- Oké, most ledöbbentem! – mondta Molly Lilynek körülbelül tíz perc szájtátás után.
- Azt látom! – nevetett még mindig Lily, mert hogy ő azóta, hogy elmondta rángatózott a nevetéstől. – De ne mondd, hogy nem vetted észre! A szemei teljesen ugyan azok, a tekintete, a gondolkodásmódja, a felfogása. Minden! Le sem tagadhatná, hogy Albus Dumbledore az apja.
Molly csak bólogatott maga elé bámulva. Igen! Amit Lily elmondott, az mind igaz, mégis nagyon meglepő. Sokáig nézett még maga elé, mire egy épkézláb mondatot kipréselt magából leendő nászasszony irányába.
- Akkor sem mertem volna ilyet feltételezni! Hogy Albus és Minerva? Olyan… Nem is tudom, olyan perverz! Még a gondolata is, hogy Albus Dumbledore a maga százegynéhány évével… És Minerva is! Ő sem mai csirke! Merlinre!
- Ők is voltak fiatalok, Molly! – nevetett Lily a megfogalmazáson. – És Galathea nem ma született. Albus szerette Minervát, mindig is. Nekem nagyon úgy tűnt. Szerintem az lett volna a meglepő, ha nem ő lenne az apja Galatheának. Minerva McGalagony lányának.
- Ti egyből tudtátok? – kíváncsiskodott Molly.
- Csak azt, hogy Dumbledore-lány. A szemi olyanok, mint a Dumbledore-oknak. Acélkékek. Sirius szerint Albus, James szerint Aberforth lánya. Ezt feltételezték. Amúgy Sirius elméletét nem nagyon akartuk elfogadni, mivel ismertük Albust, és a feltevés, hogy neki legyen egy lánya, akiről senki sem tud… Eléggé abszurd! Fogadtak, mármint James és Sirius, és Sirius nyert.
- Fogadtak? Az égben lehet fogadni? Annak meg mi értelme? Fizetés nincs, sör nincs… Ők meg tipikus férfiak. Mi értelme ennek?
- Amelyik nyer, az csókolja meg a nőt. Sokat játszották ezt. Máshogy nem lehet fent szórakozni, ennyit még én is megengedtem nekik. Szóval! Sirius nyert, így megcsókolhatta Galatheát. Ez volt az első találkozásunk vele. Aztán Albus bemutatta őt nekünk, és egy csapat lettünk.
- Sirius megcsókolta Galatheát?
- Mhm! – bólogatott Lily.
- Gyors kérdés! Ők ugye együtt vannak? Mert végül is… Este is mindketten nálatok voltak.
- Sirius és Galathea? – kérdezte Lily meglepetten. – Nem, dehogy is! Csak barátok. Semmi több. És az, hogy mindketten nálunk voltak, még semmit sem jelent. Ha együtt lennének, akkor egy szobát kértek volna, nem?
- Ha te mondod! Egyébként…
Több szó nem is esett közöttük mások szerelmi életéről. De sok másról igen. Gyerekekről, az égiekről, a fényőrségről és hasonlókról. Arról, hogy hogyan kapták meg a feladatot, honnan tudják a jóslatot, miért éppen azok vigyázzák a gyerekeket, akik… És hasonlók.

Szép lassan az egész ház felébredt, és megindult az élet az Odúban. Nem sokára, olyan tizenegy környékén megérkezett a Lupin-Tonks família, befutottak Grangerék, és kötetlen beszélgetések kezdődtek a felnőttek között, és fényőrök kezdtek ismerkedni védenceikkel.
Tonks a fiát a kezéből sem volt hajlandó letenni. Senki sem hibáztatta érte. Hónapokig nem tarthatta a kezében, hát most elkezdheti bepótolni. Teddy most ott aludt édesanyja vállán.
Galathea Fredet büfiztette. Hiányoztak neki a saját gyerekei. Liza és Andrej. De már csak három nap, és újra találkozhat velük. Csak keddig kell kibírnia. És amúgy is, jól esett neki egy kisbabát tartani a karjaiban.
Ted Vickyben gyönyörködött, ha már a saját unokáját nem kaphatta meg. De igazából nem bánta, és lánya reakcióit is megértette. Ted most a karjában szunnyadó kislányt nézte. Vicky gyönyörű kisbaba. Hatalmas kék szemekkel, mint amilyen az anyjának van, és mélyvörös hajszínnel, mint amilyen az apjáé. Mert hogy Victoire Weasley hajas babaként látta meg a napvilágot. Tökéletes lenne majd egyszer Teddynek…- gondolta magában.
A fényőrök babáztak, a többiek beszélgettek. Lily és Andromeda, valamint a tekergők most újra. Együtt, mint akkor a Roxfortban. Egy családként. Amilyenek most is. Felmentek az emeletre, Potterék szobájába, hogy nyugodtan beszélhessenek.

- Merlinre! Mennyire hiányoztatok nekem! – mosolygott barátaira Andromeda. – Már csak Alice kellene ide, és teljes lenne a gyönyör! Annyira egyedül éreztem magam, annyira elveszettnek nélkületek! Még elhinni is nehéz, hogy visszajöttetek, hogy itt vagytok.
James átölelte Andromeda vállát, és puszit nyomott az asszony fejére.
- Mi is nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk veletek. Ez egy áldás, és nekünk jutott. Örüljünk neki, legyünk boldogok! – vidámkodott James Andromedának.
- Okkal küldtek vissza titeket, James, erről ne feledkezz meg! – tette helyre a dolgok rendjét Andromeda.
- Attól még lehetek jókedvű, hogy keresem a nővéred gyerekét.
- Cassiopeiának hívják. Cassiopeia Voldemort. Csak hogy előrébb legyetek egy kicsit. És ne hívjátok állandóan gyereknek. Van neki neve is. Cassiopeia.
- A Blackek örökségét Bella is továbbvihette? – kérdezte Sirius.
- Végtére is Black volt.
- Akkor te miért nem? Mármint Dora neve nem csillagnév.
- Ted húgát hívták így, amíg meg nem halt rákban. Dora neve emlék, nem csillagnév. Egyébként Sirrah lett volna. Lehetne egy fontos kérdésem?
Mindenki bólogatott.
- Ha megtaláljátok a kislányt, mit fogtok tenni vele?
- Most arra vagy kíváncsi, hogy megöljük-e? – kérdezett vissza Remus. Andromeda bólintott. Remus mosolyogva folytatta. – Nem, egy kisgyermeket sohasem bántanánk. És nem lehet tudni, hogy ő is olyan felfogással rendelkezik-e, mint a szülei. Bár valószínűleg igen. Ám mi a távolból figyelnénk, és próbálnánk a helyes úton tartani. Mert ha egy ilyen nagy erejű boszorkányt a maga oldalán tudhat a fehérmágia… Azzal mindenki jobban járna.
- Miért hiszitek, hogy olyan nagy erejű a kislány?
Sirius vakkantva felnevetett.
- Bella és Voldemort lánya? A valaha élt két legnagyobb feketemágus lánya? Hugi! Cassiopeiában keveredik Bella és Voldemort. Egyenként is félelmetesek voltak, hát még egyszerre! Sohasem voltam rossz párbajozó. Vezető aurorként pláne nem. És nézz rám! Bella legyőzött!
- Nem voltam lassú, sohasem – vette át a szót Remus. - Az eszem pörgött, a pálcám forgott. Andromeda! Egyetlen pillanat volt az egész, és már holtan estem össze. Bella meg csak nevetett rajtam, hogy ennyire gyenge vagyok. Pedig te is tudod, nem vagyok az. Főleg nem párbajokban.
- Háromszor szálltam szembe vele, negyedikre legyőzött. Voldemortot szerintem nem kell bemutatnom – fűzte még hozzá James.
- Igazatok lehet.
Sokáig beszélgettek fent, ötösben. Az éltről, a halálról, a visszatérésről…

Órákkal később Penelope robogott be a szobába.
- Elnézést, nem akartam zavarni, csak szólni szerettem volna, hogy kész az ebéd, és Ollivander is vár titeket délután egy órára, hogy elhozzátok a pálcáitokat.
A varázspálca szó hatására Sirius felpattant, és puszit nyomott Penelope szájára. A lány értetlenül nézett Siriusra.
- Csak a jó hírekért járó jutalom.
- Oh! – pirult el a lány, és kipirult arccal nézett a távozó Sirius után. James a fejét csóválta…
- Tapi, és a nők! Ez az ember sohasem fog megváltozni.

Este ért vissza mindenki az Abszol Útról a Weasley-kúriába.
Sirius és James nem bírták tovább, be sem tették a lábukat a házba. Úgy ahogy voltak, hóba-fagyba kint párbajoztak az udvaron. Persze csak úgy, barátilag! Semmi komoly, csak orrvérzés, lábtörés, zúzódások, véraláfutások… Meg Molly és Lily rosszalló tekintete. Mindenek felett azok!
- Mint két taknyos kölyök, olyanok vagytok! – szidta őket Lily. – A gyerekek holnap visszamennek a Roxfortba, és két hétig nem fogunk velük találkozni. Titeket ez egyáltalán nem érdekel? Mert engem nagyon. Kint ökörködtök, ahelyett, hogy velünk lennétek. James, Sirius, nőjetek már fel, könyörgöm nektek!!!
A két érintett vérző orral sántítva bebotorkáltak a házba. Molly és Lily rendbe tették a sérüléseiket, és leültek nagycsaládi vacsorát tartani. Természetesen mindenki ott volt, még Grangerék is. Robert Arthurral beszélgetett, Jean Andromedával és Teddel, Molly továbbra is Siriust szidta Remusszal együtt, a többi fiatal pedig egymással volt elfoglalva. Együtt, mindannyian.
Vacsora után a nappaliban játszottak. Magictivityt*. Tekergők, Tekergőnék, a Kvartett, a Három Grácia Penelope-pal kiegészülve, a Tonks- és a Weasley házaspárok, valamint a Weasley-fiúk alkottak egy-egy csapatot. A Grengerök vezették a játékot.
Hermione kezdte a mutogatást. Csapattársai pedig a találgatást.
- Két szó. Nem, összetett – találgattak. – Első szó. Fele. Nem. Első fél. Nagy, kerek, nem kerek. Akkor milyen? – kérdezte Ron a húgától.
- Agyas! Ha nem kerek, akkor szögletes. Ok, folytasd. Nagy, szögletes, teteje nyitott. Medence? Az!
- Második fél – kezdte Harry. – Nem, első. Akkor mi a második?
- Ész kettő! – mondta neki Ginny. – Medence. Mutasd az elsőt.
És ez így ment egészen hajnalig. Sirius elmutogatta az emancipációt, valamint lerajzolta a fogamzásgátlást, Harry elmutogatta a Tower Bridge-t, Ron szintén mutogatta a pókok élete és halálát, Molly rajzolt, Lily szintén, James beszélt… Vicces volt és jól szórakoztak.

Másnap a fiatalság elég depressziós hangulatban volt. Reggeli alatt egy szót sem akartak szólni senkihez. Egyiküknek sem akarózott visszamenni a suliba. Most, hogy azok, akiket szerettek és elveszítettek, most mégis mindannyian visszatérhettek, hogy együtt van a család apraja nagyja, az összes szeretett személy… Ki akar ilyenkor tanulni?
- Ne lógassátok az orrotokat! – igyekezett vigasztalni őket Molly két sajtos pirítós között, - huszonkettedikén jöhettek haza! Karácsonykor itthon lesztek, addig kevesebb, mint két hét van hátra. Tanuljatok, edzetek, énekeljetek, aztán az idő el is ment!
- Énekeljetek? – vágott a szavába Sirius, - ti énekeltek?
Harry és Ron vörösödni, Sirius és James hangosan nevetni kezdett. Egészen addig röhécseltek, amíg Lily rájuk nem szólt.
- Most az zavar titeket, hogy jól tanulnak, vagy az, hogy nem annyira begyepesedett sportolók, mint ti, hanem értékelik a művészetet is a repkedés mellett?
- Mi is jól tanultunk! – adott hangot felháborodásának James, - ha nem emlékeznél, iskola első voltam akkor, amikor te is, kedvesem! És Sirius is jól tanult! Dumbledore és McGalagony csak azért nem csapatott ki minket sohasem, mert éltanulóként nem nézett volna ki valami jól. Az, hogy Harry is jó tanuló, nem csak a te érdemed. Tőlem is örökölte!
- Istenem! – szólt közbe Charlie elejét véve egy tipikus Potter-veszekedésnek, - ennyi agyat egy helyen! Szinte hallom, ahogy sistereg az ész!
Mindenki nevetni kezdett. A hangulat megint a régi lett, és mindenki jókedvtúltengéssel folytatta a napját.
Délután fél ötkor a kvartett búcsúzkodni kezdett a családtól, és visszaindultak a Roxfortba. Az otthonmaradtak tovább szórakoztatták magukat. Galatheának feltűnően jó kedve lett. Siriusszal kimentek a faluba sétálni és beszélgetni.
- Minek örülsz ennyire szépségem? – adott neki egy puszit az arcára, miközben átölelte a derekát.
- Két nap, és velem lesznek a gyerekek. Érted? Jönnek a gyerekek. Annyira hiányoznak nekem, hogy ezt elmondani sem tudom. És most visszakapom őket.
- Gondolom, nagyon rossz nélkülük. És Sergej nem fog akadékoskodni?
- Nem hiszem. Nem. Bár belegondolva nem egy könnyen részrehajló ember. Makacs is tud lenni, ha akar, és a kettőnk kapcsolata bizony sohasem volt felhőtlen. Bízom a legjobbakban.
- Legyen igazad! – mondta neki Sirius.

* Magic Activity