Ron Weasley szeretett aludni. Ez olyan alapigazság volt, amire bárki könnyedén rájöhetett, ha egy tető alatt hajtotta álomra a fejét a férfivel. Ezért nem volt senki számára meglepő, hogy bizony a kora reggeli felkelésekkel is hadilábon állt.
Éppen emiatt tekinthető szokatlannak és furcsának, hogy azon a reggelen Ront az eltervezettnél sokkal hamarabb vetette ki magából az ágy. Mikor rápillantott az órájára, halkan elkáromkodta magát. „Ezt nem hiszem el” - gondolta a férfi, majd kelletlenül kikászálódott a kényelmes ágyból. Eltervezte, ha már előbb felébredt, gyorsan lezuhanyozik és megborotválkozik, azután nekiáll reggelit készíteni. Úgyis mindig Ginny gondoskodik az ételekről, egyszer ő is besegíthet. Főleg most, amikor Harryvel egyébként is sok dolguk van a közelgő esküvőjük szervezésével, hiába csak a család (ami Weasleyéket tekintve nem nevezhető éppenséggel „szűk”-nek) és a közeli barátok teszik majd tiszteletüket e nemes eseményen.

Voldemort legyőzése után húga és legjobb barátja újból egymásra találtak, és azóta el sem engedték egymást. Nem is ért tehát senkit meglepetésként, amikor bejelentették, házasodni készülnek. Ront mégis kellemetlenül érintette a hír, no, nem azért, mintha irigyelte volna tőlük a boldogságot, egyszerűen csak hiányzott neki is egy társ. Pontosabban A társ…

- Nem hiszek a szememnek! – szakította félbe gondolatmenetét az álmélkodó Ginny hangja. – Mi történt veled, hogy ilyen korán már ébren vagy? Ráadásul te…te reggelit csinálsz!? Minden rendben?

- Felébredtem, és nem tudtam visszaaludni. Gondoltam, hasznossá teszem magam. Tudod, hogy kevésbé érezzem magam nyűgnek a nyakatokon – felelte Ron.

- Ne butáskodj már! Sosem gondoltam, hogy valaha ilyet kiejtek a számon, de szeretek veled együtt élni. Igaz, néha az őrületbe kergetsz például azzal, amikor sajnáltatod magad, de különben egy rossz szavam sem lehet. Hiszen a házimunkából is zokszó nélkül kiveszed a részed…

Ron sután elmosolyodott, majd beleöntötte egy nagy serpenyőbe a feltört tojásokat. Ekkor belépett a konyhába Harry is, aki miután forró csókkal köszöntötte kedvesét, mosolyogva Ronhoz fordult.

- Csak nem neked köszönhetjük eme fenséges illatokat?

- De igen. Én is meglepődtem, amikor itt találtam. Máskor alig lehet kirugdosni az ágyból – vigyorgott Ginny.

- Ezt nem hiszem el! Miért csináltok ebből ekkora ügyet? Nem tudtam tovább aludni. Előfordul az ilyesmi, nem kell túldramatizálni – bosszankodott Ron, majd halkan hozzátette – biztos az álom miatt volt.

- Rosszat álmodtál? Nem is említetted.

- Rossznak nem nevezném, csak nyomasztó volt és elgondolkodtató.

- Nyomasztó és elgondolkodtató? Nem is hittem volna, hogy gondolkodásra késztet téged egy álom – csipkelődött Ginny.

- Hermionéről álmodtam. Előttem futott, és én nem tudtam őt utolérni.

Harry és Ginny sokatmondóan egymásra pillantottak, de nem szóltak egy szót sem. A reggelit némaságba burkolózva fogyasztották el, majd a két férfi elindult a Grimmauld térről a munkahelyükre. Mindketten aurorként dolgoztak a Mágiaügyi Minisztériumban, Harry egy éve az Auror Parancsnokság vezetője volt.

Arra a napra várták a franciaországi Auror Parancsnokság vezetőjét, akit egy elég kényes ügy hozott Angliába. A részletekbe Kingsley Shacklebolt, a mágiaügyi miniszter nem avatta be Harryt, csak elrendelte, hogy reggel kilenc órára pontban jelenjenek meg Ronnal az irodájában. Nem csoda hát, hogy amikor nyolc óra ötvennyolc perckor Ron és Harry még a pálcájuk ellenőrzésére vártak, kezdtek idegesek lenni.

- Ha továbbra is ilyen lassan halad a sor, még tíz órára sem érünk fel Kingsleyhez – méltatlankodott Harry.

- Pedig nem ártana igyekeznünk, ha már egyszer annyira kihangsúlyozta, hogy pontosan kell érkeznünk – válaszolta Ron az órájára nézve.

Mikor végre sorra kerültek volna – már bő tíz perce elmúlt kilenc óra – egy idős férfi eléjük tolakodott.

- Ezt nem hiszem el! Hogy van képe…?! Úgy gondolja, hogy attól mert idősebb, már mindent megengedhet magának?! Mi is késésben vagyunk – dühöngött Ron.

- Ron, nyugi! Te következel.

Miután mindkettőjük pálcáját leellenőrizték, felrohantak a miniszter irodájába, ahová kopogtatás nélkül berontottak. A teremben Kingsleyn kívül még két auror volt jelen és egy nő, aki háttal állt az ajtónak. Úgy tűnt, a táskájában keres valamit, szinte könyékig elmerült benne.

- Látom, végre ti is megérkeztetek. Már húsz perce várunk rátok – mondta rosszallóan Kingsley.

- Elnézést, többször nem fordul elő – szabadkozott Ron és Harry.

- Azt melegen ajánlom, ugyanis nem tűröm el a késést. Még nektek sem – fordult meg félig megrovó, félig mosolygós arccal a nő.

„Ezt nem hiszem el!" - formálták Ron Weasley ajkai a szavakat, miközben Harry Potterrel tátott szájjal bámulták három éve nem látott barátnőjüket, Hermione Grangert.