Miután Hermione becsukta maga mögött az ajtót, hangosan felsóhajtott. Kimerültnek és fásultnak érezte magát, holott a feladat igazán megerőltető része majd csak ezután következik. Hiszen a csapat fizikumát folyamatosan a csúcson kell tartani, amelyhez szüntelen edzés kell. Ezen kívül a nyomozásra is elegendő időt kell szakítaniuk, hogy minél hamarabb pontot tehessen az ügy végére. A nő mégis úgy érezte, inkább párbajozik gyakorlásképp a csapat többi tagjával, minthogy újra találkozzon Ronnal és Harryvel. Nem tudott velük, mit kezdeni. Amióta megtudta, a hajdani két legjobb barátjával fog együtt dolgozni, egyfolytában az járt a fejében, vajon hogyan tudják majd elfogadni a fiúk, hogy ezúttal ő, Hermione lesz a főnök. És most, hogy túlesett a legkritikusabb gondolt ponton, kezdte csak el érezni, ez számára sem lesz könnyű feladat.
A „nagy találkozást” sem teljesen így képzelte el. Nem volt naiv, tudta, hogy meghitt nyakba borulásokra nem számíthat. De az előbb tapasztalt idegengedésre nem készült fel. Utólag már bánta, amiért Ront és Harryt nem üdvözölte külön, – legalább a sablonos „De jó újra látni titeket!” – szöveget kinyöghette volna – de túlságosan feldúlta őt a fiúk késése, és egyből átváltott parancsnoki hangvételre. A fekete hajú férfi arcán Hermione egyértelműen a megbántottság vonásait látta, még ha rövid ideig is. De amint vázolta a francia eseményeket, Harry arca hirtelen megváltozott: férfias, komoly, és feszült lett, amelyet észlelvén Hermione először nézte női szemmel egykori legjobb barátját, és megértette, hogy Ginny miért áradozott annyit Harryről. Bár Hermione továbbra is úgy gondolta, ő sosem lenne képes szóba jöhető férfiként tekinti a fekete hajú aurorra. Hermionénak komoly fejtörést okozott az is, hogy Ron arcáról semmi konkrétat nem tudott leolvasni, leszámítva a viszontlátás miatti döbbenetet. Pedig hármójuk közül mindig az ő érzéseit lehetett a leghamarabb kitalálni. Amikor együtt jártak, még közelebb kerültek egymáshoz, ezért a nő azt várta, hogy a szívének legkedvesebb Weasley lelke továbbra is nyitott könyvként fog szeme elé tárulni. De csalatkoznia kellett. Ron arcán később csak az idegesség tükröződött, de Hermione nem tudta eldönteni a vörös hajú férfi feszültségének okát. Több lehetőség is eszébe ötlött: a tudat, hogy a nő a főnök, a visszataszító és veszedelmes Tisztítók ügye vagy éppen – és erre félve gondolt – pusztán a személye ingerelte fel Ront. Kevés szót váltottak egymással, de a férfi viselkedésén akkor is csak az indulatot tapasztalta, ám valódi érzéseit nem sikerült beazonosítania, amely felettébb bosszantotta a nőt.

Hermionénak fel sem tűnt, hogy már rég az autóban ül, csak akkor eszmélt fel, amikor a zöld lámpánál rádudáltak, hogy induljon el. Gyorsan összeszedte magát, és tíz perc múlva le is parkolt egy kis üzlet előtt. A bolt egy kétemeletes, hatalmas lakóház alsó szintjén volt berendezve, ahol mindent be lehetett szerezni. Édesanyja is ide járt, nem pedig a nagy szupermarketekbe.
Hermione belépett a boltba, amit az ajtó felé felfüggesztett kis csengő is jelzett. Az ajtó mellett lévő kasszából mosolyogva ráköszönt egy nagyjából vele egykorú fiatal nő. A nőnek szintén barna haja és szeme volt, viszont magasságban Hermionét jócskán lehagyta. Miközben Hermione visszaköszönt, kelletlenül elismerte magában, hogy a másik nő még így, bolti köpenyben is inkább nyerné el a férfiak tetszését, mint ő. Nem is értette, hogy aki ilyen bájos arccal és szerencsés alkattal van megáldva, miért nem modellként dolgozik. Majd elhessegette magától a negatív gondolatokat és érzéseket, és gyorsan leszedte a polcról, amire szüksége lesz a vacsora elkészítéséhez. A pultban álló férfitől kikérte a húst is, végül kosara tartalmát kipakolta a kasszánál. Végig nézett a megvásárolni kívánt dolgokon, és eszébe jutott, hogy akaratlanul is, de Mark kedvenc ételét fogja elkészíteni. És ahogy barátját maga elé képzelte, érezni kezdte a hiányát. Annyira szüksége lett volna Mark vigasztaló szavaira és ölelésére. Nem volt benne biztos, hogy egy egész estét kibír Ron és Harry vádló tekinteteinek kereszttüzében. A csapat vezetőjeként tudta, hogy ez a vacsora nagyszerű alkalom lesz arra, hogy elkezdjen összecsiszolódni a társaság, viszont magánemberként rettegett az előtte álló vacsorától. Bezzeg Mark pont olyankor nincs vele, amikor igazán kellene a támogatása! Amilyen gyorsan jött ez a szemrehányó gondolat, olyan gyorsan el is szégyellte magát. Barátjára mindig számíthatott, sosem hagyta őt cserben, és ha tehette volna, szívesen elkíséri őt Angliába is. Hermione annyira belefeledkezett az érzéseibe, hogy észre sem vette, a fiatal nő szólongatja őt. Csak akkor fókuszált rá a nőre, amikor az finoman megrázta Hermione bal vállát.

- Jól vagy? – kérdezte a nő. – Az előbb még tiszta sápadt voltál, most meg tűz piros az arcod. Hozzak egy pohár vizet?

- Nem kérek. Köszönöm, minden rendben. Épp csak egy kicsit elgondolkoztam. Ne haragudj! – szabadkozott Hermione. – Mennyivel is tartozom?

- Harmincnyolc font és ötven penny – hadarta el gyorsan a nő, majd aggodalmaskodva megszólalt. – Biztos, hogy jól vagy? Ne haragudj, hogy ezt mondom, de még most is elég rosszul nézel ki. Olyan gondterheltnek tűnsz, mintha – nem is tudom – nyomasztana valami… Segíthetek valamiben?

- Ez igazán kedves tőled, de tényleg semmi bajom – bizonygatta Hermione, és nagyon hálás volt a nőnek, amiért ilyen figyelmes. Látszott rajta, hogy valóban aggódik, és szívesen a segítségére lenne. – Köszönök mindent. Viszlát – köszönt el immár mosolyogva a nő.

Miután hazaérkezett, ebédre megevett egy szendvicset, majd felporszívózott és felmosott. Már épp a csirkemellet vágta csíkokra, mikor szülei hazaértek. Amíg édesanyja elment fürdeni, édesapja felajánlotta a segítségét, amit Hermione örömmel fogadott.

- Milyen napod volt ma, Kicsikém? Hogy fogadtak a barátaid? – kérdezte barátságosan az apja, miközben felbontotta a kukorica konzervet.

- Őszintén szólva lehetett volna jobb napom is – válaszolta a nő, de a részletekbe nem akart belemenni. – Mikor indultok? És mi is pontosan a mai program?

Samuel Granger arca fellelkesült, majd beszélni kezdett.

- Kilenc órára foglaltattam asztalt, de úgy döntöttünk, hogy vacsora előtt még elmegyünk egy bárba is, úgyhogy már hét óra után indulunk. Vacsora után pedig elviszem Anyádat táncolni, de ez titok. Nehogy eláruld neki!

- Dehogy fogom! Anya teljesen odáig lesz az örömtől – mosolygott Hermione, majd sóhajtva folytatta. – Remélem, az én férjem is majd ilyen nagyszerű ember lesz.

- Ha már témánál vagyunk, ki lesz a férjed, Hermione? Már tegnap is akartam kérdezni, hogy mi a helyzet Markkal, de láttam rajtad, hogy nagyon fáradt vagy.

- Mark csodálatos férfi. Segítőkész, nagylelkű, és bármit megtenné értem. Nagyon szeret engem, és ez kölcsönös.

- El tudnád vele képzelni az életed?

- Ó, ez engem is érdekel – lépett be a konyhába fürdőköpenyben Jane Granger, majd odament férjéhez, aki átölelte őt.

- Igen – válaszolt Hermione, és rövid gondolkodás után folytatta. – Igazság szerint Mark a szülinapomon megkérte a kezem…

- Ó, Istenem! Ez csodálatos! Hallod ezt, Sam, a kislányunk férjhez megy! – örvendezett Hermione anyja, hol lányát, hol férjét ölelgetve.

- Nos, Anya, annyira még ne szaladj előre – hűtötte le édesanyját a barna hajú nő. Majd a kérdő tekinteteket látva tovább beszélt. – Megkérte ugyan a kezem, de még nem vagyunk jegyesek. Nem szeretnék olyasvalakivel jegyben járni, akitől egy tenger választ el. Úgy beszéltük meg, hogy amikor végzek az itteni munkámmal, és újra együtt leszünk Franciaországban, csak akkortól fogom viselni a gyűrűt. Addig is a nyakláncomon hordom.

Miután Hermione szülei kellően megcsodálták lányuk gyűrűjét, elmentek készülődni. Hermione gyorsan megcsinálta a rizst, beízesítette a kukoricás csirkét, és megterített az étkezőben. Azután elment ő is lezuhanyozni, majd felvette kedvenc mini farmer szoknyáját egy fekete harisnyával és egy nyakba akasztós piros felsőt. Kisminkelte magát, majd lement az emeletről, hogy elbúcsúzzon szüleitől és jó szórakozást kívánjon nekik.

A hátralévő fél óra gyorsan elszaladt, Hermione csak a hátsó kertből érkező hangfoszlányokra lett figyelmes. Nagy levegőt vett hát, és kinyitotta az ajtót. Már mind a négyen megérkeztek, de egymástól távol álltak. „Ezen a bizalmatlanságon és távolságtartáson feltétlenül változtatnunk kell” – futott át a nő agyán, és egyből elpárolgott korábbi bizonytalansága. Milyen jó tanáccsal is bocsátotta útjára őt barátja? Azt mondta, hogy sose keverje bele a magánéletet a munkájába. Ezt szem előtt kell tartania. Az előtte álló négy férfinek jelenleg ő a főnöke, ügyelnie kell a viselkedésére. Ha ma nem is fog nekik parancsokat osztogatni, de attól még a helyzethez megfelelő magatartást kell tanúsítania. Miután lélekben kellően felkészült, barátságos mosollyal az arcán szólította meg vendégeit.

- Sziasztok. Nagyon örülök, hogy mindannyian eljöttetek. Gyertek be! – hívta őket szélesre nyitva az ajtót.

A hátsó ajtón egyenesen az ebédlőbe jutottak, de Hermione átvezette a férfiakat a nappaliba. Roger és Jason – akik még sosem jártak varázstalan emberek otthonában – mindent alaposan megszemléltek, és amikor a nő felkapcsolta a lámpát, határozottan meghökkentek. A muglik ötletessége láttán tátva maradt a szájuk, amit Hermione és Harry megmosolygott. Miután helyet foglaltak, a nő egyszerű skót whiskyvel kínálta vendégeit, és magának is töltött egy keveset. Mivel Ron és Harry elfoglalták a kanapét, Roger és Jason meg a fotelekben ültek, Hermione kénytelen volt magának egy széket hozni a konyhából.

- Az ölemben kényelmesebb lenne – szólalt meg vigyorogva Jason. Hermione szúrós tekintetét látva sem jött zavarba. – Hé! Ne nézz így rám! Azt mondtad, ma estére felejtsük el, hogy a főnökünk vagy. Én csak engedelmeskedek. Ha jól értelmeztem reggel, akkor az „incselkedést” – hogy a te szavaddal éljek – kifejezetten munka közben nem tartod célszerűnek. De munkán kívül nem szabhatod meg, kivel flörtölök.

- Ilyen pofátlan és ugyanakkor meggyőző érvelést azt hiszem, már nagyon rég hallottam – felelte a nő. – Az ajánlatoddal azonban mégsem élnék, bár rendkívül csábító – tette hozzá mosolyogva.

- Nem vagyok az eseted vagy más ok miatt utasítasz vissza? – feszítette tovább a húrt Jason.

Hermione e kérdés hallatán iszonyatos zavarba jött. Nem akart ennyire magánjellegű dolgokról beszélni, de azt sem akarta, hogy Jason olyasmit tűzzön ki maga elé célul, ami sosem valósulhat meg kettőjük között. Nagyon szimpatikus volt neki a barna hajú, vonzó férfi, és valóban nagyon hízelgőnek találta, hogy felkeltette az érdeklődését, de nem szerette volna, ha Jason túllép egy bizonyos határt, hiszen mégiscsak a beosztottja. Viszont ahhoz sem fűlött igazán a foga, hogy Markról beszéljen. Főleg nem Ron előtt. A kezét már így is ökölbe szorította Jasont hallgatván. Nem akarta jobban felingerelni. De mivel szülei mindig azt hangoztatták, hogy az őszinteség a legtisztább és legcélravezetőbb mód két ember tartós és kiegyensúlyozott együttműködéséhez, úgy döntött, nyílt lapokkal fog játszani.

- Hazudnék, ha azt mondanám, nem tartalak jóképűnek. De szem előtt kell tartanunk, hogy munkakapcsolatban állunk. Abban teljes mértékben igazad van, hogy a munkán kívüli viselkedésedbe nem szólhatok bele, viszont nemcsak a főnöködként, hanem nőként is arra kérlek, hogy ne tegyél nekem célzásokat. Nem szeretném, ha később ebből konfliktus lenne.

- Megpróbálok jól viselkedni, de nem ígérek semmit – hangzott a válasz.

- Egyelőre ennyi is bőven megteszi – zárta le a beszélgetést a nő, majd a másik három vendégére nézett. – Nos, miért ültök olyan csendben? Roger, mit gondolsz arról, hogy a muglik hogyan oldják meg a mindennapjaikat varázslat nélkül?

- Ez nagyon bizarr – felelte elgondolkodva a szőke férfi, majd gyorsan kifejtette mondandóját, mert úgy vélte, ezt akár sértésnek is felfoghatta a nő. – Mármint úgy értem, hihetetlen, hogy néhány dolgot mennyivel ötletesebben oldanak meg. Például ez a valami is a fejünk felett. Csak felkattintottál egy kapcsolót, és olyan világosság lett, amit mi csak rengeteg gyertya meggyújtásával tudunk elérni. Meg ez a szürke izé is, amiben mozognak az emberek. Mintha belementek volna. Mi ez?

- Televíziónak hívják. Szórakoztató eszköz, és ha nem némítottam volna le, akkor a hangot is hallanád. A szüleim a vacsora utáni borozgatás közben szokták nézni a tévét, és közben beszélgetnek. Egyfajta kikapcsolódási lehetőség, ha épp nincs kedved olvasni vagy sakkozni.

- Nahát! Hogy milyen ötletesek ezek a muglik…

- Hát igen, de azért a varázslásnak is vannak előnyei – felelte mosolyogva Hermione. – Nem vagytok éhesek? Menjünk át az étkezőbe, és mindjárt felszolgálom a vacsorát.

Amíg a férfiak helyet foglaltak, Hermione gyorsan kiszedte a tányérokba a rizst és a kukoricás csirkemellet, majd hogy időt spóroljon varázslattal felmelegítette a kihűlt ételt. Egy kicsit már nyugodtabb volt, hiszen Jasonnel tisztázta a helyzetet, és Roger is kezdett felengedni. Remélte, hogy hamarosan Ron és Harry is felhagy ezzel a karót nyelt viselkedéssel.

- Hűha! Ez nagyon… – kereste a megfelelő szavakat Jason.

- Furcsán néz ki. Bocsi, Hermione, de ez az igazság – nézett a nőre Harry, miután meglátta tányérján a fehéres-szürkés szaftban úszkáló húsdarabokat és kukoricát.

- Tudom, hogy meglehetősen visszataszítónak tűnik, először én is alig tudtam rávenni magam, hogy megegyem. De adjatok egy esélyt neki, az íze jobb a kinézeténél – bíztatta vendégeit a nő.

Miután Harry lenyelte az első falatot, Hermionére nézett hitetlenkedve.

- Hmm. Ez tényleg nagyon finom.

- Örülök, hogy ízlik. És szerinted, Ron, milyen? – kockáztatta meg a kezdeményezést Hermione.

- Jó – jött a tömör válasz az összeszorított ajkakon.

- Hermione! – szólította meg őt a fekete hajú férfi. – Már akartam kérdezni, hol vannak a szüleid? Ugye nem miattunk mentek el itthonról?

- Dehogy, Harry, ne aggódj emiatt. Egyébként sem lettek volna ma este itthon, ezért gondoltam, hogy akkor most hívlak meg titeket. A szüleimnek ma van a huszadik házassági évfordulójuk, és azt mentek megünnepelni. Szerintem csak valamikor éjjel fognak hazaérni.

- Huszadik? Ne haragudj, de te hány éves vagy? Tudom, hogy ilyen nem illik egy nőtől kérdezni, de… – kérdezte mentegetőzve Roger.

- Három héttel ezelőtt töltöttem be a huszonkettőt.

- De hát… Vagyis akkor… Ezt nem értem – értetlenkedett a szőke auror.

- Jajj, Istenem! – nevetett fel Hermione. – Mindig elfelejtem, hogy néhány dologban mennyire maradi a varázstársadalom felfogása. Édesanyám hamarabb szült meg engem, mint összeházasodott volna édesapámmal. Ennyi az egész. A muglik annyira nem foglalkoznak ilyenekkel. Szabadabban kezelik a házasság előtti gyermekvállalást. Sőt! Sokan nem is esküdnek meg, még a gyerek megszületése után sem.

- Tényleg? Hát ez igazán érdekes. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy házasság előtt ejtsem teherbe a feleségem.

- Házas vagy? Ez nagyszerű! És mióta? – érdeklődött a nő.

- Igazából már tizenegy éve együtt vagyok Clairrel, de csak két éve vettem el. A Roxfortban hetedévben jöttünk össze, viszont korainak tartottuk még a házasságot. Amikor meg rászántuk magunkat, kiderült, hogy Tudjukki…

- Voldemort – javította ki automatikusan Harry és Hermione.

- Rendben, akkor Voldemort. Szóval Voldemort – nyomta meg erősen a nevet szemforgatva Roger – újbóli megjelenése akkor vált közhírré, és mivel már abban az időben is auror voltam, ő pedig a Szent Mungóban dolgozott, nem volt sem időnk, sem lehetőségünk esküvőt szervezni. A bukása után meg szintén sok dolgunk volt, azért tolódott az időpont.

- Mázlid volt, hogy a feleséged ennyi ideig képes volt várni – vetette közbe Jason.

- Tudom. Szerencsésnek is érzem magam, hogy ilyen türelmes és végtelenül jó szívű feleségem van. Csodálatos anya lesz belőle. Már alig várjuk, hogy megszülessen az első gyerekünk.

- Állapotos a feleséged? Ez fantasztikus! Hányadik hónapban van?

- Az ötödikben. Úgyhogy már a nehezén túl vagyunk.

- Vagy csak most következik… – szólalt meg Jason. – Belegondoltál abba, hogy minden éjjel gyerekbőgésre fogsz felkelni és cserélheted a szaros pelenkákat? Hoppá! Bocsi. Remélem, senki sem finnyás.

- Úgy látom, már mindenki befejezte az evést. Vagy kértek még? – nézett körbe Hermione, mire mindenki a fejét rázta. – Akkor azt javaslom, menjetek át a nappaliba, én pedig mindjárt hozom a desszertet. Sajnos nem volt időm sütni, úgyhogy csak fagyit vettem. Remélem, nem gond. Egyébként meg, Jason, azért mert te még nem értél meg az apaságra, ne beszélj ilyen negatívan a gyermekvállalásról! Ennél természetesebb és csodálatosabb dolog aligha történhet egy pár között.

- Csak azt ne mondd, hogy neked is az minden vágyad, hogy gyereket szülj!

- Az elkövetkező öt évben nem szándékozok szülni – zárta le a beszélgetést Hermione, majd áthessegette csapatát a nappaliba. A tányérokat gyorsan leszedte az asztalról, és betette a mosogatóba. Kiszedte kelyhekbe a fagylaltot, rátette a tálcára őket, és átsétált a nappaliba.

- Itt is vagyok. Jason, mesélnél egy kicsit magadról? Rogerről már tudunk néhány dolgot, de rólad még semmit.

- Te sem meséltél még magadról. És hölgyeké az elsőbbség – vigyorgott pimaszul a megszólított, aminek láttán Hermionénak kezdett olyan érzése lenni, mintha Jason szándékosan akarná őt kényelmetlen helyzetbe hozni.

- Mit is mondhatnék? A leglényegesebbet már tudjátok rólam. A Roxfort befejezése után Franciaországba mentem aurornak tanulni.

- Miért nem itt tanultál tovább? – érdeklődött Roger.

Hermione nagyot sóhajtott. Ugyanerre a kérdésre hetedévben Ron is sokszor követelt választ. De az igazságot akkor nem merte bevallani. Miért ne könnyíthetne a lelkén most ezzel a vallomással?

- Ha tudnád, annak idején hányszor feltette nekem Ron ezt a kérdést. Ostobánál ostobább válaszokat adtam rá, mert az igazság annyira nem illett volna a rólam kialakított képhez. Csalódást okoztam volna Ronnak és Harrynek az igazsággal. Meg persze Ginnynek is. Valójában azért döntöttem Franciaország mellett, mert önző módon mindennél jobban vágytam arra, végre olyan dolog részese legyek, ami csak rólam szól. Ráadásul a francia iskola ajánlotta fel, hogy tanuljak náluk, mert „hírét vették kimagasló teljesítményeimnek” – hogy őket idézzem –, és én nem tudtam nemet mondani – fejezte be monológját szemlesütve Hermione.

- Ez igaz, Hermione? – kérdezte tőle Harry. A nő még mindig pironkodva bólintott, mire a fekete hajú auror fejcsóválva folytatta. – Hogy gondolhattad, hogy elítélnénk azért, mert a saját életedet akarod élni? Nyolc évig folyamatosan minden szabadidődet arra pocsékoltad el, hogy valami megoldást találj az éppen aktuális problémámra. Érthető, hogy igényt tartottál egy kis változatosságra…

Hermione ebben a pillanatban mindennél jobban szerette Harryt, és a legszívesebben a nyakába vetette volna magát. Mégis ülve maradt. Nem felejtette el, hogy Roger és Jason is a jelenlévők között vannak, előttük pedig nem akarta ennyire nyilvánvalóan kifejezni az érzéseit. De úgy ítélte meg, egy hálás mosollyal nem hág át semmilyen saját maga által felállított szabályt.

- És milyen az életed Franciaországban? – törte meg a csendet Roger. – Hogy érzed ott magad? Nem volt nehéz vad idegen emberek közé beilleszkedned?

- Nehéz volt itt hagynom a szeretteimet, és…

- Na persze – szólalt meg az este folyamán másodszor Ron.

- Valami gond van, Ron?

- Ááááá, dehogy! Folytasd csak. Tudod, mintha itt sem lennék… Meséld csak el, milyen iszonyatos kínokat éltél át, amikor szakítottál velem, és mindannyiunkat faképnél hagytál! – bíztatta gúnyosan Ron a nőt.

- Ginnyvel decemberben összeházasodunk! – kiáltott fel hirtelen Harry, hogy elterelje a figyelmet a kínos szituációról. – Karácsony után, huszonnyolcadikán elveszem Ron húgát feleségül. Remélem, megtiszteltek azzal, hogy jelen lesztek életem legfontosabb eseményén.

- Ööö, köszönjük a meghívást. Hermione, – fordult a nő felé Roger – későre jár. Ha nem bánod Jason és én elmennénk. Igaz, Jason? Neked is dolgod van még, nem? – nézett jelentőségteljesen társára a szőke férfi.

- Igen. Persze – felelte kelletlenül Jason. Láthatóan kíváncsi lett volna rá, mi lesz Hermione vagy Ron következő lépése. – Hogy juthatunk haza? Hoppanálni gondolom, nem lehet, és ezért kellett zsupszkulccsal jönnünk.

- Ha megfogjátok a saját zsupszkulcsotokat, oda visz vissza titeket, ahonnan elindultatok – válaszolt gépiesen Hermione. – Köszönöm, hogy itt voltatok.

- Mi meg köszönjük a meghívást – mondta az ajtó felé lépkedve Roger.

- Finom volt a kaja – tette hozzá Jason. – Ó, Hermione! Nagyon szexi vagy azon a képen, ahol hiányos öltözetben ölelsz egy pasit – bökött a kandalló tetején lévő fényképre Jason, amin Hermione és Mark egymást átölelve állnak a tengerparton. – Vele jársz?

- Igen. Mark tökéletes barát – mondta a nő keményen, és remélte, hogy Jason ebből felfogta, hogy nem tart igényt több szexuális jellegű megnyilvánulására. – Sziasztok.

Hermione a legszívesebben most lekuporodott volna az ajtónál, hogy egy picit lenyugodjon, de nem tehette. Vissza kellett mennie Ronhoz és Harryhez. Mielőtt belépett volna a nappaliba, meghallotta Ron hangját.

- Ginny meg fog ölni, amiért meghívtad Hermionét az esküvőre.

- Ha Ginny nem akarja, hogy részt vegyek az esküvőjén, természetesen nem fogok elmenni. Ez az ő napja, és megérdemli, hogy minden tökéletes legyen – szólt közbe keserűen Hermione. A szíve szakadt meg, ha arra gondolt, hajdani legjobb barátnője még pár óra erejéig sem lenne képes elviselni a társaságát.

- Na, mi az? A tökéletes Hermione Granger csak nem hallgatózik? Ejnye! Ez nem szép dolog.

- Mi bajod van, Ron?! – emelte fel a hangját Hermione is. „Hihetetlen, hogy képes egy mondatával felidegesíteni” – futott át a nő agyán a gondolat, és ettől csak még dühösebb lett. – Egész este úgy ültél itt, mint aki karót nyelt, és nem voltál hajlandó részt venni a beszélgetésben, most meg…

- Miért tettem volna? Nagyon könnyen megtaláltad a hangot a majomképűvel. És úgy vettem észre a melák állat is szívesen megismerne közelebbről…

- Tessék?! Jason és Roger csak barátságosan próbáltak felém nyitni, ahogy én is feléjük. Egy működőképes csapatot szeretnék, de ha neked továbbra is ilyen lesz a hozzáállásod…

- Ó, persze! Bocsáss meg, amiért nem vagyok olyan tökéletes, mint te! – Ronból csak úgy fröcsögött az indulat. Mikor látta, hogy a nő közbe akar vágni, még feljebb emelte a hangját. – Kialakítottál Franciaországban magadnak egy tökéletes világot, a tökéletes baráttal – nyomta meg a vörös hajú férfi gúnyosan a szót – éli Miss Tökély a tökéletes kis életét. Hát mondok én neked valamit! Az élet szar, Hermione! És jelenleg nem a rózsaszín kis álomvilágodban vagy, hanem Angliában. Emlékszel még erre a helyre egyáltalán?! Tudod, itt születtél, itt élnek a szüleid is, valaha ez volt az otthonod. Jajj, nem! Miket is beszélek? Az egy másik Hermione volt. Egy érző lény, aki bájos arcával és barátságos természetével mindenkit elvarázsolt. De te! „Franciaországban muglikat ölnek” és mindez olyan hangsúllyal, mintha éppen az időjárásról beszélgetnél valakivel. Semmi „ó, te jó ég” vagy „édes istenem, hogy lehetnek ilyen kegyetlenek”! Hát, miféle kegyetlen nőszemély lett belőled? És az az affektáló, lenéző, de ugyanakkor jó pofizó stílus is nagyon bénán áll ám. Vagy a tökéletes barátodnak talán épp így tetszel? Szereti, ha úgy nézel ki, mint egy utolsó ribanc?! Vagy nem is kell ezt megjátszanod?! Hát tudod mit, Hermione? Mondok én neked valamit. Senkinek nincs itt rád szüksége, meg a fene nagy szakértelmedre. Mi is jó aurorok vagyunk, el tudjuk végezni a munkát az állandó okoskodásod nélkül is.
Úgyhogy egész nyugodtan visszamehetsz a boldog kis életedhez, és nem fogjuk tele sírni a párnáinkat, ha többé nem látunk. Eddig is nagyszerűen megvoltunk nélküled, nem kell most eljátszanod, hogy mennyire hiányoztunk neked és mennyire rossz volt itt hagyni minket! Még a végén megesik rajtad a szívem! Menj a francba az ócska kis „szégyelltem, hogy önző érdek vezérel” – sztoriddal! A csapat összeszoktatását pedig baszd meg! Lehet, hogy nem tűnt fel, mert csak magaddal vagy elfoglalva, de nem kedveljük egymást, és ezen te, meg a silány kis vacsorád sokat nem fog változtatni. És ha már itt tartok, meg is köszönném neked ezt a „csodálatos” estét. Ha nem bánod, az estém további részét azonban szívesebben tölteném olyasvalaki társaságában, akitől nem fordul fel a gyomrom – viharzott ki a házból ezekkel a szavakkal Ron.

Mély csend telepedett a szobára, sem Hermione, sem Harry nem tudott megszólalni. Hermione teljesen magába roskadt. Valóban olyan szívtelen szörnyeteg lenne, mint amilyennek Ron az előbb leírta? Okozhatott ekkora fájdalmat a fiúnak az, hogy elhagyta őt? Azt mindig is sejtette, hogy Ron nehezen viselte szakításukat, de azt sosem hitte volna, hogy valaha ilyen mértékű gyűlölettel lesz képes beszélni vele. Kitörni készülő könnyeit igyekezett visszapislogni, nem akarta, hogy Harry sírni lássa őt.

- Segítsek mosogatni? – jött hirtelen a figyelemelterelés a férfitől.

- Megköszönném – hangzott kissé bizonytalan hangon a felelet.

Mosogatás közben Harry kérésére Hermione elmondta a kukoricás csirkemell receptjét. A nő tisztában volt vele, hogy a férfit nem érdekli, hogy készült az étel, de nagyon hálás volt neki, amiért elterelte gondolatait Ronról. Miután végeztek, Harry indulni készült.

- Mennem kell. Ginny már biztosan vár rám – szólalt meg csendesen.

- Persze. Menj csak – próbált mosolyogni a nő. Az ajtóban Harry hátrafordult, és hirtelen homlokon csókolta Hermionét.

- Örülök, hogy újra itthon vagy – súgta. – Holnap találkozunk.

- Harry! Köszönöm – Hermione biztos volt benne, hogy Harry ennyiből is tudja, mennyire hálás a támogatásáért. „Marknak igaza volt – gondolta a nő – valaki tényleg örül nekem.”

Most, hogy eszébe jutott a barátja, mindennél jobban vágyott rá, hogy hallja a hangját. Tudta, hogy Mark már alszik, mégsem bírta megállni, hogy felhívja őt.

- Halló. Mark Clay vagyok – dörmögte egy álmos hang.

- Mark. Itt Hermione. Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de beszélnem kell veled.

Hermione hosszú időn át csak beszélt és beszélt, míg ki nem adta magából minden keserűségét. Azt sem vette észre, hogy elkezdett sírni.

- Annyira sajnálom, hogy nem vagyok most melletted, Szerelmem. A legszívesebben fenéken billenteném azt az állatot, amiért ilyen hangon merészelt beszélni veled – morgott Mark.

- Nem, én nem azért mondtam. Csak annyit szerettem volna…

- …hogy meghallgassalak, hogy valakinek elmondhasd, mi bánt. Tudom. Hol vagy most, Szerelmem? – váltott hangnemet Mark.

- A nappaliban.

- Hordozható telefonotok van?

- Igen.

- Akkor menj fel a hálószobádba, bújj be az ágyba, és tedd magad mellé a telefont! Ha megvagy, szólj!

A nő nem értette ugyan barátja mit szeretne ezzel elérni, – a telefon szexhez volt a legkevésbé kedve – mégis eleget tett Mark kérésének.

- Oké, már az ágyban fekszem. De figyelj, Mark! Most nem igazán vagyok ráhangolódva semmilyen huncutságra. Ne haragudj.

- Meg sem fordult a fejemben ilyesmi – biztosította nevetve kedvesét Mark. – Hunyd le a szemed! Képzeld azt, hogy ott fekszem melletted, és az arcod a mellkasomon pihen! Hallgatod a szívem dobbanásait, miközben én cirógatom a hajad. Nem szólunk egymáshoz egy szót sem, mégis tudjuk, mire gondol a másik. Arra, hogy milyen jó így feküdni: szorosan egymáshoz bújva. Legszívesebben örökre így maradnánk. Lassulni kezd a szívverésem, ami megnyugtat téged. Érzed, hogy hamarosan te is elalszol…

Hermione becsukott szemmel hallgatta barátja kellemes hangját, és teljesen megnyugodott. Nem vette észre, mikor aludt el. Álmában barátja karjai közt feküdt a legtökéletesebb meghittségben…