Martha még javában írta a kutatásainak az eredményeit. Élvezte a labormunkát. Szeretett a terepen dolgozni, szerette az állatok közelségét, persze lángcsóva hosszon kívül, és ami a legfontosabb, élvezte. De az már a múlt. Most új élete van, ami fontosabb neki. Letelepedett, legalábbis ő így érezte.
Amióta itt volt a Weasley családnál, és főként Charlie-val való eljegyzése óta már valahogy nem vágyott a veszélyre. Nem akart megsérülni, és arra sem vágyott nagyon, hogy mást lásson megsérülni. Szerette londoni munkáját. És a Weasley család közelségét.

Martha nyolc éves volt, amikor a szülei autóbalesetben maghaltak, és ő is csak mágikus képességei miatt nem vált a robbanás és a környező tűz martalékává. Onnantól kezdve egyedül volt. Árvaházban nőtt fel, és nem tudta, hogy boszorkány, mivel a szülei sem voltak mágusok. Sem az anyja, sem az apja.
Miután elvégezte az Oslo Mágusképzőt, Romániába ment, hogy sárkánykutatóként dolgozzon. Tizenegy éves korától meg akarta fejteni, hogy milyen is lehet sárkánynak lenni. Miután megtudta, hogy sárkányok nem csak a mesében léteznek. A sárkányok közelében akart lenni, ezért ment Romániába. Aztán a Roxforti események előtt egy-két héttel jöttek haza Charlie-val, akivel Romániában együtt kezdtek, és az évekig tartó ostromlás hatására beadta a derekát, és járni kezdett a férfivel. Aztán szép lassan beleszeretett.
Mikor megismerte Charlie szüleit májusban, már akkor úgy érezte, hogy visszakapta a régen elhunyt szüleit. Mollyt nagyon szerette már akkor is, és ez mind a mai napig semmit sem változott. Még most is rajong anyósjelöltjéért. És az egész Weasley klánért, amelybe már Hermione, Harry, Andromeda és a kicsi Teddy is beletartozott. A lány, akinek régóta nem volt családja, most kapott egyet.

Szóval Martha épp egy sárkányos jelentésen dolgozott egy nemzetközi konferenciára, amelyikben a sárkányok fajvédelmét próbálta kifejteni, amikor hazajött Charlie.
- Szia! - köszönt neki Martha. - Még mindig nem vagyok kész, de holnapra ígérem az asztalodon lesz! Legfeljebb ma sem alszom. De ehhez meg már kezdek hozzászokni. Bent mi újság?
- Semmi extra. A konferencia miatt áll a bál, de ehhez meg már én kezdek hozzászokni. És kiosztottam a következő egyéves bevetéseket, hogy melyik terepes hová fog menni. Ezzel kapcsolatban van még valami!
- Hallgatlak! - megfordult az asztala melletti székkel, és Charlie szemeibe nézett. Charlie lesütötte a tekintetét, nehezére esett elkezdeni.
- Kicsim - most nagynehezen a szemébe nézett, - vissza akarok menni Romániába! - Elszántan nézett Martha szemeibe. - Jobban mondva visszamegyünk. Mindketten, egy hónap múlva, amikor indulnak a terepesek a küldetéseikre.
Martha álla leakadt a helyéről. Némán nézett Charlie-ra. Nagyon nehezen sikerült csak megszólalnia, és hangja remegett az elfojtott indulatoktól.
- Mit mondtál? - ha a pillantás ölni tudna…
- Visszamegyünk Romániába. - Charlie állta a gyilkos tekintetet. Arca elszántságot tükrözött, és ezt látva Martha szemeit elfutotta a könny. Hogy vissza, innen el…
- És engem miért nem kérdeztél meg, hogy egyáltalán akarok-e menni? - két könnycsepp csordult le az arcán.
- Ugyan már Martha, ne gyerekeskedj!
- Én nem megyek! Nem akarok! Charlie, én maradok ott, ahol most vagyok.
- De Martha, hiszen szerettünk ott lakni, szerettük a tenyészetet, a terepet, a csapatunkat, és most itt az alkalom, visszamehetünk hozzájuk! Újra együtt lehet a SÁR-KLÁN! Ne csináld már ezt!
Martha sírni kezdett, és Charlie helyett inkább az ablakot nézte. Szörnyű idő volt kint, kb., mint az ő lelkében.
- Én nem akarok menni, engem mostmár minden ideköt. Itt van a családunk! A szüleid, a testvéreid, a sógornőid! A barátaink! Nem mehetünk el, most nem!
Kiabált, és Charlie is felemelte a hangját.
- Martha, én vagyok a nagyfőnök, és ezáltal a te főnököd is! És ha azt mondom, megyünk, akkor megyünk! Világos?! - dörrent rá.
- És a család? Mit fogsz mondani Billnek, meg Mollynak és Arthurnak? Gondolsz te rájuk, vagy csak saját magadra tudsz gondolni? A te saját vágyaidra? Velük mi lesz?
- Ők az ÉN családom, nem a tiéd, nem kell velük foglalkoznod! - mondatainak hatására Martha úgy érezte, mintha kést forgatna benne Charlie. - Tudom, hogy mit mondok majd nekik, és meg fogják érteni, ha úgy döntünk, hogy visszamegyünk! És márpedig visszamegyünk, mindketten! Október 14-én indulunk!
Martha felállt a székből, és zokogva rohant ki a szobából, bevágva maga mögött az ajtót. Beszaladt a mosdóba, és hányni kezdett. Szerelme szavai nagyon felkavarták. Hogy mondhatta neki azt, hogy ne foglalkozzon Billel, Fleurrel, meg az egész családdal? És főként Mollyval, meg Arthurral? Hiszen szereti őket. Vagy Charlie-nak igaza van? Hogy ők nem az ő családja? És így ő sem számít igazi családtagnak? Szeretik őt egyáltalán? Vagy csak megtűrik és jópofiznak vele, mert ő Charlie menyasszonya? Kétségbe esett. A gondolatokra megint felfordult a gyomra, és ismét hányt egy nagyot. Azt sem vette észre, hogy Charlie is elviharzott, pedig elég nagyot szólt az ajtó.
A konyhában Charlie majdnem felöklelte az anyját, annyira rohant kifelé. Nem köszönt, csak rohant. Molly látta a fia arcán, hogy feldúlt állapotban van. Felment az emeletre átöltözni, amikor meghallotta, hogy Martha a fürdőben van, hány és keservesen sír. Benyitott.
Martha bent ült a fürdő padlóján, és amikor meglátta Mollyt iszonyatos zokogásba kezdett. A nő megijedt. Mi kavarhatta fel ennyire ezt a drága kislányt?
- Na! - ölelte át a vállát, - Csillagom, mi a baj? Miért itatod így az egereket?
Megölelte, Martha a nyakába fúrta az arcát, és az asszonyba kapaszkodva még jobban sírni kezdett. Molly egyre kevésbé értette, mitől borulhatott ki ennyire menyjelöltje. Simogatta a lány haját, a hátát… Gőze nem volt róla, mivel nyugtathatná meg.
- Összevesztetek Charlie-val? - Charlie nevét meghallva még inkább rákezdett. Tehát ettől nem nyugszik meg, de legalább tudta, hogy mi a fő probléma. - Kislányom! Összevesztetek?
Martha bólogatott, de megszólalni nem bírt. Csak sírt, keservesen sírt. Molly hagyta, hagy adja ki magából, látszott a lányon, hogy teljesen kikészült.
- Kiscsillagom, mi történt?
- Azt mondta… - Martha a gondolatra újabb könnyzáport eresztett. - Azt mondta, hogy ti az ő családja vagytok, nem az enyém! És hogy ne foglalkozzak veletek annyit, meg hogy ő a főnök, és amit ő mond, az úgy is lesz, és… - nem tudta befejezni a mondatot, mert a gombóc a torkából hangosan kitört. Bár amit eddig elmondott, azt sem lehetett valami nagyon megérteni.
Még vagy egy fél óráig sírt Martha Molly vállán, majd lementek a nappaliba, Molly lefektette a lányt a kanapéra, főzött neki egy teát, és mikor látta, hogy egy kicsit megnyugodott, ismét vallatóra fogta.
- Min vesztetek ennyire össze?
Martha nem akarta neki megmondani, hogy Charlie egy hónap múlva vissza akar menni Romániába, így hárítani próbált, de hazudni sem akart, így inkább csak a felét mondta el.
- Hát - még mindig remegett a hangja, - hogy Charlie szavaival éljek: Ők az ÉN családom, nem a tiéd, nem kell velük foglalkoznod! - a szeme megint könnybe lábadt. - Gondolom sejted, hogy rólatok volt szó. Én pedig kiborultam ezen, hiszen ő tudja a legjobban, hogy nekem te mennyit jelentesz! Mintha visszakaptam volna az édesanyámat. És ugyanígy Arthur, Bill, George, a srácok! Mindannyian! Angelina és Fleur a legjobb barátnőim! Kislány korom óta vágytam arra, hogy találjak egy remek embert, hogy nekem is lehessen egy klassz kis családom, már ha valaha is sikerülhet teherbe esnem, és akkor jött Charlie. Megismertem, megszerettem. Elmondtam neki a betegségemet, és ennek ellenére velem maradt. És vele együtt titeket is megismerhettelek. Úgy éreztem, mintha nekem is lenne családom. Erre pont Charlie ezeket mondta. Annyira kiborultam ezen! Hát láttad, mennyire…
- Jaj, Martha, te nekünk, a számunkra igazi családtag vagy, nem holmi a fiam barátnője, vagy a fiam menyasszonya. Ugyan olyan menyemnek tekintelek, mint Fleurt, Angelinát, vagy Hermionét. Mert előbb-utóbb ő is az lesz. És te is, és nekünk, az összes Weasleynek nagyon fontos vagy. A családunk része, és ha Charlie ezt nem érti meg, hogy mi mennyire szeretünk, akkor kénytelen leszek neki elmagyarázni.
- Kérlek Molly, ne szólj neki, abból megint csak egy nagy veszekedés lenne, és nem szeretnék megint egy összetűzést. Elég volt ez mára. Majd én tisztázom vele a helyzetet, ha mindketten lenyugodtunk.
- Rendben van, de akkor most te is aludj, kérlek, egy kicsit. Eléggé kiütötted magad. Napok óta nem aludtál, és ezért is készültél ki most ennyire. Megiszod a teádat, és alszol. Méghozzá itt, mert látni szeretném, hogy tényleg alszol, és nem a jelentéseden dolgozol sutyiban.
- Rendben! Lehet, egy kis alvás után jobban leszek.
Megitta a teáját, és Molly addig simogatta a lány hátát, amíg az el nem aludt. Óvatosan, nehogy felébredjen, betakarta egy kockás pléddel, majd leült a kanapéval szembeni fotelra, és kötögetni kezdett.

Napokig csend volt Martha és Charlie között. Charlie bocsánatot kért azért, amiért azt mondta neki burkoltan megfogalmazva, hogy a Weasleyk nem a családja, és a költözést meg sem említette. Igaz, Charlie abban bízott, hogy Martha belenyugodott, Martha pedig abban, hogy Charlie letett az ötletéről. Egészen szépen elvoltak egymással.
Ám két hét múlva újból kirobbant köztük a vita az éjszaka közepén, amikor Charlie megkérdezte menyasszonyától, hogy kertes, vagy társas házba költözzenek, és a végeredmény megint az lett, hogy Charlie elrohant otthonról, Martha pedig a fürdő padlóján kötött ki, mint egy félhulla. Borzalmasan nézett ki. Rosszabbul, mint legutóbb. A szobaajtó bevágására felkelt az egész ház. Molly teljesen kikészült, amikor meglátta, hogy Martha megint milyen állapotban van. Hagyta, hagy jöjjön ki belőle mindaz, aminek most ki kell jönnie, majd belediktált egy csésze nyugtatóteát, és visszatuszkolta az ágyba.
Molly egész éjjel virrasztott, és látta, hogy Charlie nem jött haza.
Martha, miután reggel felkelt, be akart menni dolgozni, de jószerével megállni sem volt ereje, így Molly visszaparancsolta az ágyba, beletömött egy pirítóst és egy bögre teát egy kis altató-főzettel. A hatás nem maradt el, a lány elaludt.
Mire Molly visszament a konyhába, Angelina már lent evett. Ez különösebben nem lepte meg Mollyt.
- Jó reggelt, nagylány!
- Nem leszek mindig ekkora! - válaszolta tettetett dühvel Angelina. - Nem láttad George-ot?
- Nem, nem aludt itthon. Biztosan bent maradt a városban. De akkor ebédre nagy valószínűséggel haza jön. Charlie sem aludt itthon.
- Igen, azt hallottam, hogy már megint összekaptak, csak azt nem tudom, hogy min. Az egyetlen szó, amit értettem, az a sárkány volt. Istenem! - sóhajtott egy nagyot, miközben a hetedik szelet pirítósát ette, - menten éhen halok!
Molly mosolygott egy jót ezen a szituációm, és hozzálátott, mikor már Fleur is lejött, hogy készítsen egy kis rántottát, meg egy pár szendvicset. Hát eléggé hamar el is fogyott. A két menye annyit evett egész nap, hogy a szegény szerencsétlen tűzhelynek egész nap mennie kellett. Martha viszont szinte nem is evett. Azóta, hogy Charlie-val először összevesztek.
Délután Mollynak be kellett mennie a faluba, hogy vegyen ezt-azt, ami épp elfogyóban volt, és mugli boltokban is megvásárolható.
- Beszaladok a boltba - mondta a két kismamának, - hamar jövök. Martha lassan felkel, ne hagyjátok neki, hogy dolgozzon, és etessétek meg. Mostanában egyáltalán nincs étvágya, és félek, hogy le fog betegedni.
- Rendben van! - mondták neki egyszerre. Fleur egyre tisztábban beszélt angolul. Már az akcentusa is kezdett kitisztulni.
Martha körülbelül tíz perc múlva kelt fel. Nagyon ramatyul nézett ki még most is, pedig az egész délelőttöt átaludta. Sógornői megetették, aztán leültek a nappaliba beszélgetni és kártyázni. Közben Charlie is hazajött, de Marthával szinte nem is beszéltek. Aztán egyik pillanatról a másikra megint kiabálni kezdtek egymással.
- De értsd már meg, hogy rosszul voltam, és anyukád nem engedett be!
- És akkor mi lesz a jelentéssel? Meg a cikkekkel, amiket le kell adni a lapnak? Mindent nekem kell intéznem mindenki helyett? Hétköznap van, és neked a munkahelyeden lett volna a helyed!
Martha arca megint tiszta könny volt. Angelina barátnője védelmére kelt.
- Figyelj Charlie! Én nagyon bírlak! De Marthát még jobban. Ha esetleg nem ordibálnál vele állandóan, akkor talán nem lenne ennyire rosszul a kialvatlanság miatt! Nem gondolod, hogy le kéne állnod?
- Angelina, te ebbe ne szólj bele, jó? Maradj ki ebből! - már vele is ordított. - És te se kontárkodj bele! - torkollta le Fleurt, mikor sógornője szólásra nyitotta a száját. Martha ott helyben összeesett. Charlie viszont nem is foglalkozott vele.
George pont ennél a jelenetnél esett be, és behúzott egyet Charlie-nak, aki nagyon meglepődött kisöccse indulatain.
- Angelinával nem fogsz ordítozni! Ahogyan Fleurrel és Marthával sem. Megértetted? És szerintem most menj el itthonról, mert ha anya ezt meglátja, hogy mit művelsz a lányokkal, saját két kezével fog megfojtani téged, még azelőtt, hogy én megtenném. És hidd el nekem, eléggé közel álok most hozzá, hogy mindezt megtegyem. Na, húzz el!
Charlie sarkon fordult és vérző szájjal elment. A lányok nagy nehezen visszapofozták Marthát az ébrenlétbe. Fleur készített neki teát, Angelina lefektette, és próbálta megnyugtatni a zokogó lányt. George iszonyúan mérges volt a bátyjára. Milyen jogon ordítozik Angelinával? Molly hazaérkezve végignézett a társaságon, majd megakadt a tekintete Martha vérvörös szemein.
- Mi történt már megint? - szaladt oda hozzá. Megölelte, próbálta megnyugtatni, hiszen keservesen sírt már megint, de nem jött össze.
- Itt volt a bátyám - összegezte George a történteket. Az ő feje is vörös volt. - Kiabált a lányokkal, még Angelinával és Fleurrel is, én meg lekevertem neki egyet. Nekem nem fog a lányokkal kiabálni! Aztán elzavartam.
Molly olyan szinten felfújta magát, hogy még egy tengeri tüskehal is megirigyelhette volna.
- Már megint miatta néz ki így ez a szegény lány? - felpattant. Nem kiabált, de az arca még így is szörnyen ijesztő volt. - Na majd adok én neki! Megfojtom, esküszöm, megfojtom! És még veletek is kiabált?
Angelina és Fleur bólogattak. George a fejét fogta a földön ülve, a hátát Angelina lábainak támasztotta, aki szokásos, kényelem tekintetében jól bevált foteljében ült, akárcsak Fleur. Mikor a lányok és George is kicsit lehiggadtak, Molly megidézett egy patrónust, és hazahívatta vele Billt és Arthurt.
Aztán a két férfi megérkezett, és Molly elmesélte a történetet. Bill olyan indulattal pattant fel, hogy az apja alig bírta lefékezni. Martha viszonylag megnyugodott, de azért még mindig folytak a könnyei, amikor megkérdezte Billtől, hogy hová akar menni.
- Megverni az öcsémet.
- Ne Bill, kérlek, ne bántsd! Majd megnyugszik! Hagyd, jó?
- Martha, az öcsém jelen pillanatban úgy viselkedik, mint egy görény. A menyasszonyával olyan kedves, mint egy felmosóronggyal, és két állapotos lánnyal ordibál, akik közül az egyik történetesen a felségem. Megérdemelné, hogy péppé verjem a képét.
- Azt már én megtettem - mondta neki George. - Mikor meghallottam, hogy Angelinával ordít elszakadt a cérna, és nem vártam meg mit akar mentségére felhozni, levertem.
- Jól tetted fiam! - mondta neki Arthur. Furcsa volt pont az ő szájából ilyet hallani. - De te, te meg itt maradsz a feleséged mellett, Bill, az öcsédet pedig rám bízod!
Ekkor egy patrónus jelent meg a nappali közepén, Percy zergéje.
- Charlie nálam van, megpróbálok vele beszélni, a száját rendbetettem, - zengte a zerge Percy hangján, majd egy pillanat alatt eltűnt.
- Na, legalább azt tudjuk, hogy hol van! - füstölgött Bill még mindig. Nagyon vakargatta a tenyerét, szeretett volna egyet behúzni a kisöccsének, de az apját tisztelte annyira, hogy ne szálljon szembe az akaratával. Így Charlie megverése Bill részéről elmaradt.
Közben George méltatlankodott.
- Charlie Percyhez menekült? Ez totál megkergült! A lányokkal kiabál, és Percyhez menekül előlünk… Nem komplett.
- George, hagyd békén Percyt! - fedte meg Angelina.
- Jól van, na! Tudom, hogy most nem ő a mumus. Charlie meg olyan lett, mintha kifordult volna önmagából.
- Kisfiam, te most ne ezzel foglalkozz! - parancsolt rá Molly. - George, te visszamész dolgozni, Arthur, szerintem te menj el Percyhez, Bill, te maradj itt a lányokkal, én meg elviszem Marthát egy kicsit sétálni. Ahogy nézem eléggé ráfér.
Martha összeszedte magát, és kimentek sétálni. Ahhoz képest, hogy már október volt, egészen jó volt még az idő. Sétáltak egy hatalmasat, beszélgettek minden féléről, hogy Martha mennyire szeret itt lenni, hogy ő még ennyi veszekedés ellenére is szereti Charlie-t, és hogy mostmár szeretne véglegesen is letelepedni Angliában, itt, az Odú közelében. Elmondta, hogy mennyire szeretne mostmár egy gyereket, de nagyon nem akaródzik összejönni, és ez őt nagyon bántja. Csak annyiból nem, hogy így garantáltan az esküvő után fog megszületni. Ha még egyáltalán el akarja venni őt Charlie. És ha egyáltalán képes lesz valaha is teherbe esni. Mert mostanában ezt egyáltalán nem érzi. Sem azt, hogy Charlie szereti, sem azt, hogy valaha is képes lesz teherbe esni. Elmondta Mollynak, hogy régen, még tizennégy évesen volt egy szörnyű betegsége, ami miatt nem is biztos, hogy valaha is lehet gyereke. Ugyanis elhegesedett mindkét petevezetéke. És éppen ezért nem a legjobban eső érzés látni Fleurt, és Angelinát, hogy ennyire boldog kismamák, de velük együtt örül a piciknek, mert tudja, hogy számára is még van remény. Remény… Mindig ebbe kapaszkodik minden ember.
Szépen lassan visszabandukoltak a házba, ahol Charlie várta Marthát bűnbánó arccal. Felmentek az emeletre, hogy megbeszéljék a dolgokat, és másnap reggelig le sem jöttek…

Pár napig megint csend volt, aztán egyszer csak nagy hirtelen újra ordítoztak, és Charlie megint elrohant. Martha most nem hányt, nem ájult el, csak zokogott lent a konyhában, mert addig próbálta visszatartani vőlegényét, de nem jött neki össze.
Molly lement hozzá a konyhába. Martha ránézett, és csak ennyit mondott:
- El fog hagyni! Már nem kellek neki!
Molly megrökönyödve nézett a menyére. Martha megint sírt. És most napokig nem is hagyta abba. Nem evett, nem aludt, csak sírt, és a sok sírástól gyakran rosszabbul is lett. Teljesen padlót fogott. Molly szintén. Charlie-nak a színét sem lehetett látni a házban. Senki sem tudta, hogy hol van.
Október 13-án este Martha nagyon begörcsölt. Molly ágyba parancsolta. Estére Charlie is megérkezett, megmondta, hogy sürgősen beszélniük kell Marthával. Molly nem akarta neki megengedni, de a varázslót ez egyáltalán nem érdekelte. Felment hozzá az emeletre. Az különösebben nem is foglalkoztatta, hogy Martha már órák óta kínlódik a hasi görcseivel, és hogy olyan sápadt, hogy akár egy vízi-hulla is megirigyelhette volna tőle falfehérre meszelt színét.
Molly és Arthur a konyhában maradtak,- beszélgettek.
- Én holnap nem megyek Roxfortba. Nem hagyhatom itt a lányokat. Angelina a hasát fájlalja, Fleur a hátát, meg a lábait.
- Majd Martha vigyáz rájuk. Ő is eléggé ramaty állapotban van, nem kell, hogy utazgasson. Ha bármi van, akkor meg tud értesíteni minket. Bár így belegondolva a ma esti fájdalmaiba… Tényleg, szerinted mi lehet vele?
- Nem tudom, de szerintem lelki eredetű a probléma. Charlie-val állandóan veszekszenek, nem tudnak egymással két értelmes mondatot váltani, csak ordítva. Nagyon megviselik ezek. Az egyik nap elájul, a másikon kisírja a szemeit. Hátha most le tud nyugodni, nem hallom, hogy most is ordítoznának. Bár szerintem Marthának már ereje nincs rá, hiszen napok óta megállás nélkül csak sír. Most meg ez a begörcsölése! Hiába kérdezem meg szegény kislányt, hogy mi a baj, nem válaszol. Sem erre, hogy mitől lehetnek a görcsei, sem arra, hogy min veszekszenek állandóan. Senkivel nem beszél, senkihez nem szól egyetlen szót sem, csak sír. Ha a görcsei nem múlnak el, akkor be fogom vinni a Mungóba. Csak tudnám, mi a vita tárgya közöttük! Nem beszéltél erről Charlie-val? Hogy miről veszekednek állandóan? A nyáron még annyira szerelmesek voltak! Mi lehet a hirtelen váltás oka?
- Molly, az az igazság, hogy ez az ő magánügyük, semmi közünk hozzá, de azt már mondtam neki, hogy ne gyötörje annyit azt a szegény lányt.
Molly bólogatott. Angelina jött be közben a konyhába.
- Szervusz csillagom, minden rendben? - kérdezte kedvesen Arthur.
- Igen, csak a pici mindjárt kirúgja az oldalam, és menten belyukad a hátam. Csak azért akartam szólni, hogy Charlie elment, és Martha már megint hányt. Méghozzá nagyon sokat! Zokogott, és még mindig a fürdőben van. Szörnyű még hallgatni is, hogy mennyire szenved már megint. Molly engem nem enged be, de téged hátha befog.
Molly úgy rohant ki a konyhából, hogy a lába sem érte a földet.
- Nagyon aggódik azért a lányért - mondta Arthur Angelinának. - Tény, hogy nagyon sokat veszekszenek Charlie-val, de ez már kezd rámenni Martha egészségére.
- Igen. Sosem hallom, hogy miről veszekszenek, csak azt tudom, hogy mindezt eléggé hangosan teszik. És természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy Charlie mikor megy el, mert eléggé hangosan vágódik a szobájuk ajtaja is, meg a fürdőszobaajtó is, és mire kiérek, hogy megkérdezzem, mi volt ez már megint, addigra gyorsan dehoppanál.
- Igen, ezt én is tapasztaltam. Beszélni fogok Charlie-val. Molly kiabált? - azzal kiment a konyhából, magára hagyva Angelinát.

Molly sebes léptekkel szaladt fel a lépcsőn, miután kiviharzott a konyhából. Megállt a fürdőszoba ajtaja előtt és bekopogott rajta.
- Martha, nyisd ki az ajtót! Martha! Csillagom, én vagyok! - dörömbölt Molly. Semmi életjel.
- Alohomora! - kapta elő a pálcáját a boszorkány, és bement. Martha ájultan feküdt a fürdő padlóján, a saját hányásában.
- Uram Isten! Martha, mi van veled?
Letérdelt mellé, próbálta felkelteni.
- Arthur! - kiáltott le Molly, miközben próbálta magához téríteni a menyét. Sem pofozgatással, sem varázslattal nem tért magához. - Arthur gyere gyorsan!
- Baj van Molly? - döcögött be Fleur, de amikor meglátta a barátnőjét ilyen állapotban, és az anyósa rémült tekintetét, ijedtében felkiáltott.
- Fleur, menj ki, kérlek, és küldj egy patrónust Billnek, hogy jöjjön haza azonnal!
Fleur biccentett, kiment, majd belépett Arthur.
- Be kell vinni a Szent Mungóba! - nézett rá Molly. Könnyes volt a tekintete, de azért próbált hideg fejjel gondolkodni.
Arthur először nem jutott szóhoz, azután bólintott, majd karjába kapva Marthát dehoppanált.
Molly lerohant a földszintre a lányokhoz. Már Bill is ott volt. Fleur elmesélhette nekik, hogy milyen állapotban van Martha, mert mindhármójuk ijedt képet vágott.
- Arthur behoppanált vele a Szent Mungóba, én is megyek utánuk. Bill, te maradj itt a lányokkal, és hívd ide George-ot is, amint tudok, jelentkezem.
- És Charlie? - kérdezte Bill.
Molly véresen komoly tekintettel nézett fia szemeibe. - Ha Marthának valami baja lesz, én megölöm. - Szavaitól, és gyilkos tekintetétől Bill szabályosan megijedt. Molly pedig pördült egyet, és eltűnt.
Bent a Szent Mungóban nagy volt a nyüzsgés, Molly mégis nagyon hamar a recepciós boszorkány előtt termett.
- Jó estét kívánok! Molly Weasley vagyok! A férjem nem rég hozta be a fiam menyasszonyát, Martha Parker! - Alig kapott az asszony levegőt, annyira sietett.
- Igen, negyedik emelet! - darálta a boszorkány unott hangon.
- Köszönöm! - válaszolt Molly, majd továbbrohant, fel a negyedikre.
A kórterem előtt meglátta Arthurt, aki csak a fejét fogta a széken ülve, és borzasztóan el volt keseredve. Odaszaladt hozzá, és könnyes tekintettel kérdezte meg a férjétől:
- Ugye nem halt meg?
- Nem, még nem - tehát élet-halál között lebeg. - Eddig még nem tért magához, de már vizsgálják. Viszont a gyógyító semmi bíztatót nem mondott. Azt mondta, ha stabilizálják is, akkor is a következő tizenkét óra fog dönteni. Aztán bement vele a vizsgálóba, és azóta sem jött ki.
Az asszony zokogni kezdett.
- Molly nyugodj meg, hallod? Most nem eshetünk kétségbe! Jut eszembe, ki van a lányokkal? - eszmélt fel hirtelen Arthur.
- Bill, és George is mindjárt ott lesz, hacsaknem már ott is van.
- Ne szóljunk Charlie-nak? Mégis csak az ő menyasszonya.
Molly Arthur szemébe nézett. Könnyező szemei elszántságot tükröztek: -Arthur! Én attól félek, hogyha meglátom, megfojtom, vagy belevágom a nagykést. Esetleg a kisbaltát. Nem akarom meglátni Martha közelében. Sőt! Egyáltalán nem akarom látni!
Kinyílt a kórterem ajtaja, és kilépett rajta a gyógyító.
- Hogy van?
- Mostmár jól vannak mindketten, bár Martha még nem tért magához. Az életveszélyen viszont túl vannak. Időben behozták, és annak ellenére, hogy beindult a vetélés, sikerült megállítani, és megmentettük a babát is. Viszont a fejsérülése aggaszt. Eléggé komoly agyrázkódást kapott. Nem sok hiányzott neki, hogy megfulladjon, a légcsöve tele volt a váladékkal. Viszont mostmár stabil, és mindketten jó kezekben vannak. Hogy mikor tér magához, azt még egyelőre nem lehet tudni. Van még kérdésük, mert nekem fel kellene majd tennem néhányat.
Csak néztek bambán maguk elé. Majd Molly kérdezett rá arra, amire mindketten akartak.
- Martha állapotos volt?
- Még most is az. Nem is tudták? Bár a görcsök, amik láthatóan voltak, elég erősre sikeredtek, vérzés még nem lépett fel, így még idejében meg tudtuk állítani. Komolyan nem is tudtak róla?
- Fogalmunk sem volt. Beteg volt, még régebben, és nem sok esélye volt egy babára. Mennyi idős terhes?
- Olyan három hónapos lehet. Legkevesebb tíz hetes. És hála istennek lesz még több is! Mondják, mitől került Martha ilyen állapotba?
Mollynál elpattant a húr, amikor eszébe jutott Charlie. Olyan vörös lett a feje, mint még soha életében. Még Arthur sem látta soha ilyennek. Molly ránézett gyilkolni készülő tekintettel:
- Vigyázz rá! - majd sarkon fordult és dehoppanált.

Mikor megérkezett az Odú kertjébe, már tüzet is tudott volna okádni. Úgy érezte magát, mint egy kitörni készülő vulkán, amelyik rombolni és pusztítani akar. Megidézett egy patrónust, és azonnal hazarendelte Charlie-t. Mielőtt még másodszülöttje megérkezhetett volna bement a konyhába, hogy elmondja, Martha milyen állapotban van.
Amikor meglátták Molly ábrázatát, mindenki hátrahőkölt, George ösztönösen behúzta fülét, farkát. A többiek kérdő tekintettel meredtek rá.
- Stabil az állapota, jobban van egy kicsit, de még nem tért magához. - Most Billhez fordult. - Idehívtam az öcsédet, de nem kezeskedem érte. Ha őt is vinni kell, akkor szeretném, ha bevinnéd.
George odalépett az anyjához, és rátette a kezét az anyja vállára. Szembe nézett vele, de már ő maga is félt tőle. Akkor itt nagyobb a baj, mint hinnék.
- Anya - szólalt meg félszegen, - ugye nem akarod kinyírni?
- Semmit sem ígérhetek.
Na ettől a mondattól mindenki padlót fogott. Közben megérkezett Charlie.
- Itt vagyok anya, mi a baj? - kérdezte nagyon, nagyon unott hangnemben.
- TEEEEE! - Molly előkapta a pálcáját, és a fiára szegezte. Bill és George le akarták fogni, de a két lány inkább visszatartotta a fiúkat. Charlie hátrálni kezdett. - KIFELÉ! - ordított rá az anyja, - AZ UDVARON BESZÉLÜNK!
Még mindig Charliera szegezte a pálcáját, aki látva anyja ölni készülő tekintetét félni kezdett tőle. Megpróbálta elővenni a pálcáját pusztán védekezés szempontjából, de mielőtt még kivehette volna, Molly lefegyverezte. Kimentek az udvarra, de még a lakásban is tisztán lehetett hallani Molly üvöltését.
- MAJDNEM MEGÖLTED, TE SZÉGYENTELEN!
- Kit? - kérdezte a férfi meglepve.
- MARTHÁT, TE ISTENVERÉSE! MIUTÁN LEÜVÖLTÖTTED A FEJÉT IS, ÉS ELTŰNTÉL, AZ A SZERENCSÉTLEN LÁNY MÁR MEGINT HÁNYNI KEZDETT! - torkaszakadtából ordított. - AZTÁN ÖSSZESETT ÉS BEVERTE A FEJÉT! ESZMÉLETLENÜL FEKÜDT A SAJÁT HÁNYÁSÁBAN! VAN FOGALMAD RÓLA, MEKKORA VESZÉLYBEN VOLT Ő IS, MEG A BABA IS? MÁR A VETÉLÉS IS BEINDULT NÁLA! MIVEL HÁROM NAPJA MEGÁLLÁS NÉLKÜL ZOKOGOTT, ÉS LELKILEG KIKÉSZÜLT! ÉS EZT MIND MIATTAD! MA ESTÉRE BEGÖRCSÖLT! ÉS ÖSSZEESETT! MIATTAD! HA CSAK KÉT PERCCEL MARAD OTT TOVÁBB A FÜRDŐ PADLÓJÁN ESZMÉLTÉT VESZTVE, MEGHALT VOLNA Ő IS MEG A BABA IS! ÉRTED!? MAJDNEM MEGÖLTED A SAJÁT GYEREKED! - Molly tajtékozva ordított a fiával. A konyhaablakban a többiek tátott szájjal hallgatták a jelenetet. Szóval Molly ettől nézett így ki.
- Martha terhes? - kérdezte a varázsló az anyjától meglepve, és most, életében talán először halálosan megijedt.
- NAGY SZERENCSÉDRE MÉG IGEN! HETEK ÓTA MÁST SEM CSINÁLSZ, MINTHOGY MINDEN PERCBEN ORDÍTOZOL VELE! FOLYTON SÍRT, HÁNYT, SZÉDÜLT, TÖBBSZÖR ELÁJULT! DE MA MÉG A FEJÉT BEVRVE AGYRÁZKÓDÁST IS KAPOTT! CSODA, HOGY NEM FULLADT MEG! ÉS AZ IS, HOGY NEM VETÉLT EL! VAN FOGALMAD RÓLA, MIT MŰVELTÉL AZZAL A SZEGÉNY KISLÁNNYAL? ÉS A SAJÁT GYEREKEDDEL? ELVESZÍTHETTE VOLNA, PEDIG MÁR AZ IS CSODA, HOGY ÖSSZEJÖTT! SŐT, Ő MAGA IS BELEHALHATOTT VOLNA! - még mindig üvöltött. Nem bírt lehiggadni. A pálcája is még mindig Charlie-ra volt szegezve. Rombolni akart, pusztítani, megátkozni Charlie-t, de visszafogta magát. Még!
- Hol van most? - kérdezte Charlie holtra vált tekintettel olyan halkan, hogy alig lehetett hallani. De Molly nem csendesedett le.
- ESZMÉLETLENÜL FEKSZIK A SZENT MUNGÓBAN! A TE HIBÁDBÓL! A TE IDIOTIZMUSOD MIATT! MEG SEM ÉRDEMLED, HOGY AZ A DRÁGA LÁNY SZERESSEN TÉGED! MIATTAD VAN ÉLET-HALÁL KÖZÖTT, A SAJÁT VŐLEGÉNYE MIATT! SZÉGYELLEM, HOGY A FIAM VAGY!
Molly minden szava betalált, fia teljesen kikészült az alatt az öt perc alatt. Charlie kicsit határozottabban szólalt meg, mint az előbb, de még mindig nagyon halkan beszélt.
- Bemegyek hozzá!
- Apád ott van, és Bill veled megy! BILL!
Bill falfehér arccal jött ki a házból. Molly háttal állt neki, és bent az utolsó mondatát nem lehetett hallani. Csak azt, hogy a kiabálás után az ő nevét rikoltja. Ő vajon mi rosszat tett? Neki miért fogja az anyja leharapni a fejét? Remegő lábakkal járult az Molly színe elé.
- Kísérd be légy szíves az öcsédet a Szent Mungóba. Apa ott van. Ha Charlie jelenetet rendez, akkor verd meg! Üsd le! Vagy átkozd darabokra! Én kérlek meg rá! És maradj ott vele! Megteszed?
- Igen anya! - majd az öccsére nézett. - Veled meg még számolunk!
Charlie megsemmisülten állt a kertben. Bill szavai a tudatáig sem jutottak el, de azért bólintott. Megvárta, amíg a bátyja köszön a feleségének, és a kertből dehoppanáltak a Szent Mungóba.
Mikor megérkeztek céltudatosan mentek fel a negyedik emeletre, mert még otthon Molly elmondta nekik, hogy hol fekszik a lány. Elérve a kórterem szintjét, a fiúk meglátták az apjukat. Charlie oda akart menni, de Bill elkapta a karját.
- Elég késő van, és ezen a részlegen csak éjfélig maradhatunk. Utána hazamegyünk, hozzám Shell Cottage-ra, és beszélünk. Nem tettem le arról, hogy megverjelek, de előtte még meg akarom érteni, hogy miért. Ha értelmes indokkal állsz elő, akkor lehet, nem fogsz kapni. Most menj, és apától se számíts sok szép szóra.
Charlie szeme tiszta könny volt. Ez az egész az ő hibája. Csak az övé.
Odament a kórterem elé, ránézett az apjára. Arthur nagynehezen megszólalt:
- Ezt elintézted! - azzal faképnél hagyta Charlie-t, és leült Bill mellé a padra.
Charlie bement. Meglátta az eszméletlenül fekvő lányt, és a könnyei folyni kezdtek. Egyetlen szó nélkül leült az ágya mellé, megfogta a kezét, a szájához emelte, és sírni kezdett.
- Annyira, annyira sajnálom! Én ezt nem akartam! Martha, én szeretlek, még az életemnél is jobban, és ha neked valami bajod lesz, én abba belehalok! Nem tudok nélküled élni! Te vagy a levegő, ami a lélegzésemhez kell, te vagy a napsugár a nappalaimban, a fény az éjszakáimban, az életadó erő! A mindenem! Kérlek, nagyon kérlek, gyógyulj meg!
Charlie ült az ágya mellett, és sírt.
Két órával később jött be az éjszakás nővér, aki kedvesen megkérte Charlie-t, hogy most menjen haza, mert lejárt a látogatási idő, de hatkor majd újra bejöhet. Megígérte neki, ha bármi változás van, azonnal értesítik.
Charlie kiment a kórteremből, Bill már az ajtóban várta. Dehoppanáltak Kagylólakba.
Bementek a nappaliba, leültek az asztal két oldalán, és szembefordultak egymással. Bill kezdte.
- Most akkor elmondod, hogy miért. De a legelejéről. Vagyis a legelső veszekedésetektől.
- Vissza akartam menni Romániába terepes sárkánykutatónak – összegezte Billnek Charlie.
- De Martha nem akart – állapította meg bátyja.
- Nem. Ő nem. De én ezt nem vettem figyelembe. Aztán nem jött ez többet szóba. Azt hittem, hogy beletörődött.
- Már miért kellett volna beletörődnie?
- Mert megmondtam neki, hogy én vagyok a főnök, és ha én azt mondom neki, hogy megyünk, akkor megyünk. Aztán veletek vagdalkozott, hogy titeket, a családot nem akarja itt hagyni. Én meg a fejéhez vágtam, hogy ez nem az ő családja, és ne foglalkozzon veletek.
- Te egy címeres ökör vagy! Te hülye marha! Annak a szerencsétlen lánynak nincs családja rajtunk kívül! Belegondoltál már te ebbe? Te magad mondtad, hogy soha nem volt ilyen életvidám és közvetlen mindaddig, amíg meg nem ismert minket. Úr isten, Charlie, ennyire idióta nem lehetsz!? Rosszabb vagy, mint Percy!
- Elhiheted Bill, hogy erre már magamtól is rájöttem.
- Remélem is! – kicsi hatásszünet… - Barom! - vett egy mély levegőt, a fejét ingatta a testvérét nézve. Majd kifújta a levegőt. - Folytasd! Mi volt az, amikor az éjszaka közepén vesztetek össze?
- Akkor tudatosul mind a kettőnkben az, hogy egyikünk sem változtatott a véleményén. Pedig akkor már gyötörtem az irodai meg a labormelókkal, hátha megutálja. Összevesztünk, ő az éjszaka rosszul lett, aztán anyu másnap reggel nem engedte be dolgozni, én meg kiakadtam, hazamentem és megint ordítani kezdtem vele.
- Meg a lányokkal is, amiért még mindig nem vertem be a képed. Azzal, hogy Fleurrel kiabáltál, nálam nagyon elvágtad magad. Szívem szerint lekevernék egyet.
- George már megetette, de megérdemeltem. Az nap este Marthával megint kibékültünk, de akkor már nyíltan játszottunk. Három nappal ezelőtt pedig megmondtam neki, hogy akár vele, akár nélküle, de megyek.
- És akkor mi volt a mai?
- Összepakoltam a cuccom, és eljöttem vele.
Bill a fejét fogva percekig nézte az asztalt. Majd az öccsére nézett.
- Nálad nagyobb marhát még az életben nem láttam. Még Percy is egy kisiparos tanuló hozzád képest. Martha szeret téged, és te képest lettél volna ezt a tüneményes boszorkányt otthagyni egy hóbort miatt? Charlie, azért lettél te az intézet igazgatója, mert mindenki azt hitte rólad, hogy felelősségteljes varázsló vagy. Nem egy meggondolatlan bugris kölyök. A kapkodásod és a hóbortod majdnem a menyasszonyod és a gyereked életébe került. Tisztában vagy te ezzel?
- Igen Bill! - Könnyek folytak a szeméből, ahogy a bátyjára nézett. - Életemben nem féltem még ennyire, mint amennyire most. Még ha meg is gyógyul, meg tud-e nekem valaha is bocsátani? És főként azt megbocsátja-e nekem, hogy miattam majdnem elveszítette azt a gyereket, akiről eddig csak álmodozni mertünk? Hiszen azt mondták neki, hogy nem sok esélye van arra, hogy valaha is gyereke legyen. Sosem fog nekem megbocsátani.
- Ha engem kérdezel, akkor igen. Biztosan meg fog, ha látja rajtad, hogy megbántad. És ha nem fogod az ő szavait semmibe venni. Charlie, az a te nagy szerencséd, hogy a sógorasszony szeret téged. És ezért meg fog neked bocsátani. Hozzáteszem, egyáltalán ne érdemled meg! Egy katasztrofálisan nagy barom vagy! Kibaszottul nagy szerencsével. De innentől kezdve, ha csak egyszer is megbántod, vagy miattad fog sírni, vagy bármi egyéb, én magam foglak megverni. Mit megverni! Dirib-darabokra szétátkozni. Erre megesküszöm neked.
- Bill, hogyan is lehetne bármennyi esélyem a megbocsátásra? - zokogta. - Hiszen elhagytam. Én biztos nem bocsátanék meg magamnak.
Nem bírt tovább beszélni, mostmár a feje az asztalon lévő karján volt, és a padlót nézve rázkódott a sírástól. Bill megfogta a karját. És csak ennyit mondott neki:
- Ne merj összetörni, te tetted, hát vállald a felelősséget. És amúgy is, ez most nem az a pillanat. Nincs jogod sajnáltatni magad!
- Bill, elcsesztem!
- Ez igaz! De várjuk ki, hogy mi lesz a vége, majd azután összezuhanhatsz, ha a végeredmény olyan. De addig próbáljuk meg pozitívan nézni a dolgokat. Charlie néz rám! - utasította az öccsét. Megint szembenéztek egymással. - Most elmész, lezuhanyzol, adok neked valami cuccot, és visszamegyünk. Szedd össze magad. Oké?
Charlie bólintott, felállt, bement a fürdőbe, beállt a zuhany alá, és tovább zokogott. Bill pedig az egészet hallotta.

Napokig virrasztott Charlie Martha ágya mellett, de a lánynak nem akaródzott magához térni. Charlie összetört. Nem evett, vészesen fogyni kezdett. Nem csinált semmit, csak ült a lány ágya mellett, kérte, hogy ne adja fel, hogy bocsásson meg neki. Simogatta Martha hasát, mondta a babának is, hogy vegye rá az anyját, ne adja fel. Sírt, imádkozott, még többet sírt, még többet imádkozott. Mindig Martha ágya mellett volt. Egy hét után már a nővérek is kérlelni kezdték a férfit, hogy egyen valamit. Nagynehezen megetették. De ez sem ment olyan könnyen.
A család nagyon kezdett aggódni, mind Martha és a baba, mind Charlie egészségéért. Nem járt haza, inkább Billhez ment lezuhanyozni és átöltözni minden este. Nem tudott volna a családja szemébe nézni. Molly minden nap bent volt a lánynál, és látta, hogy Charlie milyen állapotba került. Soha sem mozdult el a lány ágya mellől.
Egyik este otthon beszélgettek Arthurral.
- Megbánta. És teljesen kikészült miatta. Amiatt, ahogyan viselkedett.
- Igen ezt én is láttam rajta. Molly, neked kellene vele beszélned.
- Tudom. Én mondtam neki azokat a dolgokat, nekem is kell visszacsinálnom. Holnap bemegyek úgyis, és akkor beszélek vele. Csak térne már magához az a szegény kislány. Mindhármójuk érdekében…

Charlie, mint ez utóbbi időben minden reggel, ma is már a lenti csarnokban várta, hogy beengedjék a látogatókat. Hatkor kinyílt a liftajtó, ő gépiesen felment a negyedik emeletre, bement a kórterembe, és leült Martha ágya mellé. Megfogta a lány kezét, és beszélni kezdett hozzá.
-Kicsim! Egyetlenem! Hiányzol! Martha, annyira szeretlek! Kérlek, szépen kérlek, térj magadhoz! - lehajtotta a fejét a lány lábára, miközben még mindig a kezét fogta. - Annyira félek, hogy magamra hagysz, hogy egyedül maradok. Én azt nem bírnám ki.
Egyszer csak egy kéz simított végig a fején, és jött a válasz:
- Nem is kell!
Charlie szeméből kitört a Niagara. Záporoztak a könnyei, amikor megfordult, és látta, hogy Martha magához tért. Zokogott örömében. Martha szemei is megteltek könnyel, mikor meglátta, hogy Charlie ennyire örül neki.
- Hát mégsem hagysz el? - kérdezték a másiktól tök egyszerre. Nevetni kezdtek, és Charlie olyan boldogan hajtotta rá a fejét a lány mellkasára, mint még soha. Szóval együtt maradnak.
Charlie megnyugodott egy kicsit, de még mindig patakzott mindkét szeme, ahogy szembe fordult a lánnyal. Nem bírt megszólalni. Martha törte meg a csendet.
- Meg kell hagyni, eléggé szarul nézel ki!
- Meg kell hagyni, tizenkét napja virrasztok az ágyatok mellett!
- Ezt most hogy érted?
- Tizenkét napja várok arra, hogy magadhoz térj.
- Jól van na, jól vagyok, ne sírjál már, a végén még kiszáradsz nekem!
- De annyira féltettelek titeket!
- Mi az, hogy minket? Ki van még rajtam kívül kórházban? Molly, vagy a lányok? A babákból az egyikkel van valami? Charlie, szólalj meg!
Charlie a fejéhez kapott! Hiszen Martha nincs is tisztában azzal, hogy kisbabája lesz! Ránézett a lányra, még mindig potyogtak a könnyei, de mosolygott. Megfogta szerelme kezét, és ráfektette a hasára, majd a sajátját is rásimította a Martháéra, és mosolyogva csak egy szót mondott:
- Ő!
Martha először nem is értette, majd mikor felfogta, hogy vőlegénye kiről beszél, a szeme elkerekedett, és ő is sírni kezdett örömében. Felült, és összeölelkeztek Charlie-val. Sírva borultak egymás nyakába. Aztán bejött a gyógyító a reggeli vizitre.
- Ms.Parker, végre magához tért! És miért itatja az egereket? És ön, Mr.Weasley?
- Csak most tudatosult bennünk, hogy már nem csak ketten vagyunk – válaszolt Charlie.
- Hát igen. Most, hogy Ms.Parker magához tért, akkor elmondanám, hogy mi is történt önnel. A görcsök, amit érzett aznap este, amikor összeesett, vetélés miatt voltak. De az apósa, ha nevezhetem így, még éppen időben behozta önt, mielőtt még vérzés lephetett volna fel. Azzal, hogy időben megtalálták, megmentették mindkettejük életét. Hozzáteszem a huszonharmadik óra ötvenkilencedik percében.
Charlie szemei ismét megteltek könnyel. Megint zokogni kezdett.
- Akkora hülye voltam! Nem gondolkodtam, csak hisztiztem, mint egy bugris kiskölyök. Ez az egész az én hibám!
Martha megfogta a zokogó varázsló kezét.
- Charlie, túl vagyunk rajta. És nem történt semmi baj. Nem sok hiányzott hozzá, de megúsztuk. Drágám, élünk, mindketten! És most nincs más hátra, mint várni a kisbabánkat, és örülni annak, hogy mégis sikerült, hogy terhes vagyok! Mi kell nekünk ettől több? Itt vagyunk egymásnak! Én megbocsátok neked, de te is bocsáss meg magadnak! Mennyi időnk van Hort Gyógyító a baba érkezéséig? – fordult Martha a vizitelő varázsló felé.
- Fél évük! És jön a trónörökös. Akkor én most magukra hagyom önöket, de a nővér hoz be maguknak egy kis ennivalót. Ms.Parker, kérem, etesse meg a vőlegényét, mert napok óta nem eszik. És maga is egyen valamit!
- Azzal nem lesz gond! Farkaséhes vagyok! Köszönjük, Hort Gyógyító!
- Igazán nincs mit!
A gyógyító kiment, és Charlie Marthára nézett.
- Szeretlek, és ígérem, soha többet nem fogom semmibe venni a te akaratodat, és mindenben együtt fogunk mától dönteni. Mindenben, jó?
- Szeretlek, Charls Weasley!
- Szeretlek, Martha Parker!
Azóta, hogy a lány magához tért, most először csókolóztak. Hosszan, a boldog egymásra találás csókjával.