|
A Titkok Kamrája
Hermron 2009.07.16. 18:52
Fred éhes volt.
George mellette ült felfehér arccal. Percy feszesen állt mögöttük. Ron a sarokban gubbasztott McGalagony irodájában. Hermione meg a Gyengélkedő egyik ágyán, kővé dermesztve. De a dolgok most még rosszabbak, Ginny, a kis Ginny… az egyetlen lány… a legkisebb… A szörnyeteg elvitte a Kamrába. Fred szörnyen érezte magát. Ha még nem ölte meg a szörny, hamarosan megteszi.
- Holnap az összes diákot hazaküldjük – mondta McGalagony mély hangon, de lágyan. –Gilderoly Lockhart egyetértett, hogy meg kell próbálni kiszabadítani Ginnyt. Meg is teszi.
- Mi?- kérdezte George, meghökenve.
- Lockhart?- ismételte Fred szörnyülködve. – Az a nagy rakás szar?
- Fred! - kiáltott Percy.
- Oh, ugyan már, Percy, ismerdd el, hogy Lockhart egy semmirekellő! - érvelt Fred dühösen.
- Fiúk! - szólt élesen McGalagony. – Megértem, hogy nehéz nektek, de Lockhart professzor a Sötét Varázslatok Kivédése tanárotok, és elvégzi a kellő intézkedéseket.
- Képes rá, Professzor? – kérdezte Percy.
McGalagony egy kis szünetet tartott.
- Ő…megpróbálja.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A csend a klubhelyiségben kibírhatatlan volt. Ez a hely soha nem volt ég ilyen kihalt és síri csendes, holnap mindenki megy haza. A suli bezár és Ginny…
Fred behunyta a szemét, amit égettek a könnyek, rettenetesen érezte magát. Még nemrégiben itt ugratták Ronnal, annyit piszkálták, hogy még sírt is.
George-ra nézett, aki ugyan olyan magányosnak tűnt. Fred nem bírt tovább itt lenni, felállt és elindult a negyedikes fiúk hálótermébe egy hatalmas gombóccal a torkában.
„Ne sírj, te hülye” –mondta magának, pedig legszívesebben ezt tette volna.
Ginny. Él még? De ha él is… Fred el sem merte képzelni milyen szörnyű és kegyetlen dolgokra lehet képes az a szörnyeteg.
Fred most ébredt rá, hogy húga ebben az évben megváltozott. Még szerelmes is lett Harrybe. Meg nem is lettek igazi barátai. Nagyon visszahúzódó és csendes lett, erre a nagy tesói mit csináltak? Csak piszkálták.
Fred azzal vígasztalta magát, hogy Ron és Percy sem voltak jobbak, ők sem voltak túl barátságosak a lánnyal, akinek biztosan kellett volna a testvéri támogatás. Fred gyomra összeszorult.
A hálószoba ajtaja kinyílt.
- Hé – lépett be George. Egymásra néztek, megértették a másikat, nem mondtak semmit.
George egy idő után odalépett saját ágyához és ledőlt, a csend ezután rémes volt.
- Mennem kell – mondta Fred, testvére hallgatott, majd bólintott. Fred felkapta a Tekergők Térképét és elindult –egyedül akart lenni, anélkül, hogy valaki megtalálná.
Lement a lépcsőn, vissza a klubhelyiségbe, ami üres volt, innen el kellett mennie.
Kimászott a portrén, pár diákkal találkozott, de azok nem szóltak az éjjeli szabályszegőnek. Valaki azonban követte.
- Hát te? Hová mész? – találta szemben magát Angelina Johnsonnal.
- Hagyj magamra, Angie – mondta bosszúsan.
- Fred – kezdte a lány és szomorúan ránézett.
Fred ránézett és már megint észrevette, hogy a lány gyönyörű, most, hogy megint nőtt egy kicsit, majd hirtelen ráeszmélt, hogy nem akar egyedül lenni.
- Akkor… kövess – intett a lánynak és elindult.
- Hová mész?
Fred a térképet vizsgálta, szeme megakadt két ponton "Harry Potter" és "Ronald Weasley" , akik Gilderoy Lockhart irodájában tartózkodtak, magával a professzorral. Mit kereshetnek ott? Mindegy is, egy magányos hely kell neki.
- Csillagvizsgáló – suttogta az üres helyre mutatva,
- Rendben –bólintott Angelina.
Nemsoká a toronyban voltak, a térképnek köszönhetően senkivel sem találkoztak.
Fred észrevette, hogy Harry, Ron és Lockhart elhagyták az irodát és egy… lány wc közepén állnak. Ez furcsa. De újra a saját ügyére koncentrált. Majd holnap megkérdezi Rontól, amikor… Ginny már biztosan halott lesz.
Leült a teleszkópok közé és az égre nézett, a tiszta, fényes holdra, majd a tó felé pillantott, ami még ilyenkor is szép látványt nyújtott. Majd a Tiltott Rengeteg felé nézett, Hagrid kunyhójára, ami sötét és kihalt volt. Minden olyan nyugodtnak tűnt, mintha misem történt volna, ez belehasított a szívébe.
- Jól vagy?
Fred Angelinára nézett, aki aggódóan nézett vissza rá. Fred nyelt egyet. A lány csodálatos volt, szép, magas, magasabb, mint eddig, és… a mellei is megnőttek. Ezt az iskolai egyenruha alatt eddig nem vette észre, sem a mugli ruhákban télen, a Roxmorts-i hétvégeken. A lány csípője is arra ingerelte a fiút, hogy magához húzza. A haja is más volt, furcsa fonatokkal és szalagokkal. Bűnösnek érezte magát, hogy pont ma este kezd el más szemmel nézni a lányra.
- Nem – mondta remegő térdekkel.
„El ne sírd magad” –mondta magának. Ez lett volna a legutolsó, amit akart, Angelina előtt sírni. Amúgy is rossz mások előtt, de egy LÁNY előtt? Teljesen elfogadhatatlan és nem is férfias.
- Fred – mondta a lány és leült mellé.
- Gondolkoztam, hogy lehettünk ekkora barmok vele? Mielőtt… megörtént.
- Nem tudhattátok.
- Figyelnünk kellett volna rá Angie – Fred teljesen magába roskadt. – A kicsi húgunk, felelős voltam érte! Mindannyian azok voltunk, de most…
Fred nem tudott mást mondani. –Meghalt. Ezt akarta mondani.
- Nem a te hibád – mondta a lány gyengéden és átölelte.
Fred megborzongott az érintéstől, de jól esett neki. A szemei könnybe lábadtak, ettől nevetségesen érezte magát.
- Angie – kezdte majd elcsuklott a hangja.
- Semmi baj, Fred – szorította meg, majd suttogva hozzátette. – Nem mondom el senkinek.
Fred sírt.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hat órával később az éjszaka közepén az öröm javában állt.
Fred el sem tudta hinni. Harry és Ron (nos, főleg Harry) megmentette Ginnyt, aki él és virul, vagyis még csak él. Hagrid is visszatért az Azkabanból, az a szerencsétlen Lockhart meg a Szt. Mungóban kötött ki, a Ron pálcájával végzett felejtés-átok miatt.
A kővé változozottak is rendbe jöttek, az asztaloknál mindenki ott ült a legfinomabb ételeket fogyasztva. Fred Angie mellett ült, aki kedvesen mosolygott rá, mint rég. Ha ez még nem lenne elég, Dumbledore kimondta, hogy az év végi vizsgák elmaradnak.
Angelina lelkes beszélgetést folytatott Alicia Spinettel és Katie Bellel. Nem nyerték meg a Kviddics kupát ebben az évben, a legutolsó meccsük a Hugrabuggal érvénytelen volt, de a lányok és Wood egyetértettek abban, hogy jövőre bezsebelik.
Fred egy ideig nézte Angelinát, jobban is érezte magát. Egy része hülyén, mert a vállán sírta ki magát, de a lány nem nevette ki és nem is mondja el senkinek. Jobb barát volt, mint amit megérdemelne. Angelina most felé fordult és rámosolygott.
- Mi az? – kérdezte. – Mit bámulsz?
- Téged – mosolygott a fiú. - A legjobb barátot a világon, köszi, Angie – megpróbálta szavakba önteni az érzéseit.
- Nem tesz semmit.
- Azt hittem én vagyok a legjobb barátod! – vágott közbe Lee Jordan.
- Te is Lee.
- A hugi jól van amúgy?
- Ja, halálra rémülten, de nem sérült meg.
Csoda volt, tényleg. Ginny egy kicsit kiakadt, mert a haja tiszta tinta lett (az okát Fred nem tudta), de aztán lenyugodott.
- Nem hiszem el, hogy az öcséd és Potter bementek a Kamrába – mondta Wood.
- Ha nem így lenne, akkor le kéne tennünk a vizsgákat – vigyorgott George.
- De a Kviddics Kupát is megszerezhettük volna – morgott Wood.
- Miről beszélsz? A Ház-kupát megnyerjük több száz ponttal – magyarázta Katie Bell.
- Ja – vigyorgott Fred és a Mardekár aszala felé pillantott, főleg Marcus Flintre és az ő kis fogójára, Draco Malfoyra, akik savanyú képpel bambultak.
- Rossz lehet nekik - mondta Lee. – úgy néz ki, a mugli születésűek maradnak.
- Aha – Fred Hermione Grangerre sandított, aki lázasan csevegett Ronnal és Harryvel; azok ketten meg gyengéden néztek rá, Ron talán még gyengébben.
- Jó – kezdte Fred hirtelen. – azt hiszem jóéjszakát kívánok a pici huginak, jössz Tesó?
- Ja – mondta George egy Aliciára villantott mosoly kíséretében.
- Később találkozunk, Fred? – kérdezte Angelina.
- Hát persze! – mondta túl magabiztosan az iker, majd felkapott pár sütit és egyéb édességet, aztán követte testvérét kifelé a Nagyteremből.
Pár perc múlva már a Gyengélkedőben voltak, addig egyikük sem szólt, most viszont George törte meg a csendet.
- Gondolod, hogy jól van?
Fred ránézett.
- Remélem. Nem mondott semmit arról, ami lent történt.
- Talán Ronból és Harryből majd kiszedjük – javasolta George.
Fred töprengett, aztán megrázta a fejét, mire George bólintott.
- Igaz, ne emlegessük ezt fel többé. És ne is bosszantsuk.
- Persze, csak egy kicsit. De ő a pici hugink.
- És ezt mi figyelmen kívül hagytuk – nézett a földre George.
- Sajnos.
- De mi figyelünk rá, mert… Percy? A végén még prefektust nevel belőle.
- És Ron – kezdte Fred. – szánalmas. Úgy értem Ron még magára sem képes vigyázni.
- Szóval nekünk kell kézbe venni a dolgokat. Emlékszel mit mondott anya? Nőjjünk fel.
Fred megállt az ajtó előtt, végül beléptek. Ginny aludt egy ágyon, mellette a szüleik is becsukott szemmel, erre Fred vigyorogni kezdett.
- Na, most persze alszik. De azért jó érzés, nem?
- De – vigyorgott George is, majd elhagyták a Gyengélkedőt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;