele! Holnapután meg úgyis Hermione szüleinél leszünk. Addig meg majd rohangálunk egyik szobából a másikba. Legalább van benne egy kis kockázat.
- Reménytelen eset vagy! Kezdesz egyre jobban hasonlítani az apádra! Anyuék szerint legalábbis egyre olyanabb vagy! Vakmerő, és folyton tilosban akarsz járni. Mondd! Ugye Hermionéval nem járkáltál tilosban, amíg nem voltam itthon?
- De, igazából minden percünket az ágyban töltöttük, és annyira jókat szeretkeztünk!
Mindketten elkezdtek hangosan nevetni. Majd Harry folytatta.
- Ron! Szeretem a húgodat! Hermione olyan nekem, mintha a húgom lenne! Bár a hétvégén olyan dolgokat is elmondtam neki, amiket… Na hagyjuk! A lényeg az, hogy ahogyan te sem kezdenél ki a húgoddal, úgy én sem! De most, kérlek, menjünk vissza. Mert én viszont szeretnék bent lenni a barátnőmmel, akit három napig nem láttam. És szeretnék ma vele aludni. Cseréltek, vagy cseréljünk?
- Cseréljetek ma ti Hermionéval, legutóbb mi rohangásztunk.
- Oké!

Az esti lefekvés ideje hamar eljött. A megbeszéltek szerint Harry megvárta, amíg Hermione megérkezik, mert nem akartak nagy zajt csapni, majd ő is elindult Ginny szobája felé. Akármennyire is igyekezett halkan settenkedni, a lépcső kanyarban sikerült egymásnak menniük Charlieval. Charlie mintha szobaajtót tévesztett volna…
- Charlie te hová mész?
- Percy szobájába. Tudod, George helyén Angelina alszik, így a mi szobánkba meg az öcsém, én meg lézengek fel és alá…
- És mész oda, ahol Martha van? Hát igen! Meg tudlak érteni!
- És te Harry hová tartasz?
- A húgodhoz! - mondta neki Harry eléggé óvatosan. Charlie néha furcsán mogorva tudott lenni, ha az imádott kishúgáról volt szó. Most inkább hátat fordított a fiatalabbik varázslónak.
- Vegyük úgy, hogy ezt most meg sem hallottam! Szerintem az mindkettőnk testi épségének jobb lesz! - majd a szemébe nézve folytatta. - És hol van Hermione? Várj! - intette le Harryt, mikor az válaszolni akart, - inkább nem szeretném tudni, amit úgyis tudok! - mondta olyan ábrázattal, amit nem szokott mindennap felölteni.(Ez Harrynek nagyon tetszett, szíve szerint elnevette volna magát, de nem akarta, így csak halványan elmosolyodott.) Charlie viszont állta a viháncos tekintetét. Nagyon féltette a férfiaktól mind a húgát, mind Hermionét, akit lassan húga ként kezdett szeretni. Egyre jobban kezdett összekovácsolódni egy családdá az egész társaság. Mindazon által Charlie nem bízott a férfi nemben. Még akkor sem, ha Harryről és az öccséről volt szó.
- Jó éjszakát Charlie! Üzenem Marthanak is! - tette hozzá egy cinkos mosoly kíséretében. Charlie kőbe vésni való arca elmosolyodott.
- Nektek is Harry!
Mindkét fiú bement élete párjához. Harry odament Ginnyhez, és meglepődve tapasztalta, hogy a lány alszik. Bebújt mellé, átölelte, majd ő is behunyta a szemét, miközben szívta magába a boszorkány illatát, élvezte a haja selymességét, a bőre puhaságát...
- Szeretlek! - suttogta neki Harry.
- Azt hittem, ma már ki sem mondod! - válaszolta rá Ginny.
- Én meg azt hittem alszol!
- Szóval csak azért mondtad, mert remélted, hogy nem hallom meg?
- Nem, hanem azért, mert tiszta, teljes szívemből így érzek! Nagyon szeretlek!
- Én is téged! - megcsókolta, majd szembe fordult vele, és szenvedélyes nyelvtáncba kezdtek. Aztán lassan egyre nagyobb ruhakupac lett az ágy mellet, majd leesett egy takaró is a földre, és Harry és Ginny bő háromnegyed óra múlva meztelenül feküdtek egymás karjaiban, halkan pihegve és mélyeket sóhajtva. Tartalmas és kimerítő negyvenöt percük volt…
- Felhúzom az órát. Nehogy elaludjunk.
- Oké - válaszolta neki Ginny, majd felszedte a takarót a földről, bebújtak alá, és lassacskán elaludtak…
Volna, ha nem kezdték volna az egészet előröl. Hogy fognak így felkelni időben? - kérdezte magától Harry. De leállni egyikük sem volt képes egészen hajnali egy óráig. Akkor a kimerültségtől elfáradva mindkettőjüket elnyomta az álom.
Az emeleten meg még akkor sem álltak le a kedélyek…

Hajnali négykor csörgött Harryéknek az óra. Alig pittyent kettőt, amikor Harry le is nyomta. Majd apró csókokkal, és egy hatalmas csokor fehér orchideával Harry ébresztgetni kezdte Ginnyt.
- Boldog szülinapot - kezdte énekelni a varázsló, - boldog szülinapot... Édesem! Kellj fel kérlek!
- Már fél hat?
- Nem, négy óra, nekem meg van egy meglepetésem! Na, kellj fel, vegyél fel egy köntöst, papucsot, és megyünk!
- Hová?
- Meglepetés!
Ginny szerette a meglepetéseket, ezért felkelt, belebújt a papucsába, felkapta a köntösét, majd hagyta, hogy Harry bekösse a szemét. Megfogta a párja kezét, és elindult vele. Azt érezte, hogy kimentek az udvarra, mert megcsapta a lány arcát a friss levegő, majd ahogy haladtak egyre jobban, fogalma sem volt, hogy hová viszi őt Harry.
Mikor megérkeztek, Harry levette Ginny szeméről a szalagot.
A lány szája tátva maradt. Újabb két csokor fehér orchidea a szintén fehér hintaágy mellett. Azon két vastag pokróc volt. Valamint a hintaszék mellett egy letakart kalitka…
- Harry, te nekem vetted Íziszt? - kérdezte a fiútól, miközben levette a madárról a fehér selymet. Harry sejtelmesen mosolygott.
- Nézd meg jobban!
- Ez egy hím! - állapította meg Ginny hosszasabb vizsgálódás után.
- Pontosan. Ízisz párja.
- Ozirisz. Tetszik a neved, te gyönyörűség? - kérdezte tőle, miközben kivette a kalitkájából, hogy megsimogathassa az állatot. A bagoly huhogott neki egyet, megcsipkedte az új gazdája ujját, majd visszarepült a kalitkába, szárnya alá dugta a fejét, és aludni kezdett.
- Harry, csodaszép ajándék, köszönöm!
- Isten éltessen téged a tizenhetedik születésnapodon! Gyere - fogta meg a lány kezét, és leült vele a hintaágyba. - Az igazi meglepetés majd csak most jön!
Betakaróztak, mert egy kicsit fáztak a hajnali zimankóban. Ginny odabújt Harryhez, majd együtt nézték végig a napfelkeltetét, ami ezen a napon különösen csodálatos volt. A vérvörös, ami átmegy először pirosba, majd narancsba, végül egyre sárgásabban ragyog…
Harry most Ginnyre nézett. Mélyen bele csokoládészínű szemeibe, majd odahajolt hozzá és szenvedélyesen megcsókolta. Halkan kezdte suttogni a fülébe, nem is gondolva azt, hogy milyen érzéseket vált ki barátnőjéből.
- Ez a mi napunk, ami most kel fel. Életünk kelete. És ez az a nap, amit remélhetőleg együtt töltünk életünk nyugatáig. Mert én veled szeretném megélni ezt a napot az elkövetkezendő sok-sok évben. Nagyon szeretlek, és soha nem akarlak elveszíteni. Te jelented számomra a világot, és az életet. A tiszta levegőt, amivel lélegzem, a kristály ízű vizet, ami a szomjamat oltja… - Ginny meghatódott, szeméből potyogtak a könnyek… - Te vagy a mindenem, az életem, és téged szeretlek a világon a legjobban! - Odahajolt hozzá, és megint megcsókolta. - Szeretlek! És mindig hűséges leszek hozzád! - suttogta neki.
Ginny könnyes tekintettel mondta neki: - Harry, te vagy az a férfi, aki mellett tudom, hogy boldog lehetek, és érzem, hogy boldog is leszek. Szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban. Amíg te velem vagy, addig tudom, hogy soha nem lehet baj. Te nem csak a barátom vagy, vagy a pasim, hanem életem párja. Életem keletétől életem nyugatáig! - Most ő csókolta meg Harryt. - Szeretlek! És mindig hűséges leszek hozzád!
Majd tovább nézték a napfelkeltét. Kint a kertben, orchideák között…(És nem utolsó sorban meleg pokrócok alatt.)
Körülbelül hétóra tájban mentek vissza a házba. Ginny a csokrokkal, Harry a kalitkával. Addigra mindenki felkelt, és letette a Ginnynek szánt ajándékát a konyhaasztalra. Mikor betoppantak, egy hatalmas, és nagyon hangos „BOLDOG TIZENHETEDIKET!” felkiáltást kapott a családjától. Mindeni ott volt. Arthur az ölébe kapta egy szem, mostmár nagy lányát, és olyan erősen szorította magához, mint aki sohasem akarja elengedni. Hát ő is felnőtt.
Az esti partira nagyon sokan eljöttek. Szinte az egész Rend ott volt. Akárcsak Harry buliján. Jól mulatott mindenki, a nosztalgiázás is beindult, majd az este nem várt fordulatokat vett.
Charlie pohárköszöntőre készült.
- Szeretnék pohárköszöntőt mondani. Ginnyre, az én kicsi kis húgomra -, Ginny megköszörülte a torkát - még hogy kicsi?-, Charlie ránézett. - Hiába krákogsz, akkor is az vagy! És mindig az is maradsz! - harsány nevetés hallatszott mindenkinél, majd Charlie visszafordult a nagytömeghez, miután Ginnyt maga mellé rángatta. - Szóval a kishúgomra, akinél szebb lány nincs a Föld a kerekén, és akinél tehetségesebb boszit még sosem ismertem! - Most megint a húgához beszélt. - Legyél nagyon boldog, amíg csak élsz! - És most megint a nagytömeghez szólt. - Üzenem Harry Potternek, hogy tegye nagyon boldoggá, mert megérdemli, és mert ha nem, velem, meg rajtam kívül még négy báttyal gyűlik meg a baja! - Ismételten harsány kacagás törte meg a csendet. - Boldog születésnapot, Ginny, és ezen kívül még vagy százötvenet!
Charlie magához ölelte a lányt. Mindenki tapsolni kezdett a köszöntő után, majd Ginny felemelte a kezét, jelezve, hogy szót kíván. Most mindenki rá figyelt.
- Charlie, akkor leszel szíves az ajándékomat?
Feszült figyelem. Harapni lehetett a csendet. Majd Charlie odament Martha mellé.
- Igazából akkor, amikor megkérdeztem Ginnytől, hogy minek örülne a legjobban, akkor azt mondta, annak, amit szívből adok. De hozzátette, hogy nem neki - itt egy puszit dobott a húga felé. - Martha! - fordult felé Charlie, majd fél térdre ereszkedett. Mindenkinek elkerekedett a szeme. - Egész nyáron a megfelelő pillanatot vártam és a húgom ma ráébresztett, hogy minden pillanat megfelelő, ha az ember valamit teljes szívéből készül megtenni. Ez egy őrült, rohanó világ. Ahol szinte sosem tudhatod biztosra, hogy mit hoz a holnap. Csak egy valami biztos, az érzés. Az érzés, amivel este lefekszel, és az érzés, amivel reggel felkelsz. Én csak egy dolgot érzek teljesen tisztán. Hogy szeretlek. És veled akarom leélni az életemet mostantól egészen addig, amíg a halál el nem választ. Martha Parker! Hozzám jössz feleségül?
- Igen! Igen! Igen! Igen! Igen! Igen! Igen! - Beugrott Charlie ölébe, miután a fiú az ujjára húzta a gyönyörű smaragdgyűrűt, és teljes erejéből szorította. Mindenki hangosan tapsolt, a lányok sírtak, Angelina zokogott… Hát igen, neki a „míg a halál el nem választ” rész kicsit túlzottan is hamar bekövetkezett. De Martha eljegyzésének ő is tényleg nagyon örült. Molly szinte zokogva puszilgatta a lányt és fiát felváltva.
Szóval így lett félig eljegyzési parti a szülinapi buliból. A vendégek sokáig maradtak. Hajnali háromkor mentek haza az emberek. Charlie, Ron, Harry és Bill pedig meglátogatták az anyjukat.
- Beszélni szeretnénk veled.
- Miről, Charlie drágám?
- Szóval! Mivel a korhatár elmúlt a házról, mert a legkisebb is betöltötte a tizenhetet, és mivel száz százalékig tisztában vagyunk vele, legalábbis én, hogy tudod, hogy mit művelünk a hátad mögött...
- Igen?
- Szóval tekintetbe véve azt is, hogy eddig senkire sem törted rá az ajtót, nem legalizálhatnánk ezt a ki hol alszik dolgot?
- Jobban örültem volna, ha már hamarabb a szemembe néztek ezzel a kéréssel. Nem mondom, hogy nem tudtam róla, mit műveltek, ha másért nem, hát azért, mert öt órától minden szobában óracsörgést lehetett hallani. Bánt, hogy eddig nem mertetek a szemembe nézni ezzel a kéréssel. Pedig belementem volna. Csak várni kellett volna Ginny szülinapjáig. Most betöltötte, és végül is ti a szemembe néztetek, szóval rendben van. Összevonhatjátok a szobákat.
Mindegyik fiú csókot nyomott Molly arcára és elrebesgetett egy „hálásan köszönöm”-öt, majd mentek szólni a lányoknak, akik éppen a vacsora maradványait takarították el. A következő órában pakolás hangját lehetett csak hallani a házban. Mindenki költözött. Percy nem aludt otthon, azt mondta, hogy halaszthatatlan dolga van, majd dehoppanált. A többi fiatal párosával szétszóródott a szobákban, és kezdetét vette a nyugalmas este…