Hermione kimerülten fordult át a másik oldalára, miközben elnyomott egy ásítást. Óvatosan lefejtette magáról a halkan hortyogó Ron gyengéden ölelő karjait, majd felült az ágyban. A felkelő nap lágyan cirógató sugarai ébresztették, és amúgy sem lett volna képes ismét visszaaludni. Még most is, pár évvel a háború után, szörnyű képek kínozták álmában. Nehéz volt megszabadulnia tőlük, hiába érezte immár magát tejes biztonságban. Azokat, akik életüket vesztették a harcok során, nem tudta visszahozni.

Mikor ilyen borús gondolatokkal küzdött, mindig elég volt csak Ronra gondolnia, és arra, hogy ha ő nem lenne mellette, talán sose tudta volna feldolgozni azokat az éveket, és a sok-sok veszteséget. Mosolyogva szerelme felé fordult, majd mégis visszafeküdt mellé. Arca Ronéval egy szintbe került, és ő csak nézte őt, jelenlétéből erőt merített. Ron, mintha csak megérezte volna, hogy valaki figyeli, lassan kinyitotta a szemét, majd tekintete találkozott Hermionéjéval. A lánynak nem kellett semmit mondania, úgy tűnt Ron a pillantásából kiolvasta az érzéseit.

- Megint egy rossz álom? – kérdezte halkan suttogva. Hermione csak bólintott.

Ron nem szólt semmit, csak finoman magához húzta a lányt, és hagyta, hogy Hermione belesimuljon óvó karjaiba. Pár perc múlva, mindkettőjük légzése szuszogásba ment át, és egymáshoz bújva ragadta el őket az álom.

- Hermione, merre vagy? – hallatszott az előszobából Ron kiabálása. – Hoztam festéket!
- Itt vagyok fent! – felelte lelkesen a nő. Ron sietve összekapkodta a begyűjtött bödönöket, majd amilyen gyorsan csak tudott, felsietett az emeletre.

Hermione egy szinte teljesen üres, frissen fehérre meszelt szoba közepén állt, és gömbölyödő pocakját simogatta. Mikor Ron belépett az ajtón, elmosolyodott, és elgondolkozva megkérdezte:

- Szerinted tényleg a zöld szín a legmegfelelőbb, Renátának?
- Hermione, már ezerszer megmondtam, hogy a lányunkat, NEM fogják Renátának hívni!
- Miért, a Rebecca talán jobb? – kérdezte epésen Hermione.
- Igen! – vágta rá Ron.
- Nem akarok olyan nevet adni a gyerekünknek, ami nekem nem tetszik! – fakadt ki Hermione.
- Látod, ebben egyetértünk… - dörmögte Ron az orra alatt. Még mielőtt a nő erre reagálhatott volna bármit is, egy bagoly kocogtatta meg az ablaküveget. Hermione lenyelte a nyelve hegyén lévő csípős választ, és a párkányhoz lépett, hogy beengedje a madarat. Leoldozta lábáról a levelet, és gyorsan átfutotta szemével a sorokat.

- Édesanyád írt… Azt mondja, hogy jövő héten jönnek látogatóba, és hogy Rose nénikéd gyengélkedik. – Mikor Hermione ezt felolvasta, mindketten egyszerre pillantottak egymásra.
- Rose… - ízlelgette a nevet Ron.
- És r-rel kezdődik – tette hozzá halkan Hermione. Nem volt szükség köztük további fölösleges szavakra. Ahogy tekintetük összekapcsolódott, megszületett köztük a döntés, mindketten egyre gondoltak. Tökéletes. Hermione végül elmosolyodott, odalépett Ronhoz, átkarolta, majd a mellkasához bújva, suttogva megkérdezte:
- Szerinted tényleg a zöld szín a legmegfelelőbb, Rosie-nak?