|
Van egy kis bökkenő...
GinnyPotter 2007.03.26. 18:26
Összefoglalás: Ijesztő dolgok derülnek ki, amik mindent megváltoztatnak.
Van egy kis bökkenő...
Teltek a napok, én és Hermione boldogok voltunk együtt. Közeledett a karácsonyi bál, és én azt hittem, hogy egyértelmű, hogy…
-… együtt megyünk. Ugye? Harry? Ginny? Lennétek olyan kedvesek, és figyelnétek rám két percig? Utána esküszöm, ott folytathatjátok, ahol abbahagytátok.
- Mondd! – kérlek Harry.
- Szerintetek elhívjam Hermionét, vagy magától értetődik, hogy együtt megyünk?
- Inkább kérdezd meg! De ne úgy, hogy „Hermione eljössz velem a bálba?”
- Inkább valahogy tereld rá a szót… És kérdezd meg, miben jön, hogy passzoljatok, stb.
- Rendben. Nah akkor magatokra hagylak titeket – mondom, és elindulok megkeresni Hermionét. Nem telik bele sok idő, megtalálom, mikor bekopogok a hálójukba.
- Gyere!
- Szia szépségem! – karolom át. – Nem zavarlak?
- Dehogyis! – mondja zavartan.
- Na, azért jöttem, hogy megkérdeztem, gondolkoztál-e mostanában a karácsonyi bálon?
- Mi? – kérdezi nagyon zavartan, miközben jobbra-balra kapkodja a fejét, és rohangál a szobájukban.
- Biztos nincs semmi baj? – fogom meg a karját. – Olyan nyugtalannak tűnsz.
- Semmi bajom. Mit is kérdeztél?
- A karácsonyi bál…
- Jah, hogy az… Együtt megyünk, ugye?
- Persze. Csak azért kérdezem, hogy miben jössz, hogy össze tudjunk öltözni.
- Huh… Még nem tudom. De majd kitalálom. – Továbbra is idegesen tördeli a kezét.
- Mio? – Közelebb lépek. – Látom rajtad, hogy…
- Jaj Ron! Értsd már meg, hogy semmi bajom, csak egy kicsit ideges vagyok – mondja egy kis indulattal.
- Jól van, jól van! – emelem fel a kezeimet megadóan. Elkezdek kihátrálni a szobából.
- Ne haragudj! – simul hozzám. – De ezt még nem mondhatom el. Majd…
- Miért nem ezzel kezdted? – mosolygok rá, mire halványan visszamosolyog.
- Fogalmam sincs – mondja elgondolkodva.
- Figyelj, tudom, hogy el kellett halasztanunk a múltkori szombati randinkat…
- Piton annyi házit adott, hogy még két nap alatt se végeztünk vele! Hogy a fene...
- Jaj, abból még sosem volt nagy baj, ha valaki 5-ös helyett 4-est kapott.
- De nekem számít! Minden jegy!
- Értem.
- Juj Ron! Várj csak! – kiáltja, majd gyorsan elkezdi feltúrni a fiókját. Végül diadalmas arccal felemel egy könyvet. Csillagászat.
- Minek ez? – ráncolom a homlokom. Lázasan fellapozza, majd megáll az egyik oldalnál.
- Az év egyik napján a csillagok különböző alakzatokat vesznek fel. Az elkövetkező 5 év ilyen napjai... Ööö... Nézd! Ma van az egyik nap! Azt írja, hogy a csillagászat szerelmeseinek nem szabad kihagyniuk.
- Akkor te mindenképpen menj – mondom.
- Ugye jössz te is?
- Eszem ágában sincs!
- Naaaaaaaaaa! Kérlek!
- Én nem vagyok a csillagászat szerelmese.
- De mi szerelmesek vagyunk.
- Semmi köze a kettőnek egymáshoz.
- Jól van – csüggeszti le a fejét. – Én megyek, nem akarom lekésni – motyogja. Megfordul, és kimegy az ajtón. A fenébe is! Nem kell mindent együtt csinálnunk. Azért nekem is lehetnek saját dolgaim. Inkább lemegyek vacsorázni. Úgyis éhes vagyok...
- Ron! Ron! Gyere gyorsan!
- Mi van? – kérdem ijedten.
- Hermione elájult a csillagvizsgálóban!
- Mi? Úristen! – Azonnal rohanni kezdek Hermione felé, a csillagvizsgálóba. Mio mozdulatlanul fekszik földön, körülötte jó pár ember, akik idegesen tördelik a kezüket. – Miért nem viszitek már a gyengélkedőre? – ordítok rájuk, mire összerezzennek. – Megvárjátok, míg meghal itt? – Gyorsan felkapom a lányt, és szaladok vele Madam Pomfreyhoz. – Hermione! Térj magadhoz! Hallod? Nem hallhatsz meg! Ez a büntetésem?
- Ron... – motyogja Mio.
- Magadhoz tértél?
- Mi történt?
- Elájultál. Most pedig viszlek Madam Pomfreyhoz. – Arcára ijedtség ül ki.
- Ne! Kérlek ne! Inkább a hálószobámba. Beszélnünk kell.
- Miért?
- Kérlek!
- Jól van. Ha így akarod. – Gyorsan felszaladok vele, és leteszem az ágyára. – Miről akarsz beszélgetni?
- Tudod... Jaj nagyon nehéz ez. Szóval, csak azt akarom mondani, hogy nem jött meg. Jaj Ron ne nézz már ilyen bambán... Te is tudod, miről beszélek.
- Persze, hogy tudom... De... Huh b*zdmeg. Ez most nagyon meglepett.
- Látom... De, ez még nem biztos. Csak nem akarom, hogy bárki megtudja. Ezért nem vihettél Madam Pomfreyhoz. Senki nem tudhatja! Érted? Se Harry, se Ginny, se senki. Azért mondom el neked, mert te vagy az apa...
- Hermione én szeretnék majd gyereket tőled, de nem most.
- Tudom... Tudom... Én se akartam.
- Jól van. Azért nem kell sírni! – mondom neki, és letörlöm a könnyeit. – Megoldjuk valahogy.
- Van egy kis élet a hasamban... Már nem tudjuk kiszedni, csak 9 hónap múlva.
- Na de... Azt mondtad, még nem biztos!
- Hát nem... De azért a jelek...
- Ne mondd ezt! Hadd éljek abban a tudatban, hogy ezt csak álmodtam – mondom.
- De ezt el kell fogadnod! Nem csaphatod be magad!
- De... – kezdeném.
- Tudom, hogy nehéz... Nekem is az. – Megint sírni kezd. Lassan az ölembe húzom, és átölelem. Csitítgatom, de nem akar megnyugodni. Még szorosabban ölelem, mire hozzám simul, és befészkeli magát az ölembe. Csöndben vagyunk, csak a zokogását hallom. Aztán szép lassan az is elhalkul. Már csak szuszog.
- Mio? – Elaludt. Biztos fáradt. Hiszen ő egy kismama. Te jó ég! Ezt szörnyű kimondani. Lassan ledőlök Mioval az ágyra, és betakargatom. Reggelig már biztos nem ébred fel. Vissza kellene mennem a szobámba. Azonban nem akarom itt hagyni... Hiszen annyira szeretem. Úgy döntök, inkább maradok. Lassan Hermione felé fordulok, és végigsimítok az arcán. Álmában elmosolyodik, és közelebb bújik hozzám. Így alszom el én is...
***
Reggel nagyon furcsa hangokra ébredek. Gyorsan Hermionéra pillantok, de látom, hogy nincs az ágyban. Kipattanok az ágyból, és szétnézek. Sehol senki. Hermione papucsai szanaszét hevernek a padlón, pedig mindig felveszi őket, ha kikel az ágyból... Újabb furcsa hangok. A fürdőből...
- Hermione, itt vagy bent?
- Igen – mondja halk hangon.
- És jól vagy? Minden rendben?
- Hát... Nem tudom. Szerintem csak a reggeli rosszullétek. – A homlokomra csapok. A csudába is!
- Ne segítsek?
- Nem hiszem, hogy tudnál.
- Nincs erre valami bűbáj? Ne keressek? Tudsz egyáltalán részt venni ma az órákon? Ne szóljak, hogy...
- Megbolondultál? Dehogy szólsz! Ha Dumbledore megtudja... Csalódni fog bennem. – Ismét zokogásban tör ki. Lassan kinyitom az ajtót, és ott látom Mio-t a földön ülve. A szobában iszonyatos bűz van. Gyorsan levegőcsere bűbájt alkalmazok, és leguggolok mellé.
- Na! Ne sírj! Inkább állj fel, mert fel fogsz fázni. Az pedig nem jó a babának. – A kezem ráteszem a hasára, mire megereszt egy halvány mosolyt.
- Nem utálsz nagyon? – kérdezi.
- Miért?
- Mert teherbe estem, és tönkretettem az életed.
- Dehogyis! A teherbe esésedben én is hibás vagyok. Nem gondolod?
- Igaz – bólint.
- A másik, hogy nem tetted tönkre az életem. Igaz, hogy nem terveztem még babát, de... Ha jön, akkor nem bánom. Hárman is jól megleszünk. Mire megszületik, úgyis befejezzük az iskolát.
- Erre még nem is gondoltam. Hiszen már a harmadik hónapban vagyok. Már egy kicsit látszik a hasam, de még szerencsére el tudom takarni. Az egyetlen gond, hogy eddig régebben alig ettem valamit, most meg iszonyatos étvágyam van. Félek, hogy valaki fel fogja fedezni.
- Mindenki örülni fog. Rossz volt nézni, hogy nem ettél semmit. – Segítek feltápászkodni neki. – Már jobban vagy?
- Egy kicsit émelygek még. – Széles mosollyal felém fordul, megfogja a kezeimet, és szégyenlősen így szól: - Ron, menjünk reggelizni! – Felnevetek, mire még jobban elszégyelli magát.
- Ugyan! Nem kell szégyellni magad. Csak egy szavadba kerül. Ha eszel, én csak örülök.
- Nem szeretnék úgy kinézni, mint egy víziló.
- Majd mértékkel eszel.
- Rendben! Csak menjünk már! – Azzal kihúz az ajtón, le a klubhelyiségbe.
- Hermione! Ron! – Ginny mosolyogva integet nekünk.
- Most nem érünk rá – mondom, miközben Hermione kitartóan húz az ajtó felé.
- Na! Ron!
- Megyek, megyek! – Leszaladunk a Nagyterembe, ahol Dumbledore-ba botlunk.
- Hermione, Ron!
- Jó reggelt igazgató úr! – mondom.
- Hermione, Ron lenne pár percetek?
- Az az igazság, hogy majd’ éhen halok. Lehetne utána? – kérdezi Mio elpirulva.
- Persze. Várlak titeket az irodámban. A jelszó csokibéka.
- Rendben uram. Viszlát!
- Viszlát! Vajon mit akarhat?
- Nem tudom. Biztos valami iskolai dolog. Na, gyere. Hallom, hogy korog a gyomrod. – Leülünk az asztalhoz, Hermione azonnal nekilát az evéshez. Három nagy zsemle. Két nagy pohár kakaó. – Éhes vagy még?
- Nem – mondja, és böffent egyet. – Hupsz! Ne haragudj – kapja a szája elé a kezét.
- Semmi baj – nevetek. – Előfordul. – Odahajolok, és megcsókolom.
- Szeretlek! – suttogja. – De most mennünk kell Dumbledore-hoz. Gyere! – Elindulunk hozzá.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;