|
Ronald Weasley és a nalőkaland
Loony 2009.05.05. 12:53
Az utolsó tanítási napon is érződött az előző nap története. Másnap már minden griffendéles gratulált, de csatlakoztak a hugrabugosok és a hollóhátasok is. A
mardekárosok ellenben egyenesen büszkék voltak a házvezető tanárjukra: lépten-nyomon "Most megkaptad Weasley! "-t a képembe sziszegő mardekárosokkal
találkoztam. De hát a legszebb öröm a káröröm! Állítólag Dumbledore nagyon kibukott és elbocsátotta Pitont, bár ezt őszintén szólva nem hiszem el. Tény, ami tény
viszont, hogy Pitont péntek óta sehol sem látták, nem vett részt az étkezéseken sem pedig az óráin.
Hermione lassan-lassan kezdett megnyugodni, de még mindig nagyon szomorú arcot vágott. Hiába ellenkeztem, ő mégis elment az órákra, bár mágiatörténeten már ő sem jegyzetelt túl sokat. Mindig elkalandozott valamerre és láttam, hogy sokszor elmosolyodik (Mivel én se jegyzeteltem, hát mit csináltam volna, ha nem kedvenc hobbimnak, a Hermione-bámulásnak hódolok?), bár bevallom, közben én is elkalandoztam a parkba, sötét folyosókra, a hálóterembe...
No, de vissza a valóságba. Bár, mire feleszmélek, már a klubhelyiségben írjuk a házit, én pedig fojtott hangon odaszólok Harrynek:
- Figyelj Harry, arra kérnélek, hogy amíg szüneten vagyunk, addig ne hívj minden percben kviddicsezni, mert val'szeg fontosabb dolgom lesz.
- No lám! - vonja föl a szemöldökét. - Ronald Weasley számára van fontosabb, mint a kviddics? - gúnyolódik.
- És mi az? - szól bele hirtelen Hermione. Hé, ez kifülelt minket!
- Hermione, ugye tudod, hogy nem éppen illendő mások magánbeszélgetéseit kihallgatni - fordulok felé.
- Jaj, ezer bocsánat - mondja erős gúnnyal a hangjában -, hogy megzavartam, eme érdekfeszítő társalgást. Nem is zavarok tovább! - Azzal összecsukta a könyvét, majd felment a lányok hálószobája felé. Én nem szomorodtam el, sőt! A most távozó Hermione annyira a régi, gúnyolódó, csipkelődő Hermione volt, hogy az már szívet melengetően vidám volt. Felidéztem a tragédia előtti korszakot, mikor még minden jól ment és még arra is gondoltam, hogy egyszer majd járni fogunk. Gondoltam is erre én régen? Nem, dehogyis! Még a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam arra, hogy én és Hermione egyszer összejövünk, vagy akár egymásba szeretünk! Soha!
- Ron! Itt vagy még? - szólongatott Harry.
- Mi? Hogy? Ja bocs, csak elbambultam.
- Azt vettem észre. Éppen azt mondtam, hogy nem foglak minden pillanatban a kviddiccsel zaklatni, te nagy hódító! - veregette meg a vállamat.
- Én? Hódító? - nevettem. - Ja, csak úgy buknak utánnam a csajok! Tucatjával! - Ekkor már a hasamat fogtam a röhögéstől. - Na, most a nagy hódító elmegy
lefeküdni, mert elfáradt saját maga kigúnyolásában! Jó éjt!
Miközben a hálótermünk felé tartottam, Lavender bájosan rám mosolygott, én meg gyorsan elfordítottam a fejemet. Mi van ezzel a csajjal?! Nyilvánosan rám akar startolni?! Még mindig nem veszi észre, hogy nekem nem tetszik?! Egyáltalán nem!
Éjjel is azt álmodtam, hogy jön felém Hermione, de ekkor Lavender ellöki, majd megcsókol, én meg nem bírok kiszabadulni. Röhejes ez a csaj, de komolyan!
A másnap eseménytelenül telt el. Házit írtunk és pakoltunk. Ennyi.
Elérkezett a várva várt vasárnap. A vonat tízkor indult. Mi Ginnyvel ültünk egy kupéba, de nekem és Hermionénak el kellett mennünk járőrözni, ahol elkaptunk egy csapat harmadikos mardekárost, akik éppen a hugrabugosokat terrorizálták.
Mikor visszaértünk a kupéba, Harry és Ginny éppen nagyon, de nagyon közel voltak egymáshoz, de bejövetelünkre gyorsan szétrebbentek. Én összehúzott szemmel néztem Harryre, aki bocsánatkérő nézéssel felelt.
- Harry, kijönnél egy percre?
- Aha, persze - felelte, és gyorsan felállt. A folyosón folytott beszélgetésbe (vagy inkább vitába) kezdtünk:
- Mit csináltatok odabent, amíg mi nem voltunk ott?
- Semmit!
- Aha, láttam.
- Tényleg semmit. Beszélgettünk és ennyi.
- És beszélgetés közben az ember szájába akarnak bújni?
- Csak akkor, ha az ember a másik szájából akarja kivenni a szót - vigyorgott.
- Harry, ez nem vicc! Nem szórakozhatsz a húgommal!
- Nem akarok szórakozni! - vörösödött el.
- Komolyan gondolod? - lepődtem meg. - Te és a húgom? Együtt?
- Jaj Ron, ne szaladjunk annyira előre! Egyelőre ott tartunk, hogy miattatok nem sikerült megcsókolnom - bosszankodott.
- Még jó, hogy! De most már menjünk vissza. A lányok már biztos kibeszéltek minket!
Valószínűleg tényleg így volt, mert mielőtt beléptünk, sugdolózást hallottunk. Láttam, hogy Ginny felnéz Harryre, aki kacsint egyet, majd előveszi a varázslósakkot.
Az út többi része kellemesen telt, sakkoztunk, beszélgettünk és jókat ettünk, majd elérkezett a leszállás ideje. Én előrementem anyához, aki megölelt és így köszöntött:
- Jaj, de örülök, hogy itthon vagy!
- Anya, kérlek ne emlékeztesd rá Hermionét, hogy mi történt vele. Már egész jól van. - Anya bólintott, majd megölelte az említettet.
- Gyerekek, sajnos mugli úton kell hazamennünk - jelentette ki apa, miután mindenki megjött. Nem örültem túlzottam. A mugli közlekedés alatt apa a retrót és a vuszt értette. Vagy valami hasonló.
Miután másfél órát zötykölődtünk, hazaértünk a nagy csomagokkal és anya kihirdette a beosztást:
- Billék is jönnek holnapután, ezért már most azt a beosztást mondom, mivel Billék külön szobát kapnak. Harry, Ginny és Charlie, ti lesztek egy szobában, Másik az ikreké lesz és Ron, mivel a te szobád kicsi, ezért hozzád csak Hermione kerül - Micsoda?! - Nos, most elkezdem főzni a vacsorát, mindenki menjen és csomagoljon ki!
Én és Hermione egy szobában?! Honnan tudja anya, azt, hogy én most félig örülök?! Ez kész agyrém!
Mindenesetre a sápadt Hermione és én lassan pakolni kezdtünk kifelé. Láttam, ahogy Hermione villámgyorsan a párnája alá csúsztat egy kis könyvecskét. Úgy sejtettem, hogy az a naplója, ami rejtett titkokat rejt magában, amik csak azt várják, hogy elolvassák. Miket beszélek?! Hirtelen költő lettem? Hát ez jó!
- Ron, kérlek ne turkálj a cuccaim közt, jó? - nézett rám.
- Miért ne? - vigyorogtam rá.
- Egy: mert az illetlenség. Kettő: mert abba van az ajándékod - vörösödött el.
- Oké, tudok várni holnap reggelig! - csaptam össze a tenyerem. Hű, tényleg! Hermione ajándéka! Hány óra van? Fél öt. Oké, talán ha gyors vagyok, beérek a
Czikornyai és Patzába. Felkaptam a perselyem (mert ilyenem is van), kinyitottam, kiráztam belőle a pénzt és már rohantam is le a lépcsőn.
- Anya... Haszálhatom... a... hop-port? - ziháltam.
- Miért kellene? - néz rám anya gyanakodva.
- Van még pár ajándék, amit meg kell vennem.
- Na jó, de siess! Nem túl jó ötlet ilyenkor a sötétben csatangolni az Abszol úton.
- Kösz! - És már benne is voltam a tűzben. - Az Abszol út! - kiáltottam. Éreztem a pörgést, már hozzá voltam szokva, de azért még becsuktam a szemem.
Mikor kiléptem központi hop-hálózat Abszol úti megállójából, már nem láttam tömeget, mint általában. Elrohantam a Czikornyai és Patzába, ahol tizenegy sarlóért és
öt knútért megvettem a könyvet. Mivel ennél többet szerettem volna venni Hermionénak, járkáltam még egy kicsit. Ráakadtam egy boltra, aminek a kirakatában
sokfajta gyönyörű üvegdolog volt. Az üvegre ez volt kiplakátolva: A bolt december 23-án, öt órakor végleg bezár, ezért minden áru árából árengedményt
adok. Ránéztem az egy galleonomra és bementem. Odabent egy barna hajú, magas, szomorú ráncokkal bőven ellátott nő pakolt. Mikor hallotta, hogy belépnek a
boltba, érdeklődve felnézett.
- Már nem vártam vevőt - jelentette ki nemes egyszerűséggel. - Ne értsen félre, örülök, hogy valaki még betéved ide a bolt utolsó perceiben - mosolygott kedvesen.
- Nem ment a bolt? - kérdeztem.
- Nem - sóhajtott.
- Azért még szétnézhetek?
- Persze, sőt! Mivel te vagy ma az utolsó vevőm, ezért amennyi pénzed van, annyiból választhatsz egyet bármelyik itt látható tárgyból.
- Köszönöm! Ezeket maga csinálta? - néztem az egyik karkötőre.
- Egytől-egyig, igen - bólogatott.
Nézelődés közben láttam pár egészen különleges darabot, de úgy éreztem, egyik se jó Hermionénak. Aztán egyszer csak megláttam egy gyönyörű üvegrózsát, olyan nyolc centiset. Nem tudom, mi fogott meg benne, de egyszerűen gyönyörű volt. Olyan volt, mintha a rózsát szőtték volna, és mégsem, meg olyan volt, mintha a rózsa benne lett volna az üvegben, de nem volt igazi. Mikor a tulaj meglátta, hogy mit nézek, elmosolyodott.
- Fogd meg.
- Szabad?
- Igen - válaszolta, és már nyúltam is a rózsáért. Óvatosan kiemeltem a tokjából, és a tenyerembe tettem. Ekkor, hirtelen a rózsa összecsukta szirmait.
- Most gondolkodik.
- Gondolkodik? - hökkentem meg.
- Igen. Ezt a darabot is én csináltam, elláttam törésgátló bűbájjal, így nem törik el. Elvarázsoltam továbbá úgy, hogy ő válassza meg az új gazdáját - magyarázta. -
Volt, akinél elhervadt, volt, akinél bimbó maradt. Ha kinyílik és úgy marad, a tiéd.
Izgatottan vártam az eredményt. körülbelül két perc várakozás után lassan kinyíltak a szirmai és mikor teljesen kinyílt, úgy maradt. A nő elmosolyodott, és így szólt:
- A virágom kinyílt a kezedben, tehát te, vagy akinek adod, az meg fogja becsüli ezt az ékszert. Elárulok valamit - vette suttogóra a hangját -: ez a rózsa azt is mutatja,
hogy két személy, aki adja, és aki kapja, mennyire szeretik egymást - mosolygott. - Ezen felül, pedig át tud változni gyűrűvé is - mondta, azzal rákoppintott az üvegre, és az átváltozott gyűrűvé, de olyanná, mint az eljegyzési gyűrű: Az üveg keskeny volt és zöld, ahol pedig a kő szokott lenni, ott volt a rózsafej kinyílva és abban egy sárga gyémánt, és ha oldalról nézted, át lehetett látni rajta, hogy látszódjon a kő. Egyszerűen gyönyörű volt!
- A tiéd.
- De hát ez egy vagyonba kerülhet! - szontyolodtam el.
- Nem a pénz alapján választok kuncsaftot - mosolygott.
- De legalább ezt had adjam oda! - nyújtottam oda a galleont.
- Hát jó, ha nagyon akarod - mondta, és kivette a kezemből a galleont és elment. Mikor visszajött a kezembe nyomott egy sarlót. - De ezt tartsd meg, rendben?
- Oké. Nagyon, nagyon köszönöm! Visszaváltoztatná kérem rózsává?
- Természetesen - válaszolta kedélyesen, majd rákoppintott a pálcájával, mire az visszaváltozott rózsává. Berakta a dobozába, becsomagolta, majd odaadta.
- Viszlát! - köszöntem el.
- Nos Ron, minden elintéztél? - kérdezte anya.
- Igen! - mondtam, majd beleszagoltam a levegőbe. - Hmmm, jó illatok vannak!
- Bizony! A karácsonyi vacsora készül! De most, menj, ne lábatlankodj itt! - zavart ki.
Fölmentem a szobámba és nagy meglepetésemre ott ült az ágyán Hermione. Ja persze, hisz itt alszik! Gyorsan eldugtam az ajándékát az utazóládámba, úgy, hogy ne
találja meg.
- Hol voltál Ron? - kérdezte Hermione, aki eddig figyelt.
- El kellett ugranom az Abszol útra - vontam meg a vállamat.
- Meg fogom tudni, miért?
- Majd igen - mosolyogtam titokzatosan.
Miután kipakoltunk, Lementünk megenni az ünnepi vacsorát, ami pulykából és tortából állt. Közben jót beszélgettünk és találgattuk, ki mit kap. Utána fölmentünk
lefeküdni.
- Fordulj el! - szólt rám Hermione.
- Miért?
- Mert át akarok öltözni, azért!
- Oké oké, elfordulok - mondtam. Mikor visszafordultam, Hermione már az ágyában feküdve írogatta a naplóját. Megpróbáltam belelesni, de erre ő összecsukta azt.
- Nem nézel bele a naplómba, világos? - sziszegte. - Különben leátkozom az ujjaidat! - fenyegetőzött, mire én kerek szemeket meresztettem rá.
- Le-leátkozod az ujjaimat? - dadogtam meghökkenve.
- Egytől-egyig, mindet!
- Tehát hagyjalak?
- Igen! - mondta, azzal visszafordult könyve írásához. Nem tudom, mi ütött belé. Minden hónapban köbö egy héten át ilyen lobbanékony, érzékeny, majd elmúlik. Biztos valami női szeszély. Inkább alszom.
Éjjel egy óra volt. felkeltem, hogy elhelyezzem az ajándékokat. Legelőször is lelopóztam Harryhez és leraktam az ő (Hogyan legyünk aurorok?), illetve
Ginny (Hogyan éljük túl, hogy hat bátyónk van?) ajándékát. Aztán visszamentem, hogy odaadjam Hermionénak. Ő békésen aludt, úgy tűnik, nem ébresztettem
fel. Kivettem a papírzacskót, amire ráírtam, hogy Rontól, és óvatosan az ágya mellé raktam. Aztán még egy percig néztem, hogyan szuszog Hermione, majd mosolyogva lefeküdtem aludni.
Másnap papírcsörgésre ébredtem. Nagyot ásítottam, majd laposakat pislogva néztem Hermionéra, azon gondolkodva, hogy miért van itt. Aztán rájöttem.
- Jé, ajándékok! - néztem az ágyam melletti kupacra.
- Jaj Ron, bocs, ha felébresztettelek! - nézett rám Hermione. A haja össze-vissza állt kócosan, néhány tincs az arcába lógott. Aranyos volt így.
- Semmi baj! - mosolyogtam rá, amitől ő egy picit elpirul, amitől meg én. - Jól nézel ki! - mondtam még mindig mosolyogva. Hermioe gyorsan hátrasimította a haját,
majd tovább folytatta a kicsomagolást.
- Miket kaptál? - kérdeztem, miközben én is elkezdtem kicsomagolni az ajándékaimat.
- Csak nem rég keltem fel, úgyhogy még nem csomagoltam ki annyit. Eddig van csomagom az anyukádtól, amiben két pulcsi, egy piros-arany és egy mélybordó van
meg a szokásos dolgok, persze jól megpakolva. Nem értem, hogy hogyan jut ilyen sok dologra gondolni - vonta fel a szemöldökét. - Kilenc embernek csinálni ilyen
sok dolgot! Sőt, tíznek, ha még beleszámoljuk Fleurt.
- Fleurt ne számold annyira bele! Neki anya maximum egy fél adagot küldött! - mosolyogtam. Nekikezdtem az ajándékoknak; anyától a szokásos dolgot kaptam
(Már megint az a hülye gesztenyebarna! Hogy én hogy utálom ezt a színt! Miért nem piros? Vagy zöld? Bármi, csak ne gesztenyebarna!!), Fredtől és George-tól egy
könyvet kaptam, Hogyan hódítsuk meg álmaink nőjét? címmel (Megölöm őket! Tudják, hogy Hermione megláthatja! Na az milyen ciki lenne!), Harrytől a
Őrzők kézikönyvé-t kaptam meg, Charlie-tól a saját kviddicskesztűjét, ami ugyan fogókesztű volt, de jól lehetett használni őrzőkesztűnek is, Ginnytől egy
miniatűr kviddicspályát kaptam, amin a játékosok mozogtak és a saját csapatodat pálcával irányíthattad (Hát ez nagyon király!), Hermionétól pedig (Veszettül
dobogott a szívem. De hogy miért...?) egy órát, olyan fajtát, mint amilyen a konyhában van. Közepén egy ovális keretfélével, aminek a szélén közlekedik a három
mutató a szavak között, amik ezek voltak pici betűkkel írva: biztonságban, életveszélyben, betegen, félelemben, szerelemben, sebesülten, szomorúságban,
boldogságban, aggódásban és izgatottan.
- Hűha! Hermione, elmondanád, hogyan működik? - fordultam felé. A lány elmélyülten nézett valamit egy vörös dobozban, majd így szólt:
- Ez... Ez gyönyörű! - Hé, az nem az én rózsám? Dehogyisnem!
- Virágot a virágnak! - mosolyogtam. - Tetszik?
- Nagyon! - fordult felém ragyogó arccal. Nyeltem egyet, majd újra megkérdeztem:
- Annak örülök, hogy tetszik, de elmondod, hogy az én ajándékom, hogyan működik?
- Ja, persze! - mondta, azzal egy gyors mozdulattal áttérdelt az ágyamra, az órát tartó kezem fölé hajolva magyarázni kezdte:
- Ez itt - mutatott az üres keretfélére - egy képkeretféle. Ha rákoppintasz a pálcáddal és kimondod, teszem azt, Ginny nevét, akkor a képe megjelenik a keretben,
majd a mutatók megmutatják, hogy hogy van. Például, ha azt mutatná, hogy betegen, félelemben és biztonságban, akkor az azt jelentené, hogy Ginny
beteg és fél, de biztonságban van. Érted? - nézett föl a szemembe. Én úgy éreztem, megszűnt körülöttünk a világ, csak mi ketten vagyunk és a szoba. Csak
néztük és néztünk egymást, és nem akartam, hogy megismétlődjön a parti utáni estet, ezért nagyon lassan elkezdtem közeledni hozzá, és ő sem tiltakozott. Már olyan
közel voltunk, hogy láttam az apró szeplőit és a szemében a mogyoróbarna szín változásait, tónusait. Már majdnem összeért az ajkunk, mikor kinyílt (Mit kinyílt?
Kicsapódott!) az ajtó és berontottak rajta az én drága ikerbátyáim, Fred és George utánuk Ginnyvel és Harryvel. Nekik is pont ilyenkor kell jönni, mi?! Hogy
az a jó büdös...!
- Boldog karácsonyt! - ordították az ikrek. - No, csak nem megzavartunk valamit? - vonták föl a szemöldöküket.
Hermione zavartan elhúzódott tőlem, majd azt dadogta:
- Tehát... öh... izé... így működik az óra - mutatott a szerkezetre.
- Milyen órát kaptál Roncimonci? - gügyögött Fred. - Olyat, ami megtanít énekelni?
- Énekelni? - néztem rájuk csodálkozva. - Miért pont énekelni?
- Hogy tudjál térden állva szerenádot adni! - mondták egyszerre.
- Na húzzatok a... (Itt egy randa szót mondtam, amit Hermione egy lesújtó pillantással "jutalmazott".)
- No, de Ronald! Itt kiskorúak is vannak! - mondta megjátszott szigorral George.
- És hogyan telt az éjszaka? - próbálta más felé terelni a témát Harry.
- Ejnye Harry! Ennyi évesen még nem szabad arra gondolnod, amire mi! - mondta félmosollyal George.
- Vagy legalábbis ne mondd ki! - így Fred.
- Na tűnés kifelé a szobámból! - kiáltottam rájuk.
- Oké, most békén hagyunk, mert be kell mennünk a boltba, de még semmi sincs elrendezve! - kiáltották, majd kimentek.
- A következő két évben ezzel fognak húzni - sóhajtottam.
Ezek után felöltöztünk (Hermione kiküldött a saját szobámból, mert egy ici-picit meglestem, bár nem láttam semmi érdekeset a lábán kívül.) és lementünk reggelizni.
Reggelinél az ajándékokról beszéltünk, amit ez után is folytattunk; lehoztuk az ajándékainkat és megmutattuk egymásnak. Mikor Hermione megmutatta a rózsát, anya
így szólt:
- Ron, kijönnél egy percre? - mutatott a konyha felé.
- Persze.
- Nos Ron - kezdte már a konyhában -, megmondanád, hogy miből volt erre pénzed?
- Micsoda? - csodálkoztam el.
- Ez az üvegrózsa igen romantikus, de biztos drága, ráadásul még egy könyvet is vettél. Miből volt rá pénzed? - nézett rám gyanakodva.
- Az összegyűjtött pénzemből.
- Nem Ron, ehhez több kellett, mint páz sarló vagy knút. Ehhez galleon kellett, nem is egy, de honnan volt galleonod?
- Anya, ha arra célzol, hogy raboltam vagy hasonló, akkor nagyon tévedsz. Elmentem az Abszol útra, be a Czikornyai és Patzába, ott megvettem a könyvet, ami le
volt árazva, így került tizenegy sarló, öt knútba. Mivel szerettem volna venni még valamit, ezért járkáltam, és ráakadtam egy üvegékszerboltra, ami éppen akkor zárt
be, így én voltam az utolsó vevő. Bementem, megláttam az üvegrózsát, erre a nő odaadta egy galleonért, sőt még adott is vissza egy sarlót. És ebből kiderül, hogy mire
költöttem az évek alatt összekuporgatott pénzemet. Ennyi - fejeztem be a monológot. Anya nézett még pár percig gyanakodva, majd sóhajtott és megölelt.
- Jól van drágám, bocsáss meg, hogy megvádoltalak. Most menj!
A nap hátralévő részét fojtott hobbiűzéssel (Hermione-nézéssel) töltöttem vagy hócsatáztam vagy hasonlók. Aztán meg anyának kellett segítenünk ez ebédhez
krumplit meg kelbimbót pucolni, és mire észbe kaptam, a szobámban ültem, Hermionéra várva, aki a fürdőben van. Mondjuk bemehetnék... Nini! A naplója!
Belenézzek? Ne nézzek bele?
Győzött a kíváncsiságom. Vigyázva kihúztam a kis könyvecskét és belenéztem:
'96. december 24.
Ma nagyon jó nap volt! Kaptam ajándékokat, mind szép volt, de Roné...! Egyszerűen gyönyörű volt! Egy üvegrózsa volt, olyan amilyet csak a tapasztalt varázsló
kézművesek csinálnak, olvastam a "Varázslatos kézművesség"-ben.
Hát igen, a szokásos, "Olvastam a... ". Önkéntelenül is elmosolyodtam.
Most kint ülök ebben a dermesztő hidegben és írom a naplót. Ron engem néz. Már megint. És én ebbe belepirulok, még ha nem is akarom. Az a legfurcsább, hogy
az előző hetekben Ron kedvesen bánik velem és nem tudom, miért. Meg azt se tudom, miért vörösödök el többször, ha rám néz. Csak nem tetszik
nekem??? Na neee! De igen! És lehet, hogy neki is tetszem? Áh, nem hiszem! Az eddigi években nem múlt el hét, hogy ne veszekedtünk volna. Eléggé rossz is volt.
Mindig leszólt, amiért sokat tanultam. És én adtam a véleményére! Jézusom! Lehet, hogy már akkor is...
Azt sajnos nem tudtam, meg, hogy mi volt régen, mert mozgást hallottam az ajtó felől. Gyorsan visszaraktam a naplót, felkaptam a törölközőt, le a felsővel, felkaptam
a pizsamámat és úgy tettem, mintha olvastam volna. Hermione mikor belépett és felnézett, rögtön hátra is hőkölt meztelen felsőtestem látványától. Hehe, most meg
hátrafordult, hogy ne lásson! Még így is látom, hogy nagyon zavarban van, vörösödik a feje!
- Jaj, bo-bocs! Ne-nem akartalak meglesni! - dadogta.
- Nem lestél meg, ez a mi szobán a szünet végéig - mondtam, majd kihúztam magam és vigyorgó pofával kimentem. Hátamon (és lejjebb is) éreztem Hermione
pillantását és amíg zuhanyoztam, mindig belement a számba a víz, mert folyton mosolyogtam, mint a vadalma.
Mikor azonban visszaértem Hermione arca gyanakvást és egy kicsi dühöt sugárzott. Csak nem rájött?
- Ronald Weasley, te bele olvastál a naplómba! - támadott rám. Nyeltem egyet, majd így szóltam:
- N-nem én voltam.
- Na ugyan akkor ki más lehetett volna? - kérdezte sok (nagyon sok) gúnnyal a hangjában.
- Mondjuk... Fred és George? - mondtam ki az első dolgot ami eszembe jutott.
Hermione elgondolkodott. Összehúzta a szemöldökét, töprengő arcot vágott, majd így szólt:
- Lehet. - És már rohant is lefelé. Ilyen könnyű lenne átverni Hermione Granger? Nem hinném. Mintha egy mosoly bujkált volna a szája sarkában, mikor kiment. Meg
lesz még ennek a naplóolvasásnak a böjtje!
Nagyon különöset álmodtam; először csak valamilyen összevisszaság volt, de aztán kitisztult a kép és a Tiltott Rengetegben találtam magam. Mintha ez nem lett volna
elég, körülöttem mindenhonnan csattogások hallatszottak. Csáprágók csattogása. Majd megjelentek az első pókok. Először csak kicsik, de aztán egyre nagyobbak és
nagyobbak. Próbáltam elfutni, de mindenhonnan jöttek. Nagyon rossz volt, ordítoztam, kiabáltam, de nem használt; a pókok csak jöttek és jöttek és elkezdtek rám
mászni, beszőni ragadós hálóval. Én mozdulni sem tudtam. Mikor teljesen fehérbe voltam burkolózva és csak a fejem lógott ki, előjött Aragog és rajta ült Hermione.
Aragog leemelte, óvatosan letette. Hermione odajött és elégedett arccal, gúnyolódva ezt mondta:
- Fred és George, mi? Meg akarsz válni az ujjaidtól? Ha nem, akkor nehogy még egyszer hozzáérj a naplómhoz!
Felriadtam. Körülöttem voltak az ikrek, Ginny, Harry, Charlie, Hermione és...
- Anya?
- Igen kicsim? Netán rosszat álmodtál? - Ekkor mindenki hatalmas röhögésben tört ki, én meg csak néztem.
- De hát miért?
- Nem szerencsés mások cuccában turkálni - mondta könnyes (mondhatjuk úgy: örömkönnyes) szemmel.
- Te?
- Ühüm.
- De hát nem is vagy még tizenhét!
- Háát, volt némi segítségem - sandított anya felé.
- Anya?! - hökkentem meg.
- Meg kell tanulnod tiszteletben tartani mások dolgait, Ronald!
- Erről könyvet írunk! - mondták az ikrek. - A címe: Ronald Weasley és a naplókaland!
És csak nevettek és nevettek rajtam, amit valamilyen formában megérdemeltem. No, de így?! Rajtam röhög a család!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;