|
Mennyi szenvedést kell még elviselnünk?
GinnyPotter 2007.03.26. 18:32
Összefoglalás: Szomorúságok........
Mennyi szenvedést kell még elviselnünk?
Másnap reggel zúgó fejjel ébredek. Résnyire nyitom a szemem, de a fény erejétől csak még jobban fájni kezd. Hermione még békésen alszik mellettem. Nekem is jobb lenne még aludni. De akkor hirtelen eszembe jut, hogy Ginny eltűnt, és inkább amellett döntök, hogy kiderítsem megtalálták-e már. Óvatosan kimászok az ágyból, és magamra kapkodom a ruháimat. Leosonok a klubhelyiségbe, ahol Harryt találom az egyik fotelben elbóbiskolva. Óvatosan megérintem a vállát, mire felriad.
- Mi, mi? Ginny?
- Nem... Csak én vagyok – sóhajtom. - Nem tudsz semmit Ginnyről?
- Nem – válaszolja. - Nem jössz el velem megkérdezni Dumbledore-t?
- De... Szívesen! - Elindulunk az igazgatói iroda felé. Harry falfehér, annyira ideges. Lassan elérünk az irodához, bekopogunk.
- Tessék! - halljuk Dumbledore fáradt hangját.
- Dumbledore professzor! Ne haragudjon, hogy ilyen korán zavarjuk – hadarja Harry. - De... Ginny? - reménykedve néz az igazgatóra, aki azonban szomorúan lehajtja a fejét.
- Nem találtuk meg Harry. Se élve, se holtan.
- Köszönöm Dumbledore professzor. Én esetleg nem tehetnék valamit? Ha a keresésére...
- Az összes tanárunk ezen az ügyön dolgozik. Nem szeretném, ha te is bajba kerülnél.
- Akkor még is hogy lehet, hogy még nem találták meg? Ha az össze tanár keresi, akkor hol van? A Rend? Ők nem keresik? Megáll az eszem! Ginny Weasley terhesen eltűnt, és nem is keresik. Magam menjek keresni?
- Harry nyugodj le! Tényleg mindent megteszünk, és a tanárok már nyomon vannak. De többet nem árulhatok el nektek. Azért vagyok ilyen hűvös Ginnyvel kapcsolatban, mert mindent a legnagyobb titokban kell tartanunk, nehogy az el rablója megtudja, hogy a nyomában vagyunk.
- Tehát elrabolták? - kérdezem.
- Nagyon úgy tűnik. Tehát nézzétek el nekem. Ez nem Ginny ellen irányul. De meg kell értenetek, hogy mindennek a legnagyobb titokban kell lennie. Rendben?
- Rendben – válaszoljuk.
- Mi azt hittük, hogy a húgom nem elég fontos, hogy... - kezdem.
- Ugyan Ron! Ilyen eszedbe se jusson – mondja Dumbledore. Hirtelen kicsapódik az ajtó, és McGalagony ront be rajta.
- Azonnal jöjjön igazgató úr! - Idegesen ránk pillant, majd újra az igazgató felé fordul. - Ginny...
- Mi van vele? - kiáltom.
- Jól van? - kérdezi Harry. - Ugye él?
- Még nem tudunk semmit. Csak újabb nyomra akadtunk – mondja McGalagony.
- Harry, Ron, megtennétek, hogy itt maradtok? Utána tájékoztatlak titeket. - Kisietnek, mi meg ott maradunk. Harry fel-alá mászkál a szobában, én egy helyben ülök az egyik széken.
- Soha nem voltam még ilyen ideges – mondja. - Soha!
- Hát én se... - mondom halkan. - Ha nem találják meg, vagy ha meghal, azt nem bírja ki a családunk.
- Az egész miattam van! Voldemort azért vadászik rá, hogy engem...
Harry, ne gyere megint ezzel! Nem élhetsz szerelem nélkül.
- Dehogyisnem! Ha én és Ginny nem jövünk össze, akkor Ginny most az ágyában aludna – keseredik el.
- És ha nem is te voltál az oka? - kérdezem élesen. - Ha nem is miattad rabolták el? Miért hiszed azt, hogy minden miattad történik? Miért? - ordítom.
- Ron! Ne vesszünk már össze! Ezt te sem gondoltad komolyan, ugye?
- Persze hogy nem. Ne haragudj, de már nem bírom sokáig. - Alig mondom ki, Dumbledore belép a szobába.
- Mi történt? - pattanok fel. - Megtalálták?
- Pár óra, és meg fogjuk találni. Lehet, hogy csak holnap – válaszolja bölcsen az igazgató.
- De mégis hol van? - idegeskedik Harry.
- Halálfalóknál. - Harry jelentőségteljesen rám néz. - Nem tudjuk milyen okból. A Rend tagjai már úton vannak, hogy valahogy visszaszerezzék Ginnyt.
- Ha tényleg halálfalóknál van, akkor erre kicsi az esély – suttogja Harry.
- Mindenesetre bíznunk kell! Hermione? - kérdezi Dumbledore.
- Még alszik – válaszolom. - Azt hiszem, visszamegyek hozzá. Viszlát! Harry? Te nem jössz?
- Nem.. Én még maradok.
- Rendben! Szia! Viszlát igazgató úr! - köszönök el, és elindulok a Griffendél felé. Felmegyek a hálószobába, és benyitok. Hermione még mindig alszik. Óvatosan leülök az ágyra, és csak bámulok magam elé. Nem tudom mennyi idő telik így el, mikor hirtelen Hermione mocorgását hallom.
- Ron? - nyöszörgi. - Ne hagyj itt! Kérlek ne menj el! - Álmodik. Gyorsan odahajolok hozzá, és ébresztgetni kezdem.
- Hermione! - rázom meg kicsit. - Itt vagyok, ne félj! - Kinyitja a szemét, és rám néz.
- Olyan szörnyűt álmodtam – öleli át a nyakam. - Elmentél. Nem tudom hova, de itt hagytál a babával.
- Ez sosem fog megtörténni – nyugtatom, és megcsókolom. Hirtelen ijedten rám néz.
- Ginny? - Lehajtom a fejem. - Meghalt? - csordulnak ki könnyek a szeméből.
- Nem... Még nincs meg. Azt mondják, pár óra, és megtalálják. Vagy csak holnap. Minden rendben lesz – nyugtatom, mire könnyektől áztatott arcát a mellkasomba fúrja. - Szerinted jót tesz a babának, hogy sosem mosolyogsz, hanem mindig sírsz? - Felemeli a fejét, és elmosolyodik.
- Biztosan nem – letörlöm a könnyeit, és megcsókolom. Szerelmesen, hosszan, lágyan.
- Szeretlek Hermione! - suttogom.
- Én is! - mondja rekedten. - De nem tudok másra gondolni csak Ginnyre. Hogy mennyire szenvedhet most.
- Meg fogják találni. Biztos vagyok benne. - Szótlanul telnek a percek, mindkettőnk tekintete a semmibe mered. Próbáljuk felidézni, mit csinált Ginny, mikor utoljára láttuk. A kínos csendet egy nagyszerű ötletem szakítja meg. - Mit szólnál, ha megfürdőznénk a prefektusi fürdő habjai között? - nézek Hermionéra csillogó szemmel.
- Nem hiszem, hogy lenne hozzá kedvem – rázza meg a fejét.
- Ugyan már! Élvezni fogod! - Lelkesen húzni kezdem, mire kelletlenül feláll.
- Fogadjunk, hogy nem csak fürödni akarsz – húzza el a száját.
- Na de Hermione! Hogy gondolhatsz rólam ilyet? - kérdezem megjátszott ártatlansággal. Majd hirtelen mosolyra húzom a számat.
- Ron – csóválja a fejét nevetve. - Te hatvan évesen is egy megrögzült szexkazán leszel?
- Minden bizonnyal – gondolkodom. - Ha továbbra is így foglak kívánni mint most, akkor valószínűleg. Na gyere! - kiáltom, és magammal húzom le a klubhelyiségbe. Leszaladunk a prefektusi fürdőbe, ahol gyorsan Hermionénak esem. Lázasan ízlelgetem ajkait, míg a kezeimmel a ruháit próbálom leszedni róla. Ő sem rest, látom, hogy már ő is a vágy hatása alatt van. Épp a pólót húzza le rólam.
- Megőrjítesz – suttogom, mikor kezeimmel a fedetlen kebleit megérintem. Régebben kisebbek voltak, de most, a terhessége miatt igencsak megnőttek.
- Hmmmm – morog Hermione, mikor végigsimítja kezét a mellkasomon. Egy erőteljes rántással lelököm a földre a szoknyáját, ő pedig a nadrágom csatját feszegeti fel. Lehúzom a földre, és ott csókolom tovább. A csempe kicsit hideg, így gyorsan a medence felé gördülök vele, és kezemmel megnyitom a csapokat. Míg a víz megtölti a medencét, addig megszabadítom Hermionét a maradék ruhájától is. Ő is így tesz, és végül meztelenül csobbanunk bele az illatos, habos vízbe. Gyorsan az ajkai után kapok, és jólesően harapdálom őket. Kezem addig a lábára siklik, mire szenvedélyesen felsóhajt, és apró ujjait a hasamon táncoltatja. Lágyan nekinyomom a medence falának, és a nyakát kezdem csókolgatni.
- Úh Ron! - búgja feltüzelve. - Ne kínozz! Annyira kívánlak! - A víz alatt lábaival a fenekemet simogatja, míg kezeivel a farkamat szorongatja, mint aki soha nem akarja elengedni. Felszisszenek, mikor ujjai fel-és le siklanak rajta. Én sem vagyok rest, és ujjaimat a lába közé vezetem. Lágyan simogatom a szeméremajkait, és néha-néha a csiklóját is megérintem. Egyre gyorsabban veszi a levegőt, mire gyorsan belé hatolok. Egyre gyorsabb tempóra váltunk, és gyorsan elérjük a beteljesülést. Kimerülve hajtja fejét a vállamra, lágyan megpuszilja. Kezeivel szorosan magához ölel, lábait átkulcsolja a derekamon.
- És én még nem akartam veled jönni – suttogja. - Pedig miből maradtam volna ki.
- Na látod – nevetek. - Mindig rám kell hallgatnod!
- Akkor sok bajba kerülnék – kezd ő is nevetni. Kezemet lágyan végighúzom a hátán, mire összerezzen. - Ez csikiz. - Kezeivel óvatosan megfogja a felkaromat, mint ha ellenőrizni szeretné, hogy igazi-e. - Érdekelne, hogy hogy szerezted ezeket – néz rám hitetlenkedve, mire én kihúzom magam.
- Bill kisfiát, Bradint emelgettem.
- Na de ennyiszer?
- Volt, hogy váltottam, és Charlie lányát repülőztettem.
- Nem hiszem – rázza meg a fejét.
- Na jó... Apa valahonnan szerzett otthonra egy kondigépet. A mugliknak van olyan. Titokban lejártam oda edzeni – pirulok el. Hermione harsányan felnevet.
- Na és miért?
- Neked akartam tetszeni – vágom rá gyorsan. Most Hermionén a sor, hogy elpiruljon.
- Izmok nélkül is tetszettél – mondja halkan. - Bár kétségtelen, hogy így még szexibb vagy.
- Ha már a megnagyobbodásról beszélünk – mondom vigyorogva, és a melleire tekintek. Szégyenlősen odakapja a kezeit, és távolabb húzódik. - Ugye ezek már sosem lesznek kisebbek?
- Ronald Weasley – kiált rám. - Ezt meg se hallottam – mondja, és távolabb úszik. Megáll a medence túlsó végében, és mérgesen néz rám. Odaúszok hozzá, mire mérgesen elfordítja a fejét. Megpuszilom a nyakát. Elmosolyodik.
- Nem azért mondtam – mentegetőzöm. - A kicsik is nagyon szépek voltak. Na de ezek... - nézek szájtátva a melleire. Gyengéden meglegyinti a fejem.
- Bolond! - Magamhoz húzom és mélyen belenézek a mogyoróbarna szemeibe. - Szerinted nem kellene visszamennünk? - szakítja meg Hermione a pillanatot. Felsóhajtok, és arrébb húzódok. - Tudod, mit? Inkább nem is mondtam semmit – suttogja, és ajkát az ajkaimra tapasztja. Hosszú ideig maradunk még a fürdőben egymást szeretgetve. Egy óvatlan pillanatban Hermione hasára téved a kezem, mire összerezzen. Valahogy nem szereti, ha a hasához érek.
- Annyira szép hasad van. Miért nem engeded, hogy hozzáérjek? - kérdezem
- Nem tudom. Egyszerűen nem szeretem – néz rám. - Sajnálom.
- Nem nagy gond, csak néha úgy szeretném megsimogatni.
- Hát tessék – sóhajt fel, mire én a hasára teszem a kezem, és simogatni kezdem.
- Hermione! - fordulok az arca felé. - Szeretnéd, hogy bent legyek a szülésnél?
- Nem! - vágja rá határozottan. - Kérlek ne! - kérlel.
- Hát rendben – fordulok újra a hasa felé.
- Óh Ron! Ugye nem baj? Én csak... Nem tudom.. .Ezek olyan magándolgok. Tudom, hogy te vagy az apa, de akkor is...
- Jól van... értem én... - válaszolom halkan. - Mennünk kellene.
- De látod, most ezzel elrontottam ezt a gyönyörű pár órát... - szontyolodik el. Lassan kiemelkedem a medencéből, és magam köré tekerek egy törülközőt. Egy másikkal megtörlöm a testem, és szótlanul öltözöm fel. Hermione továbbra is szomorúan ül a medencében. Maga elé mered. Mögé lépek, és megpuszilom a feje búbját.
- Nem rontottál el semmit. Tény, hogy szerettem volna bent lenni, de ez még nem rontja el az utóbbi 3 órát – puszilom meg az arcát. - Tényleg nem. - Ő is kiemelkedik a medencéből, én pedig odanyújtok neki egy törülközőt. Megtörli magát, felöltözik, és kézen fogva indulunk el a klubhelyiség felé. Már a portré előtt állunk, amikor kicsapódik az ajtó, és Harry rohan ki rajta.
- Ginnyt visszahozták! - mondja idegesen. - A Gyengélkedőn van – azzal elrohan. Mi is utána szaladunk. Lent a Gyengélkedőn Ginny mozdulatlan testét látjuk. Harry azonnal Ginny mellé szalad. Hermione teste megfeszül, és hozzám bújik. Sután megsimogatom a haját, de szememet le nem veszem Ginnyről. Dumbledore közelít felénk.
- Jól van – mondja halkan. - De rengeteg pihenésre van szüksége, de – halkítja le a hangját, úgy hogy Harry ne hallja -, sajnos a kisbabáját elvesztette. - Hermione felzokog a karjaimban, és én is megeresztek pár könnycseppet. - Nagyon sajnálom – mondja Dumbledore. - Elmondjátok Harrynek, vagy mondjam el én? - kérdezi Harry felé pillantva, aki buzgón csókolgatja szerelme hófehér kezeit.
- Majd én – vállalkozok. Dumbledore csak bólint, és kisétál a teremből. Odalépünk Harry mellé, és leülünk a szomszédos ágyra.
- Látjátok? Jól van! - mondja Harry boldogan, de én és Hermione szomorúan nézünk rá. - Miért néztek ilyen szomorúan? Hiszen hamarosan felépül!
- Harry el kell mondanunk valamit – kezdem.
- Igaz úgy tűnik minden rendben van Ginnyvel – folytatja Mio. -, de ez nem teljesen van így.
- Mi? - hebegi Harry, és könnyes szemmel néz ránk. - A baba? - suttogja. Hermione és én csak bólintunk. Harry lehuppan az ágyra, és tenyerébe temeti az arcát. Mio mellé ül, és megveregeti a hátát.
- Úgysem akartad eleinte – mondja.
- De utána már nagyon vártam. Beleéltem magam, és most meg... - zokog fel.
- Sajnálom – mondom halkan. Hermione is elpityeredik, és hozzám bújik.
- Én belepusztulnék, ha a mi gyerekünkkel történne valami.
- Ne is mondj ilyeneket! - intem le. Csendben ülünk hosszú, hosszú percekig. Egyszer csak Ginny mozgolódni kezd. Harry felkapja a fejét, kitörli könnyeit a szeméből, amelyek vöröslenek a sírástól.
- Ginny? - simítja meg az említett arcát. A lány szemei felpattannak, és ijedten néz körbe.
- Elmentek már?
- Kik Ginny? - kérdezi Harry.
- Hát ők – zokog fel Ginny. - A halálfalók. - Harry megszorítja Ginny kezét, és így szól:
- Már el. Csak mi vagyunk itt. Ne félj! - Ginny hirtelen felül, ás átöleli a meglepett Harry-t.
- Azt mondták meg kell halnom, hogy a baba is meghaljon. Meg akarták akadályozni, hogy gyereked szülessen, de én kitartottam. Nem engedtem, hogy bántsanak. - Harry félénken ránk néz, és mi sem értünk semmit.
- Nem bántottak Ginny? - kérdezem.
- Nem – rázza meg a fejét. - Akartak, de valahogy mindig kivédtem. Nem emlékszem hogy hogyan. - Hermione félrehúz.
- Ez felejtés átok. Nyilvánvaló – suttogja.
- Az – bólintok rá. - Ez nehéz ügy lesz. - Visszalépünk Ginnyékhez, és leülünk az ágyra.
- Ginny... Ha nem bántottak volna, akkor nem lennél csupa sebesülés – mondja Hermione, mire Ginny ijedten néz végig magán, és rémülten veszi észre a sok sok kis sebet, vágást, zúzódást.
- Nem... nyúltak hozzám – dadogja.
- Ez a felejtés átok Ginny. Azért nem emlékszel semmire, mert kitörölték az emlékeidet. De amint látod, súlyosan bántalmaztak. - Ginny a hasára teszi a kezét, mire mi mindannyian lehajtjuk a fejünket.
- A baba sem élte túl, ugye? - kérdezi könnyekkel küszködve.
- Nem – szól Harry. Ginny felzokog, és Harry vállába temeti az arcát.
- Neeeeeeeee! Nem lehet igaz! A mi kisbabánk – néz Harryre, aki szintén sír. Hermione és én kisétálunk a teremből, nem akarjuk zavarni őket.
- Jól vagy? - nézek a sápadt Hermionéra.
- Ühüm. Csak egy kicsit félek.
- Mitől? - kérdezem.
- Hát, hogy mi lesz ezután Ginnyvel. Biztos, hogy nem fogja tudni feldolgozni. Csak egy másik baba tudná esetleg feledtetni. De nem hiszem, hogy újra próbálkoznának. - Csendben felsétálunk a klubhelyiségbe, ahol rengeteg diák verődött össze, és mikor belépünk azonnal húzni kezdenek bennünket beljebb és beljebb. Hermione riadtan rám néz, nem tudja mi lehet. Egy erőteljes mozdulattal lenyomnak bennünket a kanapéra, és körénk gyűlnék.
- Hé! - fortyanok fel. - Hermione terhes. Nem kéne taszigálni.
- Bocs! - néz rám Seamus. - Ron! Tényleg megtalálták a húgodat?
- Meg – mondom halkan.
- És jól van? - érdeklődik izgatottan Colin.
- Nem nincs – válaszol Hermione. - Elvesztette a babáját. - Sokan szájuk elé kapják a kezüket, míg mások elfordulnak, és sutyorogni kezdenek. Egy idő után mindenki elsétál mellőlünk, és már csak ketten maradunk, amikor belép Fred, és George. Felállok, és megölelem őket.
- Miért pont szegény Ginny? - kérdezi Fred. George szipogni kezd, és felsétál a hálókörletbe.
- Nem tudom – mondom csendesen, mire Fred követi ikertestvérét. Hermione elé guggolok, és lágyan megcsókolom, mire könnyeket érzek az arcán. - Tudod, hogy nem sírunk! - mosolyodom el. - Miatta – mutatok a hasára.
- Ginny nem fogja bírni, hogy egy terhes nőt lát maga mellett. Főleg a legjobb barátnőjét.
- Nem tudom mi lenne a legjobb megoldás. Tényleg nem tudom – csóválom a fejem. Hermione szorosan magához húz, és belém kapaszkodik. Olyan erősen, mintha soha sem akarna elengedni. Néhány perc után rekedten szólal meg:
- Tanulnom kellene. A tanárok nem fogják elnézni...
- A fenébe a tanárokkal! - kiáltok fel. - Te tudnál ilyen körülmények között tanulni? Hm?
- Nem – hajtja le a fejét. - De akkor is... Büntetőmunkát sem akarok. Muszáj megírnom Pitonnak a háromoldalas fogalmazást! És gyakorolnom kell McGalagony órájára. Na és Flitwick...
- Jól van! Csak ne mondd tovább, mert már a hallatán rosszul leszek.
- Tudod ez az év nagyon fontos! Most végzünk. Ezen múlik, hogy milyen munkád lesz! Hogy akarsz ellátni majd bennünket? - néz rám Hermione összehúzott szemöldökkel.
- Jól van... Megadom magam! Menjünk tanulni! - Így az egész délutánt tanulással töltjük. Nem mindig tudok azonban erre koncentrálni, többször Hermione arcára siklik a tekintetem, majd végig a testén. Ilyenkor valahogy mindig megérzi, hogy őt nézem, és felkapja a fejét.
- Ron! A feladatra koncentrálj! - Sokszor visszafordítom a fejem, de van, hogy nem megy, és inkább odaülök mellé, és megcsókolom. Két csók között azonban mindig leállít. - Állj! Nekem tanulnom kell! - A délutánunk így tanulással telt el. 6 órakor Hermionéra pillantok.
- Egy mondat Ron! Aztán mehetünk enni – mondja fel se nézve a könyvből. Végül összecsapja a könyvet, és végre elindulunk a nagyterembe.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;