- Jaj, Harry, segíts már! - mondtam félig nyafogva.- Jól nézek ki?
- Hjaj, - sóhajtott fel. - Hányszor mondjam még, hogy igen?
- Jó, jó, bocs. Csak, hát érted...
- Értem.
Nagyon izgultam. De tényleg nagyon! Talán még egy meccsen sem izgultam annyira mint most, pedig az nagy szó. Miért izgultam annyira? Hát Lumpsuck karácsonyi partija miatt! Nem mintha benne lettem volna a Lump-klubban (Öcsém, ilyen nevet! Meg tele is van állítólag mardekárosokkal - vígasztaltam magamat), de Hermione benne volt. És velem akar menni! Velem! Nem iszom előre a medve bőrén (vagy bőrére?), de ezzel előbbre jutna nem csak a barátsági kapcsolatunk, hanem a másik is. Hát ezért izgultam annyira, hogy kedvem lett volna egyet ordítani.
- Neked jó - mondtam Harrynek -, mert te nem olyat hívtál el, akit... - Itt megakadtam. Nem akartam azt mondani, hogy akit... hát végül is szeretsz.
Mondjuk ezt még magamnak is nehezen vallottam be. Furcsa, hogy sokszor az ember még saját magának is hazudik néha. Sokszor kérdeztem: miért pont ő? Jogosan kérdeztem, mert simán választhattam volna Lavender Brown-t is, aki sokak állítása szerint szebb is mint Hermione. Mit szerethettem meg benne? Az okoskodását? Az őrült (vagy őrülten rossz) ötleteit? És mikor kezdődött? Azt hiszem talán nyáron. Vagy előbb? Talán már a karácsonyi bál óta...?
Na mindegy, ezzel elég tépelődni éjszaka, de most az eljövendő dolgokra kell koncentrálnom. Az a dísztalár volt rajtam amit az ikrektől kaptam. Nem azért mondom, de jól nézek ki benne!
- Te, Harry! Mit fogunk szerinted ott csinálni? - kérdeztem.
- Háát, biztos lesz kaja. Aztán úgy hallottam, lesz egy csomó díszvendég. Ja, és biztos táncolnunk is kell majd, legalábbis neked biztos...
- Táncolni?! - ijedtem meg. - Meg, hogy érted azt, hogy nekem biztosan kell?
- Mivel Hermionéval leszel, és ő egy lány, biztos szeretne táncolni veled - mondta az egyértelmű választ Harry. - Tényleg, táncoltál már?
- Hát nem igazán... - Elképzeltem magam, amint mindig Hermione lábán taposok, és ő csalódottan néz rám és a szemei azt mondják: ettől azért többet vártam! Inkább ne tettem volna. Elsápadtam, és már azon kezdtem gondolkodni, hogyha ilyen irányt vesz az este, akkor én inkább nagy ívben elhúzom a csíkot.
- Ron, biztos nem táncolsz olyan rosszul mint, ahogy azt gondolod! - vigasztalt. - Figyelj, szerintem a lányok azt szeretik, ha te vezeted őket, mégha nem is tudsz annyira táncolni - adta a tanácsot. - Nos? - tért át egy másik témára, az órájára pillantva. - Mikorra beszéltétek meg a találkozót?
- Nem tudom, de szerintem menjünk le.
Így hát elindultunk lefelé a lépcsőn és a klubhelyiségben vártuk a lányokat (ugyanis Ginny is tag volt).
- Tényleg, haver! Én még most sem hiszem el, hogy Lüke Lovegood-dal mész a partira! - vigyorodtam el.
- Nem lüke! - szólt bele egy női hang is.
- Ginny, Hermione, hát itt vagytok! De jól néztek ki! - kiáltott fel mellettem Harry. - Igaz Ron? Ron! Hé!
- Mi? Hogy? - Mert én közben Hermionét néztem. Volt is mit nézni rajta! A haja hullámos és nem göndör volt, és bár ki volt engedve, de két oldalt egy-egy lepkés csat fogta hátra éppen annyira, hogy ne lógjon az arcába. A szeme kissé ki volt húzva, száján vörös rúzs volt és a ruhája! Az mélyvörös volt, hátul a lábszára közepéig, elől lépcsőzetesen a térdéig ért, vége kissé rojtos. Hát én csak ámulni és bámulni tudtam, de megszólalni, azt nem.
- I-igen, mind a ketten csodálatosan néztek ki - nyögtem ki végre, le se véve a szememet Hermionéról.
- Ne bámulj már, Ron! - mondta elpirulva.
- Nos, mindenesetre én megyek - jelentette ki Ginny.-Nem jössz, Harry?
- De megyek. - Azzal hátbaveregetett, és kiment Ginny után a portrélyukon.
- Szerintem mi is mehetnénk - javasolta Hermione.
- Aha. Jó - feleltem, mert még mindig nem tudtam megszólalni.
Kimentünk a folyosóra és elindultunk Lumpsluck dolgozószobája felé. Már egy ideje némán mentünk, mikor végre magamhoz tértem és arra gondoltam, bókolok egy kicsit Hermionénak (akármilyen furcsán hangzik is).
- Öh...Jól nézel ki! - Hát ez béna volt.
- Kösz.
- De tényleg! - jöttem bele. - Mármint szerintem jobban nézel ki mint a negyedikes bálon, pedig ott is jól néztél ki, de most még jobban! - Ajaj, remélem, nem vittem túlzásba! De nem ,úgy látszik, tetszett neki a dolog.
- Tényleg kösz! - pirult el. - Te is jobban nézel ki mint akkor.
- Hát az nem kifejezés - jegyeztem meg epésen. - De azért kösz - kaptam észbe.
Lassan megérkeztünk Lumpsluck szobájához. Bekopogtunk, és az ajtó rögtön ki is nyílt.
- Á, Miss Granger! Jöjjenek be, jöjjenek be! - üdvözölt minket, engem persze egy szóra sem méltatva.
Így hát beléptünk az ajtón...