A napok szédítő gyorsasággal teltek. Az október és a november irdatlanul gyorsan elrepült. Mindenki számára.
December elején Angelina és Fleur is átköltözött az Odúba, hogy Molly szemmel tarthassa őket. Mind a három kismama jó egészségnek örvendett. Angelina és Fleur utolsó hónapjukba léptek, Martha az ötödikbe. A három grácia egész nap csak nevetgélt, és a babáikról beszélgettek. Martha nagyon boldog volt, hogy végre ő is átélheti mindazt, amit Angelina és Fleur, még ha négyhónapos lemaradással is.
Azóta, hogy a három lány az Odúban volt, Molly nagyon kivirult. Nyüzsgött egész nap, leste három menye minden kívánságát. Percy barátnője, Penelope is szinte mindennapos vendég lett náluk. Penelope, miután kikerült a Roxfortból, elvégezte a gyógyítói iskolát, és Percy külön kérésére majdnem minden nap vizitelt a Weasley család állapotos tagjain, és mindenki megkönnyebbülésére nap, mint nap csak jó hírekkel szolgált.
Percy a végső ütközet óta teljesen megváltozott. Kibékült az apjával és a testvéreivel, és Mollytól is bocsánatot kért azért a viselkedéséért, amit az utóbbi években produkált. A megbocsátás számára azonban nem érkezett meg olyan egyszerűen, mint ahogyan ezt Percy elképzelte. Mert bár Molly fenntartások nélkül osztott tiszta lapot Percy számára, a család többi tagja akadékoskodott egy keveset. Mára azonban már ez is megváltozott, csak úgy, mint Percynek a családjához való hozzáállása. Ugyanis a varázsló rájött, hogy ők, a szülei és a testvérei az egyetlenek a világon, akik mindig mellette fognak állni, és akikhez mindig fordulhat bizalommal, akiket a családjának hívhat, akikhez haza mehet.

Miután a Weasleyk megtudták, hogy Martha állapotos, és Charlie közölte a szüleivel, hogy ott maradnak az Odúban, a házat tatarozni kezdték. Plusz szobákat és nagyobb nappalit, valamint –ebédlőt terveztek a házhoz. A kész tervek mikor elkészültek, Molly és Arthur számára nagy meglepetés bontakozott ki: a Weasley-kúria képe. Az álmok, lám valóra válnak.
Ám a hideg beálltával a munkálatokat leállították, hiszen szinte minden csonttá fagyhatna a decemberi nagy hidegekben. És a lányok nyugalma miatt is fontos, hogy ne legyenek nagy zajok meg állandó idegenek a ház körül.
Mindenki leste a három grácia minden kívánságát. És ők ezt nagyon élvezték, és szemtelenül - persze a jóérzés keretein belül - ki is használták.

Molly most éppen nekik főzött, amikor Arthur hazaért.
- Szervusz drágám!
- Szervusz Arthur! Milyen napod volt?
- Kész bolondokháza. Mindenki a múlt heti eseményekről szeretne többet megtudni, de mi sem tudunk semmit. Ezek a rejtélyes támadások a mugli felmenőjűek között, amik történnek ezek mind-mind Voldemort aranyvérű eszméjét jellemezték. És mi sem tudjuk a történéseket hová tenni. Hiszen Voldemort meghalt, és a hívei mind az Azkabanban vannak, akik nem, azok meg átestek a dementor csókon. Molly, tehetetlenül áll az egész minisztérium, szó szerint áll, mert ebben az ügyben egy értelmes lépés nem sok, annyit nem sikerült még eddig összehoznunk.
- Jövő hétig figyel a Rend bizonyos személyeket, akkor már csak-csak többet fogunk tudni, Arthur.
- Jövő hétig még sok víz lefolyik a Temzén, Molly. Félek, hogy mostmár nem lesznek a merényletek ilyen kegyesek. Nem szeretnék halálos áldozatot, de ha Voldemort eszméje újra feltámad, akkor a halál bizony a nyomunkban fog loholni.
- Arthur, kérlek, ne mondj ilyeneket! Nem halhat meg több ember, elég volt már az áldozatokból.
- Azt nem mi döntjük el, kedves! Így is védjük őket!
- Mit tesztek ti a mugli ivadékok védelmében?
- Védő őrizetben vannak, sokan inkább kimennek az országból, hátha így biztonságosabb. Őket levélben értesítjük, ha visszatérhetnek az otthonaikba. Sokak lakóházát védelmi bűbájokkal rejtettük el, megszaporodtak a Fideliusban bízó emberek, és nagyon sokan elrejtik magukat. Engem az döbbent meg a legjobban, hogy eddig csak négy támadás volt, és csakis és kizárólag mugli leszármazottak ellen.
- Ezért ül össze a Rend a jövő hét hétvégén? Megbeszélni, hogy miért történik ez, annak ellenére, hogy még egy éve sincs annak, hogy legyőztük őket, hogy Harry megölte Voldemortot?
- Részben. Molly, kedvesem, annak, hogy ezek a támadások meg tudnak történni, oka van. Valaki áll a merényletek mögött, és rá kell jönnünk, hogy ki az. Valaki átvette a hatalmat, és újabb híveket toboroz. Meg kell találnunk. Csak azt nem tudom, hogy hol keressem.
- És mi van az aurorokkal? Miért te emészted magad emiatt?
- A parancsnokság is tehetetlen ez ügyben. Valaki nagyon nagy koponya állhat az egész felett. És méghozzá olyan, aki elkötelezett volt Voldemort felé, de nem volt rajta a sötét jegy. Jobb magyarázatot nem tudok neked mondani erre.
- Kész a vacsora. A lányok előtt egy szót se! Nem akarom, hogy idegeskedjenek, főleg nem Martha. Hiszen ő sem aranyvérű.
- Martha svéd. Szerinted valaki is foglalkozik egy svéd lánnyal? És főként a felmenőivel? Molly, ne légy naiv!
- Téma lezárva! Menj, moss kezet, és szóljál, kérlek, a három menyednek, hogy jöjjenek enni.

Békésen telt a vacsora. Sokat nevetgéltek, és beszélgettek minden féléről. Vacsora után Arthur kedvenc elfoglaltságát űzte, mesét mesélt a kis unokáinak. Aminek a hatására a kismamák mindig elaludtak. Mivel a kisbabák furcsa módon megnyugodtak a nagypapájuk felolvasásának hatására.
Miközben a lányok pihentek a fiúkat várva, egy bagoly kopogtatta meg az ablakot.
- Vajon ki írhat nekünk ilyen későn? – engedte be Molly a madarat. – Ki más, mint a drága iskolás fiacskám, leánykám, kismenyem és vejecském. De miért mindig este nyolc órakor? Arthur!
- Igen? – kérdezett vissza a megszólított.
- Szerinted ismerik ezek az illemet?
- Sokat tanulnak, Molly, te is tudod. Most jutott idejük levelet írni, hát most írtak. Ahelyett, hogy a jólneveltségük miatt sopánkodsz, inkább olvasd fel!
- Jaj! Tényleg! – mondta, és olvasni kezdett.

„Hello családom,

Gondoltuk, írunk nektek. Most jöttünk fel edzésről, és egészen jó esélyeink vannak arra, hogy elverjük a Hollóhát csapatát. Bár ők is elég jók…
Ron és a kviddics! Sziasztok, Ginny vagyok. Na akkor gyorsan összefoglalva a történéseket mostanában. Kingsley és Lumpsluck kitalálta, hogy találjunk fel valamiféle bájitalt, és négyesével kell rajta dolgozni. Mondanom sem kell, hogy mi így négyen vagyunk egy csoport. Minden esténket áttanuljuk, és mostmár igazán kezdünk kifáradni. Ezt bizonyítja az, hogy McGalagony igazgatónő a múlt héten megmondta Hermionénak, hogy a dolgozata csak kilencvenkilenc százalékos lett, Hermione meg a hír hallatára teljes depresszióba zuhant. Nekünk is jól sikerültek, a fiúk kilencvenegy-, és kilencvenhét százalékot kaptam. Szóval suliról még annyit, hogy fáradtak vagyunk, sokat tanulunk, kviddicsezünk és éneklünk, de azért jól el vagyunk. Jaj igen! És a karácsonyt a jövő heti gyűlésen megbeszélhetnénk. Adom Hermionét!
Sziasztok! Remélem, jól vagytok, és a lányok is, meg a babák is, meg a fiúk is! Kicsit fáradtak vagyunk, de szünet nélkül tanulunk. Bár az eredményeinken nem látszik. A legutóbbi átváltoztatástan dolgozatot nagyon elrontottuk, és lényegesen romlott az eredményünk is, de, majd ha ennek a tervezetnek vége megpróbálom ráncba szedni a többieket is és magamat is, és visszatornázzuk magunkat az eddigi szintre…
Hermione, hagyd már ezt! Sziasztok, Harry vagyok, átvettem a pennát, mert ha Hermione belelendül, akkor ezen a héten is azt fogjátok olvasni, amit nagyon nem kellene. Tanulunk, nem rosszak az eredményeink, még mindig az egész évfolyam négy legjobb tanulója vagyunk, tehát nem tudom, hogy hol van a probléma. Na mindegy! Én is remélem, hogy jól vagytok, és a többiek is jól vannak. Jövő héten találkozunk!
Ron, újra! Szóval puszi a nőknek, szívélyes ölelgetés és hátba veregetés a férfiaknak, és a Rend jövő heti gyűlésén találkozunk!

Csókol benneteket: Hermione, Ginny, Ron és Harry”

- Akkor most már ezt is tudjuk. Jól vannak, tanulnak, szórakoznak.
- De Hermione azt írta, hogy romlik az eredményük.
- Molly, kilencven százalék feletti eredményt nyújtanak mindenből. Ron Sötét Lények Ismeretéből, Ginny Bűbájtanból az iskola legjobbja. Ahogy Hermione Átváltoztatástanból, míg Harry Sötét Varázslatok Kivédéséből. Nem rossz tanulók. És ezt te is tudod. Csak kivételesen kilencvenegytől kilencvenkilenc százalékig terjedő eredményük volt. Mit akarunk mi ettől többet, mondd? Száz százalék fölötti eredményt? Fiatalok, élnek, szórakoznak. Addig tegyék, amíg lehet.
- Jól van, na! Igazad van! Utolsó évük, használják csak ki. Szépek, okosak, szorgalmasak. Csak hát… - felállt, és kiment a konyhába.
- Molly, nincs semmi féle csak hát! – vágott a szavába Arthur, és utána ment. – Téma lezárva. Majd a jövő héten lerendezed velük.
- Nem biztos, hogy én is menni fogok. Neked ott kell lenned, a fiúknak is muszáj menniük, nincs, aki itt maradjon a lányokkal.
- Penelope-ot megkérhetnénk.
- Ügyeletes. Egyébként neki is mennie kellene. De emiatt nem tud. A megszaporodott merényletek miatt a kijelölt ügyeletesek nem hagyhatják el a Szent Mungó területét. Készenlétben kell állniuk állandóan. Arthur! Én féltem Marthat. Ő is mugli ivadék. Megtámadhatják, és én ezt nagyon nem szeretném.
- Azt hittem, ezt a témát vacsora előtt megbeszéltük. Mi lenne, ha megkérnénk Jeant, hogy vigyázzon rájuk?
- Arthur, Jean nem tud varázsolni.
- De a lányok igen!
- Ők meg szaladni nem tudnak.
- Molly, védelem van a házon és a birtokon is. Nagyon erős védelem. Ha valami szokatlant érzékelnek, azonnal tudnak szólni. És védelmi kört is írhatunk a ház köré. Ha bárkai illetéktelen behatol a házba, egyből megtudjuk. Kedvesem! Minerva azt mondta, hogy jönnöd kell neked is. Mindenkinek jönnie kell, aki csak él és mozog, és éppen nem terhes, vagy ügyeletes. Az ügyeletes szó vonatkozik ez a gyógyítókra és aurorokra. Megyünk mindannyian, ez parancs. És ha ez az ukáz, hogy menni kell, akkor megyünk.
- Rossz előérzetem van Arthur, nagyon rossz!
- Ne legyen. Nem lesz semmi gond!
Bár el tudnám hinni! – gondolta magában Molly. Hiába! Az anyai szív mindent megérez. Még akkor is, ha csak a menyeiről van szó, és az időben távolabbi dolgokról. Mert bizony Molly rettegett attól, hogy egy pillanatra is magára hagyja a lányokat, és most meg kell tennie. Parancsot kaptak, és ahogy Arthur is mondta, azt nem szeghetik meg. Ha legalább tudná, mi az, amit érez, ami miatt ennyire nyugtalan? Miért kínozza őt ez az érzés? Ezek a gondolatok?
- Molly! – rázta vissza az asszonyt Martha a valóságba.
- Jaj! Elkalandoztam egy kicsit. Mondjad csillagom!
- Csak köszönni akartam. Charlie megjött, én meg amúgy is nagyon fáradt vagyok, úgyhogy mi megyünk aludni. Jó éjszakát!
- Neked is, kedves!
Igen, nagyon kedves ez a lány az ő lelkének. Mintha a saját lánya lenne.

Charlie befejezte a ház védőbűbájainak a megerősítését, Bill meghúzta a George-dzsal a varázskört. Akkor hallották meg, hogy Arthur milyen instrukciókat ad a három menyének.
- Martha, ezt most főleg miattad tesszük, és főleg neked mondjuk, de mind a hármótokra egyaránt vonatkozik! Pálca legyen a kezetek ügyében. Mindig legyetek egy légtérben, természetesen a WC ez alól kivétel! – tette hozzá mosolyogva. – Akárki jönne, senkinek se nyissátok ki az ajtót! A védőbűbájoknak köszönhetően mi be tudunk rajta jönni, más nem. És ez így jó! A védelem a házon egyébként nagyon erős, akárcsak a birtokon, de mint minden bűbáj és varázs ez is megtörhető. Ha bármi van, küldjetek egy patrónust. Az megtalál minket! És ha sokáig nem jönnénk, akkor a nappaliban ágyazzatok meg magatoknak, és ne külön szobákban.
- Apa! – lépett oda Percy, - indulnunk kell!
Bill, Charlie és George odamentek a lányokhoz elköszönni – George és Angelina csak barátként búcsúzkodott, mert róluk senki nem tudta még így négy hónap után sem, hogy együtt vannak, - és Bill még elmondta intelmeit a feleségének.
- Légy józan! Ne hősködjetek, és legyetek nagyon, nagyon óvatosak! Mostmár tényleg mennünk kell.
Elindultak a kert végének az irányába, a lányok a teraszon maradtak. Molly azért még gyorsan hátrakiabált nekik:
- És tudjátok! Csak semmi hirtelen mozdulat! – figyelmeztette még őket. – Ha bármi van, azonnal szóljatok!
Azzal a hat Weasley dehoppanált.
Ahogy eltűntek, a három lány mosolyogni kezdett.
- Olyan aranyosak! Annyira jó esik, hogy ilyen figyelmesek – mondta Martha.
- Megértelek! Amit ők értünk tettek, az… - Angelinának torkára forrott a szó. Még a szemét is összeszorította hirtelen. De ahogy jött, úgy ment.
- Jól vagy? – kérdezte egyből Fleur.
- Igen, csak akkorát rúgott a baba, hogy majdnem leszakadt az oldalam!
Fleur és Martha mosolyogtak a dolgon, de Angelina eléggé mélyeket lélegzett. Még mindig érezte, hogy bár fájni nem fáj, de igazán nagyon lüktet az oldala.
- Menjünk be, mielőtt megfázunk! – javasolta Martha, majd beültek a nappaliba a kandalló elé beszélgetni és melegedni.

A Roxfort folyosóiról eltűntek a zsibongó kisdiákok. Már eléggé késő volt. Az igazgatói iroda előtt viszont kisebb tömeg gyűlt össze. Folyamatosan érkeztek a Rend tagjai a gyűlésre. McGalagony igazgatónő viszont még sehol sem volt Arthurral, és Kingsleyvel. A nyitásra várva a tagok élénk beszélgetésekbe kezdtek. Kezdve Mollyval, aki eldöntötte, most, hogy Arthur nincs itt, gyorsan megmossa a fiatalok fejét a lanyhuló eredményeik miatt.
- Sziasztok gyerekek! – köszönt nekik Molly.
- Szia anya!
- Szia Molly! – jöttek a válaszok.
- Beszédem van veletek!
A kvartett összenézett. Vajon most mi rosszat tettek?
Már mindenféle rémképek váltogatták egymást gondolataikban, amikor egy eldugott kis zugban Molly végre megszólalt.
- Hermione! Azt írtad, hogy romlik az eredményetek.
Hermione behúzta a nyakát, amikor meglátta barátai „ezért még számolunk!” pillantását. Mind a négyen vörösödni kezdtek.
- Szóval?
- Hermione eltúlozta a dolgokat, anya – mondta Mollynak Ginny. – Nyugi, még mindig mi visszük a pálmát.
- Ginny, az, hogy ti vagytok az osztály legjobbjai, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az eredményetek elég lesz az aurorképzőbe. Erre nem gondoltok?
- Lássuk csak! – kapta fel a vizet Ginny. – A legrosszabb eredményünk eddig a kilencvenegy százalékos K, merthogy kiválótól rosszabb jegyet még sohasem kaptunk. Úgyhogy nem gondolom azt anya, hogy nem lesz elég az aurorképzőbe. Messze a legtehetségesebb diákok osztálya vagyunk, és ezt minden szerénység nélkül ki merem jelenteni, mert így is van. Éppen ezért ne mondd nekem azt, meg a többieknek sem, hogy gyenge az eredmény, amit produkálunk. Így is vért izzadunk azért, hogy ezt elérjük. Részemről a beszélgetést befejezettnek tekintem.
Azzal kiviharzott. Molly igazat adott neki, és intett a másik háromnak is, hogy ők is mehetnek. A folyosón más érdekes beszélgetések is zajlottak.

- Bizony, Ignatius! Engem is visszahívtak, és azokat is, akiket eddig felsoroltál. A pletykák igazak.
- De Frank, hogy kaphattad meg az alkalmasságit, ha egyszer állandó gyógyitalfogyasztó vagy? Nem lenne szabad. Te is tudod, hogy nem lenne szabad! Legalább irodai munka?
- Logikai stratéga és ütközeti koordinátor leszek. Hármas körzet. Nem frontvonali tisztség, mégis magasabb rangban, mint Bellatrix hőstette előtt. Viszont Alice is visszajön. Ő kiképzőtiszt lesz a négyes parancsnokságon. Csatasorba lett véve. Egyébként én sem tartom ezt annyira jó ötletnek, elhiheted. De a parancs az parancs, – Frank most furán kezdett mosolyogni - még egy nyugdíjas tisztnek is.
- És mi a parancsot nem szegjük meg. Igen… Nyugdíjast mondtál? És mosolyogsz? Kárörvendően? Azt ne mondd, hogy…
- De igen, Ignatius, anyám is visszatér nyugdíjas éveiből.
- Te szent szalmiákszesz! – sápadt el Ignatius. – Augusta Longbottomtól mentsen minket, aurorokat az ég!
- Bizony! Anyám lesz a kettes körzet stratégiai parancsnoka.
- Nem igaz! – vágta rá egyből Ignatius. - Frank, mondd, hogy csak viccelsz. A kettes körzet a mi körzetünk, az én tisztjeimmel. Pont ő? Ha valami nem tetszik neki, akkor engem ki fog üldözni a világból.
- Tudom, Ignatius, de anyám csak oda hajlandó menni, és főleg miattad, csakis te miattad. Tudod, hogy a mi évfolyamunkról te voltál anyám kedvence. Magadra vess!
Közben megérkezett McGalagony professzor a miniszterekkel, és a tömeg elkezdett szépen szivárogni fölfelé.

Az igazgatói tanácstermébe felérve mindenki helyet foglalt, és McGalagony belekezdett.
- Üdvözöllek benneteket! Rég nem ült össze a Főnix Rendje, de a két héttel ezelőtt elkezdődött eseménysorozatok miatt muszáj volt most összeterelgetnem mindenkit, akit csak lehetett. Azok a dolgok, amik most történnek, az teljesen Voldemort eszményére vall. De őt már Harry megölte. Most úgy látszik, valaki a fő gonosz posztra pályázik. És nem tudjuk, hogy ki. Sokakat megkértem a rendtagok közül, hogy fekete mágia szimpatizánsokat figyeljenek meg. Tudtok valamit mondani? Menjünk sorba. Valle?
- Semmi. Az Avery család tiszta. Mármint az utódok. Semmi meggondolatlanság. Kerülik a bajt és a feltűnést, legfőbbképpen a fekete mágiát. Tiszták, mint a patyolat.
- Értem. Nassy? Mi a helyzet a Nottokkal?
- A lehető legelképesztőbb dolog, ami csak lehet. Az öreg Nott középső fia, az aranyvér mániás Nott, aki most az Azkabanban van, szóval a középső fiú feleségül vett egy mugli lányt. Vérárulás! Mardekár és Voldemort híveinek családjában.
- Hát ez tényleg meglepő. Szóval Gerhard Nott ezért nem tért vissza a Roxfortba, hogy most befejezze az iskolát. Mi a helyzet a Parkinsonokkal?
- A két idősebb az Azkabanban, a lányuk pedig eltűnt a RAVASZ vizsgák után – összegezte Mark. – Mintha elnyelte volna a Föld. Nem találjuk sehol. Az országban tehát biztosan nincs.
- Állhat ő a merényletek mögött?
- Fiatal még ahhoz, hogy ilyen stratéga legyen.
- Ugyan Mark! Mindketten tudjuk, hogy mire képesek a tizennyolc éves varázslók. Nem véletlenül ülnek most itt – mutatott az osztályára. – Ha emlékezetem nem csal, márpedig miért tenné, az utóbbi két összefutásotok alkalmával az osztályom másfél óra alatt legyőzött benneteket.
- Minerva! Pansy Parkinson nem állhat a támadások mögött.
McGalagony bólintott.
- Kívánom, hogy legyen igazad. Más valaki? Bárki, akiről tudjuk, hogy Voldemort híve volt, de nem került, vagy nem kerülhetett az Azkabanba?
Sokak neve felmerült, de igazán senkire sem tudták a gyanújukat ráigazolni. Azon viszont mindenki meglepődött, hogy annak ellenére, hogy a fél Azkaban fel lett töltve a halálfalókkal, hány és hány név volt, akik még mindig az emberek között járnak, a tisztességes-, a törvénytisztelő állampolgár álarca mögé bújva, akik tényleg csak arra várnak, hogy valaki felvállalja a vezető szerepét, hogy újra legyen egy bika a csordában, aztán…

- Na jó, most akkor én osztok! – vette a kezébe Martha a kártyapaklit.
- Várj! Előtte még elmegyek a WC-re! – mondta neki Angelina, majd elindult. Hirtelen állt meg. Nagyon rohamosan sápadni kezdett.
- Jól vagy? Nem nézel ki valami fényesen – aggodalmaskodott Martha.
- Persze, csak innom kell és pisilnem.
A lányok bólintottak, Angelina pedig ismét nekiindult.
Fölfelé a lépcsőn nagyon nehezen ment, majd a szobájuk ajtaja előtt sietve nyomta le a kilincset, bement, és velőtrázóan keservesen felsikoltott. A lányok a nappaliban annyira hirtelen pattantak, hogy már csak egy csobbanás hallatszott, és Fleur alá tócsa került.

Körülbelül másfél órája tarthatott a megbeszélés, amikor egy sárkány alakú patrónus jelent meg az irodában. Charlie egyből felismerte rajta Martha kézjegyét. A lány kétségbeesett hangja az egész helyiséget betöltötte:
- Fleur magzatvize elfolyt, Angelina begörcsölt, én meg bepánikoltam!
George, Bill és Charlie rohantak ki először az irodából, de mint az őrültek. Majd Molly és Madame Pomfrey is elindultak (futva) Roxmorts irányába, hogy hoppanáljanak az Odúba.
A három fiú a kert végébe érkezett, és ajtóstul rohantak be a házba. Martha a konyhában ült, és iszonyatosan festett, miközben forralta a vizet. Úgy remegett, mint a nyárfalevél. Tényleg nagyon bepánikolt. Charlie egyből odarohant hozzá. Féltette a lányt, félt, hogy ettől a pánikrohamtól esetleg elvetélhet.
- Hol vannak? - kérdezte Bill nyugodt hangon, pedig látszott rajta, hogy nagyon ideges.
- Fleur a szobátokban, Angelina az emeleten. Fiúk, én mozdulni sem tudok. Vagy tíz perce hallottam, először, hogy Angelina egy hatalmasat ordított, de akkor már Fleurnek elment a magzatvize. Angelina meg nem enged be magához. És iszonyatosakat sikított az előbb is!
George felrohant hozzá. Kopogott, semmi. Megint kopogott, megint semmi.
- Angie, engedj be, kérlek! Én vagyok az!
De attól, ami válaszként jött, torkára forrott a szó. Angelina velőtrázóan sikoltott. Elnyújtottan és kínkeservesen. George nem várt tovább. Bízva abban, hogy a lány nem az ajtó előtt van, berúgta. Angelina falfehéren kuporgott az átellenes sarokban. George odarohant hozzá, megpróbálta felállítani, de a lány ismét begörcsölt és vonaglott a kíntól. George, bár érezte, hogy ezzel nagy fájdalmat fog okozni neki ölbe vette, és az ágyra fektette. Angelina összeszorította a szemét és az ajkába harapott, hogy ne ordítson megint. Már az ágyon volt, amikor elhalt hangon megszólalt.
- Édes Istenem, George, annyira fáj! Ez borzalmas! Én ezt nem tudom végigcsinálni, ehhez gyenge vagyok! Istenem, ez már a vég! Magzatvíz sehol, és nagyon fáj! Ebbe belehalok!
Markolta az ágyterítőt, dobálta magát jobbról balra, balról jobbra… Sírt, sőt zokogott, olyan erős fájdalmai voltak. És már abban is kezdett kételkedni, hogy szülési fájások-e, vagy…
- Angie, te nagyon-nagyon erős lány vagy! A legerősebb, akit csak ismerek! Nem vagy gyenge, és végigcsináljuk.
Látva a lány kínlódását George is elkezdett könnyezni. Angelina felállt, úgy könnyebb volt valamennyivel kibírni, de a lábai már annyira remegtek, hogy alig bírta tartani magát. George a lány mögé állt, átkarolta és a lábával betámasztotta, hogy ne essen össze.
Madam Pomfrey tíz perc után jött be hozzá. A lány éppen megint vonaglott a kíntól.
- Odalent mostmár nélkülem is boldogulnak. Itt mi újság? Hallottam lent a hangodat, és…
A látvány és az Angelina torkából feltörő hang egyből válaszolt.
- Magzatvíz? - Angelina tagadólag rázta a fejét, nem tudott megszólalni, mert az ajkába harapott, miközben összeszorította a szemét. Madam Pomfrey is megijedt. Ha nincs magzatvíz, és ennyire görcsöl…
- Mióta tart ez?
- Legalább két órája! – sírta el magát Angelina. – De csak vagy tíz perce ennyire rossz, eleinte még elviselhető volt. Azt hittem fantomfájás!
- Angelina, feküdj le az ágyra! George, te pedig menj ki kérlek! Meg kell vizsgálnom.
- Ne! - kiáltotta Angelina, - kérlek, ne hagyj itt! Ne hagyj magamra! - a hangja szinte már-már egy haldoklóéhoz hasonlított. Valami nagyon nem volt rendben. Szülés ez egyáltalán?
- Nézzen rá! Muszáj maradnom! – George szemei könyörögtek az asszonynak.
Madame Pomfrey mindezt belátta, és bólintott. Felhúzta Angelinán a talárt, és megtapogatta a hasát. Az kőkemény volt, és nagyon lent. Tehát szülni fog. De volt vele más is…
- Mi van vele? - kérdezte George. Nagyon megrémült Madam Pomfrey tekintetétől.
- Egyértelműen vajúdik, de a baba keresztbe van! Ami még rosszabbá teszi a helyzetet az az, hogy Angelinának iszonyatos erősségű fájdalmai vannak, és hosszantartóak… Lehet, hogy tovább fog tartani, mint szeretnénk, de nincs időnk. Várunk vagy négy-öt összehúzódást, és ha a baba nem akar, vagy nem tud megfordulni, akkor rá kell segíteni. Azzal még a burkot is megrepeszthetjük, így a magzatvíz is el tud folyni. George figyelj most rám! - mondta, mert látta, hogy a fiú két percen belül elájulni készül. - Amikor legalább a hatodik újabb görcs jön, és addig nem történt semmi, én fogok fordítani a babán. Egészen addig, amíg vagy a feje, vagy a fara nem lesz csatorna irányban. Ez nagyon fájdalmas lesz Angelinának, és éppen ezért bízzunk benne, hogy nem lesz rá szükség, ha mégis, akkor viszont segítened kell! Mert ha Angelina összehúzza magát, nem fogom tudni a babát forgatni, és ha húzzuk az időt, abba mindketten belehalhatnak. Megértettél? - kérdezte.
George bólintott, visszalépett a lány mellé. Próbálta nyugtatgatni, de nem jött össze. Minden görcs után egyre jobban torzult a lány arca, és nagyon nagyokat sikoltott. A negyedik görcs után Madam Pomfrey behajlította Angelina lábait, hogy hozzáférjen a szinte zárt méhszájhoz. A hüvelyfal tágult, de más nem. Nem várhattak tovább. Magzatvíz még mindig sehol, és kétpercenként jöttek a fájások. Ha a baba megfordul, akkor remélhetőleg megindul a magzatvíz, és meg tudja szülni a babát. Ha nem, akkor nagyon drasztikusan kell majd közbelépni, hogy bele ne haljanak. A lány állapota így is egyre kétségbe ejtőbb volt.
Angelina arca megint kezdett torzulni. Madam Pomfrey szólt George-nak, hogy figyeljen, és amikor jött az újabb görcs, Madam Pomfrey benyúlt a méhszájhoz, és Angelina hasát nyomva irányba fordították nagynehezen a picit. Angelina iszonyatosan nagyot sivított, borzasztó fájdalmai voltak. Így lehet elvenni egy fiatalasszony kedvét a gyerekvállalástól - gondolta magában a javas asszony.
- Istenem, vigyen már el a halál! Ne kelljen ennyit szenvednem! Én ezt nem bírom! Belehalok! - kiabálta a lány kínjában.
Közben Fleur is üvöltött lent egy nagyot, és az ő hangját egy vékonyabb hang követte…
Percek teltek el eredménytelenül. Aztán Molly rohant fel a lépcsőn. Odalentről vékonyka sírást lehetett felhallani, idefentről iszonyatos kiáltásokat lehetett lehallani. Lehet, már kint van a feje, - gondolta magában az újdonsült nagymama nagyon-nagyon naivan.
- Kislány! - toppant be széles mosollyal, ami csakhamar el is tűnt. - Itt mi… - torkára fagyott a szó. Angelina alatt csupa vér lett a lepedő a véres magzatvíztől. De legalább már elfolyt! - tette hozzá magában Madam Pomfrey. Molly viszont halál sápadt lett. Lehet, hogy meghalt a kisbaba? - Mi történt? – kérdezte már-már ő is sírva.
- Irányba állítottuk, mostmár csak ki kell nyomnia, de sürgősen, mert ha nem lesz kint a gyerek, akkor abba mindketten belehalhatnak. De most meg a fájások nem akarnak jönni - mondta Madam Pomfrey a holtra vált Mollynak. („Legalább még élnek, mindketten!”) - És csak a dolgunkat nehezíti, hogy a baba farfekvéssel állt irányba. Angelina! - fordult a lányhoz, - nyomnod kell! Ha jön a fájás, nyomnod kell! Mindkettőtök érdekében.
- Nem tudok, nem bírok, nem akarok! Meg akarok halni!
Molly már sírt, nem akarta elhinni, hogy ennyire elhagyta az ereje Angelinát. A lány tényleg úgy nézett ki, mint aki menten elhalálozik. Halál sápadt volt, ami bőrszíne miatt igen nehezen következhetett be, alatta minden csupa vér… George szemei is vörösek voltak - látva Angelina szenvedését, és a saját tehetetlenségét, már ő is sírt, - amikor a lányhoz szólt.
- Angie - nem törődve azzal, hogy az anyja ott van, úgy folytatta, - életem, nem adhatjuk fel! Most nem! Kilenc hónapig vártad ezt a kisbabát, a te kisbabádat! Nem akarod, tudom, hogy nem akarod, hogy baja essen a gyerekednek! Én pedig azt nem karom, hogy neked bármi bajod legyen! Kicsim, szeretlek! És éppen ezért nem engedem meg neked, hogy feladd! Édes, itt vagyok veled, melletted, és együtt megszüljük azt a babát! Nem egyedül kell végigcsinálnod! Együtt megszüljük azt a kicsi emberkét! Tudom, hogy te is ezt akarod! Ismerlek! És tudom, mennyire vágysz már rá, hogy a karodban tarthasd a kislányod, vagy a kisfiad! Nagyon erős és bátor lány vagy, és én tudom, hogy menni fog! Ha egyedül nem is, de együtt! Rendben? - kérdezte tőle. – Angie, rendben?
A lány bólintott. George megtörölgette hideg vizes ruhával Angelina homlokát, beült mögé az ágyba, a mellkasához támasztotta a lány hátát, összekulcsolta a lány kezeivel a sajátját, és még egyet kérdezett:
- Felkészültél?
Angelina, mivel érezte, hogy „végre” jön a fájás, így gyorsan bólintott. Túl akart lenni rajta. Összeszorította a szemét is meg a száját is, úgy erőlködött, hogy meg tudja szülni, amikor a javas asszony mondta neki, hogy nyomjon. Nagyon nehezen ment, hiszen a pici farfekvéssel indult el. A harmadik nyomásnál Angelina már alig volt magánál.
- Gyerünk drágám, nem adhatod fel! Nem adjuk fel! Mindjárt megszületik a kisbabánk!
- Nem megy, George, nem megy!
Kikészült. Már nem volt magánál. Nem bírta. Madam Pomfrey George-ot nézte, akárcsak Molly, hogy csináljon valamit. George a boszorkány füléhez hajolt.
- Emlékszel a múltkori álmodra? Amikor feküdtünk a kandalló előtt és a pici ott aludt el közöttünk? És arra, amikor kint sétáltunk vele a tengerparton, és homokvárat építettünk, meg amikor néztük, ahogy repked a kis játékseprűjén? Karnyújtásnyira vagyunk a babánktól Angie, a kisbabánktól, aki meg akar születni. Segítenünk kell neki, oké? Csak még egy kicsit bírd ki! Kérlek életem, csak még egy kicsit tarts ki!
Angelina erőt vett magán, és még két erőset nyomott. Az első nyomásra még nem, de a másodikra teljesen kibújt a…
- Gratulálok! Egészséges kisfiú!
A kicsi felsírt! Angelina is elsírta magát, George a szerelmét simogatta, és nyugtatgatta. De azért ő is sírt. - Szeretlek! - súgta a lány fülébe.
- A kisfiad! – fektette a babát az anyja hasára Madam Pomfrey. Molly könnyzáporral áztatva vágta el a köldökzsinórt.
Angelina örömében, vagy fájdalmában zokogva, - hiszen kijutott neki mindkettőből, - könnyes szemmel ölelte magához a vörös üstökű, és fehér bőrű kisfiát.
- Szia kisember! - adott a pici fejecskéjére egy puszit. - Isten hozott a nagyvilágban Fred Nicholas Weasley.
Molly zokogott örömében, George még mindig Angelina mögött ült, és sírva simogatta a lányt és a kicsit. Majd Angelina odanyújtotta Mollynak az üvöltő kis csomagot, aki karjába véve az unokáját úgy érezte, hogy visszakapta az elveszített fia egy részét.
- Nagyon büszke vagyok rád, kislányom! - adott egy puszit a lánynak, és a lavórhoz vitte a kisfiút megfürdetni.
Molly a babát, Madam Pomfrey a lányt tette rendbe. A babafürdetésből visszanézve Mollyt nem kis meglepetés fogadta: Angelina és George éppen csókolóztak. Valahol mélyen remélte, és a szülés alatti jelenetekből már tudta, hogy ez lesz. Ők ketten mostmár összetartoznak. Visszaadta a kis Fredet az anyjáéknak az immár tiszta, vérmentes ágyba, még egyszer megpuszilta a lányt, majd mosolyogva kiment a szobából, le a nappaliba. George követte az anyja példáját. Adott egy puszit Angelinanak, miután kimászott mögüle, hogy le tudjon feküdni („Szeretlek, és most pihenj!”), egyet Fred babának („Téged is tökmag!”), és elindult a családjához.
Az anyja az ajtó előtt várta meg.
- Büszke vagyok rád, George! - két kezébe fogta az arcát, lehajtotta a fejét, és homlokon csókolta. - Nagyon büszke! Igazán jó apa leszel! Mert Fred azért a te fiad is! És remek gondviselője leszel annak a drága lánynak!
- Meg akarom kérni a kezét anya! Szeretem, és ő is szeret engem.
- Láttam! Éreztem, és nagyon bíztam benne, hogy ez lesz. Mióta tart ez köztetek?
- Szeptember közepétől.
- Jól titkoltátok! De kisfiam, nem kellett volna titkolózni, vagy a véleményünktől félni! Részemről áldásom rátok! Igazából reménykedtem benne, hogy ti ketten összejöhettek! Nálad jobbat keresve sem lehetne találni Angelina mellé!
- Köszönöm anya! Mindent köszönök!
- Nem kell semmit sem megköszönnöd! George, te egy nagyszerű ember vagy, egy igazán jó ember! És megérdemled, hogy boldog legyél. Ha ez a boldogság Angelina mellet vár téged, akkor nem szegülünk szembe a sors akaratával! Most menjünk le, vigyük meg a második unokám hírét a többieknek!
Szemüket törölgetve és orrukat fújva elindultak.
A lépcsőfordulóban megállva George végignézett a társaságon. Martha megnyugodott az elmúlt hat órában, Bill a fellegekben szállt, Charlie mosolygott, Arthur a híreket várta.
- Nos? - kérdezte.
- Fred Nicholas Weasley! Apa lettem!
Bill odalépett hozzá, és teljes erejéből magához szorította az öccsét. Ő aztán tudta, mit érezhet jelen pillanatban George. Potyogtak a könnyei mind a kettőnek.
- És neked kit hozott a gólya?
- Egy csodálatosan szép kislányt! Victoire Fleur Weasley!
- Gratulálok!
Még mindig egymást ölelgették. Aztán Bill igencsak aggódó fejjel megkérdezte tőle:
- És Angelina? Ő ugye… - nem merte befejezni a mondatot. Azt tudta, hogy nem halt meg, de abban már senki sem volt biztos, hogy jól van. Bár George annyira mosolygott, hogy biztosan nem lett semmi komolyabb baja.
- Le lehetett hallani?
- Fleur is kiabált, de Angelina őt is túl üvöltötte. Ijesztő volt, amikor azt kiabálta, hogy meg akar halni. Mondd már, mi van vele!?
- Volt egy-két kisebb komplikáció, meg még egy pár sokkal nagyobb is, de mostmár ő is jól van. Kikészült, de boldog, hogy túl van rajta. És megvan a kisfia.
- Az a kisfiú, George a te fiad is! Amennyit gondoskodtál róla a születése előtt, igen csak megérdemled, hogy a fiadnak nevezd – mondta neki Percy.
- Főleg annyiból is – fűzte tovább a szót Molly, - hogy ő és Angelina szeptembertől együtt vannak, és meg akarja kérni a kezét!
- Anya! Ezt én akartam elmondani!
- Bocsánat!
- Koccintsunk! - mondta Charlie a jó hírektől megkönnyebbülten. Bill és George helyeslően bólogattak. Itt az ideje leinni magukat!!!
Pohárköszöntőt Arthur mondott az unokáira:
- Victoire Fleur Weasleyre, egy jövőbeli kiváló boszorkányra!
Mindenki kiitta a poharát, majd miután újratöltődtek, Arthur megint megszólalt:
- És Fred Nicholas Weasleyre, egy jövőbeli kiváló varázslóra!
Megint ittak. Majd ittak Angelinára és Fleurre, aztán Marthara és az ő babájára. Ittak azok már mindenre! Még Madam Pomfrey-ra is, aki éppen akkor indult vissza a Roxfortba, de közölte, hogy holnap még visszajön, mert Angelina most sincs valami rózsásan. Odaadta Mollynak a bájitalokat, és elmondta neki, hogy melyik lánynak melyikből kell és mennyit adni.
Még szerencse hogy jött! Ezzel megmentette Angelina és Fred baba életét. (-Molly két vajúdó nő és egy öthónapos állapotos kismama éppen elég indok, hogy veletek menjetek! - mondta ő akkor, és milyen igaza volt!)
Majd mindenki elment egy utolsó pillantást vetni a két kicsire, a két elpilledt és békésen szendergő ifjú anyukára, és nyugovóra tértek. Legalább is az újdonsült nagyszülők.
Bill, Charlie, Percy és George kimentek a decemberi hóval borított kertbe, és még egy pár kortyot ittak, amíg beszélgettek…

Hajnali hat órakor Molly találta meg őket, a nappaliban, egymás hegyén- hátán fekve…
Mosolygott rajtuk egy jót, majd kiment a konyhába. Ott nem kevesebb, mint nyolc üres Lángnyelv Whiskys üveg hevert szerte szét és négy feles pohár. Fejenként két üveggel vertek be a fiúk az éjszaka! Lesz még itt macskajaj!
De nem bánta. Nem, mert amit Bill és George végigcsináltak az este, méghozzá azért a két kis életért, akik most fent szundikálnak, azért megérdemelték. Kísérő meg mindig kell!

- Leo! Mit nézel?
- Nézd meg magad!
Dumbledore lenézett a felhők fölül.
- „S kiken rajta a jel, mely összeköti sorsukat.” – nézett lefelé félholdalakú szemüvege mögül.
- Immáron bizonyosságot nyertünk Albus. A homokóra megkezdte a pergését. Ti jöttök!