|
Elpattan a húr
Loony 2009.05.05. 12:52
Reggel ugyanúgy ébredtem, mint ahogy elaludtam. Hermione még aludt, a válla fölött átnézve az órára pillantottam. Már fél kilenc?! Óvatosan kibújtam Hermione mellől, majd kihúztam a függönyt. Már senki sem volt a szobában rajtunk kívül. Gyorsan felötöztem, ügyelve arra, hogy fel ne ébresszem Hermionét, majd lementem kajálni. A nagyteremben már csak a későn reggelizők voltak. Mivel sehol sem láttam Harryt, leültem Ginny mellé.
- Szia Ron! - köszönt Lavender. - Hermione ma nem aludt nálunk, nem tudod, hogy hol volt?
- De, tudom - feleltem, majd lapátolni kezdtem magamba a zabpelyhet.
- És elárulod? - kérdezte, miután öt percig várt.
- Nem - feleltem. - Majd ő elmondja, ha akarja.
- Oké - mondta kissé elszontyolodva. Tudtam, hogy Lavender nagy pletykafészek ám, így nem mondtam el neki. A végén még a mardekárosok is csak szapulnák szegény Hermionét.
Felkaptam két pirítóst és már mentem is a fiúk hálókörlete felé. Mikor beértem, Hermione épp ébredezett.
- Jó reggelt, Hermione! - köszöntem.
- Jónak nem éppen jó - mondta kissé rekedtem, majd szomorkásan rám mosolygott. Sóhajtott egyet, felállt, és már indult volna kifele, mikor eléálltam:
- Hé-hé, hová igyekszünk?
- Tudod Ron, negyed óra múlva órám lesz - mondta nem éppen lelkesen.
- Nem, te itt maradsz! Tessék, két pirítós - nyomtam a kezébe a kissé kemény kenyérdarabokat.
- De...
- Semmi de. Ma nem mehetsz órákra - jelentettem ki. Láttam, hogy tiltakozni akar, de belefojtottam a szót. - Hermione, most nem vagy abban az állapotban, hogy uncsi koboldfelkelésektől aludj el vagy Piton szapulását hallgasd.
- Igen - sóhajtott -, igen, igazad van - adta be a derekát. - Kösz, hogy segítesz - mondta könnybe lábadt szemmel.
- Ez csak természetes! - feleltem méltatlankodva. - Most pedig maradj itt és sírd csak ki magad! - Jézusom, ezt tényleg én mondtam? Mióta lettem én ilyen megértő és gondoskodó? Mondjuk most Hermionénak arra van szüksége. Nem lehet valami jó érzés, ha meghalnak a szüleid. - Tényleg Hermione, neked vannak más rokonaid?
- Csak egy keresztapám és egy keresztanyám, akik utálnak - felelte szomorúan.
- Miért utálnak? - csodálkoztam.
- Mert boszorkány vagyok, ők pedig... hát vallásosak, tudod.
- Vallás? Az, amikor egy istenben hisznek és üldözik a varázslókat? Elmondjam a véleményem? - kérdeztem morogva.
- Ne most, kérlek.
- Oké, rendben. Merlinre, elkések átváltoztatásról! - Azzal felkaptam a táskám, az ajtóig rohantam és még gyorsan visszafordultam: - Légy jó! - mondtam Hermionének, aki erre elmosolyodott.
- E-elnézést a... késésért... tanárnő - ziháltam.
- Semmi baj, Weasley. Üljön le.
Ránéztem a McGalagonyra és tudtam, hogy tudja, Hermionénél voltam. Tud ő kedves lenni, ha akar!
A nap első fele jól telt, minden tanár megértette késésemet (ugyanis minden szünetben felmentem Hermionéhez, aki ramatyul nézett ki), sőt, Flitwick még egy doboz Mézesfalásból való nyalánkságot is küldött kedvenc diákjának.
Ebédszünet előtti szünetben is felmentem. Hermione épp valami albumot nézett. Belelestem és láttam, hogy a nem mozgó képek egy családot ábrázolnak: háttérben karácsonyfa, alatta ajándékok. Előtérben az anya, akinek göndör, barna haja, kék szeme és karcsú alakja volt, az apa, fekete, sima haja, barna a szeme és egy picit kövérkés alakja volt, végül pedig a kislány, hosszú, hullámos hajjal (de már akkor látszott, hogy később göndör lesz), kis rózsaszín ruhácskában, az anyja ölében. Elképzeltem, hogy mi ülünk a szülők helyén, Hermione kezében a mi lányunk, házasok vagyunk és boldogok. Nagyon boldogok.
- Két éves voltam ilyenkor. Már tudtam járni és folyékonyan beszélni - mondta. Még mindig könnyezett. - Jaj Ron, én nem akarok egyedül maradni! - sírta.
- Cssss - csitítgattam -, nem fogsz egyedül maradni. Én itt vagyok. Leszek - tettem hozzá, miután becsöngettek -, de most mennem kell gyógynövénytanra. - Azzal megsimogattam a kezét, majd kimentem.
Eldöntöttem, hogy írok anyának, hogy jöhessen Hermione hozzánk karácsonyra. Ebédidő volt, a nagyteremben ültem egy sült hús és Harry társaságában. Elővettem pergament és pennát, majd írni kezdtem.
Drága Anya!
Nem tudom, hogy tudjátok-e már, de Hermione szülei megölték a halálfalók. Nagyon egyedül van , nincs hová mennie és arra gondoltam, hogy karácsonyozhatna nálunk. Tudom, hogy későn szólok, de én is csak tegnap este tudtam meg. Kérlek válaszolj gyorsan! Fiad:
Ron
Na, ezzel is megvolnánk, már csak Pulipintyet kell megkeresnem a bagolyházban.
- Hé Harry, milyen óránk lesz? - kérdeztem.
- Dupla bájitaltan. Hermione hogy van?
- Ramatyul. Meghívom karácsonyra hozzánk, csak előbb megvárom anya válaszát. Biztos te is eljöhetsz!
- Oké, de most mennem kell, mert még nem fejeztem be teljesen a házit - mondta, azzal elviharzott.
Ebéd után beugrottam Hermionéhez, hogy ebédet vigyek (sült hús kenyérrel), majd mentem a bagolyházba, ahol Puli nagy vinnyogással fogadott.
- Puli, ezt anyának vidd és siess! - mondtam neki. Miután elment, visszamentem Hermionéhoz.
- Tíz pont a griffendéltől - jutalmazta késésemet Piton. Hogy én hogy útálom ezt!
- De tanár úr...
- Semmi de! Még tizenöt pont Granger miatt, aki láthatóan nem szándékozik eljönni - szemétkedett tovább. - Vagy mégis, Mr Weasley?
- Nem, Hermione nem jön be órára, tanár úr - feleltem dühömet visszafojtva. Mintha nem tudná...!
- Ejnye, ezért még öt pont.
- Ön tudja, mi történt vele? - bukott ki belőlem a türelmetlen kérdés.
- Igen Weasley, tudom, hogy a szülei sajnálatos módon elhaláloztak, de ez még nem ok arra, hogy ne járjon órákra - felelte gúnyosan. A giffendélesek feszülten figyelték a jelenetet.
- Nem ok?! Hiszen a szüleit megölték! - kiabáltam. Nagyon dühös voltam, szinte fortyogott bennem a harag. Tudtam, ha még valami sértőt mond, akkor elpattan a húr.
- Ne beszéljen így velem, Weasley! - kelt ki magából már Piton is. - Azért, mert valakivel tragédia történt, nem ok arra, hogy elhanyagolja a tanulást!
- ELHANYAGOLJA A TANULÁST?! - ordítottam. - Egészen eddig szorgalmasan tanult, mindent tudott, nem halasztott és amint valami tragédia történik és egy, azaz egyetlen nap nem megy órára, már elhanyagolja a tanulást?!
- Tudja, Weasley, ma egy igen fontos anyagot készültünk venni, ha időben ideért volna, tudná...
- Na ne mondja! - szakítottam félbe gunyorosan. - Tehát, ha jól értem, ma készültük venni a RAVASZ kérdéseket?
- Nem beszélhetsz velem így, te szemtelen... - kereste a szavakat, miközben a szeme villogott. Feszült csend.
- Micsoda? Mondja csak meg!
- Hát jó - vigyorodott el -, elmondom. Eddig szépen meghúzódtál, nem szóltál semmit a pontlevonásaimhoz. De most, hogy a drágalátos kedvesedet sértegetem, máris a nyakamnak esik a bátor Szőke Herceg. Hát tudd meg: ez volt a célom.
A düh már úgy fortyogott, hogy úgy éreztem, mindjárt kitörik. És kitört:
- Magát semmi és senki nem érdekli, sem az érzéseik! Csak magára tud gondolni és arra, hogyan csesztesse a griffendéleseket! Nem is ismeri, hogy milyen valakivel törődni, ha baja van! Szerintem nem is tudja, milyen szeretni! - húztam tovább. Azt akartam, hogy kibukjon és pofozzon, üssön vagy bármi. Támadt egy ötletem, amivel biztos kihúzom nála a gyufát. - Nem is szeretett soha senkit - mondtam ki azt, amiről, tudtam, nem igaz, de ő nem tudta, hogy tudom. - És magát se szerették soha. Nem is csodálom... - Na, most tapintottam érzékeny területre!
- Crucio! - kiáltotta el magát hirtelen. Az osztályban többen felhördültek, a lányok sikítoztak.
Én pedig szenvedtem. Nagyon. Eddig nem is tudtam, milyen, de bár így maradt volna. Hamarosan a fájdalom miatt gondolkodni se tudtam. Csak fájt és fájt szüntelenül. Arra vágytam, hogy hagyja abba, legyen vége bármi áron.
És ekkor abbamaradt. Azt hittem, elájultam, de mikor kinyitottam a szemem, a padlón feküdtem. Kerestem a szememmel Pitont és mikor megláttam, nagyon megdöbbentem, ugyanis Pitont valaki ütötte,de nagyon. Mikor jobban megnéztem, kiderült, hogy nem más, mint Neville. Mikor a többiek is észrevették, páran odarohantak lefogni a bedühödött Neville-t.
- Jól vagy, Ron? - kérdezte Harry.
- Úgy nézek ki? - válaszoltam ironikusan.
- Te jó ég, Ron! - rohan oda hozzám Lavender. - Nem esett bajod? Hol fáj? - gügyögött nekem, amit ki nem állok. Elkezdte simogatni a hajam! Nem elég, hogy megkínoztak, még egy gügyögő cicababa is rám hajt?!
- Jobban leszek - mondtam, és ingerülten eltoltam a kezét. - Jobban leszek, ha elmondhatom az esetet Dumbledore-nak. - Piton, aki eddig a feldagadt arcát próbálta rendbehozni, két pálcalegyintés között a keze megállt a levegőben és ijedt fény csillant a szemében, de szólni nem szólt. - Menjünk - intettem Harrynek.
- Én is megyek - jelentette ki még mindig dühös tekintettel Neville.
Mikor már a folyosón lépkedtünk (bár én még mindig lassan mentem, szó, ami szó, a Cruciatus nem egy kellemes átok) megkérdeztem Harrytől:
- Mi történt, miután Piton megátkozott?
- Hát mindenki sikítozott, te pedig elestél és remegtél. És ekkor Neville nekiesett Pitonnak, a többit pedig már tudod - fejezte be a beszámolót.
- Miért csináltad? - kérdeztem most Neville-től.
- A szüleim miatt - hangzott a tömör válasz.
- Nos Neville, te ugyebár utálod Pitont. Rettegsz tőle. Mégis, mikor szenvedtem, te ellökted és megverted. Igaz ez? - kérdeztem tettetett komolysággal.
- Igaz - felelte dacosan.
- Akkor ezennel kijelentem, hogy Neville, azaz te, egy igazi griffendélessé nőtted ki magadat. Büszke vagyok rád! - mosolyogtam. Neville elmosolyodott.
Odaértünk a kőszörny elé, megmondtuk a jelszót (Sav-A-Juj cukorka!), felmentünk a lépcsőn, bekopogtunk és vártunk. Kisvártatva kiszólt a jó öreg hang:
- Szabad!
Beléptünk a dolgozószobába, ami éppen olyan volt mint eddig. Az asztal mögül Dumbledore kérdőn nézett ránk.
- Jó napot! Minek köszönhetem, eme óraközbeni látogatásukat? Talán valami komiszságot műveltek? - nézett ránk a félhodszemüvege fölött a professzor.
- Nem... mi nem... - dadogtam. Most, hogy Dumbledore előtt álltunk nem bírtam csak úgy megmondani. Úgy látszott, ezzel Harry is így van, de Neville (akit láthatóan felbátorított, hogy igazi griffendélesnek neveztem) kijelentette:
- Ront megkínozták.
Dumbledore arcán nem látszott érzelem, csak talán egy pici hitetlenkedés.
- Ki tette?
- Piton professzor.
Az igazgató arcvonásai megmerevedtek. Feszült csend.
- Igaz ez? - fordul felém az igazgató.
- Teljesen.
Dumbledore odajött hozzám és megkérdezte:
- Megengeded, hogy megnézzem?
- Természetesen - feleltem. Nem féltem a legilimenciától.
- Addig lenne olyan szíves, és elmenne Piton professzorért, Mr Longbottom?
- Nem szeretnék.
- Miért is?
- Mert, öhm - most Neville-en volt a pirulás sora -, én megütöttem a tanár urat.
Dumbledore felvonta a szemöldökét, de így szólt: - Rendben, nos akkor Mr Potter, kérem lemenne Perselusért?
- Persze - mondta, majd elment. Ezután az igazgató a szemembe nézett.
Furcsa érzés volt: mintha valaki nézné a saját gondolataimat, én meg vele nézném. Láttam, ahogy Piton pontot von le, ahogyan kiborulok és sértegetni kezdem, ahogyan megátkozott, Neville veri Pitont, majd elindulunk ide és kijelentem, hogy ezentúl Neville igazi griffendéles. Ez tartott körülbelül öt percig. Ezután Dumbledore elkezdett föl-alá mászkálni, míg meg nem jött a még mindig lila foltos arcú Piton. Amikor az igazgató felnézett, az arca határtalan dühöt sugárzott.
- Igaz ez? - kérdezte vészjósló hangon.
- De hát professzor úr...
- Igaz ez?!
- Sértegetett! - védte magát Piton.
- Nem érdekel! - kiabálta az igazgató. - Mondhat önről, sőt a családjáról bármit, semmi, ismétlem semmi nem jogosítja föl arra, hogy ezt tegye!
- Logbottom megvert! - védekezett, mint egy ovis. Hehe, most aztán megkapja!
- Tudom, és ezt meg is érdemelte, Perselus - mondta szigorúan Dumbledore. - Erről jut eszembe, a griffendél Mr Longbottom bátorsága miatt gazdagodik húsz ponttal. Elmehetnek - utasított minket.
Lementünk a lépcsőn, de még így is hallottuk, ahogyan Piton védi magát. Legszebb öröm a káröröm!
- Ó, Ron! - borult a nyakamba egy nagy barna bozont. Mint kiderült, a bozót tulajdonosa Hermione, aki, miután elengedett, könnyes szemmel állt előttem. - Jól vagy? Hallottam, hogy mi történt és rögtön idejöttem, de nem tudtam a jelszót, így nem tudtam bemenni. Úgy aggódtam, hogy valami bajod esett! Nem kell elmenni a gyengélkedőre? - hadarta (meglepő módon) egy szuszból Hermione.
- Héhé, nyugi! Nincs semmi bajom! De miért sírsz?
- Féltem, hogy bajod esik - sütötte le a szemét.
- Sose félts engem, míg mellettem van Szuper Neville! - mosolyogtam.
Estefelé megjött anya válasza.
Drága Ron! Természetesen a Próféta megírta, hogy két mugli meghalt, de valamiért nem közölték, hogy kik. Részvétem Hermionénak, természetesen jöhet hozzánk karácsonyra és Harry is, bár kicsit szűkösen leszünk, mert jön Fred, George és Charlie is, de el fogunk férni. Puszil: Anyád
Úgy gondoltam, viccesen mondom el Hermionénak.
- Hermione, hozzám jössz - kezdtem. Megvártam, míg Hermione arca átvált riadt-meglepődöttbe, majd folytattam - karácsonyra?
Mindkettőnkből kitört a nevetés.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;