|
Te és az íjazás? Két külön világ!
Demetra 2009.05.05. 12:17
A festői szépségű ősz lassan beköszöntött a maga rideg valójában. A falevelek elkezdtek megsárgulni, s lassan elváltak a fák ágaitól. A barlangban viszont a tűz adta melegség töltötte be a levegőt. Lassan látni lehetett a naplementét, melynek aranyló sugarai a nem messze lévő tó felszínén tükröződtek a legszebben. Ron és Hermione már majd' egy hete laktak a barlangban. A kentaurok még néha vissza-visszajöttek, hogy ellenőrizzék, nincsenek-e az erdőben halálfalók, kik veszélyeztetnék őket. A főbenjáró veszély azonban elmúlt. Helyét átadta egy kellemesebb, nyugodtabb, csendesebb környezetnek. Hermione már pár napja lejárt fürdés gyanánt ahhoz a tóhoz, amelyből nemrég fogta a nyolc halat. Ezen a napon azonban kissé máshogy sült el fürdése, mint ahogy tervezte volna.
A lány naplementekor elindult fürdőhelye felé. Most nem vitte magával dárdáját, hiszen nem készült vadászatra. Ronnal megbeszélték, hogy a mai napon a fiú szerez élelmet. Mindig felváltva mentek el vadászni, sosem volt olyan alkalom, mikor együtt. De miért nem? Hát, erre az egyszerű, mezei válasz az, hogy mindkettőjüket titokban, végig kísérte a zöld szemű szörny. Mindig fitogtatni szerették volna egymásnak, hogy ki a jobb a vadászatban.
Mikor Hermione levetette ruháit, és besétált a tóba (pálcáját magával vitte), azonnal elmerült abban. Kissé hideg volt ugyan a víz, de mit volt mit tenni, tisztálkodni azért fontos volt. Még mindig hallotta azt az erőteljes csobogást, de most nem a kis patak felől. A hang irányába fordult; arra, ahol egy kisebb erdő volt, s a tó is keskenyedni látszott a fák felé haladva. Tehát valamiféle torkolata van, ami Hermione számára még felfedezetlen. Közelebb úszott hát a fákhoz, ahol a hegy lába is kezdődött. Még beljebb merészkedett, hátha rátalál a hangos csobogás valódi forrására. Mikor újra kiszélesedett a tó, álomszerű kép tárult a lány szemei elé. Egzotikus, esőerdő szerű kinézet, ugyanolyan párás levegő, kristálytiszta (talán még kékebb, és fényesebb, mint a külső részen) víz, amely sokkal melegebb is volt, kolibrik, papagájok raja, különleges fák, melyeket banánok és orchideák díszítettek, és a legragyogóbb jelenség az a hatalmas lefolyású vízesés volt, amely azt az erőteljes hangot adta. Hermione talán még sosem látott ehhez fogható tájat. Úgy érezte, sosem akar már kijönni a vízből. Az annyira simogató, ölelő hatású volt, hogy bármelyik ember megfürdött volna benne. A lány örült, hogy itt nem látja senki, és nem lát bele egyetlen egy ember sem a gondolataiba. Így hát vígan úszkált a kerek alakú, kisebb tóban, aminek medre nem volt túl mélyen. Ha Hermione felállt benne, a víz pont a mellkasa közepéig ért. Nagyon megkedvelte ezt a helyet, így arra gondolt, hogy mivel semmi dolga sincs, és úgy sem hiányzik senkinek, itt marad éjszakára. Itt nyugodtabban tud aludni, hiszen úgysem talál rá senki. Még mielőtt elmerült volna gondolataiban és a kellemes vízben, egy begyűjtőbűbájjal lerendezte ruháinak idehozatalát. Azok tompa puffanással lepottyantak az egyik parti kőre.
- Te meg, hogy kerülsz ide? - kérdezte egy hang Hermione háta mögött. Azt hitte, nyomban beleszédül a vízbe. A lány megfordult, mellei elé kapta kezeit, és igyekezett állig elmerülni a tóban.
- Ron! Te jó ég... - hüledezett. - Te, hogy kerülsz ide?
A fiú továbbra is egy fának vetette hátát, és széles vigyor terült el az arcán. Próbált úgy helyezkedni, hogy a tó csillogása ne fedje Hermione idomait.
- Én csak sétálgattam. Aztán megláttam ezt a tavat, és idevonzott... - mesélte Ron, miközben gondosan ügyelt arra, hogy ki ne kotyogja idejövetelének igazi okát.
- Fordulj el! Ne bámulj már! - türelmetlenkedett a lány.
Barátjának arcáról nem, hogy eltűnt a vigyor, egyenesen átváltott kaján somolygássá.
- Mondták már neked, hogy vizesen a legszebb a hajad?
- N-nem. De ez most miért fontos? - fordult Ron felé az eddig háttal álló Hermione. Miután észrevette, hogy még mindig, nagy koncentráció közepette próbálja belefúrni szemeit a vízbe, ahol az ő fedetlen teste van, rámordult a vörös hajú fiúra. - Mondtam már, hogy ne nézz!
- Téged nem lehet nem nézni, Hermione.
Az utóbb említett afféle, jellegzetes, utánozhatatlan hermionés mosollyal az arcán guggolt a vízben. Már egyáltalán nem bánta volna, ha valamennyivel sötétebb a víz. Eközben Ron letelepedett egy kőre, közvetlenül a part mentén. Még mindig szemtelenül bámulta a másik oldal felé úszó Hermionét, akinek haja hosszú lebenyként vonult mögötte.
- Most csukd be a szemed, légy szíves! - kérlelte a fiút. Szándékosan nem mondta hozzá azt, hogy , mert fel szeretnék öltözni. Reménykedett benne, hogy barátja nem fogja fel azt, hogy mégis miért kell becsuknia szemeit. Csalódnia kellett. Ron ugyan eltakarta látószerveit, de ujjai között kilesett az épp akkor partra lépő lány felé. Saját bevallása szerint, nem látott soha Hermionéhoz hasonló, teltkarcsú, kifejezetten nőies testalkatú lányt. Annak hajtincsei kisimultak a víztől, és így már majdnem a derekáig értek. Nem élvezhette sokáig a látványát, ugyanis két pillanat sem kellett hozzá, és Hermione máris meztelen teste elé kapta ruháit.
- Tudom, hogy figyeltél! Ne is tagadd! - fenyegetőzött.
Ron nem akart hazudni a lánynak, sőt, kifejezetten szerette volna megosztani gondolatai csekély részét Hermionéval.
- Mit gondoltál? Fiúból vagyok. Persze, hogy nézlek! - hadarta vigyorogva, miközben végigmérte barátját.
- Attól még megemberelhetnéd magad! - kiabálta a másik oldalról a lány. - Igazán nem illik... nem illik mások után leskelődni. Te is ugyanezt mondtad nekem, nem emlékszel?
- Hermione, ne légy már ilyen szégyenlős! Én nem fogom elmondani senkinek, hogy - itt megakadt a szeme a lány sima dekoltázsán -, hogy milyenek a... a melleid!
E szavak hallatán a túlsó oldalon álló lány felkapott sebtében egy kavicsot, és a fiú felé hajította. Az azonban nem ért el a célponthoz, hanem lustán beleesett a vízbe.
- Tudd meg... tudd meg, hogy most borzasztó nagyot csalódtam benned! - szitkozódott Hermione. - Most pedig elmentem felöltözni.
Ron még mindig prüszkölt az elfojtott nevetéstől, ami akkor jött rá, mikor barátja szemrehányóan közölte vele véleményét.
*
Bármilyen hihetetlen, Hermione előbb ért vissza a barlangba, mint Ron. Mikor barátja belépett a kőüreg száján, ő már régen befészkelte magát a takaros szalma- és levélkupac keveréke által létrehozott fekhely-féleségébe. Pontosan a forrás mellett volt elhelyezve, ahol tisztán lehetett hallani annak megnyugtató csobogását. A fiú közelebb lépett Hermionéhoz, és a barlangba varázsolt pokróccal betakargatta őt. Agyában kusza gondolatok keringtek, miközben alvó barátját nézte.
- Hermione kedves, okos, szerény és megértő. Mi ezzel a gond?
- Az, hogy a lányok szeszélyesek is tudnak lenni. Kiszámíthatatlanok...
- De ő akkor sem ilyen! Mi lenne, ha járnék vele?
- Vajon, hogy fogadná...? Előbb inkább kérdezd meg!
- Nem vagyok túl bátor...
- Akkor miért kerültél a Griffendélbe?
- Jaj, most nem erről van szó! Megkérdezzem vagy sem?
- Ez a te döntésed. Csak neked van ebbe beleszólásod!
- Te, mint a lelkiismeretem, köteles vagy segítséget nyújtani nekem, ha megkérlek arra!
- Jó, jó! Egy próbálkozást megér szerintem. Maximum visszautasít...
- Na, pont ez az, amitől félek! Az lenne az egyetlen, amit nem élnék túl... mármint lelkileg.
- Akkor meg majd kialakul magától. Nem kellene ezzel gyötörnöd magad egyfolytában!
Ekkor Hermione felhorkant álmában, mintha csak hallotta volna Ron gondolatainak heves szócsatáját. Átfordult a másik oldalára, és úgy aludt tovább.
*
Másnap reggel megint Hermionén volt a sor, hogy élelmet szerezzen. Elég hamar rá is talált a prédára az egyik tisztáson, amely körülbelül az erdő közepén lehetett. Területét színes, illatos virágok borították, közepén pedig egy hatalmas, terebélyes juharfa állt. A lány már előző nap készített egy íjat, és faragott pár nyilat is hozzá. Mivel még nem volt tapasztalt az íjazás művészetében, gondolta, gyakorolja egy kicsit. De ekkor...
- Csak nem vadászni készülsz már megint?
- Csak nem leskelődni készülsz már megint? - kérdezte csípősen, íját Ron felé tartva.
- Azzal...? - lepődött meg a fiú.
- És, ha igen? Akkor mi van? Mi közöd van hozzá, hogy mit csinálok? - szúrt oda megint Ronnak.
- Nekem? Ugyan semmi... semmi közöm hozzá, valóban - dadogta. E szavak hallatán még nagyobb késztetést érzett a megfutamodásra.
- Jaj, ne haragudj! Nem úgy értettem...! - Hermione már bánta, hogy minden ok nélkül letámadta a fiút.
Barátja szája ugyan felfelé görbült, de nem fordult vissza a lány felé. Megvárta, míg több szó hagyja el Hermione száját.
- Tényleg nem akartalak megbántani... Csak az a tegnapi dolog... Hát, nem esett valami jól. - Magyarázkodása közben feltámadt a szél. Az arcába fújta hosszú, borostyán-koszorúval díszített haját.
Ron végre megfordult, és mélyen Hermione szemeibe nézett.
- Nem haragszom. - Hangja határozottnak tűnt, de hallani lehetett benne valamiféle szórakozottságot.
- Akkor jó - felelte fejét lehajtva a lány. Babrálni kezdett íjának húrjával, miközben a szeme sarkából Ront figyelte. Sejtelmes mosollyal nyugtázta a gondolatot, hogy a fiú végig őt nézi.
Hosszú másodpercek teltek el addig, míg végül megszólalt az egyikük.
- Akkor most - ha nem haragszol - megszerzem a mai napi élelmet.
- Szerintem dárdával biztosabb lenne az a vadászat. Gondolj csak bele: ha nem találod el az állatot, addig fogod próbálgatni, míg az összes nyilad odalesz!
- Honnan veszed, hogy nem fog menni? - háborodott fel Hermione.
- Ugyan már, Hermione! Te, és az íjazás? Két külön világ!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;