Nem tudtam aludni. Hermione a mellettem lévő ágyon aludt. Már nem mintha azért nem tudnék aludni, mert félek, hogy újra az álmaimba férkőznek (bár az se bíztat túlzottan), hanem Hermione naplójában olvasottakon töprengek. Először is: tetszem neki! (Ha naplót írnék, ide most vagy húsz felkiáltójelet tettem volna.) Másodszor: lebuktam! Harmadszor: az a be nem fejezett mondat, Lehet, hogy már akkor is... Mi? Tetszettem neki? Leheet! Azért csak ne bízzuk el magunkat!
Elképzeltem, ahogy a karjaimba veti magát és azt mondja: Ron, te olyan bátor vagy! Mint egy oroszlán! Na jó, ez egy picit beképzelt volt. De fantáziálni azért még lehet, nem?!
Áttérve egy másik témára, ha majd járni fogunk, már pedig valamikor az életben járni fogunk, teszek róla (asszem), hogyan fogom szólítani? Hermi? Ááá, az Grópos! Mio? Hááát, nem t'om. Ez olyan laza-csajos becézés. Már pedig Hermione se laza, se csajos. Hermione ahogyan divattippeket cserélget a lányokkal és egymáson próbálják ki a legújabb mágikus rúzsokat? Neeem, ez olyan lavenderes, de nem hermionés! Nem tudom. Nekem Hermione mindig csak Hermione marad. Sosem becéztem őt sehogy. Szerintem ő se akarná, hogy mindenféle cukorfalatnak meg hasonlóknak hívjam. Fúúúj! Vessük el ezt a témát. Hermione Hermione marad és kész! Lebuktam! Eddig azt hittem nézhetem őt úgy, hogy ne vegye észre, de tévedtem. Többet nem titkos a hobbim! Mondjuk azt nem tudja, hogy ez a hobbim! De akkor is! Valahogy be kéne pótolni azt ami az ikrek miatt elmaradt. Akár most is odamehetnék... Neeem, ahhoz nincs bátorságom, még a gondolatába is beleborzongok, hogy ily módon ébresszem fel! Mondjuk nem lenne rossz... Jaj, hagyjuk! - hessegettem el s gondolataimat. Gondolkozz Ron! Gondolkozz! Karácsony van! Ma jönnek Billék! Jaj ne, Fleur! Nem fogom megbámulni, nem fogom megbámulni, nem fogom megbámulni! Tehát karácsony. Mi jut eszembe róla? Kaja, ajándékok, rokonok, gesztenyebarna, alvás, vendégek, fagyöngy, hó, hideg, karácsonyfa... Álljunk csak meg! Igen, ez az, fagyöngy! De hová rakjam? Hol szokott sokat üldögélni Hermione? Kint egy fa alatti önmelegítő padon szokott olvasgatni! Már csak fagyöngy kell. Van egy fagyöngybokor a dombon, a kviddicspálya mellett! Igen, igen! Hű, de izgatott lettem! A szívem kétszer olyan gyorsan ver, mint általában. Elképzeltem, hogy mit fogok csinálni és hogyan, amitől lassan elaludtam. Szép, pókmentes álmom volt.

- Ron! Ébredj! Hallod? - ébresztgetett egy jól ismert női hang.
- Aha - nyögtem. Lassan kinyitottam a szemem, és az első, amit megláttam, Hermione mosolygó arca volt. Jaj, de szeretem, ha mosolyog! - 'Reggelt - mondtam
mosolyogva és laposakat pislogva.
- Neked is, de most kelj, mert különben éhen maradsz!
- Reggeli puszi? - jutott eszembe egy lehetetlen ötlet. Lebiggyesztettem az alsó ajkamat, és sírós-babás arcot vágtam.
- Micsoda? - nevetett.
- Reggeli puszi - mosolyogtam már én is.
- Na jó - mondta még mindig nevetve. Odalépett az ágyamhoz, lehajolt és egy puszit adott a homlokomra. Melegség áramlott szét bennem és el is pirultam, de jól
esett. Hermione is elpirult, de még mindig szélesen vigyorgott. - De most már aztán kifelé az ágyból!
- Oké mami - gúnyolódtam picit, majd kibújtam az ágyból és megálltam előtte. Egy jó fél fejjel magasabb voltam nála. - Fel is öltöztetsz?
- Na azt már nem! Elég nagy vagy már ahhoz! Mindjárt betöltöd a hetedik életévedet! - csipkelődött.
- Tizenhetediket! - mondtam durcásan, majd öltözni kezdtem. Hermionét ez felkészületlenül érte (ugyanis még mindig kétrét görnyedve röhögött), így mikor hirtelen
levettem a felsőmet, felsikkantott és gyorsan elfordult. - Ilyen rossz a látvány, hogy nem mered nézni? - kérdeztem durcásan.
- N-nem, cs-csak... izé... - Nagyon zavarban van! Hehe!
- Akkor fordulj meg! - mondtam vigyorogva.
Hermione vett egy nagy levegőt és megfordult. Az arcomat nézte.
- Ne csak az arcomat nézd!
Újabb nagy levegő, és a tekintete elkezdett lefelé siklani a felsőtestemen. Bár nem ért hozzám, mégis mintha éreztem volna a hogyan végigsiklik rajtam a tekintete.
Elpirultam. Ő is. Megint jött a melegzuhany.
- Nos? Öhm... Mi a véleményed? - kérdeztem pár perc után.
- Nos - húzta ki magát -, ahhoz képest, hogy még nem igazán láttam férfi felsőtestet, nem rossz - látva picit csalódott arcomat, még hozzátette: - Nekem tetszik!
- Tényleg?
- Igen - mosolygott. Jaj, istenem, elolvadok...!
- Öltözhetek? - céloztam arra, hogy elfordulhatna.
- Na, ki lett hirtelen szégyenlős? - gúnyolódott.
- Tőlem aztán így is öltözhetek - mondtam, azzal megfogtam a pizsamanadrágom derekát.
- Ne! - kiáltott fel és gyorsan elfordult.
Felöltöztem, majd, mikor ő várta, hogy elforduljak, én így szóltam:
- Nem játszhatnánk el ezt veled is?
- Na azt már nem! - mondta szigorúan és csípőre tette a kezét. - Most pedig lemész reggelizni!
- Szigorú anya lesz belőled! - mosolyogtam, majd kimentem.
Átgondoltam azt, ami az előző háromnegyed órában történt. Így visszanézve tökre röhejes volt az egész, de legalább jól éreztem magam. Az ebédlőbe leérve tapasztaltam, hogy Billék megérkeztek. Ne nézz Fleurre, ne nézz Fleurre! Hiába, pár másodpercig megbámultam, majd megráztam a fejem.
- Áh, jó rheggelt, Rhonald! - üdvözölt és egy puszit nyomott az arcomra. Valami langyosat éreztem. De nem olyat, mint Hermionénál, ez csak olyan véla-meleg volt. Ezen elcsodálkoztam. Tehát akkor két melegség van; a véla-meleg meg a szerelmes-meleg? Hát ez röhej!
- Neked is jó reggelt - mondtam nyugodtan.
- Szia Ron! - köszönt Bill is, és megölelt.
- Csakhogy felébredtél kisfiam! - így anyám. - Hermione hol van?
- Fent öltözik még. Mi a kaja? - csaptam össze a tenyereimet.
- Ülj le, és megtudod! - Azzal lenyomott egy székre.
Különben meg csak a szokásos pirítós, szalonna és tojás volt (Hmmm! Nyami!), meg valami francia különlegesség, aminek se íze, se bűze nem volt, bár Fleur szerint
pompás volt. Franciák! Lehet, hogy szépek, de az ízlésük borzasztó! Ki enne olyan sajtot, aminek folyik a közepe vagy kék penészfoltok vannak rajtuk?! Hát én nem, az biztos!
- Jó étvágyat! - jött le melegségem igazi, vélamentes személye. Eldöntöttem, hogy megmutatom neki, hogy Fleur már nem több számomra, mint egy leendő rokon.
Ennek bizonyításául azzal kezdtem, hogy néha-néha rápillantottam hobbim tárgyára, úgy, hogy ő is észrevegye. Második lépés az volt, hogy rá se pillantottam véla-melegségem tárgyára. Mikor Fleur arról panaszkodott, hogy "Itt olyhan fhűszeres és túlshütött étheleket esznek!", én egy vállrándítással és egy "Ízlések és pofonok" dumával kommentáltam, amit Hermione egy meglepődött arccal jutalmazott.
- Jhaj, de gyhönyörű ilyenkorh a thél! Minden cshupa hó! Enghem a kharácsonyi bálra emlékeztet! - mondta Fleur, miután kinézett az ablakon.
- Te Harry, nem akkor volt az, amikor kerülgetned kellett a fagyöngyöket? - kérdezte kaján vigyorral Ginny. A fagyöngy!
- Harry, kijönnél velem egy percre?
- Persze! - kapott az ötleten zavarba jött barátom.
- Köszi haver! - hálálkodott már odakint.
- Ez csak természetes, de nem ezért hívtalak ki. a segítséged kell.
- Miben? - húzta fel a szemöldökét.
- Falaznod kellene. Nekem el kell mennem fagyöngyért, ami legalább tizenöt perc oda-vissza. Majd fel kéne kötni annak a fának egyik ágára, ami a pad fölött van,
ami még tíz perc. Megtennéd?
- Ki szokott az alatt a fa alatt ülni? - kérdezte somolyogva. - Csak nem Fleur?
- Dehogyis! - méltatlankodtam.
- Hát akkor ki? Csak nem... - vonta fel jó magasra a szemöldökét - Hermione?
- Hááát... De - vallottam be fojtott hangon. Harrynek leesett az álla.
- Hermione?!
- Cssss, halkabban!
Harry csípőre tette a kezét és mellé szigorú arcot vágott, majd így szólt:
- És mik a szándékaid?
- Haha, de vicces lett valaki mostanában! - jöttem ki a sodromból. - Tudod mit, majd csinálom egyedül!
- Ne, várj, bocs, segítek! - váltott át normális üzemmódba Harry. - Majd azt mondom, titkos kviddicsedzést tartunk, mert nem akarsz leégni az ikrek előtt.
- Oké, ez jó. Kezdjük is el!
Azzal visszamentünk a házba felvenni a kabátot, meg a hasonlókat. Anya furcsállva nézett minket, de ránk hagyta. Volt fontosabb dolga is.
A fagyöngybokorhoz eljutni könnyű volt. Letörtünk pár szép ágat és már futottunk is vissza. Mikor visszaértünk, újabb problémával álltunk szemben: mivel kössük
össze?
- Kérhetnénk anyukádtól spárgát - javasolta Harry.
- És mégis hogyan tudunk összekötni egy csokor fagyöngyöt egy darab zöldséggel? - válaszoltam erős gúnnyal.
- Az nem zöldség! - nevetett. - Vagyis nem csak az. Ez egy mugli dolog, olyan mint a cérna, csak vastagabb és erősebb.
- Ááá! Akkor se jó, anya csak a zöldséget ismeri.
- Cérna?
- Anya varródoboza tiltott terület.
- Oké, akkor... Fonál?
- Igen, az jó lesz! a fonalai mindig szem előtt vannak, ha kellenének! Igen!
Ám csalódottan tapasztaltuk, hogy csak fehérben van. A többit elrakta.
- Jó lesz ez, majd valamivel átkötjük. Nincs szalagod? - kérdeztem Harrytől.
- De, egy egész szalagkollekció van a bőröndömben! Milyet kérsz? Bohócosat vagy szivecskéset? - mondta gúnyolódva.
- Elég lett volna egy egyszerű "nem" is. Valami hasonló?
- Háát, maximum könyvjelző.
- Tökéletes! Hozd azt! Tessék, itt az olló - nyomtam a kezébe anya varróollóját.
Harry elrohant, egyedül maradtam. Elgondolkodtam. Hermione. Ez pár éve még csak egy barátom neve volt, aki okoskodik, de attól még jó barát, aki mellesleg
lány. De most! Ha rá gondolok, akkor az első szó, ami eszembe jut, az, hogy gyönyörű. Régen ezt nem vettem észre, de most jól megfigyeltem az alakját; széles csípő,
nem egy deszka-alkatú lány. Gyönyörű barna szeme van és szép göndör haja.
Elmélkedésemből Harry érkezése zökkentett ki. Kezében egy piros szalag volt, aminek az egyik végét jól láthatóam Harry akarta formára vágni.
- Oké, menjünk és rakjuk fel a fára! - lelkesültem fel.
Ez a szakasz könnyen ment, a fagyöngy a helyére került, minden készen állt.
- Most pedig... - kezdte titokzatosan Harry.
- Várom, hogy Hermione megjöjjön.
- Megnézhetem? - kérdezte hirtelen a mellettem álló, sebhelyes homlokú illető. Idegességemben már hülyéket beszélek itt!
- Mit?
- Hát a csókot!
- Nem! - méltatlankodtam.
- Kár.
- Néha hihetetlen vagy, Harry!
- Az lehet, de jön vesződéseid tárgya!
- Mi? Hol?
- Ott - mutatott az ajtó felé.
- Oké, te menj vissza, én elbújok.
Bebújtam a fészer mögé és onnan figyeltem, mi történik. Harry bemegy, köszön Hermionénak, ő viszonozza, majd kijön és leül a fa alatt, pont a fagyöngy alá, majd olvasni kezd. Itt az idő, Ron! Gyerünk, tedd meg, amiért eddig vesződtél! A szívem zakatolt, gombóc a torokban, minden együtt ahhoz, hogy egy kukkot se tudjak szólni. Nagy levegő, kifúj! Nagyot nyel, oké! Huh! Gyerünk, vágjunk bele!
Hosszú lépésekkel elindultam az olvasó Hermione felé. Mikor odaértem, ő érdeklődve rám nézett, én meg nagyot nyeltem, majd így szóltam:
- Fagyöngy - mutattam fölfelé.
Hermione felnézett, aztán vissza rám kérdő tekintettel. Aztán leesett neki. Tiltakozni már nem tudott, mert befogtam a száját egy jól irányzott csókkal. Jött a melegzuhany, de erősebben, mint reggel. Csak csókoltam és csókoltam Hermionét, közben letérdeltem a hóba, hogy egy szinten legyünk. Mind a ketten már régen vártuk ezt a csókot, aminek már tegnap meg kellett volna történnie. Körülöttünk megszűnt a világ, csak mi voltunk. Mi ketten. Senki más. Öleltük, csókoltuk egymást. Ez jelenleg többet mondott minden szónál. Azt se bántam volna, ha örökre így maradunk. De Hermione szelíden eltolt magától és mélyen szemembe nézett.
- Ezt komolyan gondolod?
- Mindennél komolyabban - feleltem, majd újra megcsókoltam. A hátunk mögül taps és kiáltások hangzottak fel. Hátrafordultam és a lányok ablakában ott volt Harry, Ginny, Charlie meg Fred és George.
- Hát ez sem titok többé - mosolyogtam Hermionére.
- Én tudtam, mit akarsz csinálni - suttogta.
- Mi? - hökkentem meg. - De hát honnan?
- Az az ablak Ginny szobájának az ablaka, én meg szeretek az ablakban olvasgatni - válaszolta még mindig mosolyogva.
- Te kis ravasz! - incselkedtem és újra megcsókoltam.

***

A vonaton ültünk. A csók óta sok minden történt. Először is, az ikrek természetesen végigrohantak a házon, azt ordítozva, hogy "Ron, a csábos, csókolja a csajt most!", így mindenki megtudhatta nem egész öt perc alatt. Anya örömkönnyekben tört ki, apa gratulált, Harry vágyakozott (mármint a húgom után), Ginny Harryért vágyakozott, Charlie és Bill hátbaveregetett. Én és Hermione? Mi a föld fölött éreztük magunkat.
Az ezutáni napok nagy részében Hermionéval voltam. Gyönyörű volt vele lenni, minden percét élveztem. Szerettem volna, ha nem kellene visszamenni a suliba, bár
kíváncsi voltam Lavender arcára, mikor meglát minket. Nagyon, de nagyon boldog voltam. Általában mindig a kertbe mentünk ki a padra, de erről leszoktunk, mert
ilyenkor Fred és George árgus szemekkel figyeltek minket. Éjszaka viszont nyugodtan tudtunk lenni kettesben. Nem egyszer volt, hogy egymás karjaiban ébredtünk
(Loony: Ne tessék rosszra gondolni!) és ilyenkor mindig örültem, hogy az egész nem csak egy álom volt.
De nem csak nekünk voltak ilyen napjaink ám! Két nappal a miénk után, Ginny fogta magát és kiült a padra (ahol még mindig ott volt a fagyöngy). Harry vette a
lapot és odament, a többi meg már magától értetődő volt. Azóta ők is együtt vannak és bujkálnak Fredék elől.
És most itt ülünk a kupénkban, mellettem Hermione ül és a rózsát nézegeti amit kapott, én az órát nézegetem (Első dolgom volt a vonaton, hogy beállítsam, hogy Hermione állapotát mutassa.), ami azt mutatta, hogy biztonságban, szerelemben, boldogságban. Harry és Ginny egymást nézték.
- Na jó, elrakom - mondta Hermione és felállt, hogy levegye a bőröndöt, de én megelőztem. - Ó, köszi! - Azzal berakta a bőröndbe, de mielőtt összecsukhatta
volna, több dolog történt egyszerre.
Először is az órám mutatói hirtelen megindultak és a életveszélyben, szerelemben, félelemben szavakon álltak meg. Aztán a vonat hirtelen nagyot rándult és én
is, Hermione is hátraestünk rá Harryékre , akik felnyögtek fájdalmukban. Nagy nehezen feltápászkodtam, zsebre vágtam az órát és odamentem az ablakhoz (mindezt
úgy, hogy a vonat közben folyamatosan fékezett). Az ablakból kinézve riasztó látvány tárult elém: csuklyás alakok egész hada állt a vonat egyik oldalán katonás
rendben. Egyszerre felemelték a pálcáikat és a vonatra céloztak és mikor a fénycsóvák eltalálták a vonatot, az erősen balra dőlt, amitől én hátraestem és a kupé
ajtaján kitört az üveg. Hermione riadtan sikított, nekem szúrt az oldalam és a hátam.
- Mi történik?! - ordította Harry.
- Halálfalók! - kiáltottam oda sajgó oldalamat markolva. - Fel akarják borítani a vonatot!