A Tolvaj és Ricky

- Azt hittem már sosem jössz meg! – üdvözöltem, mikor leült mellém.
- De itt vagyok. Unatkoztam, gondoltam, hogy megint itt vagy.
- Befejezed a mesét?
- Szerinted miért vagyok itt?
- Akkor folytatod?
- Persze. Hol is hagytam abba?
- Ott, hogy… Bocs, ez is olyan mesélős dolog, ugye?
- Pontosan! Szóval már a második napja volt annak, hogy megismertem Violettát…


Fred ismét a bolt előtt lézengett.
- Legyél itt, legyél itt – dúdolgatta magában. – VIOETTA!
- Jaj ne! Már megint Fred?
- Tetszettek az ajándékaim? – érdeklődött Fred.
- Miért nem hagysz békén?!
- Mi?
- Hagyj már békén, Fred WEASLEY! Nem vagyok rád kíváncsi!
Azzal Violetta elvágtázott, Fred pedig tanácstalanul bámult utána.

- Apa? – Fred a bolt pultján könyökölt, és töprengve bámult maga elé.
- Igen?
- Mit kell csinálni, ha a lány, akibe szerelmes vagy, nem örül a bókoknak és az ajándékoknak?
George elgondolkodott, majd így szólt.
- Semmit. El kell fogadnod, hogy nem szeret téged. Ez neked rossz érzés, de nem kell vele foglalkoznod, majd hirtelen betoppan valaki más, aki viszontszeret, és már nem is fogsz emlékezni a régi szerelmedre. De az igaz szerelmet nem lehet erőltetni, egyszer csak ott lesz, és neked fel se tűnik majd, hogy belépett az életedbe. De nagyon kell rá figyelned, mert amilyen hirtelen belép, olyan hirtelen el is tűnik.
- Olyan, mint a tolvaj? – kapott a témán Fred.
- Mi?
- Csendben jön, hangtalanul, és csak az veszi észre, aki nagyon figyel rá. Mert ha nem figyelünk, akkor elvisz egy csomómindent, és mire észrevesszük, már nincs sehol.
George elgondolkodott a hasonlaton.
- Igen, ez valahogy így van.
- Kösz, apa, hogy elmondtad nekem. Most megyek, szia!
Azzal Fred kilépett a boltból, és megszületett benne a kőkemény elhatározás.

Aznap Fred rengeteget dolgozott.
Eddigi élete legnagyobb csínyét készült végrehajtani.
- Sikerülni fog, sikerülni fog… - motyogta magában, miközben céltudat nélkül mászkált az úton.
Legnagyobb megdöbbenésére valaki kiáltotta a nevét.
- FRED!
Violetta futott hozzá.
- Fred, gondolkodtam. Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd.
Fred tágra nyitotta a szemét, és úgy pislogott a lányra.
- Szere… mi?
- Nagyon szép bókokat írtál nekem, és tetszettek az ajándékaid is – mondta Violetta vörösen.
- Igen? – nézett nagyot Fred. – Hát az azért jó, mert van a számodra egy hatalmas meglepetésem…
- Nekem? – sikkantotta Violetta.
- Csak neked és csak most, drágám – vigyorgott Fred olyan arccal, ami még egy tizenhét éves hódítónak is javára vált volna.
- És mikor kapom végre meg? – érdeklődött türelmetlenül Violetta.
Fred felnézett az égre, majd elvigyorodott, és így szólt:
- Most!
És Violetta sikított.
Úgy sikított, mind még soha életében.
Az égen ott lebegett a Weasley család baglya, a lábán pedig ott lógott az immár üres zacskó.
- MI EZ? – sikította Violetta.
- Ezt kérlek, úgy hívják, hogy kaki – válaszolta nemes egyszerűséggel Fred.
- De… mi… - Violetta nem jutott szóhoz. Tiszta új ruháját beszennyezte a barna anyag, a lány haja, arca szintén elég mocskos volt.
- Most mondtam el neked, hogy szerelmes vagyok beléd! – sipította a kislány.
Fred csak vigyorgott, majd elindult.
- FRED! NEM HAGYHATSZ ITT! MEGMONDALAK!
Erre a kisfiú hátra fordult, majd így szólt:
- Tudod a szerelem pont olyan, mint egy tolvaj. Észrevétlenül jön, és ha nem figyelsz eléggé, már is tűnik. Én pedig tolvaj vagyok, és a zsákmányom meg van, most pedig eltűnök. További szép napot, Violetta!
Azzal Fred elégedetten elszökdécselt.
- Egész vicces dolog ez a szerelem – gondolta. – De azért jó, hogy már vége van.


- Itt van vége a mesének, remélem tetszett – fejezte be mosolyogva.
- És mi lett Violettával?
- Nem tudom, de szerintem százszor megbánta, hogy megmentettem a Terror Triótól.
Erre felnevettem.
- Ezzel most megismertelek? – kérdeztem hirtelen.
- Szereztél pár fontos információt.
- Értem. Akkor már megírhatom az életrajzodat?
- Igen, de van egy feltétele – válaszolta, majd egy pillanatig elgondolkodott. – Magaddal kezd.
- Mi? Ezt hogy érted?
- Kezdődjön azzal az életrajz, hogy megismerkedtünk.
- De hiszen az nem is az életed eleje!
- Tudom, de egy jó része – vigyorgott nagyon furcsán.
- Nem tudom, hogyan írjam le – motyogtam vörösen.
- Majd én segítek, figyelj…


Fred nem tudott mit kezdeni magával.
Kerek két nap telt el a Violettás esemény óta, és ő azóta unatkozott.
Mit kezdjen magával?
Nincs itthon egyik barátja sem, mindenki elutazott a nyárra, csak ő kering ilyen magányosan.
Aztán egyszer csak megpillantott egy lányt. Ott ült a bolt hátsó lépcsőjén, és ami a legszembetűnőbb volt, egyedül volt.
- Szia – mondta Fred, és gondolkodás nélkül a lány mellé ült.
- Szia – válaszolta a lány, és rendesen elcsodálkozott Freden.
- Fred Weasley vagyok.
- Ricky Barrie – felelte a lány, még mindig furcsa tekintettel.
- Ricky? Az meg milyen név? – érdeklődött Fred.
- Régen Rebecca voltam, de a tesóim szerint úgy nézek ki, mint egy Ricky.
- Hogyhogy úgy nézel ki, mint egy Ricky? Az milyen?
- Olyan, mint én – vonta meg a vállát Ricky.
- Értem. És mit csinálsz itt? – kérdezett tovább Fred.
- Semmit. Te?
- Semmit. Hol vannak a szüleid?
- Dolgoznak – felelte Ricky.
- Hol dolgoznak?
- A Weasley Varázsvicc Vállalatnál.
- Tényleg? Az én apukám a bolt vezetője. – Fred büszkén kihúzta magát. – Gazdagok vagytok?
- Nem – felelte Ricky.
- Játszunk valamit?
- Oké, de mit?
- Tréfa?
- Benne vagyok!
Fred vigyorogva felhúzta Rickyt, majd a két gyerek röhögcsélve elindult, hogy keressenek maguknak tréfa-alanyokat.

Másnap reggel megint találkoztak, ugyanott, mint előző nap, a bolt lépcsőjén.
- Képzeld el, mi történt! – kezdte rögtön Ricky. – Anya és Apa kapott egy csomó pénzt! Az apukád azt mondta, hogy kiválasztották a hónapmunkását, és apáékat választották. Úgyhogy Andrew és Toby kap egy új seprűt.
- Komolyan? – lepődött meg a normálisnál sokkal jobban Fred. – Ez nagyon jó hír!
- Szerintem is! – vigyorgott Ricky. – Na, mit csinálunk ma?
- Van egy vén banya, baglyokat árul, szerintem…
- Szerintem is! – vágott közbe Ricky, mire a két gyerek elmosolyodott.


- Na így találkoztunk – fejezte be, én pedig még nem tértem magamhoz tőle. – Na, most írd le szépen.
- Hogyan kezdjek bele?
- Nem tudom. Te vagy a nagy író, nem én. Én csak egy átlagos tréfamester vagyok.
- Azt már nem – nevettem el magam. – Te nem vagy átlagos! Főleg nem átlagos tréfamester! Te vagy a legnagyobb tréfamester a világon!
- Na jó, most nincs kedvem pirulni. Figyelj, nekem már csak tízpercem van, James hazajön, méltóképpen kell üdvözölnöm.
- Szerintem az agyára mész.
- Szerintem is, a múltkori levelében azt írta: Már megint te, Fred? Hagyjál már békén!
Erre nevetni kezdtem, majd hirtelen megszállt az ihlet.
Villámgyorsan körmölni kezdtem.
- Mit csinálsz? Mégis meg tudod írni? – kérdezte Fred.
Nem válaszoltam, egy pillanatig még írtam, majd elégedetten a magasba lendítettem a lapot.
- Kész! – mondtam vigyorogva.
- Mi van?
- Felolvasom: „Fred Weasley sosem kopik le. Mindig mindenhol ott van, és csak annyit lehet rá mondani: Már megint Fred?!”
Erre Fred nevetni kezdett.
- Nem mondom, hogy jó életrajz lett, de ez legalább rólam szól.
- Szerintem is – nevettem rá.
- Na de most már tényleg mennem kell. Majd holnap találkozunk.
- Várni fogok – kiáltottam szaladó barátom után.
Ott fut a tolvaj, sebesen emeli a lábait, egyszer még visszanéz, integet, majd eltűnik a forgatagban.
- Tolvaj – motyogom magam elé, és elmosolyodok. – Tolvaj, de én megfogtam, mielőtt még elszaladt volna…