|
A szavaknak súlya van
Demetra 2009.05.05. 12:18
- Mi az, hogy én és az íjazás két külön világ? - replikázott Hermione.
- Miért? - hökkent meg Ron. - Nem is tudsz pontosan nyilazni!
- Tessék?
- Fogadjunk, hogy nem találod el azt a fát! - mutatott a magas juharfa irányába.
- Rendben. Áll az alku! - Elszánt tekintettel méregette a fát. - Ahogy akarod! De van egy kikötésem! Neked is meg kell próbálnod!
Ron nagyot nyelt a lány szavait hallva.
- A-akkor kezdhetjük is! Először te!
- Jó - Hermione csupán ennyit felelt. Jól megfeszítette íját, a benne lévő nyilat a fa törzsének irányába irányította, és célzott. A nyíl úgy repült, akár csak egy rakéta. Mind a ketten azt hitték, hogy eltéveszti a célpontot, de nem. Az eltalálta a fa törzsének bal szélét.
- Hahh! - horkant fel Ron. - Ezt jobban is csinálhattad volna!
Ő is megmarkolta ugyanazt az íjat, amivel Hermione az imént lőtt, de még mielőtt kilőtte volna nyilát, barátja szólalt meg mellette.
- Öö... és mi lesz a nyertessel? Miféle jutalmat kap az illető? - Különleges fény csillant a lány szemében.
Ron kelletlenül nézett a lányra.
- Azt, amit csak akar! - hagyta rá.
Majd ő is célzott, és eltalálta a fa közepét.
- Hehe. Én nyertem! Most az lesz, amit én akarok! - mondta diadalittas arccal a fiú.
- Nem! - Hermione száját akaratlanul hagyta el a szó. - Én is ugyanúgy eltaláltam a fát, mint te! Még egy forduló lesz!
- Hermione, ez szabálytalanság! - förmedt rá Ron. - Én pontosan a közepét találtam el, nincs még egy lehetőség! Sajnálom, de én nyertem.
A lány váratlanul felkacagott.
- Na ne mondd már, hogy az a két centi annyira számít!
- Igenis számít! - fűzte tovább a szót a fiú.
- Az volt a szabály, hogy aki nem találja el a fát, az veszít. És én eltaláltam, ugyanúgy, mint te!
- Jól van na! - egyezett bele Ron. - Még egyszer lövünk mind a ketten. Így jó lesz?
- Igen.
- Helyes - felelte a fiú.
Először ő lőtt. Nagy koncentráció közepette sem sikerült eltalálnia a fát, mert Hermione egyfolytában megzavarta csavaros mondataival.
- Éljeeen! Nem sikerült! - A lány szinte már ugrált örömében, igyekezett nem elnevetni magát.
Ron úgy meredt Hermionéra, mint akit éppen most készül lenyilazni.
- Csaltál! - vetette oda a lánynak. - Nem lehet úgy célozni, hogyha te egyfolytában megzavarsz!
- De neked mégsem sikerült! - vihogta a lány.
- Hogy nem-e? Na, majd meglátjuk! Csak addig idegesíts, míg kikötlek a fához, és téged foglak nyilazni!
- Ahhoz el kell kapnod! - kiabálta szórakozottan Hermione, miközben elkezdett futni.
Ron nem tétovázott; futásnak eredt, egyenesen a lány után. Feltett szándéka volt, hogy az előző incidenst megfizeti Hermionénak. De mégsem tudta volna komolyabban bántani. Ahhoz túlságosan kedvelte őt...
- Na, mi lesz? Nem vagy valami gyors! - kiabálta hátra Hermione.
- Azt majd meglátjuk! - suttogta magának a fiú, és még gyorsabban futott. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy utolérje barátját. A nagy lendülettől véletlenül fellökte Hermionét. A kergetőzés végeredménye az lett, hogy mind a ketten elestek. Nevetve feküdtek egymás mellett, miközben egymást nézték. Gondolataik egyezett, mintha értenék egymást szavak nélkül. Nem létezett számukra más. Csak ők ketten.
- Akkor most ki is nyert? - kérdezte váratlanul Hermione, miközben felült, és babrálni kezdett a fűszálakkal.
- Nem mindegy?
- Háát... - mosolygott sokat sejtetően a lány. Nagyon-nagyon közel ültek egymáshoz...
Egy pillanatig fennállt annak a veszélye, hogy Ron megcsókolja a lányt. De ekkor...
Hermione még időben észrevette barátja cselekvését. Egyetlen könnyed lendülettel pofonvágta a fiút.
- Ez meg mi volt? - kérdezte hitetlenkedve Hermione.
Ron nem felelt, csak maga elé meredt.
- H-hogy képzelted, hogy csak úgy megcsókolsz? - bömbölte a lány, szaporán hulló könnyeivel küszködve.
Még hosszú-hosszú ideig ott ültek volna a fűben, ha a fiú fel nem áll, és el nem sétál a juharfa irányába. Ez a pár pillanat egy egész órának tűnt. Hermione még mindig nem tért magához. Arcáról szaporán hullottak a könnycseppek. Nem képzelte volna, hogy pont Ronnak fog tetszeni. Már megbánta, amit tett. El akart volna indulni ő is a fa törzséhez, ahonnan Ron húzta ki a nyilakat, de nem tette. Inkább felállt, és szapora léptekkel haladt az erdő felé. Nem is bánta volna, ha véletlenül beleesik egy csapdába...
*
Aznap este a lány valóban nem tért vissza a barlangba. Ron nem is próbálta meg keresni, hiszen jól tudta, hogy most magányra vágynak mind a ketten. De ki tudhatta volna, hogy Hermione valóban veszélyben van?
Pedig így volt... Miközben a tisztásról a kőüreg felé tartott, elhaladt egy nagyon gyanús, mágikus, ősfa előtt. Az azonnal megragadta indáival a lány bokáját, fejjel lefelé fordította, majd felemelte olyan magasra, amilyen magasságba csak tudta. Ott fenn egy hatalmas bábba zárta Hermionét, aki azonnal el is kábult abban. Se lélegezni nem tudott, se moccanni. Érdekes módon eddig csak az ő bábja lógott a fa egyik ágán.
*
Az elkövetkező napokban sem tért vissza a lány, ahogy az várható volt. Egyre nyugtalanította Ront, hogy merre lehet Hermione. Kezdett benne felmerülni az a gyanú, hogy sosem látja már viszont. Elhatározta, hogy megkeresi barátját. Fogalma sem volt arról, hogy merrefelé keresse, de nem is érdekelte. Hiába volt közöttük veszekedés, hiányzott neki Hermione. Már lassan nyolc éve ismerte, és úgy érezte, örökre összekötötte őket a sors. De ha nem találja meg? Kiért fog élni?
- Deidra! Deidra! - kiabálta a nimfa nevét, miközben annak tölgyfája alatt ácsorgott. - Segítened kell!
- Miről lenne szó? - kérdezte a maga csengő hangján, miután leugrott otthonából.
- Hermione eltűnt! Nem láttad véletlenül?
- Hermione? Ki az a Hermione? Még sosem hallottam efféle nevet...
- Barna haja és szeme van, boszorkány, körülbelül olyan magas, mint én. Úgy három napja nem hallottam felőle...
- Csak nem a barátnőd? - mosolygott a nimfa.
- Nem! De! Jaj, nem tudom, minek hívjam! - hadarta a fiú. - Segítenünk kell rajta! Biztos, hogy nem láttad?
- Nem. Sajnos nem - felelte Deidra. - De hogyha gondolod, segítek neked megkeresni!
- Köszönöm - hálálkodott Ron. - Na, menjünk már! Lehet, hogy már alig él!
Minden erdőlakót megkérdeztek, hogy nem látták-e a lányt, míg végül a legutolsó megkérdezett adott választ kérdésükre. Azt mondta, hogy hallott egy kiáltást három nappal ezelőtt az erdő másik végében, de nem volt biztos benne, hogy Hermionéé volt a sikoly. Ron nem habozott sokáig; azonnal rohanni kezdett a megadott irányba. Szíve a torkában dobogott. Mikor végre elért a fához, tátott szájjal figyelte a hatalmas bábot. Azonnal gondolta, hogy abban lesz a lány. Elővette pálcáját, majd hangos kiáltás hagyta el száját.
- Reducto!
Ekkor azonban nem történt semmi. Fontolóra vette, hogy kipróbálja a robbantó-bűbájt, de félő volt, hogy Hermionét is eltalálja a varázslat.
- Az indáit kellene elpusztítani... - tanácsolta némi gondolkodás után a nimfa.
*
- Mi t-történt? - kérdezte pislogva Hermione, mikor felébredt lassan négy napos kómájából.
- Ha most azt mondom, hogy egy óriás ősfa elrabolt pár napra, elhiszed? - vigyorgott Ron.
A lány felült fektéből.
- És te mentettél ki? - kérdezte csodálkozva. - De mégis hogyan?
- Deidra segítségével... Azaz ő csak egy kicsit segített - tette hozzá, ugyanis Hermione arcán látni lehetett, hogy készül visszavágni. - Aztán pedig felhoztalak ide.
- Te... Tee felemeltél, és képes voltál idáig elhozni? - csillant fel a lány szeme. - Oh... nem is tudom, mit mondjak...
- Nem kell semmit mondanod. Élsz, és ez a lényeg! - felelte szórakozottan a fiú.
- Nagyon szépen köszönöm! Megmentetted az életemet! - hálálkodott Hermione.
- Ugyan már, hagyd ezt! - szerénykedett Ron. - Te is megtetted volna értem...
- De én nem lettem volna ilyen bátor, mint te - mosolygott barátjára. - Sosem gondoltam volna, hogy ilyen önfeláldozó lennél...
- Sok mindent nem tudsz rólam. Legyen ennyi elég! - nevetett a fiú.
- Igen - pirult el Hermione. - Valóban nem tudok túl sokat. De ha már itt vagyunk, és tudunk nyugodtan beszélgetni, elmondhatnál magadról mindent!
- Oh... én nem akarlak fárasztani ezzel...
- Egyáltalán nem vagy fárasztó! - győzködte a lány.
-Olyan aranyosan néz... Szívesen megcsókolnám... Áhh, hagyjuk! Úgyis kapnék még egyet a képembe...
- Itt vagy? - kérdezte, miközben kezével Ron arca előtt legyezgetett párat.
- Ja... Mi? Én... én igen - tért vissza álmodozásából a fiú.
- Na, akkor mesélsz magadról?
- Nem, nem szeretnék - felelte Ron.
- Ha nem akarsz, nem kell - mondta csüggedten Hermione. - Megyek, lefekszem.
Barátja visszahúzta maga mellé a lányt.
- Mi van? - kérdezte idegesen Hermione.
- Most keltél csak fel. Nem maradnál még egy kicsit?
- Fáradt vagyok. Ne tarts vissza, mert itt alszom el a karjaidban!
- Pont ezt szeretném... - felelte mindenről megfeledkezve Ron.
- MI? - Egyre gyanúsabbá vált neki a fiú szándéka.
- Öö... mármint pont ezt NEM szeretném - javította ki saját magát.
- Ide figyelj! Azért még nem hallok nagyot, mert álmos vagyok. Tudom jól, hogy mit mondtál! - ripakodott rá megjátszott haraggal Hermione.
- Sajnálom...
Szomorúan felállt, és fel-le kezdett sétálgatni a barlangban. Hermione követte őt a szemeivel.
- Nem hagynád ezt abba? Elszédülök itt a végén...
Ron azonban nem is hallotta a lány hangját, csak a sajátját meg a lelkiismeretét.
- Miért sülök fel mindig előtte?
- Ezt meg ki mondta?
- Én! Én mondom magamnak! Mert ez így van!
- Mert bebeszéled magadnak! Miért nem térsz már napirendre efelett?
- Mert lehetetlen! Mégis mit tegyek, hogy ne vágjon pofon, mikor meg akarom csókolni?
- Hagyd, hogy ő kezdeményezzen!
- Arra aztán várhatok... Addigra megöregszem!
- Akkor kedveskedj neki pár aprósággal! Szavakkal is kifejezheted az érzelmeidet, nem muszáj tettekkel bizonyítanod mindent!
- Áhh, hagyjuk! Majd kialakul valahogy...
*
Másnap reggel szinte egyszerre ébredtek mind a ketten. Hermione egy nagyobb kőnél ült, gondolkodott. Ron szinte ugyanezt csinálta, csak ő azzal a különbséggel, hogy azt az ágynak nevezett szalmakupacon tette.
- El kéne mennünk innen... - gondolkodott hangosan Hermione.
- Mi? - Ron felébredt a gondolkodásból. - Miért akarsz elmenni innen?
- Szerinted az helyesebb lenne, ha itt élnénk le az életünket? - hüledezett a lány, miközben a forráshoz lépett.
- Ha elmegyünk innen, nem leszünk biztonságban - felelte a fiú.
- Ha elmegyünk innen - kortyolt bele a friss vízbe Hermione -, elválnak az útjaink!
- Hogy mondod? - A vörös hajú fiú már kezdett kisebb szívrohamot kapni a hirtelen kijelentés végett.
- Jól hallottad. Ha kijutunk innen, többé nem találkozunk.
- Ugye most csak viccelsz? - Ron odalépett a forrás mellett térdelő barátjához.
- Nem, nem viccelek. Tudod jól, hogy ez így nem mehet tovább!
- Mi nem mehet így tovább?
- Jaj, te olyan lehetetlen vagy! - horkant fel a lány. - Felnőttünk. Ideje saját életet kezdenünk.
- És én még azt hittem, a legjobb barátok vagyunk... Az egyik legjobb...
- Nem veszed észre, hogy itt már régen nem a barátságról van szó?! - ordítozott Hermione.
- Nem! - kiabálta Ron is. - Túl hülye vagyok ehhez is!
- Nem vagy hülye, csak érzéketlen... - suttogta elcsukló hangon a lány.
- Érzéketlen?! Én vagyok az érzéketlen? Lassan nyolc éve ismerlek, és nem úgy emlékszem vissza ezekre az évekre, mintha egyfolytában egy érzéketlen tuskónak tituláltál volna!
Hermione sírásban tört ki. Már azon volt, hogy újból megkísérel egy pofont Ron arca felé, mikor...
A fiú elkapta barátja karját, és olyan erősen kezdte szorítani azt, mintha az élete múlna rajta. Tulajdonképpen múlt is...
- Eressz el! - sziszegte mélyen a fiú égszínkék szemeibe nézve. Elengedte ugyan, de továbbra is farkasszemet nézett Hermionéval.
- Miért nem maradunk együtt? Elmegyünk innen, és vége? Nyolc éve erre a pillanatra vársz? Előbb is elmondhattad volna...!
- Ez-ez olyan nehéz! - fakadt ki a lány. - Nem tudom, miért, de nem akarok többé a barátod lenni!
- Én se - felelte higgadtan Ron.
Legnagyobb meglepetésére ott érezte Hermione ölelő karjait az övéin. Úgy tűnt, sosem akarja már elengedni. Ekkor azonban lehámozta magáról a lány kezeit, és eltolta magától. Ezután újra magához húzta. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy arcukon érezték a másik leheletét...
- Öö... mennem kell tüzet gyújtani... - bontakozott ki Ron tekintetéből.
- Hogy hova? - értetlenkedett a fiú.
- Hát, tudod... kell a meleg...
- Áhh, persze... Menj csak! - felelte csüggedten Ron. Mégsem mondhatta azt, hogy Miért nem maradsz a karjaimban? Majd én átmelegítelek!
- Miért érzem azt, hogy nem ezt szeretted volna mondani? - Hermione úgy beszélt, mint aki belelát barátja gondolataiba.
- Rosszul érzed.
- Nem, szerintem ezt most nem érzem rosszul - mondta Hermione.
Ron elfordította a fejét. Szomorúan bámulta a földet.
- Mi baj van? - kérdezte finoman a lány.
- Te vagy a bajom! - ripakodott rá Hermionéra.
- Hogy mi? - hökkent meg.
- Miért játszadozol velem? Olyan jó érzés ez?
- Ron...
- Mondd, miért? Miért csinálod ezt? - kelt ki magából a fiú.
- Én nem játszadozok! Miből gondolod ezt?
- Mikor próbálnék közeledni hozzád, te lepasszolsz! Mikor pedig te jössz oda hozzám, nekem nem lehet kifogásom, mert azonnal lekeversz egy pofont!
- Mit rontottam el? - kérdezte szemét lesütve Hermione. - Mondd meg, hogy mit, és változtatok rajta! Szeretnék megfelelni neked!
- Ne nekem felelj meg, hanem magadnak!
- Akkor magam miatt kérdezem - győzködte Hermione.
- Legyél ugyanilyen aranyos! - vigyorgott Ron.
- Most úgy nézel ki, mint egy jóllakott napközis! - kuncogott a lány. - Te aztán nagy arc vagy, nem mondom!
- Napközis? - vonta fel a szemöldökét a fiú.
- A mugli iskolákban vannak olyan gyerekek, akik délután a suliban írják meg a leckét, és nem otthon - magyarázta Hermione. - Én pedig a vigyorgásodra mondtam, amit mondtam. Ez egy szólás.
Ront látszólag egyáltalán nem érdekelték a napközisek. Mindvégig Hermione simogató hangját hallgatta. Azonban a beszéd tartalmát képtelen volt megjegyezni.
- Aha, értem - hagyta rá.
- Na, megyek, meggyújtom azokat a fadarabokat - mutatott a rönkök irányába.
- Segítek! - ajánlkozott Ron. - Legalább azalatt is figyelhetlek...
- Aranyos vagy, de csak a pálcámat kell használnom hozzá - mosolygott halványan a lány.
Kihúzta az indából készült övéből a pálcáját, és elmormolt a fahalomra egy varázsigét. Az azon nyomban lángra lobbant; beragyogta a barlang belsejét. Az aranyló fényben Hermione haja vöröses színt öltött. Teljesen úgy nézett ki, mintha Ron egyik testvére lenne.
Ezt ő is észrevette (mi mást nézhetett volna?).
- Úgy nézel ki, mint Ginny - nevetett a fiú. - Leszel a féltestvérem?
- Nem! - felelte mindenféle gondolkodás nélkül a lány. - Azaz...
- Jó. Bocs. Hülye ötlet volt. Hogy lehetnél már a testvérem?
- Szerintem jópofa dolog lenne - vélekedett Hermione, miközben megeresztett egy udvarias somolygást. Látta, hogy barátja tényleg nincs túl jó passzban. - Már csak a ma este alkalmából is. Ha már a tűz fénye ilyen színűre festi a hajam, legalább megtudom, milyen a tesódnak lenni.
Ron kézen ragadta a lányt, és felhúzta ültéből. Az engedelmeskedett neki, egyetlen porcikája sem kívánta az ellenkezőjét. Fogalma sem volt, hogy mit akar vele csinálni a fiú, de nem is érdekelte. Egy pillanatig úgy tűnt, partnere sem találja cselekvése okát, de egy csapásra megváltozott minden. Jobb kezével megforgatta egyszer Hermionét (barátja bal kezét fogta eközben) a tengelye körül, majd mindenféle előzmény nélkül elkezdtek táncolni.
- Nem is tudtam, hogy te tudsz táncolni - döbbent meg Hermione.
- Most legalább ezt is megtudtad - mosolygott barátja barna szemeibe.
Újból ráhelyezte a lány csípőjére az egyik kezét. Ezúttal tökéletes harmónia övezte őket körül. Még a tűz ropogását sem hallották, csak a másik nevetéseit és szavait. Rengeteg hosszú perc telt el, míg kifulladva ültek le két kisebb sziklára. Nagyban szemeztek egymással, miközben pihegve gondoltak vissza a történtekre.
- Ti esténként egy barlangban táncoltok? - kérdezte nevetve Hermione.
- Hát, nem egészen - felelte kisebb krákogások közepette a fiú.
- Jaj, de kifáradtam! Tudod, kire emlékeztettél? Tudod, mikor fáradtam ki ennyire? - faggatta Ront mindenről megfeledkezve.
- Na, mikor?
- Amikor Vi... öhm... izé... inkább nem mondom - hebegte pironkodva. - Nem veszek vele össze még egyszer egy olyasvalaki miatt, aki már nem az életem része...
- Krum... igaz? - szontyolodott el. - Mondd csak ki! Nem bántasz meg vele... Áhh, dehogy! Csak ki tudnám tekerni a nyakát annak a bájgúnárnak...
- Hagyjuk ezt, jó? Tényleg értelmetlen erről beszélni - próbált enyhíteni a helyzeten.
- Megyek, hozom a vacsorát - váltott témát Ron.
*
Az elkövetkező napokban folyton esett az eső. Semmit sem lehetett csinálni, csak behúzódni valamilyen száraz helyre. Ron és Hermione egész nap a barlangban maradtak. Mind a ketten el voltak foglalva valamivel. Hermione unaloműzés gyanánt elkezdett varrni magának egy új szoknyát abból az anyagból, amit a minap talált a kőüreg mellett. Mindent mugli módszerek alapján csinált; kíváncsi volt arra, hogy milyen érzés lehet megszúrni párszor - csupán figyelmetlenségből - az ujját a tűvel, vagy megtapasztalni az alkotás szépségét, amiért annyit fáradozott. Eredményként egy hosszabb ruhadarabot szeretett volna kapni. A tűt és a cérnát bűbáj használatával vette magához. Ron is ott ült mellette, mivel neki semmi dolga nem akadt. Gondolkodott azon, hogy elmegy, és szerez valami élelmet, de csekély értelmét sem találta ennek, főleg nem ilyen nagy viharban. Nem sokkal később még jobban rázendített, s már-már lilás fénynyalábokban úszott az égbolt.
- Jó lenne, ha elállna már a villámlás! - sóhajtotta fejét rázva Hermione.
- Az sem lenne hátrány, ha az eső is abbahagyná...! - vélekedett a fiú is.
- Igen, akkor legalább tudnánk szerezni valami kaját...
- Mit varrsz? - érdeklődött Ron.
- Öö... szoknyát - válaszolta a lány.
- Miért nem pálcával csinálod?
- Szeretném megtudni, milyen érzés muglinak lenni. Bár... anyáék felől hallok egyet s mást.
- Segíthetek valamit? Úgy sincs semmi dolgom...
Hermione átkarolta barátját, és arcon csókolta. Ebbe mind a ketten belepirultak. Egyikük sem tudta, most mi következik.
- Köszönöm, de nem tudsz ebben segíteni. - Érezte, hogy csak úgy izzik a levegő körülöttük. Szemtelenül pislogott a fiúra, mire az röhögésben tört ki.
- Istenem, ha látnád magad...! - mutatott megszeppent barátjára. - Nagy színésznő lehetne belőled!
- Inkább varrónő, nem? - tért vissza előbbi foglalatoskodásához Hermione. - Na, varrom tovább, mert sosem leszek készen!
- Szigorú vagy! - szidta le rosszul megjátszott mogorvasággal a lányt. - Miért nem tudsz egyetlen napig kiszakadni a munkából?
- Ha kiszakadnék - ahogy te mondod -, akkor ki szerezne reggelit, ebédet és vacsorát?
- Hát, én! - húzta ki magát Ron. - Próbáljuk ki, hogy egy hétig csak én szerzek kaját! Na?
- Jaj, hagyd ezt! Nem lehetsz ilyen rendes, na! - lökte oldalba barátját. - Különben is, ha csak te munkálkodnál, én mit csinálnék?
- Amit csak akarsz! Gondolj csak bele! Elmehetnél sétálni, egyedül lehetnél, olvasgathatnál... És ami a legjobb, hogy lenne alkalmad kioktatni engem!
- Na, ki vele! Mit akarsz kérni tőlem? - fordult Ron felé. Sejtette, hogy van valami a háttérben.
- Semmit nem akarok kérni tőled... Csak át szeretném érezni a helyzetedet.
- Miféle helyzetem? - vonta fel szemöldökét Hermione.
- Mindegy, hagyjuk! - tért ki egy újabb vitából a fiú. - Mikor leszel már kész? Szeretnék mutatni valamit!
- Igen? Mit? - kérdezte elkerekedett szemekkel a lány. - Abbahagyhatom kicsit a munkát, nem igaz?
- Pontosan! - bólogatott elégedetten Ron. - Na, gyere!
Azzal karon ragadta barátját; elmormolt egy varázsigét, mire egy seprű jelent meg előttük. A fiú felszállt rá, mögé pedig Hermione ült. Félve átkarolta Ron derekát, majd elindultak. Az egész erdőt átrepülték, a tavakat, a folyókat. A Nap lassan eltűnt a fel-feltűnő dombok mögött. Láthatóvá vált egy hatalmas tó, nem, nem is tó, hanem tenger! Igen, egy tenger...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;