Tudtam, hogy hibát követek el, de nem tudtam megállni. Ünnepeltünk és én 1 picit több mézbort ittam. Muszáj volt. A Griffendél megnyerte a kviddicskupát. Annyira vágytunk rá! Annyit edzettünk. Annyit szenvedtünk.

Oliver mindig kihajtott a kviddicspályára. Esőben-szélben. Mindig is csodáltam, hogy lehet benne ennyi életerő és tettvágy. Ha a kviddics szót hallotta teljesen elment az esze. Bolondult ezért a játékért. Egyébként én is. És most végre meg van a kupa! Olivernek ez volt az utolsó éve a suliban és mivel eddig sose nyertünk kviddicskupát, most még keményebben eddzettünk mi is a sikerért.

Jövőre már nem lesz itt, és amit iránta érzek soha se tudhatja meg.
Mert szeretem őt. Amióta elsőnek megláttam teccik.
A beosztásnál találkoztunk először. Emlékszem még, hogy mennyire izgultam. A többi kis gólyával ott álltunk a tanárok asztala előtt. A Teszlek Süveg pedig zengte az évnyitóra írt énekét.

Aztán McGalagony odaállt mellé és elkezdte olvasni a neveket. Viszonylag gyorsan sorra kerültem.
- Katie Bell – hangzott fel a nevem.
- Úristen! Jajj! Nyugi Katie! Nem lesz semmi. Csak felveszed azt a kis szart és ennyi.
A fejemre tette a Süveget McGalagony. A Süveg, mint mindenkinek a szememre csúszott. Behunyt szemmel vártam a fejleményeket.
- Katie-Katie! Mit parázol? – suttogta a fülembe a üveg.
- Ö… semmit. Csak azt akarom…-kezdtem.
- Bocsásson meg ifjú hölgy, de nekem ma még rengeteg dolgom van. Hm… Igen éles az eszed, és nagyon tehetséges vagy. Ja és nagy a szád!! Kalandokra vágysz, ugye? Tele vagy álmokkal és vágyakkal. Igen, ott biztosan valóra tudod váltani. Tehát… GRIFFENDÉL!
Boldogan lekaptam a fejemről a Süveget és kinyitottam a szememet. A Griffendél asztalánál mindenki lelkesen tapsolt.
Mikor oda ültem, velem szemben egy feltűnően helyes pasi nyújtotta a kezét.
- Gratulálok – mondta.
- Kössz! – mosolyogtam rá.
- Oliver Wood! – mutatkozott be. - A Griffendél ház kviddicscsapatának örzője.
- Katie Bell -
- Fred Weasley – mondta egy vörös hajú srác mellőlem – aki terelő a kviddicscsapatban.
- Szia! - mosolyogtam rá is.
- Üdvözlöm a Griffendélben. Sir Nicolas …-kezdte valaki, de Fred… vagyis ö… egy ugyanolyan fiú mint Fred ezt kiáltotta:
- Félig Fej Nélküli Nick a neve, ugye koma? – mosolygott rá a szellemre és onnan rám – Ja és én pedig George Weasley vagyok, Fred ikertesója és terelőtársa – és kezet rázott velem.
- Katie – hú azé ennyi ismerőst találni.

A vacsora után felmentünk a hálókörletbe, ott pedig az idősebbek gólyapartyt szerveztek nekünk. Oliver, Fred és George odaráncigáltak és elkezdtünk bulizni. Később Oliver és én leültünk beszélgetni. Csomó mindenről dumáltunk. Kettőnk közt kialakult egy életre szóló barátság.

o-O

Az elkövetkező hetekben mindig számíthattam Oliver, Fred és George segítségére. A Weasley ikrek mindenféle titkos átjárókat, mellék utakat és efféléket mutattak. Míg Oliver minden este segített a házifeladatokban és szünetekben is gyakran találkoztunk.
Minden titkomat elmondtam neki, még azt is, hogy szerintem jól néz ki. Ő minden problémámban segített. Még emlékszem arra is amikor az egyik évfolyamtársam rám kattant, Oliver megátkozta őt. :)

Szóval egy szó mint száz, mindig számíthattam rá. Szerettük egymást, mint az édestestvérek. De éreztem mindig, hogy köztünk több van, mint barátság. Ezt persze soha nem akartam bevallani.

Mikor Freddel jártam, mintha egy picit féltékeny lett volna, nem is tudom pontosan.
De ugyanolyan kedvesnek látszott, csak néha lehetett észrevenni, hogy Fredet nézi, és olyan fejet vág, mint aki ölni készül :)
Mikor szakítottunk, feltűnően jó kedve lett.

o-O

A kviddicsről beszéltünk a legtöbbet. Nagyon sok trükköt tanultam meg tőle, és másodikban jelentkeztem is hajtónak. Mivel ő tanított, azt hitte minden dobásomat ki tudja védeni. Eddig eltitkoltam előle, hogy nekem az egész családom kviddics mániás. Nem egy játszik nemzetközi csapatokban és hát a tehetségüket én is örököltem.
- Katie, te nagyon jó vagy. Hol tanultad ezt a bukórepüléses cselt? – kérdezte Wood teljesen ledöbbenve
- Krumtól – válaszoltam.
- Victor Krumtól? – álmélkodott az egész csapat.
- Igen…Mert? Ez egy egyszerű kis csel, általában a fogók használják – válaszoltam.
Wood szerint az ilyen „kis trükkökkel” tudnánk legyőzni a Mardekárt.

Tehát bekerültem a kviddicscsapatba. Szerencsére nem csak én voltam újonc, hanem Potter is, aki az új fogó lett.

Életem első meccsét meg is nyertük. Nagyon boldogok voltunk. Sajnos abban az évben nem sikerült bajnokoknak lennünk, ugyanis az évad utolsó meccsén Harry kómában feküdt a Gyengélkedőn. Harmadikban se sikerült, akkor a Titkok Kamrája miatt. Nagyon rossz hogy soha se sikerült nekünk győzni.

o-O

De idén szerencsére összejött. Ezt persze Woodnak köszönhetjük. Látszik, hogy messze a Roxfortban mi vagyunk a legjobbak.
Jó volt látni a mardekárosok arcát. És most itt a klubhelységben bulizunk.

- GRIFFENDÉL! GRIFFENDÉL! – ordítják mindenhonnan.

- Igen! Végre! – mosolyogtam mindenkire.

Fred és George óránként eltűntek és mindig 1 halom sütivel, vajsörel és egyéb nyalánkságokkal tértek vissza. Mi pedig ezeket pusztítottuk:)

Iszunk! Iszunk! Tudom, hogy holnap nagyon fog fájni a fejem. McGalagony meg ki fog nyírni bennünket. Főleg hogy holnap átváltoztatástan vizsga. :?(

Lassan elindultam a klubhelység felé. Nagyon nehezen tudtam megválni a haveroktól, de muszáj aludnom.

Hirtelen valaki visszarántott. Majdnem elveszítettem az egyensúlyomat. Így is alig állok a lábamon, nem kell ahhoz rángatni.
- Hé! Katie! Hova-hova? – kérdezte Oliver – még csak most kezdődik a buli! – vigyorgott rám.
- Ja, PERSZE, MÉG CSAK MOST. DE TE MÁR MOST HULLA RÉSZEG VAGY – gondoltam magamban.
- Igen, Oliver. Én se szívesen megyek fel, de holnap…
nem tudtam folytatni mert az ajkamon éreztem az övét. Megcsókolt. Olyan régóta vártam erre a lépésre, most viszont megijedtem. A barátságunk forog kockán. De…
gyengéden érintettem ajkaimat, biztosan érezte bizonytalanságomat. Nem tudtam mit tegyek. Viszonozzam? Az lehetetlen. A legjobb barátom. De… muszáj. Érzem.

Rádöbbentem… Az a sok gondoskodás, figyelmesség. Ahogy én gondoltam rá mindig is. Ez volt az oka annak, hogy Freddel jártam. Mert féltékennyé akartam tenni. Mert… én…
Én SZERETEM OLIVERT!!!
Teljes szívemből szeretem.

Ajkai még mindig finoman becézgették enyémet. Most vagy soha, Katie. Teljes odaadással viszonoztam a csókot. Erre ő átváltott, ő is szenvedélyesen, vadul csókolt.

De tudtam, ha az est véget ér, már csak ez emlék marad. Hisz Wood elmegy, itt hagy engem a Roxfortban. Itt ahol annyi szép emlékünk van. Itt ahol együtt lehettünk három évig. Itt ahol nem vettük észre három évig egymás érzéseit.

De ezt el kell viselnem, most még jó, hisz az alapelvemet követtük;
ÉLJ A PILLANATNAK!!!
Lehet, hogy reggelre erre már nem emlékszik, lehet, hogy megutál ezért. Én is ezt tenném. Hisz mi mindig is mondtuk; „Mi csak barátok vagyunk”.
De sajnálom. Én szeretem őt. És ezt soha nem tudom megváltoztatni. Mert a szerelem erősebb.

A csók befejeződött. A gondolatmenetem is megszakadt.
- Gyorsan el innen. - Ez futott át az agyamon. – Nem szabad, hogy emlékezzen erre.
Felfutottam a szobámba, ott az ágyra vettettem magam. Rázott a sírás.
- MERT SZERETEM! – mondtam ki hangosan.

De ezt ő már soha nem tudja meg, mert elmegy és egyedül hagy.
Az iránta érzett szerelmem erősebb mindennél, és azt biztosra veszem, hogy rajta kívül mást nem tudok szeretni. De soha nem tudja meg ki volt az akivel ma csókolózott.

MERT Ő A LEGJOBB BARÁTOM? AKIT SZERETEK!!!!