A védelem – mutatott rájuk Dumbledore.
Általános megdöbbenés, kicsi hatásszünet, majd közel mindenkinek könny csillant a szemében, és hitetlen tekintettel nézték egymást. Élők a visszatérőket. Szülők a gyermekeiket, barátok egymást, férjek feleségüket… Szinte másodpercre pontosan borultak a családtagok egymás nyakába.

- Dromeda!
- Ted! Istenem, Ted!
Megkönnyebbülés, fellélegzés, öröm… Közel egy év után újra egymás nyakába borulhattak. Ölelték egymást, mint akik sohasem akarnak elválni a másiktól.
- Nem mondtam meg neked, amikor elmentél, hogy mennyire szeretlek, és tisztellek, és hogy mindig csak neked éltem, és ezután is csak neked fogok. Nem mondtam, mert annyira hajtogattad, hogy visszajössz, és mégsem jöttél, de most mégis… - nem tudta befejezni a mondatot a boszorkány, mert a torkából a gombóc most elemi erővel kiszakadt.
- Sss, nyugodj meg, drágám, itt vagyok! Visszajöttem, csak kicsit később, mint szerettem volna. Na, Dromeda, drágám, nyugodj meg, kérlek!
- Itt vagy! Merlinre, Ted, itt vagy, velem, életben! – zokogott a varázsló vállán az asszony. Az, hogy a karjában érezhette a férjét, a férje ölelésében saját magát, Andromeda számára ez a pillanat mindennél többet ért. A lányát szinte észre sem vette.
Nem baj, észre vette őt más!

- Tonks!
- Bill!
Bill ölbe kapta barátnéját, és körbeforgott vele a szobában. Szorította magához, és le sem akarta tenni. Nem hiába voltak ők legjobb barátok! Bill a sokadik kör leírta után tette le Tonksot, aki még most is a viszontlátás boldog könnyeit pergette, és Remust is magához rántotta, persze forgás nélkül.
- Drága barátom! – szorította őt magához Remus. Barátok. Igen, mert csak ők ketten álltak a másik mellett akkor, amikor mindenki a háborúval volt elfoglalva, és nem figyeltek arra, hogy mi játszódhat le a szívekben. Ők tudták, egymásról, és mindig a másik mellett álltak, minden pillanatban.
- De örülök nektek, ember! – mondta neki Bill. Alig akarta elhinni, hogy ez velük történik, hogy most egyszerre mindenkit visszakapnak, aki fontos volt nekik valaha is.
- A szó szoros értelmében ember, Bill! – dicsekedett neki Remus. - Vége a farkaskórnak! Meggyógyítottak az égiek, és én is meg tudom tenni. Nincs több ádáz telihold. Egészséges vagyok!
- Örülök neki, Remus.
Remus hálásan mosolygott, majd széles jókedvében köszönt a barátja feleségének is. - Szervusz, Fleur! Gratulálok a kis Vickyhez! Gratulálunk!
- Remus! – állt fel a lány, és ő is megölelte őket. – Úgy örülök neki, hogy itt vagytok! –mondta neki, majd Billre nézett, - egyre jobban tetszik a Vicky megszólítás, azt hiszem, én is át fogok állni rá.

Ugyan az az arc, magasság, tartás és megjelenés, de a szeme nem barna volt, mint az anyjának, a tekintete nem szigort parancsoló. Hanem kék. Acélkék, és megnyugtató hatású.
- Galathea! Kislányom!
- Anya! – borult McGalagony nyakába a lánya. – Látom, örülsz nekem!
- Buta lány, hogyne örülnék! Hogy tértél vissza ezzel a társasággal?
- Apa közbenjárt az érdekemben. Megismerkedtetett a tekergőkkel, Lilyvel meg Tonksszal, és odafent összebarátkoztam a csapattal, és így, hogy ez megtörtént, így visszaengedtek – McGalagony hálás mosolyt küldött Dumbledore-nak, aki visszamosolygott rájuk. Galathea folytatta. - De a családomat nekem kell elintéznem. Ez volt a tanács feltétele, úgyhogy holnap írok Sergejnek, és ha jól veszi az akadályokat, akkor a jövő héten elmegyek hozzájuk.
- Biztos nem lesz baj. Jaj, kislányom! Tudnád, min mentem keresztül!
- Ó, anya, de jó téged megint magamhoz ölelni!
Anya és lánya örömkönnyeiket hullajtották egymásra.
A szoba másik végében, közben különös jelenet játszódott le.

Kócos fekete haj nézte a kócos fekete hajat, és zöld szempár nézte a zöld szempárt.
- Nem szólsz egy szót sem? – nézett rá mosolyogva Lily a fiára.
- Félek, hogy ez csak egy álom, és ha felébredek, akkor megint marad minden a régiben, nem lesztek velem. És ezt nem akarom. Nem tudnám elviselni.
- Hiszen Dumbledore-nak is te nyújtottál jobbot, nem? Ne feledd, odafentről az égi és fényőr mindent lát! – mondta neki Lily.
- Dumbledore nem az apám, és nem az anyám. Tizenhét év szülők nélkül, nélkületek, és most azt kéritek, hogy ne legyek gyanakvó? Azzal, hogy most itt vagytok, egy álmom vált valóra, anya, de félek, hogy tényleg csak álom, és nem más. Nem akarlak titeket még egyszer elveszíteni. Ha ez csak álom, akkor aludni akarok, de örökre.
- Harry! Fiam, élünk – lökte meg ágyéka gyümölcsét James. – Látod? Jaj, fiacskám, olyan vagy, mint az anyád! – azzal se szó, se beszéd magához rántotta Harryt is és Lilyt is. – Annyira büszkék vagyunk rád, Harry!
Tizenhét év után először ölelték egymást így, ők hárman. A Potterek. Lily zokogott, és kapaszkodott a két hőn szeretett férfiba. De azért megkérdezte férjétől:
- Hogy értetted azt, hogy olyan, mint én? – kérdezte a könnyeit nyelve.
- Ha én nem húzom magamhoz, magától sosem jönne!

-Sirius! – kiáltotta egyszerre a két lány, és már repültek is a nyakába, de olyan erővel, hogy a varázsló majdnem felborult.
- A női rajongótáborom! – ölelte magához a két boszorkányt. – Uram-atyám, hogy kikupálódtatok!
Ginny és Hermione jót nevettek a reakción. De Sirius mustráló szemeibe azért belepirultak.
- Ugye nincsenek fiúk az életetekben? Mert szeretnélek titeket magamnak megtartani! – ölelgette még mindig a lányokat.
- Kellett neked beesni a boltívbe! Boldog párkapcsolatban élünk mindketten!
- Jaj nekem! Oda a háremem! – méregette még mindig őket. De már nem az a nyúzott tekintetű férfi volt, akit ők ismertek, hanem az az életvidám varázsló, aki a tekergők egyike volt. Sármos és jóképű, minden nő álma.
A fiúk –Ron és Harry- persze ezt észrevették, és úgy döntöttek, gyorsan közbelépnek, mielőtt a lányok lépnének be a Black-hárembe.
- Tapmancs, és a nők! – nevetett James és Lily a jeleneten.

Ron és Harry megrovó tekintettel nézték a Sirius és a lányok által kialakult triót. De amikor a varázsló észrevette a keresztfiát, csak mosolygott rá, miközben pillarebbenés nélkül néztek egymás szemeibe. Ginny és Hermione derekát most volt csak hajlandó elengedni.
- Harry! – küldte keresztfiának a vigyort.
- Sirius! – ugrott a nyakába. – Visszajöttetek!
- Vissza, bizony! Gondoltad most, hogy Voldemort a múlté, majd hagyjuk nektek, hogy nélkülünk mulassatok? Ráadásul ilyen gyönyörű nőkkel? Azért a sok szép és jó földi javakat mi sem vetjük ám meg. Igaz, Ágas? – nézett a barátjára keresztfia feje fölött.
- Így van, Tapmancs pajtás! – majd egy jól irányzott bokán rúgás után enyhe arcpírrel, és tématereléssel visszafordult a feleségéhez. – Nézd, ki van ott szívem!

Lily odafordult, és a két nő farkasszemet nézett egymással. Legjobb barátnők, voltak szinte a kezdetektől, az életük utolsó közös éveiben meg egymás családja. Mosolyogtak egymásra mindketten, miközben gyermekeiket ölelgették. Sok megbeszélni valójuk lesz még.
Andromedát a mosolygásból a lánya szavai rázták fel.
- Hol van?
- Kicsoda, drágám?
- Kicsoda? Anya! A fiam, hol van?
- Lépcsőn fel, jobbra az első ajtó – mosolygott neki.
- Köszönöm!
Tonks megfogta Remus kezét, aki éppen a kvartettel beszélt, és elindult vele az emeletre.
James értetlenül nézett utánuk.
- Hova megy Holdsáp? Már most nem bír magával? Ejnye-ejnye! Ez a tüzes kis vadmacska kihozza belőle a macsót!
- A fiához megy – veregette hátba Harry röhögve az apját. – Tudod, neki is van gyereke, nem csak neked! Méghozzá a tüzes kis vadmacskától! Ha ezt Tonks hallaná! – kacagott Harry az apjával együtt az elképzelt jeleneten. - Na mindegy, lényeg, hogy Teddy fent van az emeleten, és őt mennek megnézni. Csodálom, hogy eddig bírták.
- Most, hogy így mondod! De jó téged újra magamhoz ölelni, Harry! És ha tudnád, hogy mennyire büszke vagyok rád!

Egyetlen arc nem volt ott a visszatérők között. George odament Dumbledore-hoz.
- Miért nincs közöttük?
- Mert küldetésen van. Ám ez csak az egyik ok. George, a bátyád visszatérése Angelina és a te kezedben van. Hárman kell majd ezt megbeszélnetek, ha Fred visszatért a megbízatásáról.
- Visszatérhet közénk?
- Ez csak és kizárólag rajta, és rajtatok múlik. Idővel, George, idővel.
Dumbledore biztatólagosan mosolygott, és George valamelyest megnyugodva térhetett vissza Angelinához, aki most Siriusszal beszélgetett.

Boldog percek multával Dumbledore megköszörülte a torkát, majd intett a jelenlévőknek, hogy mindenki üljön le valahova.
Körbenézett a társaságon.
- Hol van Nymphadora és Remus? – kérdezte.
- Itt vagyunk – jöttek le a lépcsőn, Teddyvel és a kicsikkel kiegészülve. – Látni akartam a kisfiamat, ő meg ébren volt, mintha minket várt volna, és amikor meglátott, elkezdett mosolyogni, és nyújtózkodni, hogy vegyem fel, én meg ölbe vettem és lehoztam. Nem tudtam volna ott hagyni. De közben meghallottuk, hogy a másik két kis csöppség sír, így őket is lehoztuk. Hátha hiányzik nekik a társaság.
Azzal Remus odaadta Freddyt Angelinának, Vickyt pedig Fleurnek, majd Tonksszal és Teddyvel leültek a kandalló elé a földre. Tonks csak a fiát nézte, mintha megszűnt volna körülötte minden. Majd bűnbánó tekintettel nézett Dumbledore-ra, aki csak mosolygott rá, majd belekezdett a szónoklatába.
- Most, hogy mindannyian megtudtuk, hogy kik az első gárda, azt hiszem, tudunk beszélni. Kezdeném a legelején. Fényőrök vagyunk. Mágusoktól magasabb rend, de nem használhatjuk öncélúan a plusz képességeinket. Semmi önérdek. Varázsolunk, és gyógyítani is tudunk. Akárcsak az égiek. Nekik köszönhetően elmondhatjuk, hogy Remus immáron meggyógyult, megszűntek a teliholdas átalakulásai…
- Hogy a fene egye meg… - suttogta maga elé vigyorogva Sirius. James helyeslően bólogatott, Remus meg barátai reakcióján mosolygott. Oda a tekergés!
- … És hogy miért éppen mi védjük a tizenkettőt? Pontosan ezért. Mert képesek vagyunk a gyógyításra és a teleportálásra hoppanálásgátlós helyeken is. Persze vannak olyan sérülések, amelyeken mi sem segíthetünk, mindazonáltal ez egy hatalmas előny, akárcsak az, hogy tudunk teleportálni. Pillanatok alatt elillanhatunk, és felbukkanhatunk. Szorult helyzetekben is. Egy fényőr legfőbb feladata védelmezni a számára kijelölt kiválasztottat…
- Tisztára, mint a kiképzésen – súgta oda James Siriusnak, aki csak helyeslően bólogatott.
- …mert nem csak ezeket a gyermekeket védeti az égiek tanácsa, hanem a jóslatok nagyjának kiválasztottait. A mágikus egyensúly fennmaradásának érdekében. A fényőrök tehát védelmeznek, és rendelkezésre állnak, minden helyzetben. Ezért vagyunk, mi vagyunk a testőrök. Teddy a tizenkettők első szülöttje, őt Nymphadora fogja védeni. Ennek eredménye képen Remus is visszatérhet gyermeke mellé.
- Szóval Teddy visszakapja a szüleit – mosolygott Harry.
- Igen Harry, de várd meg, kérlek, a végét. A dolgoknak rendje van, nem bolygatunk meg semmit. Nymphadora védi tehát a fiát. Victoire-t Ted veszi a szárnyai alá. Így ő is állandó vendégetek lesz. És Fredet ideiglenesen Sirius fogja védeni. Az ideiglenességnek oka van – nézett jelentőségteljesen George-ra. A fiatal varázsló bólintott. - Ami a többieket illeti, ők is visszatértek teljes valójukban a földi körforgásba, így Harry te sem nevezheted magad többé árvának.
Lily mosolyogva magához szorította a fiacskáját, és Harry lelkéből végre kiszakadt a megkönnyebbülés sóhaja.
Dumbledore folytatta.
- De az ő feladatuk lesz megtalálni Voldemort gyermekét, és megakadályozni, hogy a rossz oldal élére álljon. Nem csak pihengetni térünk vissza az élők sorába, hanem azért, mert küldetésünk van.
- De professzor – szólt közbe Hermione, - ha a jóslat háborút ígér a tizenkettő és Voldemort és Bellatrix gyermeke között, akkor azt nem lehet megakadályozni. Képtelenség lenne.
- Ez igaz Hermione, de azt az egyet ne felejtsd el, hogy ha egyensúly áll fenn a két oldal között, akkor nem lesz háború. Az egyensúly felborult, és most Lily, James, Remus és Galathea dolga lesz az, hogy az egyensúlyt segítsenek helyreállítani. Valamint az enyém. Még ha nem is lehet megakadályozni, de legalább halogassuk addig, amíg csak az erőnkből telik. Nem szeretnék több értelmetlen áldozatot ebbe a csatába, amit Voldemort eszméje ellen vívunk. Nem! Elég volt!
Dumbledore szavait helyeslő bólogatás követte, majd a professzor közölte velük, hogy igazából csak ennyit szeretett volna hozzáfűzni a dolgokhoz, a többit az idő majd mederbe tereli, ne féljenek.

A csapat búcsúzkodni kezdett. Tonks, ölében az alvó kisfiával és Remusszal teleportáltak a régi lakásukba, Andromeda és Ted is hazatértek, Minervát Albus visszavitte a Roxfortba, a többiek pedig ott maradtak a Weasley-kastélyban.
Molly elő is vette a vendégszerető természetét.
- Van sok vendégszobánk, meg egy nappalink. Szóval! Az egyik vendégszobába mehet Lily és James, a másikba Galathea, Sirius a harmadikba, és Penelope, te mehetnél a negyedikbe.
- Jó! – bólogatott mindenki hevesen.
James csak úgy mellékesen megkérdezte a következőket.
- Harrynek és Hermionénak saját szobája van nálatok?
- Saját, bélelt helyük a fiam és a lányom ágyában. Nem örülök neki, de felnőttek, nem szólhatok bele. Ők fent vannak a másodikon. Sirius és ti ketten az első emeleten lesztek, ott van Charlie-ék, George-ék és Billék szobája is, Galathea és Penelope, ti mennétek a földszinti vendégszobákba. Rendben? Mindenkinek jó lesz így? Mert ha nem, hát variálhatunk.
Galathea hálás tekintettel válaszolt.
- Molly, tudod az, hogy szinte nem is ismersz, mert tényleg most látsz engem életedben először, és mégis ennyire barátságos vagy velem, ez nekem mindennél többet jelent. De igazán. Anyám mondta nekem, amikor megalakult a Rend, hogy mennyire kedvesek vagytok, és hogy mennyire szeret benneteket, és Siriusnak már elmondtam, hogy mennyire kikészült, amikor elmesélte nekem mindannyiótok halálát, mert nagyon szeretett titeket. Szóval most felvetődik a kérdés, hogy hová is akarok én ezzel kilyukadni? Molly, hálás vagyok neked, hogy befogadsz a házadba. Köszönöm szépen, és nekem nagyon jó lesz így, ahogy elmondtad.
- Nincs mit kedves, szívesen teszem. Többiek?
Ők is lázas hálálkodásba kezdtek. Majd szép lassan az egész ház kezdett elhalkulni.

Fürdés után Harry és Ginny még beléptek a Potter-szülőkhöz, hogy jó éjszakát kívánjanak nekik, és egy kicsit azért beszélgessenek. Ott volt Sirius és Galathea is a szobában.
- Gondoltuk beköszönünk nektek, meg igazából be szeretném nektek mutatni a barátnőmet. Én! Szóval! Apa, anya! Ő a szerelmem, Ginewra Molly Weasley – mutatott most a fehér köntösben lévő, törülközőbe csavart hajú lányra Harry.
James a tipikus Jameses macsó tekintettel nézte végig fia választottját. Hosszú lábak, szép ívű barna szemek, tökéletes orrvonal, karcsú derék…
- És tud legillimentálni! – vigyorgott Jamesre Ginny. James arcszíne hirtelen átment céklavörösbe. Ekkora égést!
- Ne haragudj, Ginny- kezdett mentegetőzni az apósjelölt, - csak, mint leendő menyemet gondoltam…
- Ágas! – szólt rá Sirius, - ő az én háremem tagja! Vedd le róla a szemed!
- Már megbocsáss Tapmancs, de az én fiam barátnője. Így jogom van ahhoz, hogy szemrevételezzem, mert Harry mellett csak igazán szép lányok lehetnek. Tudod! Potter-feleség nem lehet ám akárkiből! Hiszen nézz rá az én csodálatos Lilymre! Még egy ilyen szép nőt nem találsz az egész világon! Ráadásul örömmel tapasztalom, hogy a hagyományokat folytatva Harry is egy vörös hajú lányt talált magának. Mint az anyám volt, vagy amilyen Lily, Ginny is lángoló üstökkel van megáldva. Dicséretes fiacskám! – mondta neki elismerően, mert Ginny szépsége azért neki is feltűnt. - És különben is Tapikám – fordult Siriushoz, - öreg vagy te már ahhoz, hogy ilyen szép fiatal lányok legyenek körülötted, nem gondolod?
- Azért ezt kikérem magamnak! – szólt rá nevetve Galathea Jamesre. – Szóval akkor én öreg vagyok és csúnya?
- Nem úgy értette ő ezt, igaz James? – nézett rá mosolygó szemekkel, de megrovó tekintettel Lily a férjére.
- Kivétel erősíti a szabályt- válaszolta, majd visszafordult Harryékhez. - És meséljetek, gyerekek, mióta is vagytok együtt?
Harryék belefogtak a mesébe, és csak meséltek és meséltek mindenről, amiről csak megkérdezték őket a többiek. Meséltek a Roxfortról, a Bölcsek Kövéről, a Titkok Kamrájáról, Sirius megmentéséről és arról, hogyan leplezték le Petert, Harry elmesélte az egész Trimágus Tusát, majd Voldemort visszatérését, a dementor-támadást, és Petuniát, mesélt a Dursleykről, a náluk töltött évekről, majd újra a Roxfortról. Elmesélték a DS-t, meg Umbrige rémuralmát, hogy hogyan játszották ki a boszorkányt…
- Tekergőhöz méltó tett volt! – mondta neki erre elismerően James.
Harry tovább folytatta a mesét Ginny segítségével. Részletesen beszámolt a minisztériumi látomásokról, arról is, amikor megtámadta kígyó képében Arthurt, meg amikor Siriust látta. Elmesélték a teljes mentőakciót, amikor hatan szálltak szembe tucatnyi halálfalóval, ők négyen, valamint Neville és Luna.
- És mindezt miattam, Harry? – nézett rá Sirius. – Nem is gondoltam volna. Köszönöm neked!
És a mese folytatódott. Sirius elveszítése és a jóslat megismerése. A Dumbledore-ral vívott horcrux-vadászat, majd a szeretett professzor Piton általi halála. A Ginnyvel való fájdalmas szakítása, és a küldetés beteljesítése, a teljes év, amit Hermionéval és Ronnal harcolt végig. Bellatrix ellen, Voldemort ellen, a Sötét Oldal ellen. És megnyerték, sok-sok fájdalmas elvesztéssel, de mégis ők nyertek. És most a mese végére értek.

A hallgatóság leesett állal hallgatta végig a fiatalokat. Lily szemében könny csillogott. A büszkeség könnye.
- Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire nemes és bátor fiút szültem erre a világra, mint amilyen te vagy, Harry. Fantasztikus gyerekek vagytok mindannyian! Büszke vagyok rátok!
- Köszönjük! – mosolygott Harry is és Ginny is. A lány most lopva ásított egyet, amikor James az órára nézett. Már hajnali négy van!
- A mondó vagyok, hogy most tegyük el magunkat holnapra! Szeretnék rendesen megismerkedni Hermionéval és Ronnal is. Amit így elmeséltetek… Nagyon kíváncsi vagyok Lily fiatalabb kiadására.
Lilytől vállon csapás, a többiektől nevetés volt a válasz a kijelentésre.
- Csak azért, mert okosabb voltam mindig is, mint te, azért még nem kell utálatosnak lenned! Tudom, hogy mekkora egoval áldott meg téged a sors, de azért ennyire ne legyél eltelve magaddal, Potter!
- A hivatalos megszólítás – vigyorgott Sirius. - Azt hiszem, jobb, ha mi most megyünk! – állt fel a másik négy a szobaajtót célba véve.
- Jó éjszakát mindenkinek! – búcsúztak egymástól, majd mindenki elindult a maga szobájának irányába, kivéve Sirius…

Galathea halkan zárta be a szoba ajtaját, miután Sirius is belépett az ajtón. A varázsló igéző fekete tekintettel nézte a nőt.
- Az első földi együttlétünk – búgta a boszorkány nyakába.
- Sirius Black, te javíthatatlan vagy! – mosolygott rá Galathea.
- Mondd, hogy nem akarod, és esküszöm, visszaportálom magam a saját helyemre.
- Tudod jól, hogy ilyet úgysem fogok neked mondani, mert nem tudok ellenállni a szemeidnek, és az ajakaidnak…
- Akkor?
- Mikor fogjuk mi ezt nyíltan felvállalni? Jobban mondva mikor fogod ezt te megtenni?
- Drágám – már meztelenül feküdtek az ágyon – tudod jól, hogy nekem ehhez mennyi bátorság kell. Anyádtól félek, apádtól meg egyenesen tartok…