|
Elfogadás, megértés
2007.03.26. 18:27
Összefoglalás: Hermione és Ron hazaérkeznek...
Elfogadás, megértés
Nagy a tolongás, mindenki minél hamarabb szabadulni akar. Csak én és Hermione nem. Harry és Ginny is a sorban állnak, de mikor meglátnak minket, kiállnak.
- Sziasztok! – köszönnek.
- Ti hogy, hogy nem álltok a sorban? Mindenki alig várja, hogy elhúzhasson, ti meg csak álltok itt – mondja Ginny.
- Igazad van. Hermione hozzánk jön, mert a szüleit nem tudták elérni – fincsorgok. – Már nem mintha ezzel baj lenne, csak anyáéknak el kell mondanunk pár dolgot...
- És nem tudjuk, hogy hogy fogják fogadni – folytatja Mio.
- Hm... Biztos nem lesz semmi baj – morfondírozik Harry.
- Harry, Ginny! Gyertek! – kiabál nekik Seamus. – Ti álltatok előttünk, nem? Ha most nem jöttök, más nem fog beengedni titeket!
- Mennünk kell – búcsúzkodik Ginny. – Sziasztok! Jut eszembe Ron! Én az Abszol úti vendéglőben töltöm ezt az időt. Nem megyek haza. Mondd meg anyáéknak, hogy puszilom őket! Sziasztok! – Harry megfogja a húgom karját, és húzni kezdi. Végül beszállnak a vonatba.
- Nekünk már biztos nem jut hely. Nem lesz baj, ha nem fogsz tudni ülni? – kérdezem Hermionét.
- Ne aggódj miattam! Olyan vagy, mint egy... mint egy angyal. Egy kis súlycipelés, meg ha nem tudok leülni, nem csinál semmi bajt.
- Jól van... Ne haragudj! Csak annyira szeretlek, hogy nem akarom, hogy bármi bajod essen! – Hermione közel hajol, és megcsókol.
- Egy, kettő, három – számol. – négy, öt, hat...
- Mit számolsz? – kérdezem, egészen közelről, még az orrunk is összeér.
- A szeplőidet.
- Jaj ne! Utálom őket! – tiltakozom.
- De én imádom! Tudod milyen szexi vagy tőlük? Mikor te és én... Szóval, amikor az ágyban vagyunk, mindig azt nézem.
- Elpirulok! – mondom.
- Azért mondtam! – kacag. – Nézd, már alig vannak! Gyere álljunk be a sorba! Már nem érdekel, mit szólnak anyukádék! Úgyis megtartom.
- Persze, hogy megtartod! – Felszálltunk a vonatra, ami pár percen belül el is indult. Természetesen nem találtunk szabad helyet. Eleinte elbeszélgettünk, de aztán Hermione kezdett elfáradni.
- Mit szólnál, ha az ölembe ülnél? – kérdezem.
- Egyikünknek se lenne kényelmes.
- De nem állhatsz végig! Nem hiszem el, hogy nincs egy hely se ezen a rohadt vonaton! – mérgelődök.
- Ne szitkozódj, inkább keressünk egy helyet! – mondja Mio fáradtan. Elindulunk, és nemsokára találunk egy kupét, ahol viszonylag kevesen ülnek. Csendben ültük végig az utat. Azt hiszem, mindketten féltünk anyáék reakciójától. Így amikor megérkeztünk Londonba mindketten idegesen szálltunk le a vonatról.
- Nem látom Mrs. Weasley- t és Mr. Weasley- t, Ron! – idegeskedik Mio. – Mi van, ha már tudják, és soha nem akarnak többé látni? Óh, Ron! Én úgy félek – ölel át, és fúrja a fejét a mellkasomba.
- Ne bolondozz! Nézd, már ott is jönnek! – Erre Hermione felkapja a fejét, és boldogan rám nevet. – Anya! Apa! Sziasztok! – ölelem meg őket.
- Ron, kisszívem! Hermione! – ad nekünk anya egy nagy puszit.
- Figyelj anya... – Hermione ijedten rám néz. – Hermione szüleit nem értük el. Lehetne róla szó, hogy nálunk maradjon? – Anya felnevet, és kedvesen ránk néz.
- Ti együtt vagytok?
- Hát, ami azt illeti... Igen.
- Óh, de örülök Hermione. Mindig is reméltem, hogy Ron és te talán egyszer... Ronra igazán rá fér egy ilyen lány. Legalább van aki helyre teszi néha.
- Na de anya! – ellenkezem.
- Nem így van Hermione? – Mio félénken bólogat néhányat, majd megfogja a kezemet, és elindulunk haza. Otthon anya egy nagy vacsorával lep meg minket. Mindenki itt van. Fred és George, én, Hermione, anya, apa... Ginny nincs itt. Anya kicsit morgott mikor elmondtam, hogy nem jön haza. A vacsora nagy nevetések között telik, de én és Hermione nem tudunk koncentrálni. Mindkettőnk hasában ezernyi lepke ficánkol. Na meg Hermionéjében a kisbaba. Az asztal alatt erősen szorítja a kezemet, szinte már belelilul a feje.
- Hermione drágám, jól vagy? – kérdezi anya.
- Persze Mrs. Weasley. Csak egy kicsit sokat ettem. Kimegyek egy kicsit a friss levegőre. – Felkapja a kabátját, és elindul. Mielőtt kimenne, rám néz, és int, hogy menjek.
- Kikísérem – mondom gyorsan, és utána megyek. – Jól vagy? – kérdezem már kint.
- Persze. Csak nagyon, nagyon ideges.
- Hát én is. – Felém fordul, és megcsókol. Kint állunk még pár percig, aztán visszamegyünk. Az étkezőben már csak anya és apa van, Fredék biztos felmentek már... Apa egy újságot olvas, míg anya pakolászik. Ránézek Miora, és intek, hogy itt a helyzet. Köhintek egyet.
- Óh, visszajöttetek? – kérdezi anya. – Jobban vagy Hermione?
- Igen... – nyögi Mio.
- Anya, apa... Mondanunk kell valamit. – Mindketten felénk fordulnak, és érdeklődve ránk néznek.
- Nem látok az ujján gyűrűt – suttogja anya apának. Én már nem bírom tovább, így megszólalok:
- Hermione kisbabát vár.
- Mi? – kiált fel anya.
- Nem akartuk, vagyis nem terveztük, de így alakult. Sajnáljuk. – Anya és apa tátott szájjal, megilletődve néznek ránk.
- Én annyira sajnálom – sírja el magát Hermione leülve az asztalhoz. Fejét a kezeire hajtja, és úgy zokog. Mögé állok, és a haját simogatom.
- Ez már biztos? – kérdezi anya.
- Az – mondja elfúló hangon Mio. – Én igazán megértem, ha most azt mondják, hogy menjek el...
- Már hogy mondanánk ilyet drágám? – kérdezi anya Miotól. Erre az említett felkapja a fejét, és kérdőn anyára néz. – Természetesen meglepett minket a hír, ugye Arthur? De nem dőlt össze a világ. Jobb lett volna, ha máshogy alakul, na de istenem, mit tehetünk? – Hermione feláll, és megöleli anyát.
- Köszönöm – suttogja.
- Jól gondolom, hogy sok átvirrasztott éjszakába telt, mire rászántátok magatokat?
- De még mennyibe – mondom.
- Gratulálunk – ölel meg apa.
- Hermione annyi minden van, amit oda kell adnom. Ruhák, kiegészítők, bútorok. A kis Ron is ezeket használta – lelkendezik anya, mire Hermione felnevet.
- Anya, Hermione csak a nyáron szül. Pont befejezzük a sulit.
- Jól van. Beleéltem magam. De hát nagymama leszek! – Az órájára pillant, és felsikkant. – Hermione neked azonnal menned kell lefeküdni. Nyomás!
- Megyek – sóhajt Mio. Ad egy rövid csókot, és így szól: - Fent várlak.
- Megyek nemsokára. – Míg Hermione felbattyog, mi leülünk az asztalhoz.
- Ron, édes fiam. Hogy gondoltad ezt? – kérdi apa.
- Én... Hát nem tudom. Csak úgy megtörtént.
- De miért nem védekeztetek? – szólal meg anya.
- Védekeztünk! – csattanok fel. – De valahogy nem jól... sajnos. Ne értsétek félre, imádom Hermionét, és tudom, hogy vele akarom leélni az életem, de akkor is... Korai még.
- El kell őt venned – mondja anya. – Nincs mese. – Megmondtam, hogy ezt fogja mondani.
- Nem ráér még? – kérdezem.
- Pár hónapot igen. De aztán...
- Jól van, el fogom venni. És nem csak azért, mert ti akarjátok. Őrülten szeretem.
- Látszik rajtad – mosolyog anya. – Na menj, ne várasd meg!
- Jóéjt! – mondom, majd felsietek. Útközben Fredékkel találkozom.
- Hallottuk ám... – kezdi Fred.
- Hogy jön a baba – teszi hozzá George.
- Gratulálunk – mondják egyszerre.
- Hermione szép...
- Okos...
- Ügyes...
- Terhes... – kacagnak fel. – Mondd csak Ron! Hogy sikerült neked ez? Nem is gondoltuk volna, hogy a kis Roni... Az még egy dolog, hogy felszeded a csajt...
- ... Na de hogy egyből fel is csinálni! C-c-c... – mondják fejcsóválva.
- Jól van fiúk. Kösz mindent, de fáradt vagyok ehhez. – Benyitok a szobába, ahol Hermione az ágyon ülve vár engem.
- Jaj Ron! – szalad hozzám, és a nyakamba ugrik. – El se hiszem!
- Ugye megmondtam! – Hosszan megcsókolom, majd az ágy felé araszolunk...
***
Hideg szellőre ébredek. Nem csoda, hiszen az ablak nyitva van. De ki nyithatta ki? Nagyot sóhajtva kikászálódok az ágyból. Nem csoda, hogy fáztam. Hiszen nincs rajtam semmi! Szélesen vigyorogva Hermione felé fordulok, aki édesen piheg az ágyban. Végre újra együtt voltunk. Úgy. Becsukom az ablakot, majd visszafekszem Hermione mellé. Gyorsan betakargatom, hiszen rajta sincs ruha. Lágyan végigsimítok az arcán, és egy apró csókot lehelek a homlokára. Lehunyom a szemem, hátha vissza tudok aludni, de ekkor selymes kezek simítanak végig a mellkasomon. Elmosolyodom, és érzem, ahogy lágy ajkak megcsókolnak. Szerelmesen viszonzom, és közelebb húzom Hermionét. Továbbra is csókolom, már teljesen össze vagyunk gabalyodva. Végigsimítok meztelen testén, mire összerezzen. Jólesően elmosolyodik, és közelebb húz magához. Hirtelen megszakad a csókunk, és ránézek. Szemeiben a csalódottságot látok. Elmosolyodom, mire félénken ajkaim felé közelít. Elfordítom a fejem.
- Mi a... – Nem tudja végigmondani, mert csókkal beléfojtom a szót. Lágyan, de mégis hihetetlenül vágyakozva csókolom, s kezeim a combjai felé kalandoznak. Felsóhajt, mire felbátorodok...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;