|
Siker, vagy még sem?
GinnyPotter 2007.03.26. 18:23
Összefoglalás: Szerelem, veszekedés...
Siker, vagy még sem?
Elindulok végig a folyosón, Hermionét keresve. Sajnos fogalmam sincs, merre lehet... Nem tudom, hová megy, mikor egyedül akar lenni. A prefektusi fürdőben? Megnézem. Úgyis tudom a jelszót.
- Kamillaolaj! – mondom, és belépek a fürdőbe. Herm nincs itt. Akkor a Szükség szobájában lenne? Oda nem tudok bemenni utána... Vagyis... Várjunk! Gyorsan elszaladok a szobához.
- Egy olyan szobát szeretnék, ahol egyedül lehetek! – Elismétlem háromszor, mire az ajtó megjelenik. Reménykedem, hogy Mio is ezt kívánta. Belépek. Csupasz falak, üres a szoba. Csak egy fotel áll a közepén, háttal nekem. Hát, valahogy én nem lennék ilyen helyen szívesen. Mintha mocorgás jönne a fotelből. Lassan közelítek. Ott állok a fotel mögött, és látom Hermione barna göndör tincseit.
- Szia Hermione! – Akkorát ugrik, mint egy szöcske. Megijesztettem.
- Ron! – kiáltja. – Normális vagy? A frászt hoztad rám. A szívem majd kiugrott a helyéről. Nézd! – Odateszi a kezemet a mellére. Érzem, ahogy gyorsan ver a szíve. Kellemetlen helyzet... A mellét fogom. Bár ő tette oda...
- Ööö... – nyögöm kínomban, mire Hermione is rájön mit is tett.
- Óh istenem! – lép kettőt hátra, és elvörösödik. Én is elfordítom a fejem, de önkéntelenül is elmosolyodom. Herm felém fordul, és kérdőn rám néz.
- Min mosolyogsz?
- Semmin... – Ismét elfordul. – Hermione nem történt semmi... Hiszen barátok vagyunk. Te meg csak a szíved verését mutattad...
- Miért jöttél utánam? – hadarja.
- Elmehetek, ha akarod...
- Nem kell. Miért jöttél?
- Beszélni akartam veled valamiről.
- Miről?
- Hát tudod... Arra gondoltam, hogy esetleg mi... úgy értem, ha van kedved, meg ha el tudsz viselni... tehát mi... hát, hogy elmehetnénk Roxmortsba – hadartam.
- Mi? Együtt?
- Persze nem kell, ha nem akarod – hajtom le a fejem. Naná, hogy nem akar eljönni! Ügyes vagy Ron! Most járattad le magad Mio előtt. Végleg. Készülj fel, hogy innentől már nem lesztek olyan jó haverok, mint voltatok! Szuper! – Akkor megyek is. Csak ennyit akartam – húzom el a számat. Hermione még mindig egy helyben áll, és bámul maga elé. Kinyitom az ajtót, és kilépek, majd becsukom magam mögött. Eszembe jut a bál. Alsónadrágban. Legszívesebben most elbujdosnék mindenki elől, hogy ne kelljen Harry diadalittas arcát látni, mikor megtudja a dolgot... Lelkiismeretem viszont azt mondja, hogy bevalljam neki. Így hát elindulok a klubhelyiség felé. Már épp félúton járok, amikor...
- Ron! – Megfordulok, és Hermione áll ott. – Én már a szobában is... – lihegi. – meg akartam mondani, csak annyira meglepődtem, hogy... Szóval én szívesen elmegyek veled Roxmortsba – mondja elvörösödve. Elmosolyodom. Hát mégiscsak Harry kezd ki Malfoy-jal.
- Szuper! Akkor szombaton! Induljunk olyan... fél 10-kor, jó?
- Rendben! Szia!
- Szia! – Elindulok a klubhelyiség felé. Harry meg fog pukkadni. Itt is vagyok. Kérdőn rám néz. Kacagnom kell! – Szia Harry!
- Szia! Merre jártál? – Ginny izgatottan néz felém. Rápillantok és rávigyorgok.
- Rooooon – tátja el a száját. – Nem mondod komolyan? Elhívtad? – Harry rám szegezi a tekintetét, és látom a szemében, hogy arra vár, hogy kimondjam nem, ehelyett:
- Igen.
- Nem hiszem! – hitetlenkedik Harry. Csak bólintotok, és szélesen rá mosolygom. Ginny a markába nevet.
- Igazán nem fogok megharagudni, ha kikezdesz Malfoy-jal – kezdi.
- A francba! Basszus… Mikor kell kezdenem? – sandít rám Harry.
- Holnap este. A vacsora után.
- Rendben. Istenem – mondja, majd a tenyerébe temeti az arcát. – Ginny…
- Hm?
- Gyere ide – dörmögi.
- Minek?
- Kérlek!
- Mi van?
- Én nem akarok kikezdeni vele – nyöszörgi.
- Hát, pedig muszáj lesz. – Ginny leül Harry ölébe, és szerelmesen átkarolja. Puszit nyom az arcára, majd suttog valamit a fülébe, mire Harry elmosolyodik.
- Ginny! Ki gondolná rólad? – hallom suttogva. – Öhm, Ron mi most megyünk. Megígértem, hogy…
- Jól van, értem én. De kérlek vigyázz a húgomra. Még nem szeretnék nagybácsi lenni.
- Megígérem, hogy nem leszel – mondja Ginny, majd eltűnnek. Itt maradtam egyedül. Már épp elvenném az asztalon maradt könyvet, amikor..
- Ron! A te kezedben is ritkán látni könyvet! – mondja Hermione, belépve az ajtón. Gyorsan letelepszik mellém, ledobja a cuccait a kanapéra, és sóhajt egy nagyot.
- Merre jártál? – kérdem.
- Könyvtárban voltam. Tudod a mágia csodái és híres szakértői című…
- Jójó! Biztos nagyon érdekes volt – ásítok, és hátradőlök.
- Jól van! Ha nem érdekel, nem kell hallgatni – vágja rá Hermione durcásan, és feláll. Gyorsan elkapom a kezét és visszarántom a kanapéra. Olyan szerencsétlenül, hogy épp az ölembe ül. Egy pillanatra minden megáll. Csak bámulom a gyönyörű szemeit. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy most megcsókolom. Lassan közelítek a szája felé, már majdnem ott vagyok… Hirtelen összeérnek az ajkaink. Lágyan megcsókolom. Puha a szája… Egyre nagyobb lelkesedéssel fedezem fel cseresznye ajkait. Ő sem tiltakozik. Mintha mindig is erre vágyott volna… Beletúr a hajamba, majd hirtelen elválik tőlem, és ijedten felkapja a fejét. Megint menekülne… Nem engedem.
- Maradj! – suttogom. Nem szól semmit, de látom a szemében, hogy menni akar. – Kérlek! – Hihetetlen, de visszaül az ölembe. Mintha könnyeket látnék a szemében. – Te sírsz?
- Nem – leheli. Elfordul, és megtörli a szemeit.
- Mi a baj? – szorítom meg egy kicsit, és végig simítok az arcán.
- Miért csókoltál meg? – A kérdés nagyon meglep.
- Hát, mert nem bírtam kihagyni a lehetőséget.
- De ez olyan lehetetlen. – Most már végképp nem értem. Furcsán nézek rá, mire elvörösödik, és lehajtja a fejét.
- Én csak… Nem gondoltam, hogy valaha is tetszeni fogok valakinek... – Felnevetek.
- Bolond vagy! Már évek óta tetszel nekem.
- Sosem mondtad… Sosem láttam rajtad… Nem voltak jelek.
- Jobb volt téged szép csendben szeretni. – Nem szól semmit, csak bámul ki az ablakon. Nem tudom eldönteni, most örül, vagy nem. Talán ha megkérdezném… De…
- Ne haragudj rám… Csak ez most olyan váratlanul ért…
- De te is szeretnéd, nem?
- De…
- Hermione, ezzel a válasszal nem győztél meg. Ha nem akarod, nem kell. Ennyire egyszerű.
- Te vagy az első barátom. Nekem ez nem ilyen egyszerű.
- Az első????? – Nem mondja komolyan?
- Igen. Azt hittem ismersz annyira, hogy tudd.
- A szerelmi életedről sosem számoltál be nekem.
- Mert végig téged szerettelek. – Megcsókoltam. Nem értem mi a baj, ha szeret.
- Hermione te félsz?
- Ugyan mitől?!
- Tőlem. A szerelemtől. Az elkötelezettségtől. Félsz attól, hogy kevesebb időd lesz a tanulásra. Igazam van? – Látom a szemén, hogy így van.
- Én csak… Tényleg megijedtem. – Lehajtja a fejét. Látom, hogy sajnálja, és nem akar megbántani.
- És akkor most mi legyen? – Már nyitná a száját, de nem akarom hallani. – Ne! Kérlek, ne mondd! Tőlem nem kell félned, sose bántanálak. A szerelem… Velem kapcsolatban nem fogsz rosszat tapasztalni. Az természetes, hogy nem fekszel le más pasikkal… - Erre a mondatra arca riadt kifejezést öltött… - … sem velem – mosolygok rá. – Nyugodt lehetsz, én nem foglak a tanulásban hátráltatni. Tőlem egész nap ülhetsz fölöttük. Nos? Nem fogok könyörögni.
- Rendben. Próbáljuk meg. – Mintha vezényszóra vártam volna, úgy vetem rá magam Hermionéra. Tudom semmi szex. Csak csókolózunk. Nem mintha én nem akarnék mást… - Ron! Állj le! – Azonnal abbahagyom.
- Sajnálom – motyogom. – Én csak…
- Most el kell mennem – vág a szavamba, felpattan, és felmegy a lépcsőn. Itt maradtam egyedül. Pár perc és jönnek Harryék.
- Hát te meg miért ülsz olyan csüggedten? – kérdezi Ginny.
- Semmiért – sóhajtok.
- Ajaj Harry! Ez szerelmi csalódás… - mondja Ginny. – Csak nem visszamondta a randit?
- Nem. Összejöttünk – mondom érzelem nélkül.
- Komolyan? – hitetlenkedik Harry.
- Igen… de bizonytalan… fél tőlem, a szerelemtől, hogy kevesebb ideje lesz tanulni… Megnyugtattam. Akkor azt mondta, oké. De utána meg megcsókoltam, rám szólt hogy hagyjam abba. Aztán elment. – Harry felnevet, de Ginny olyan szúrósan néz rá, hogy abbahagyja. Odaül mellém, és átkarol.
- Ugyan Ron! Te vagy az első barátja. Majd belerázódik.
- Senki sem viselkedik így, mikor összejön valakivel! Ez szemétség! Én itt töröm magam, ő meg… Nyavalyog, mintha azt kérném, hogy ugorjunk le a Roxfort legmagasabb tornyáról. Ha ilyen lesz ez az egész, akkor inkább hagyjuk a francba. – Ekkor valaki felzokog. Először észre sem veszem, de mivel Ginnyék annyira figyelik, hát én is a hang irányába fordítom a fejem. A lépcső felől jön. Hirtelen beugrik. Ha nem is ment föl, és az egészet hallotta? Nem beszéltem halkan… Riadtan nézek Ginnyre, és látom, hogy ő is rájött. Arcomat a tenyerembe temetem, majd pár pillanat múlva, elindulok a lépcsőhöz, hogy beszéljek vele. Már elhalkult, remélem, még ott van. Ahogy lassan csendben közelítek, hallom, ahogy szipog.
- Hermione – szólítom meg. Pár pillanat, felpattan, és felrobog a lépcsőn. Bevágja az ajtót maga után. Csüggedten nézek vissza Harryékre.
- Majd én beszélek vele – mondja Ginny.
- Kösz – mondom megsemmisülten. Ginny felmegy a lépcsőn, és bekopog. Belép, és hallom, ahogy Hermione zokog.
- Jól van, nyugodj meg… - mondja Ginny, de a többit nem hallom, mert becsukja az ajtót. Visszamegyek a fotelekhez. Harry bátorítóan hátba vereget.
- Kezdeti nehézségek, haver.
- Nektek is voltak?
- Hát, ööö… Nem igazán. Mi annyira imádtuk egymást, hogy…
- Én is imádom Hermionét!
- Jól van, én tudom…
- De nem érted, hogy nem tudok mit tenni? – halljuk tompán fentről.
- Hermione ezt nem teheted Ronnal! – Minden elcsendesedik. Én ezt nem bírom tovább. Intek Harrynek, és elhagyom a klubhelyiséget. Utam céltalanul vezet. Mivel hogy már 8 óra van, nem találkozom senkivel. Vacsoraidő. Fura, hogy már étvágyam sincs. A francba a szerelemmel! Én hülye, hogy képes vagyok így szeretni valakit.
- Ron! Várj már meg! Jössz vacsorázni? – Harry. Neki bezzeg van étvágya.
- Nem. Nincs étvágyam.
- Ugyan már! Te mindig képes vagy enni. Ne mondd, hogy most nem! Gyere, pótoljuk az utóbbi órákban elvesztett kalóriákat! – Furcsán nézek rá. – Az idegeskedés, te marha!
- Nem vagyok éhes – mondom még egyszer, de Harry elhúz a Nagyterem felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;