|
Harmadik lecke
Demetra 2009.05.05. 12:36
- Szia, Hermione - köszöntöm az ajtófélfának támaszkodva.
- Anyukád megkért, hogy szóljak neked, segíthetnél neki elmosogatni.
- Csak ennyi?- kérdeztem.
- Igen. Illetve... - habozott - nem tudod, hogy ki zárhatta be az ajtót este?
- Tudni nem tudom, csak sejtem - feleltem gúnyos kiejtéssel. - Az ilyen "tréfák" csak Fred és George zseniális elméjének köszönhetők.
- Aha... lehetséges. - Láttam rajta, hogy valamit nem mondott még el, aminek semmi köze a mosogatáshoz. - Na menj, mert édesanyád már vár.
Azzal sarkon fordult, majd elindult a lépcső irányába.
- Hermione! - kiáltottam utána. - Nem akarsz még valamit elmondani?
Visszafordult, majd pár másodpercig gondolkodott.
- Nem, azt hiszem, mindent elmondtam.
- Csak hogy tudd, ha bármi egyéb lenne, nekem elmondhatod, meg minden - válaszoltam zavartan.
- Rendben - felelte mosolyogva, kissé gyanakvóan nézve, majd lefutott a lépcsőn. Én még pár másodpercig némán támaszkodtam az ajtónak, majd elindultam, hogy teljesítsem a mosogatást.
- Anya, nem tudod véletlenül, hogy tegnap este ki zárta be Hermione ajtaját? - kérdeztem váratlanul, miközben a kezembe vettem egy poharat, hogy mugli módszerekkel - anya parancsára - elmossam azt.
- De tudom. Én zártam be, nem akartam, hogy zavarja a reggeli zaj. Hiszen apád - te is tudod - nagyon korán kel mindig.
- Te? - Azt hittem, azon nyomban kicsúszik a kezemből a pohár.
- Igen. Miért, talán nem kellett volna?
- Nem is az... de... te ugye kulccsal zártad be, nem? Nem varázslattal, igaz?
- Igen, mivel nem volt nálam a pálcám - felelte anya, aki éppen az asztalt takarította.
- De akkor ezek szerint... - Nem akartam, hogy rájöjjön, este nem a szobámban aludtam, ezért előálltam egy kitalált szöveggel: - ha Hermione akarta volna, kinyithatta volna akár pálcával is, igaz?
- Igen, de miért kérdezed? Talán panaszkodott emiatt? - kérdezte fürkésző tekintettel.
- Azt mondta, hogy ki akart menni... ööö... vécére, és nem tudta kinyitni - hadartam.
- Ó, hát akkor legközelebb nem zárom be, csak ha kéri. Egyébként...
Jaj, ne! Ettől féltem: az a nyavalyás "egyébként"-je.
- ... miért nem hoppanált a fürdőszobába? Hiszen ő is letette a vizsgát.
- Nem t'om - tiltakoztam, mielőtt kitalál valamit.. - Csak azt mondta, hogy... Várj csak! Fred és George ismerik a hoppanálást megszüntető varázsigét, ugye? Tehát csak úgy heccből simán megcsinálhatták volna! - suttogtam alig érthető módon, hogy inkább csak én halljam.
- Nem értettem, amit mondtál. Megismételnéd? - így anya.
- Nem, nem fontos... csak gondolkodtam valamin...
- Rendben, kis drágám... Na gyerünk, mosogass el, nem sokára ebéd lesz. Jaj, jut eszembe! A leves...
- Anya, miért nem lehet varázslókhoz méltóan elmosogatni?
- Nem kell mindig a varázserődre hagyatkoznod, Ronald - intett a mutatóujjával.
- Pedig már régen készen lennék vele...
*
Ebéd után mindenki elment ejtőzni egy kicsit. Egész nap Hermione nyomában voltam - a könyv utasításait nem mellőzve -, hogy megfigyeljem, mit csinál, mikor hol van, melyik a kedvenc helye. Egy baj volt csak ezzel a megfigyeléssel, hogy Hermione - nem ostoba lévén - gyanakodva, sőt néha már csodálkozó tekintettel pásztázott. Egy pár dolgot azonban megtudtam: nem szereti az ebédre tálalt spárgalevest, nem szeret sokáig az asztalnál ülni, kedvenc olvasóhelye a vendégszoba foteljában van. Sajnos egy idő után kénytelen voltam úgy tenni, mint egy kém, hiszen Hermionénak már túl feltűnő volt a settenkedésem. Belestem a kulcslyukon, elbújtam a páfrány mögött, majdnem ráborítottam szegényre a könyvespolcot, míg kikászálódtam mögüle... Szóval ilyen bénaságok árán is sikerült kifigyelnem, hogy például pontban négykor vonul el olvasni, amit két óráig abba sem hagy. (Utána sem, csak addig, míg kiment a mosdóba - oda már nem mentem utána.)
Most én is követtem a példáját - igaz, már lassan este hét felé járt az idő -, elvonultam olvasgatni.
Harmadik lecke - Első randevú
Ha minden a terv szerint alakult eddig, akkor most bátran elhívhatjuk szívünk választottját egy randevúra.
Lehet a helyszín egy park, egy hangulatos kávézó vagy étterem, de akár otthon is kialakíthatjuk a
megfelelő helyet. Gyertyák, pezsgő, esetleg egy szál rózsa a hangulat kedvéért... Ez minden nő álma.
De azért ne feledkezzünk meg az udvariasságról, az előzékenységről, a finomságról. Lehet, hogy
éppen nem lesz a boszorkánynál nyerő, ha éppen most hívja el randevúra, de legalább ön nyugodt
lehet: megpróbálta.
De beszéljünk is inkább magáról a randevú előkészületeiről:
- Fontos, hogy a legjobb formánkat öntsük.
- Öltözzünk ki, azonban ne vigyük túlzásba!
- Ha egy messzebbi helyszínről van szó, ne késsünk!
- Előre értesítsük a hölgyet, hogy mikor és hol lesz a randevú!
- Foglaljunk előre asztalt, hogy ez is tisztázva legyen!
- Sose engedjük, hogy barátnőnk fizesse a számlát, vagy bármi egyébet!
- És végül ne rohanjuk le a randevú végén boszorkányunkat!
Higgye el, ha ezeket az utasításokat követi, nem lesz rossz élmény az első randevú.
Minden magán és az előkészületeken, alaposságokon múlik.
Következő leckénkben megtudhatja, hogyan készüljön az első csókra.
Ez izgalmasan hangzik. Első randi? Miért is ne? Vajon Hermione hogy fogadná? De hát még abban sem vagyok biztos, hogy a magánakciómra hogyan reagált. Lehet, hogy végképp elítélt... Miért kell erre az átkozott könyvre hangolódnom?
Csapódott a bejárati ajtó. Reménykedve rohantam le a lépcsőn, hátha Fred és George érkezett meg. És valóban! A két szélhámos egy hatalmas ládát hozott, gondolom tele bájitalokkal. Bájital?! Lehet, hogy nem is olyan nagy hülyeség, ha kicsit zsarolom őket?
- Mit hoztatok? - bukkantam fel mögöttük.
- Ahhoz neked semmi közöd, öcskös - mondta Fred.
- Legyen annyi elég, hogy egy olyan fazonú ember, mint te, nem igazán tudná hasznosítani.
- Bájital, igaz? - vágtam a közepébe.
- George, nem gondolod, hogy el kéne árulnunk neki?
- Nem, Fred. Sajnáljuk Ron, de ezt nemzetbiztonsági okokból nem árulhatjuk el.
- És ha azt mondom, hogy tudok a kis trükkötökről?
Sajnos ez sem hatotta meg őket, mert az előbbi könnyedséggel válaszoltak:
- Ja, a hoppanálásosról? - vigyorgott George.
- Igen, arról - dühöngtem ökölbe szorított kezekkel.
- Hát, úgy gondoltuk, hogy megkönnyítjük a Granger lánnyal való viszonyotokat - így Fred.
- Mi közötök van nektek ehhez? - förmedtem rájuk.
- Csak annyi, mint amennyi neked ehhez - mutattak a ládára.
- Még egy ilyen, és felnyomlak titeket anyánál - fenyegettem őket.
- És milyen zseni szöveggel állsz elé? - gúnyolódott Fred. - "Jaj, anya, képzeld! Fred és George bezártak minket egy szobába Hermionéval. Ugye mekkora illetlenség volt ez tőlük?"
- Bezártátok őket Hermionéval egy szobába? - kérdezte anya, aki éppen most lépett oda hozzánk. Azt hittem, megáll bennem az ütő. Hogy némulna el mind a kettő! - Mégis miféle őrültség volt ez már megint?
- Anya, mi csak... - szabadkozott George.
- Mi olyan humoros azon, ha összezárjátok az embereket? - vágott dühösen, csípőre tett kezekkel George szavába anya.
- Várjunk csak! De mi nem zártuk őket be! - szólalt meg emelt hangon Fred.
- Tisztán hallottam, hogy összezártátok őket!
Én mindezt karba tett kézzel hallgattam, egy elégedett fintorral megkoronázva. És az a legjobb ebben, hogy anya nem is sejti, hogy ő volt a ludas a bezárásban, Fred és George "csupán" ellátták pár varázslattal a szobát meg az ajtót, hogy semmiképpen se lehessen kijutni.
- Mi tényleg nem zártuk be őket! Csak... csak... - George egy segélykérő pillantást küldött Fred felé, de ő sem tudta kivágni magukat ebből.
- Csak megpróbáltátok, igaz? - kiabált anya. - Azonnal bocsánatot kértek Rontól és Hermionétól, különben örökké elveszem a kedveteket a szórakozástól!
- Bocs - motyogták nekem mind a ketten.
- Ugyan, semmi sem történt - feleltem jófiúhoz méltóan. Még egy hatalmas vigyort is villantottam a hatás kedvéért. Fred és George sötéten néztek rám... Nem is csodálom...
Anya még motyogott magában valamit, miközben elvonult a konyhába.
- Te is tudod, hogy nem mi zártunk be titeket! - bökött a mellkasomra Fred.
- És még nem is ma! - így George.
- Ide figyelj, öcsi! - vette át a szót Fred. - Kapsz tőlünk egy jó adag Amortentiát, ha elárulod anyának, hogy nem mi zártunk be, csak szórtunk pár átkot a szobára.
- Zsarolni akartok? - Ez pedig az én tervem lett volna.
- Mi csupán nem szeretjük az igazságtalanságot - felelte George.
- Rendben. Elmondom neki, ha most azonnal odaadjátok azt az izét! - mutattam a ládára.
Fred már nyitotta is a ládát, és elővette belőle az egyik nagyobb fiolát, amiben átlátszó folyadék volt.
- Ide skubizz, elmondom, mit kell tenned vele - intett nekem George. - Először is erősen a célpontra koncentrálsz - azaz Hermionéra, ha jó a sejtésem -, miközben szorongatod pár percig a löttyöt, hogy átváltozzon az íze és a színe. Majd pedig kinyitod, és a felét Hermione italába öntöd. Figyelj rá, hogy csak a felét töltsd ki, különben elég fura mellékhatásai lesznek. És rajtad, nem Hermionén. Egy fél adag ebből három óráig hat, azaz ennyi ideig lesz odáig érted a csaj. Nagyjából ennyi lenne. Szóval kétszer három, azaz hat óráig hat a szer, amit persze nem kötelező egymás után azonnal kiöntened. Most pedig indulj, és vágj ki minket, különben lesz még szerencséd hozzánk!
- Jól van na! Kösz a cuccot - vetettem oda nekik foghegyről, majd a fiolát a zsebembe rejtettem.
*
- Tehát azt mondod, hogy nem ők zártak be titeket? De hát akkor kik?
- Te, anya. Még az este. Éppen a pálcámért mentem be, ami begurult a szekrény mögé. Gondolom, hogy becsukta mögöttem Hermione az ajtót, ezért azt gondolhattad, hogy már alszik.
- Ó, hát én úgy sajnálom! Azt hittem, ma zártak be titeket.
- Rosszul hitted. Na mindegy, így is elég probléma van... Megyek, megnézem, mit csinál Hermione. Már vagy két órája nem jön ki a szobájából...
Mikor bolondítsam magamba Hermionét? Egyáltalán mikor lesz alkalmam beleönteni az italába a szert? Remélem, hogy sikerül, és legalább három órára azt csinálok vele, amit csak akarok...
Elmélkedésem közben céltalanul szedtem a lépcsőfokokat. Egyáltalán mit akarok most Hermionétól? Minek megyek a szobájába?
Végül úgy döntöttem, mégis bekopogok hozzá, hátha le tudom csalogatni egy... kviddicsezésre! Milyen lenne már Hermionét megtanítani kviddicsezni?!
Megköszörültem a torkom, majd bekopogtam hozzá. Nem kellett sokat várnom, egyből kinyitotta az ajtót.
- Szia, Ron! - üdvözölt kissé meglepődötten. - Hát te?
- Jössz velem kviddicsezni, Hermione? - hadartam egyből.
- Micsoda? Engem hívsz kviddicsezni? Repüljek azon a száguldozó tuskódon?
- Nem szeretnél megtanulni repülni? - kérdeztem felbátorodva.
- Mindjárt én tanítalak meg repülni seprű nélkül Ronald Weasley, ha még egyszer ilyen ötlettel állsz elő!
- Most miért, Hermione? Tök jó móka lenne!
- Persze! Jó móka lenne a sikoltozó Hermionét látni egy ilyen vackon, miközben repül, mi? - háborgott.
- Velem együtt repülnél először... Aztán megpróbálhatnád egyedül is! - álltam elő az ötlettel.
Hermione habozott még pár percig, majd megszólalt végül:
- Oké, legyen - egyezett bele. - De csak akkor, ha veled repülhetek. Legalább te tudsz valamennyire...
Azt hittem, azon nyomban felkapom a csajt örömömben. Nem hittem volna, hogy belemegy. Még az sem zavart, hogy csak egy silány "valamennyire" jelzővel illette a tudásomat. Már fel is emeltem a kezeimet, a derekára csúsztattam, hogy képzeletemnek eleget tegyek, de ekkor megszólalt egy hang a fejemben... Várjunk csak... Ez a hang Hermionéé volt, nem is a fejemből jött...
- Ron, mire készülsz? - kérdezte nagy szemeket meresztve a két karomra.
- Ja, bocs... Én semmire - pirultam el. - Gyere, menjünk ki! - azzal megragadtam a karját, és már húztam is magam után a kertbe. Rögtön elő is kerítettem a jól bevált Jólsep-R típusú seprűmet, egyelőre Hermionénak nem adtam.
- És biztonságos ez a micsodád? - kérdezte ódzkodva Hermione.
- Teljes mértékben! - vigyorogtam. - Mégis mitől félsz?
- Hogy leesünk - pirult el.
- Nem bízol bennem, Hermione? - kérdeztem, miközben a rét felé mentünk, ahol az általunk felállított póznák is voltak.
- Én bízok benned, ha megígéred, hogy nem történik velünk semmi - felelte.
- Az életemet teszem rá, hogy nem fogunk lezuhanni... Bár azért egy Vronszkij-műbukást megejthetnénk - tettem hozzá vigyorogva.
- Ron! - Hermione felsikkantott, majd megrázta felém a mutatóujját. - Még egy ilyen, és kikapsz!
- És mégis mit csinálsz?
- Mondjuk megbűvölöm a seprűdet - vágta rá.
- Haha... Sokat érsz vele - legyintettem. - Úgyis feloldom, bármilyen legyen az a varázsige.
*
- Tehát a dolgod a következő: felülsz mögém a seprűre, és repülünk egy bevezető kört.
- Te tudod... De aztán nagyon vigyázz...
- Nyugi, Hermione - néztem rá megjuhászodva. - Bízz bennem!
- Ó, bárcsak rád tudnám bízni egyszer az életemet... - nézett fel az égre, mire kinevettem.
Mikor felpattant mögém, és átkarolta a derekamat, azonnal felszálltunk. Először még éreztem, hogy remeg a keze, sőt, már-már azt hittem, hogy kiszorítja belőlem az összes szuszt, úgy kapaszkodott belém. Egy kicsit magasabbra szálltunk, már lassan tizenöt méterre voltunk a földtől. Ekkor kicsit megnyugodott Hermione is, engedett a szorításból.
- Na, hogy tetszik idefenn? - kérdeztem kicsit felemelve a hangom, hogy értse.
- Ó, Ron! Ez fantasztikus! - csodálkozott.
- Akkor megérte felülnöd?
- Igen, azt hiszem, meg - felelte Hermione.
Elégedett mosollyal nyugtáztam szavait, majd figyelmeztető hangon így szóltam:
- Most kapaszkodj meg, mert zuhanni fogunk!
- Ne, Ron! Hé, megígérteeeeed! - Azzal már száguldottunk is lefelé, körülbelül hatvan fokos szögben. Pár csavart és kanyart is bevetettem. Hermione úgy sikítozott mögöttem, hogy legszívesebben befogtam volna a füleimet.
Mikor leértünk a földre, az első kérdésem a következő volt:
- Megyünk még egyet?
- Isten ments! - hüledezett Hermione.
- Olyan rossz csak nem volt - méltatlankodtam.
- Nem az, hogy rossz volt... csak kissé megijesztettél ezzel a véggel.
- Ez volt a célom, Hermione - mosolyogtam.
- Egyébként tényleg fantasztikus volt a látvány. Azért az egy dologért már megérte felrepülni.
- Na, gyere még egyszer! - mondtam mohón. - Most nem fogok zuhanni, ígérem.
- Oké, rendben van - egyezett bele. - De csak akkor, ha még vagy négyszer megismételjük.
Mind a négyszer nagyon élvezte - élveztük. A végén már a vállamra is hajtotta a fejét. Egyszerűen szuper dolog Hermionéval repülni! Megbeszélem, hogy álljon be légiósnak mellém...
- Holnap pedig egyedül fogsz repülni - jelentettem ki.
- Oké, vállalom. - Ilyennek sem láttam még soha Hermionét. Ennyire bevállalós lenne?
- Szuper voltál egyébként, Hermione! - lelkendeztem. - Ilyen jó társat sem kap minden nap az ember!
Ő csak mosolygott, majd elhatároztuk, hogy visszamegyünk a házba. Ennyi repülés azt hiszem, elég volt mindkettőnknek. Vacsorára finom köménymag-leves volt, amit még Hermione is szívesen fogyasztott, sőt, meg is említette anyának, hogy miért nem főz többször ilyet. Én a magam részéről maximálisan jóllaktam, úgyhogy édes volt a vacsora utáni ejtőzés, amit azzal töltöttem, hogy megtanítottam helyesen sakkozni Hermionét. De azért mennyi dolgot tanul tőlem! Nem semmi vagyok...
Végig csak nevettünk, miközben játszottunk. Hol a bábuk viselkedése, hol a saját ügyetlenségünk volt a nevetés tárgya, úgyhogy minden nagyon békésen, hamar telt el. Kilenc óra is elmúlhatott, mikor anya ágyba parancsolt mindenkit. Én szívem szerint még elsakkoztam volna Hermionéval, de mikor láttam, hogy ő maga is igen fáradt, lemondtam róla. Érte. Furcsamód Hermione ma este gyorsabban zuhanyozott le. Lehet, hogy olvasni van kedve...
Mikor én is helyet kaptam a fürdőszobában, és sikeresen letusoltam, kiléptem az ajtón, mikor megpillantottam a lépcsőn üldögélő Hermionét.
- Te sem tudsz aludni? - kérdeztem, miközben leültem mellé. Most vettem csak észre, hogy milyen jól néz ki a haja vizesen...
- Tudnék, csak nem találom a hajszárítót - panaszkodott.
- Mit nekünk hajszárító? - rikkantottam. - Létezik pálca is.
- Na igen, de az hideg levegőt fúj ki, amitől megfázik a fejbőröm.
- Nyáron? - vontam fel a szemöldökömet.
- Este van, Ron - figyelmeztetett. - Így nem mehetek aludni.
- És muszáj ilyen korán aludni menni?
- Hallhattad édesanyádat...
- Ugyan már... Minek foglalkozzunk vele? Nem vagyunk már hétévesek!
Szavaimat megmosolyogta, majd egy pillanatra a combomra tette a kezét. Vissza is kapta rögtön. Nem értem.
- Szegjük meg a szavát? - kérdezte csalafinta vigyorral.
- Miért is ne? - néztem rá elszántan.
- Miért ne, nem igaz?
Azonnal éreztem, hogy bele fog menni. Na meg azt is, hogy ez az éjszaka is hosszú lesz...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;