Záró akkord

Ginny az átváltoztatástan terem felé araszolt. Nem tudta, miért hívatják. De mivel egyedül őt, és rögvest, így nem sok jóra számított. Pedig mostanában olyan jól viselkedett, még csak büntető munkát sem kapott már legalább egy hónapja, és szemtelen sem volt senkivel – akkor mit akarhat tőle McGalagony? Kopogott a terem ajtaján.
- Szabad!
- Hívatott Tanárnő?
- Igen. Jöjjön Weasley, üljön le!
- Ezek szerint iskolai ügy.
- Miért is? – kérdezett vissza a tanárnő.
- Mert amikor a Rendről van szó, akkor általában Ginny vagyok. Mármint Ginnynek hív – vigyorgott rá Ginny.
- Ne szemtelenkedjen! – mosolygott vissza McGalagony. - A kórusról van szó. És erről – nyújtott át McGalagony egy pergament Ginnynek.

„ Tisztelt Roxforti Igazgatóság, Tisztelt Kórusvezetö!

Immáron kétszáz-kilencvenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Mágusok Nemzetközi Szövetségének szervezésében a Varázshang Nemzetközi Kórusverseny, amely a világ varázslóképzöinek kórusversenye. Az idei téma, tekintettel a közelmúltbéli eseményekre, a Szabad Választás. minden résztvevö kórus egy maga által választott témában készülhet fel egy tetszöleges müvel. A versenyen egy kórus maximális létszáma 40 fö. A produkciókat egy 10 fös zsüri értékeli és pontozza.

A megrendezésre kerülö verseny idöpontja: május 12-18.
A megrendezésre kerülö verseny helye: Egyiptom, Lycée Magicée

Kérünk minden résztvevö kórust, hogy teljes névsorral (név, születési dátum, hangnem) legyen szíves a jelentkezést leadni lehetöleg május 3-ig. Az iskolaigazgatókat megkérném, legyenek szívesek elkísérni az iskolájuk kórusát. Szeretettel várunk mindenkit!

Üdvözlettel: Dagda Marragra, igazgató helyettes
Lycée Magicée”

Ginny szája tátva maradt. Nem akart hinni a szemének.
- Nos, mit gondolsz?
- Rendkívül jó a helyesírása! – jegyezte meg Ginny nem minden rosszindulat nélkül.
- Nagyon szellemes. Már-már olyannyira, mint egy angol kastély.
Ezen mindketten jót derültek – a Roxfort pont a szellemes kastély kategória.
- Benevezzük az iskolát? – érdeklődött McGalagony. Ő maga nem dönthet eben az ügyben egyedül, két okból sem. Az egyik a fa hangja és bot füle, a másik, mert nem tudja, mire képes a kórus.
- Komolyan úgy gondolja a Tanárnő, hogy van esélyünk? Nem vagyunk olyan vérprofi kórus, hogy felvehessük a versenyt más kórusokkal.
- De azok lehetnétek, ha gyakorolnátok minden nap iskola előtt, és iskola után. Egyébként arról, hogy milyenek vagytok, ne engem kérdezz, hanem inkább valaki hozzá értőt. Sok gyakorlással pedig amúgy is mindent el lehet érni. Visszaírjak?
- Várjunk egy kicsit! Ezt mindenképpen meg kellene beszélnünk a többiekkel is. Végülis egy nemzetközi versenyről van szó, nem valami kis kórusok gyülekezetéről!
- Mikor próbáltok?
- Ma, este hattól kilencig. De – Tanárnő a csapat tele van kiskorúakkal.
- Igen, tudom. Mindazonáltal, ha úgy döntötök, hogy az iskola benevez, abban az esetben természetesen szülői nyilatkozatot minden egyes tanulótól kérünk. Legyen szó kiskorúról, vagy nagykorúról. Teljesen mindegy lesz. Gondold át, és a kórust hozd fel, kérlek ide próbálni!
- Mi legyen a zenekarral?
- Kórusverseny, Ginny, nem hangverseny!
Ginny bólintott.
- Menjen órára, Weasley, aztán este találkozunk! – engedte útjára Ginnyt McGalagony.
- Viszlát Tanárnő!

Amikor elmesélte ebédnél a többieknek, hogy milyen lehetőség adódott, Hermionénak és a fiúknak tátva maradt a szája.
- Naná, hogy megyünk! – kezdte egyből Ron. – Hülyék lennénk nem menni. Egyiptom… - Ron élvezettel gondolt vissza évekkel ezelőtti kirándulásukra, amikor még Bill Egyiptomban dolgozott átoktörőként.
- Az biztos, hogy nagy lehetőség. Ráadásul Egyiptomban annyi mindent meg lehet nézni, aminek köze lehet a RAVASZ-okhoz. A régi egyiptomi varázslók zseniálisak voltak!
- Ez nem a suliról szól, Hermione! Ha megyünk, akkor se.
- Már akinek. Ingyen van? – érdeklődött Ginnytől Hermione.
- Mármint mi?
- Hát a nevezés, meg ilyenek.
- Ja! Persze, csak szülői engedély kell hozzá, hogy az igazgatóság kivihet az országból. Ennyi az egész. Este megbeszéljük McGalagonnyal, hogy akkor mehetünk-e, meg hogy egyáltalán menjünk-e meg ilyenek, ha igen, akkor haza kell küldeni a beleegyező nyilatkozatokat, amiket a szülőknek kell aláírni, és akkor mehetünk. Csak hát ugye az egy csomó pluszgyakorlást jelent, ami nekünk, hetedéveseknek, meg az ötödéveseknek is eléggé megterhelő lehet az RBF-ek meg a RAVASZ-ok miatt, és hát ugye kérdés az is, hogy mennyien vállalják el az utat a kórusból. Mert hát ugye az sem mindegy. Negyven a max, de nem a létszám a lényeg. Ha a csoport nincs is benne annyira, én tuti megyek.
- Na mert mi nem? – kérdezett vissza Harry.

Délután mindenki nagyon izgatott volt, hogy a kórus az igazgatói irodába hívatott volt próbára. McGalagony már várta őket. Ginny és a Professzor együttes erővel elmondták, hogy milyen felkérést kapott a kórus, hogy részt vehetnek a versenyen. Mindenki megszavazta, hogy menjenek, így nem is maradt sok kérdés. Megkapták a névre szóló aláírandó papírokat. A kisebbek, mint az őrültek megrohamozták a bagolyházat, a nagyobbak türelmesebbek voltak. Végül is a teljes huszonnyolc fővel neveztek be.
Felmentek a bagolyházba. Harry nézegette a pergament a kezében, és egyre csak mosolygott.
- Mi tetszik ennyire? – kérdezte tőle Ginny.
- Ez az első olyan nyilatkozat, amit hazaküldök apáméknak aláírni. És tudod mi a legjobb az egészben?
- Mi is?
- Hogy James Potter aláírással fog visszajönni a papíros.
- És nekem? Fent nevezett Ginewra Molly Weasley tanuló – tisztelettel Ginewra Molly Weasley kórusvezető?
- Az nem olyan!!! – nyafogott Harry Ginny fülébe. Majd megölelte, felkötötték Ozirisz lábára a pergameneket (Íziszt kölcsönadták a Patil-ikreknek), és útnak engedték.

Kopogtattak a szoba ajtaján. Kivételesen James is és Lily is otthon voltak.
- Bújj be!
Molly nyitott be a szobába.
- Ez most jött a gyerekektől. Olvassátok el, írjátok alá, aztán hozzátok le kérlek a konyhába, hogy vissza tudjam küldeni nekik, mert nagyon sürgős!
Elolvasták, majd mindketten aláírták az első Roxfortból érkezett hivatalos papírjukat.

*

- Sorakozó! – szólította fel a csapatot McGalagony az Állomáson. – Mindenki fogja meg az egyik kezével a csomagját, majd fogja meg a másik kezével a kötelet. Az a zsupszkulcsunk Kairóba, onnan majd családokhoz fognak minket vezényelni, akik majd elszállásolnak mindenkit. Egy családhoz négy ember megy, nem koedukáltan!
Ez egy kicsit lelombozta felsőbb éves garnitúrát, de nem lázadtak a döntés ellen. Pontban tíz órakor a zsupszkulcs elindult. Érezték az ismerős köldöktáji rántást, majd pillanatokkal később már szilárd talajt éreztek a lábuk alatt. A csapat fele úgy dőlt el, mint a dominó, de a rutinosabbak már csak-csak talpon maradtak.
Egy köpcös kis varázsló kevéske angoltudással lépett oda hozzájuk.
- Üdvözsöm maguk! Jönni Rokszvord? Te volt Meggalany?
McGalagony nagyokat pislogott, de egy harmadéves hollóhátas kislány, Célya tökéletes franciasággal kisegítette szorult helyzetéből. A kis arab varázsló ellmondta, hogy csak az ötödévtől felfelé lesznek az emberek családoknál elszállásolva, a kisebbek az iskolaigazgatókkal a Lycée Magicée-be mennek.

Hermione, Ginny, Luna és Camea Rigett kerültek egy családhoz. Egy mosolygós arcú fekete szemű, fekete hajú feltűnően jóképű fiatal fiú, és egy felnőtt várta őket, aki vagy az apja lehetett, vagy egy tanár. Hermionét valakire nagyon emlékeztette a gyerek.
- Hello! – köszönt nekik a srác. – Ptah Maharr vagyok, ő pedig az apukám, Szobek Maharr – mutatta be a felnőtt varázslót a gyerek. - Nem beszél valami sokat angolul, szóval ő most csak a gardedám lesz. És ti?
A négy lány egyenként bemutatkozott Ptah-nak. Amíg gyalogosan elértek a házukig, megtudták róla, hogy azért beszél ennyire jól angolul, mert az édesanyja angol, Meloarah Black. Hermione és Ginny ezen nagyon meglepődtek, de nem foglalkoztak vele különösebben. A Black Nagy Britanniában elég gyakori név.

Megérkeztek Maharrék házába. Kedves kis ház volt, színes és hangulatos – a háziasszonyról viszont mindezt nem lehetett elmondani. Fekete haja és fekete szemei voltak, fekete talár volt rajta, és egy mosoly nem villant volna át az arcán. Már-már félelmetes jelenség – olyan sötét, mint a neve. Hermione és Ginny is megpróbálta legillimentálni, de egyiküknek sem jött össze. Szóval okklumenciában jártas. Hermionét valamiért a hideg rázta a környezetében. És a rossz előérzet csak fokozta a kedélyeket. Ráadásul azt is meghallották, amikor Ptah-val beszélgetett. Jobban mondva leszidta, amiért sárvérűt mert hozni a házukba. Erőteljesen Black.

Délután Szobek elvitte a csapatot az iskolába próbára. Egyiptomban a Lycée Magicée tanulói otthon laktak, és minden nap bejártak az iskolába – mint a mugliknál szokás. Mikor ezt Ptah elmondta a lányoknak, ők nagyon meglepődtek. Azután kiderült az is, hogy miért.
- Tudjátok, a mi sulink nem olyan régi, és nincs olyan nagy múltja, mint a tiéteknek. Az iskolát a Lycée France-val egyszerre hozták létre, konkrétan egy vegyes házasság eredményei. A mugli iskola igazgatója és varázsló iskola igazgatója alkotta meg a kettőt. Mindkettő pedagógus volt, és így lett megalakítva ez a két iskola azt hiszem olyan száz éve, de biztos, hogy annál nem régebben…
Amíg megérkeztek az iskolába, Ptah addig magyarázta nekik az egyiptomi varázslókultúra és a Lycée Magicée működését. Hermione érdeklődéssel hallgatta, a többiek inkább a környékben gyönyörködtek.

A fiúk két hugrabugos fiúval lettek elhelyezve egy életvidám fazonnál és egy szem fiánál.
- Csúcs az ürge – lelkesedett érte Ron, - nem fiúk? – a két hatodikos srác bólintott, miközben elmentek valamit megkérdezni McGalagonytól.
- Egy falatot alig bírtunk lenyelni, annyi viccet mesélt – tette hozzá Harry. – elképesztően jól beszélnek angolul. Csak azért tanulták meg egyébként a nyelvet, hogy szót értsenek majd a vendégeikkel, vagyis hát velünk.
- Nekünk a karót nyelt vasorrú bába jutott – panaszkodott Harrynek Ginny. – Emlékeztek Mrs. Blackre? A Grimmauld téren?
- Lehet rá nem emlékezni? – kérdezte Ron sok-sok iróniával a hangjában.
- Ki kellett venni a falat, hogy kidobhassák Siporék a képet! – említette meg csak úgy mellékesen Harry.
- Már ha kidobta! Na, ugyan úgy néz ki a tag, és ugyan olyan mogorva, csak nem szórja a szitkokat. Legalábbis nem hangosan, és nem a szemünkbe. Komolyan mondom, ijesztő!!!
- Csak nem anyámról beszélsz? – lépett oda hozzájuk Ptah. – Hello! – köszönt a két fiúnak. – Ptah Maharr vagyok. Gondolom, ti meg Ron és Harry.
- Szia! – köszöntek neki vissza, majd Ron esdeklő tekintettel fordult felé. – Sajnáljuk, nem akartunk megbántani, csak hát…
- Ismerem anyámat, nem kell nekem bemutatni. Olyan, mint a nagyapám sógornője volt. Anyám istenítette a nőt, Walburgát, most meg mindenben őt utánozza. A nagyfater szerint ezért lett ilyen. És most szerintem Cassyt is ilyennek fogja nevelni.
- Cassy? – érdeklődött Hermione.
- Aha! Ja, vele nem találkoztatok, mert éppen aludt. Cassandra, a kishúgom. De anya nem szereti, ha Cassandrának hívom, ezért csak simán Cassy. Azt mondja, hogy a Cassandra nem illik hozzá. Akkor minek adta neki ezt a nevet? – Ptah értetlenül megcsóválta a fejét, majd folytatta. - Édes kislány, nagyon bájos, meg minden, csak hát néha tőle is kiráz a hideg. Amikor olyan fagyos tekintettel néz. Na ő Black, mint anyám. Én meg inkább Maharr, mint apa…
És csak beszélt, és beszélt… Amíg dologra nem hívták őket.

Minden kórus kapott egy külön termet az épületben, és megkezdődött a délutáni próba. Azután az ebédlőben tartottak eligazítást. Egy kisebb tértágító bűbájt hajtottak végre a vacsorához, hogy hétszáz ember beférjen a vacsorára és az informálásra.

A következő napok nagyon izgalmasnak bizonyultak mindannyiuk számára. Elvitték a külföldről érkezett vendégeket néhány közelebbi piramisba és réges-régi templomba. Idegenvezetőket fogadtak, akik megosztottak velük rengeteg információt a régmúlt korokról. Az istenekről, varázslatokról. Meséltek arról, hogy milyen munkákat végeznek itt mindenféle átoktörők, akik a kincseket keresik és az Ősi Varázs titkait kutatják… Hermione számára ez maga volt a paradicsom, annyi mindent megjegyzett, hogy már-már félelmetesnek bizonyult, és bizony, még Ron és Harry is élvezték.
- Így sokkal izgalmasabb a mágiatörténet, mint Binns előadásában – osztotta meg nézeteit Ron Harryvel. Harry szorgalmasan bólogatott – de csak diszkréten válaszolt, mert McGalagony a közelben tartózkodott.
- Ha a Roxfortban valami ehhez hasonlót daráltak volna nekünk öt éven át, lehet, nem utáltam volna annyira a tárgyat. De hála Merlinnek, már vége van!
- Jaja!
*

Maharr asszonnyal nem sikerült magukat megkedveltetni a lányoknak, de olyannyira nem, hogy a nő két nap után közölte a férjével, hogy átviszi Cassyt a nagyszülőkhöz, mert a rengeteg külföldi diák (történetesen ez a négy) rossz hatással van rá, és a végén még a kislány is úgy áll majd a mugliivadékokhoz és a vérárulókhoz, mint Ptah. Az biztos, hogy Meloarah nem szerette a fiát. Valami olyan jellegű kapcsolat volt köztük, mint Sirius és az édesanyja között. De a férjét ellenben tisztelte, ezért nem adott hangot azon nézeteinek, hogy szerinte a férje nem tiszteli a saját aranyvérű származását és ezáltal félreneveli a fiúkat.
Amikor elment, Hermione megdöbbenve kérdezte meg Ptah-tól, hogy az anyja mindig ilyen volt-e.
- Hát, sosem volt egy könnyű eset, de amikor terhes lett Cassyvel, aztán beállított a szintén terhes nagynéném, na, akkor valami hihetetlenül megváltozott benne. Együtt voltak kismamák, de nem maradtak Kairóban, hanem elmentek Alexandriába, mert a nagynéném beteg lett, és a gyógyító azt mondta, hogy ott kényelmesebb lesz neki, anya meg vele ment. Szóval elmentek, aztán anya már úgy jött haza, hogy Cassy megvolt. Azóta jár mindig feketében, és azóta nem mosolyog. Még Cassyre sem. Biztos gyászolja a régi alakját. Nagyon sekélyes és felszínes ilyen téren.
- Nem volt veletek majd egy évig?
- Tovább. Jobban szerette, meg szereti Alexandriát. Ott élnek a nagyfaterék. Csak azért élünk Kairóban, mert apa ide való, meg itt dolgozik az ispotályban, nekem meg itt van a suli. Apa sokat volt ott velük Alexandriában, én itthon maradtam a nagyanyámmal. És bizony apa sokszor nagyon leverve jött haza. Szerintem aggódott a nagynénémért. Azt mondta, hogy a terhessége nem szokványos. Mert mindenki úgy tudta, hogy meddő, ráadásul apa azt mondta, hogy eléggé nehezen is viseli, hogy terhes. Apa gyógyító, ha még nem mondtam volna, és általában terhes nőkkel meg újszülött babákkal foglalkozik. És ami még fura az egészben: Rod bácsit nem is láttam addig, amíg Bella néni itt volt Egyiptomban. Pedig őt jobba csípem, mint a nagynénémet!
Paff! Hermione úgy nézett rá, mintha pofonvágták volna.
- Bellatrix Lastrange?
- Aha, ő anya unokatestvére. Vagy két éve nem láttam. Mióta Cassy meg az ő gyereke megszülettek. Ismered? – lelkesült fel Ptah.
Ja! Ő kínzott félholtra Crutiatus átokkal.
- Hallottam róla! – hazudta neki Hermione. Túl sok információ volt ez egyszerre. – Nekem most még beszélnem kell Ginnyvel a verseny holnapi fordulójáról. Nem baj, ha magadra hagylak?
- Nem, menj csak nyugodtan – mondta neki Ptah mosolyogva. A természete szöges ellentéte volt az anyjának. Vidám, szemtelen, barátságos… És most Hermione rájött, hogy kire emlékezteti őt a fiú.

- Sirius! Sirius! – szólongatta a lány, ahogy beért a hálószobájukba. Ginny értetlenül meredt rá. Hermione meg csak megrázta a fejét. - Sirius! – szólongatta tovább Hermione, míg a fényőr egyszer csak megjelent.
- No, hiányoztam? – kérdezte mosolyogva, de amikor Hermionéra nézett, lefagyott a vigyor az arcáról.
- Ideges vagy? – kérdezte meg tőle Sirius.
- Mond neked az a név valamit, hogy Meloarah Black?
- Többet is, mint szeretném. Miért?
- Nála vagyunk most éppen – mosolygott rá ironikusan a lány.
- És megtűr benneteket a házában? Egy mugliivadékot? Meg egy vérárulót? – kérdezett közbe Sirius, de Hermione elengedte a füle mellett a megjegyzést.
– Mint kiderült, egyszerre és ugyanott szültek a drága nővérkéddel. Mondjuk a szülés nem biztos, de a terhesség igen.
- Mi van? – kérdezett vissza egy perc hallgatás és bambult nézés után Sirius.
- Most mesélte Ptah. Meloarah fia. Bellatrix itt volt terhesen, itt Alexandriában. Azt nem tudom, hogy szülni is itt szült-e, vagy nem, de itt volt kismama.
- Beszélnem kell Dumbledore-ral – mondta Sirius, és egy fél pillanaton belül elteleportált.

Másnap Hermione a fiúknak is elmondta az új információkat. Ők is úgy reagáltak kb, mint Sirius. Először lemerevedtek, aztán Dumbledore-t emlegették. Verseny előtt jó előhang… Még vagy tíz percig taglalták a témát, amikor Ginny odament hozzájuk. Már mindannyian jelmezben voltak.
- Hanyagoljátok most a Kisvoldemortot, és figyeljetek ide! Beéneklünk, aztán még egyszer elpróbáljuk a dalt, aztán már kb mi is fogunk jönni. Jó? Ez most nagyon sokat jelent nekem, légyszi, koncentráljatok most erre!
Szinte esdeklő volt a tekintete a lánynak, amikor megkérte őket. És a barátai bólintottak…

Meglepően jól szerepeltek az első-, sőt ezen felbuzdulva a második fordulóban is két nappal később (Vámpírok Bálja – Készen állj!/Isten meghalt, Vámpírok Bálja – Finálé II). Voldemort lánya kicsit háttérbe szorult számukra, de a háttérben Sirius felszólítására a fényőrök Egyiptomba mentek. Ennek köszönhetően pedig az ötkórusos döntőn ők is részt vettek, mint lelkes szurkolótábor. Azt mondták, hogy tanárok a Roxfortban, és mindenki szeretettel, és ami a legfőbb, kérdések nélkül fogadta őket.
A Roxfort negyediknek lépett színpadra a döntőn. Ginny vezényelte fel őket most is, csak utána állt be ő is a helyére, és a kórustagok álmodni sem mertek arról, hogy ennyire jól fognak szerepelni. Megjött a kedvük, és teljes szívvel, lélekkel és odaadással adták elő harmadik, és egyben utolsó produkciójukat. Vámpírok Bálja - Carpe Noctem.
Mikor lejöttek a színpadról, hatalmas ovációt kaptak, és visszatapsolták a kórust. Ők ráadásnak a második fordulóban előadott dal refrénjét énekelték (és táncolták el), a Vámpírok Báljának végső Fináléját.
- Zseniális varázsló ez a Roman Polansky – súgta oda Lily Galatheának a tapsvihar és a ráadás alatt, amire a másik fényőr helyeslően bólogatott.
- Szerintem is!
A Roxfort óriási sikert aratott. Megvárták még az ötödik versenyző-kórust is, majd a zsűri elment, hogy a három forduló pontjai alapján megállapítsa a végeredményt.
- Szenzációsak voltatok, kisfiam! – ment oda Lily Harryhez az eredményhirdetés előtti szünetben. – Elképesztő.
- Ezt Ginnynek mondd anya, ő volt az egész lelke!
- Neki is meg fogom mondani. Tényleg, hol van Ginny?
- Interjút ad a helyi lapoknak.
- Vámpír jelmezben?
- Aha! De mindjárt jön, mert mennünk kell a helyünkre!
- Menjetek csak, eredményhirdetés után majd találkozunk! – indult el Lily is vissza a nézőtérre.

A kórus felállt a színfalak mögött, és hallgatták az elnöklő varázslót és a szinkronfordítót.
- Eljött a pillanat, amit oly izgatottan vártunk. De előtte tapsoljuk meg a versenyben részt vett összes kórust!
A színfalak mögött állni idegtépő volt mindannyiuk számára. Néhány kisebb magyar és némát lányka arca kezdett zöldes színt ölteni a várakozástól és izgalomtól.
- Ötödik helyen végzett a Beauxbatons Mágusakadémia!
Mosolyogva szaladt ki a nyolc francia lány a színpadra, hogy átvegye az emlékplakettet.
- Negyedik helyezést ért el a Lycée Magicée!
Ptah és barátai kicsit csalódottan, mégis örömmel vették át a maguk díját. A roxfortos diákok önkívületi állapotba izgulták magukat – a dobogó már biztossá vált.
- Harmadik helyezett a Mágia Hungária!
Matyómintával hímzett piros-fehér-zöld taláros fiatalok sereglettek be a színpadra. Odáig voltak és vissza a sikerüktől. Pici ország nagy álmokkal – legalább nekik sikerült. Átszellemült arccal vették kezükbe a nagy bronz violinkulcsot.
- Második helyezett a Deutsch Magia – Német Mágusakadémia.
És most tombolni kezdett a Roxfort kórusa a nézőtéri rajongóikkal együtt. Tapsoltak a németeknek, és mindenekfelett maguknak.
- NYERTÜNK!!! –üvöltötte Ginny, amit persze a színpadon nem hallhatott senki, majd legvégül bemondták őket is:
- És végül első helyen végzett a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola!
Beözönlöttek – ugrálva-sírva-nevetve éljeneztek. A lelátó tombolt, ők mindannyian megkapták a kis aranyszobraikat, Ginny egy óriási csokrot is kapott, lévén, hogy ő volt a kórusvezető. A közönség tapsolt, ők meg csak néztek egymásra és a közönségre, majd hatalmas boldogságukban és vámpír jelmezükben elénekeltek még egy záró akkordot, de ez nem a Vámpírok Báljából szólt:

„Mert mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban –
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek!”