|
Karácsony
2007.06.02. 18:53
Karácsony
Csendben baktatunk lefelé, a nappali ajtaja előtt megállunk, és hallgatózunk. Kínos csend honol. Büszkén Ginnyre pillantok „Ugye megmondtam!” pillantással. Elmosolyodik, és elindul befelé a nappaliba. Belépésünkkor Harry azonnal felpattan, és átöleli szerelmét. Halkan suttog valamit a fülébe, de nem értem. Hermione rám pillant, és int, hogy üljek le mellé.
- Na? Mi volt? – kérdezi. – Megnyugtattad?
- Teljes mértékben – bólogatok. – Csak szüksége volt a bátyjára. – Továbbra is csend van.
- Azt hiszem… - kezdi Claire - … hogy hozok egy kis teát. Ki tart velem?
- Majd én – áll fel Ginny.
- Én is megyek – buzgólkodik anya, majd mindhárman eltűnnek a konyhában. Valahogy felszabadul a légkör. Most, hogy Ginny nincs itt.
- Miért érzem azt, hogy ódzkodtok Ginnytől? Attól, mert elvesztette a babáját, még nem kéne, hogy így bánjatok vele! Mit gondoltok, hogy esik ez neki? Hogy úgy féltek tőle, mintha egy szörnyszülött lenne! – mondom.
- Mi csak… - hebegi Kristie. – Mégis menjek jópofizni? Vagy miről beszélgessünk vele?
- Esetleg megkérdezhetnéd, hogy hogyan van. Vagy mit tudom én. Átölelhetnéd, hogy vele vagy, és hogy tudod, hogy elég erős, stb. – Hirtelen belép az ajtón Fred és George.
- Halihó! – köszönnek be.
- Mi ez a fagyos hangulat? – fintorog George.
- Csak azt ne mondjátok, hogy Ginny! – könyörög Fred.
- Pedig de… - És elmesélem, mi történt.
- A mi kis Ginnynket nem kell félteni. Szerintem 100 %, hogy felgyógyul. És tuti lesznek még babáitok Harry. Csak most még nehéz neki. De Ronnak igaza van. Karácsony van, és nem Ginny sajnálásával kellene töltenünk. Ígérje meg mindenki, hogy innentől a hangulat kellemes lesz, és senki sem fog a történteken rágódni! Rendben? – Mindenki szélesen bólogat, mire Fred diadalittasan mosolyra húzza a száját. – Csak én kellettem ide – büszkélkedik.
- Meg a nagy egód – nevetek.
- Kész a tea – kurjantja Claire, és 2 nagy tálcával egyensúlyoz be a szobába. Lerakja az asztalra, és visszaül a helyére. Anya robog be, és két fia nyakába veti magát.
- Merre kóboroltatok? – ripakodik rájuk. – Fred és George Weasly szétaggódtam magam miattatok.
- Mi csak… Tudod anya, hogy megy ez. Elfelejtettünk egy-két dolgot a karácsonyi ajándékok közül, és még szétnéztünk Londonban. Aztán persze akkora sor volt – forgatja a szemét Fred.
- Bizony anya! – kontrázik George. – Elért volna a Roxfortig is.
- Na ne mondd! – nevet anya, és játékosan fejbe kólintja fiait.
- Ginny néni nem kérsz teát? – kérdezi Sarah játékosan. – Anya csinálta neked. – Mindenki az ajtóban álló Ginnyre pillant, aki karjait összefonva állt eddig elmerengve. Most hirtelen a kislányra pillant, és elmosolyodik.
- Már hogyne kérnék? Ha anya csinálta, akkor biztos nagyon finom. – Felveszi az egyik csészét, és szájához emeli. Lassan belekortyol. Én is felállok, és elveszek egy csészét. Mindenki így tesz, és visszaül a helyére. Valaki elindítja a beszélgetést, és hangosan nevetünk. Nyolc körül leülünk vacsorázni. Pulyka van. A kedvencem. Anya persze bőségesen pakol mindenki tányérjára, de Ginnyére a legtöbbet.
- Anya, én ennyit nem eszem meg.
- Már hogyne ennél! Nézz magadra! Csont és bőr…
- Ilyen az alkatom – mondja Ginny életében egymillomodjára.
- Akkor is megeszed – mondja anya.
- Jól van - sóhajt Ginny. - Azért ne hidd, hogy győztél.
- Nem hiszem, tudom – mondja eltökélten anya, mire mindenki felnevet.
- Finom - mondja Charlie. – Olyan jó, hogy együtt az egész család. Már hiányoztatok. Ritkán vagyunk így együtt.
- Hát igen, sokan vagyunk, sokfelé – mondja apa. – De ezért jó a karácsony. Ilyenkor mind itt vagytok. Mind a hét gyermekem. És a családjaik. – Hermione rámpillant, majd a hasára. Lágyan megsimogatom a karját, mire a szeretlek szót suttogja. Vacsora után mind a karácsonyfa köre gyűlünk, és jön a Jézuska, aki hozza az ajándékokat. Mindenki kezében ott a rengeteg csomag, és ki-ki elvonul félre a kicsi családjával megnézni azokat. Én is így teszek Hermionével, és mikor mindenkinek megköszöntük az ajándékokat, a felbontatlan csomagokkal felmegyünk a szobámba. Ott letelepszünk az ágyra, hátunkat a falnak vetve, és nekilátunk kicsomagolni őket.
- Egyet te, egyet én – mondja Hermione.
- Rendben. Te kezdd!
- Ez Charliéktól van. Nézd! Ó de aranyos. Utalvány a Mágikus Babaholmik boltjába.
- Ez pedig – forgatok egy kis kék csomagolású csomagot -, egy könyvcsomag. Neked is van benne könyv meg nekem is.
- Na meg persze itt a pulóver anyukádtól mindkettőnknek. És az enyémnek bővíthető a dereka – mondja Mio, és nevetni kezd. – Anyukád olyan rendes.
- Nagyon szeret téged – mondom komolyan.
- Én is őt… - motyogja Mio. – Téged is! Jaj Ron olyan jó ez a nap. És én meg összevesztem veled miatta.
- Fátylat rá! Már el is felejtettem – mondom, és lágyan megcsókolom. – Én is nagyon szeretlek. A következő… Billéktől edénykészlet.
- Óh de jó! Majd ha összeházasodunk, főzök neked finomakat.
- El is várom! – nevetek.
- Nézd… Fredéktől… Na vajon mi? Hogyan éljem túl a terhességem 9 hónapját az idegesítő párom mellett? valamint Hogyan bírjam ki azt a nyavalyás 9 hónapot a nyivákoló párommal? című könyvek. Ez jó! – nevet Mio. – Bár nem vagy idegesítő.
- Te se nyivákolsz. Esetleg Csámpás.
- A következő?
- Harryék. Szerinted mit vehettek? Harry ki se mozdult Ginny mellől – morfondírozok. Ahogy kibontom az arany csomagolást, egy bőrkötéses fényképalbumot tartok a kezemben.
- Egy szerelem története – olvassa Mio az aranyozott betűket. Óvatosan kinyitom és magunkat látom benne. A fogadástól kezdve a nagy veszekedéseken keresztül a babánkig, és teljesen mostanáig.
- Ezt hogy csinálták? – tátom el a szám. – Hiszen van olyan, ahol ők nem is voltak.
- Nem tudom – suttogja Mio, és mikor felé fordulok, látom, hogy sír. – Nincs semmi gond – mosolyog. – Csak ez olyan szép. A mi szerelmünk. Annyira szeretlek! Nem tudom elégszer mondani. – Lágyan magamhoz ölelem, és megcsókolom. Kezem a derekára téved, és óvatosan benyúlok a blúza alá. – A tiéd vagyok – suttogja. – Tégy velem, amit akarsz. – Én pedig nem tagadom meg, amit mond. Pár óra múlva szerelmesen bújok hozzá, mire ő felsikkant:
- Én még nem is adtam oda neked az ajándékodat!
- Valóban – mosolygok. – De a legnagyobb ajándék a hasadban van.
- De… - ül fel izgatottan, és gyorsan magához rántja a takarót zavarában. – Én készültem valamivel.
- Nocsak – ülök fel én is. – Mivel?
- Hát én… tessék, itt van, bontsd ki! – nyújt felém egy csomagot félénken. Látom, hogy a legnagyobb gonddal csomagolta be, olyan „hermione” módra. És már tudom, hogy ha valami használhatatlan dolgot kapok is, akkor is örülni fogok neki. Szívből. Remegő kézzel bontom ki, és egy kis seprűt találok benne. Kisebb mint a tenyerem. Értetlenkedve nézek rá, mire szélesen elmosolyodik. – Tetszik?
- Hát, ez… gyönyörű – mondom, és megcsókolom.
- Az lenne. Csak nem így – teszi hozzá. – Ti sosem változtok – csóválja a fejét, majd varázspálcájával rábök a seprűre, ami erre elkezd forogni, egyre gyorsabban, szélsebesen, és csak nő és nő. Tátott szájjal figyelem, ahogy lelassul, és előttem lebeg a világ legjobb seprűje, a Szélvész 05.
- Ez… Ez a világ…
- … seprűje. Tudom. Megérdemled.
- Én ezt nem fogadhatom el. Ez egy vagyonba kerülhetett.
- Hát nem volt olcsó – vonja meg a vállát. – De szeretlek, és…
- Figyelj Hermione…
- Azt hittem, hogy örülni fogsz neki. Látom nem. Visszavihetem.
- Vissza kell vinned! Nekünk erre nincs pénzünk!
- Mi az, hogy nekünk? – kiáltja.
- Pssszt! A többiek már alszanak. Hát neked meg nekem.
- Ronald Weasly! Te és én nem vagyunk házasok! Nem közös a bankszámlánk, és azt csinálok a pénzemmel, amit akarok! Ha éppenséggel arra akarom költeni, akit a legjobban szeretek, hogy meglepjem, megtehetem – mondja.
- Én… én sajnálom. Csak arra gondoltam, hogy jön a baba, és félre kellene rakni. Nem gondolod? – Hermione nem válaszol, csak elfordul, és a hátát mutatja.
- Talán igazad van – motyogja. – De nem vihetem vissza. Annyira szeretném, ha megtartanád. Kérlek!
- Ez a legeslegjobb ajándék, amit valaha kaptam. Köszönöm! – mondom.
- Mellesleg… Nem az én pénzemből volt. Egy ismerősöm szerezte.
- Milyen ismerőseid vannak neked? – kérdezem.
- Jók! Nagyon jók – kacsint rám.
- Van nekem is ajándékom. – Erre játékosan felhúzza a szemöldökét.
- Mégpedig?
- Vegyél valamit fel. Ez így nem jó.
- Mégis mit?
- Mindegy, kapj magadra valamit. – Szájtátva bámulom, ahogy kisiklik a takaró alól, és a hold fénye megvilágítja gyönyörű testét. Hátrapillant, és meglátja, hogy nézem. Anélkül, hogy látnám tudom, hogy elpirul. Magára kap valami ruhát, és én is így teszek. Karöltve kilépünk a folyosóra, és halkan kilopódzunk a kertbe. Mindent vastagon borít a hó. Hermione szorosabban bújik hozzám.
- Fázol? – suttogom.
- Még nem – leheli vissza. Tovább lépdelünk. – Várj itt! De ne mozdulj. – Előreszaladok, és elvégzem a szükséges varázslatokat. Öt perc múlva visszasietek hozzá. – Gyere! – mutatom neki az utat, és a nagy rózsabokrunk mögé vezetem.
- Itt sötét van. Mit akarsz… - És ekkor egyetlen pálcaintésemre rengeteg gyertya gyullad meg, és láthatóvá válik egy pad, sok-sok virág és gyertya. A levegőben édes virágillat kering, ami télen elég szokatlan. – Mi ez itt?
- Lépj beljebb! – mondom neki, és ő így tesz, és leül a padra. Abban a pillanatban meleg fuvallat érkezik, és másodpercek alatt felmelegíti a levegőt.
- Hihetetlen – suttogja, és elmosolyodik. – Hol tanultad mindezt?
- Utánajártam dolgoknak – mondom, és letelepszem mellé. – Kérsz valamit?
- Nem… Ez… Ez a meglepetés?
- Talán nem tetszik? – tárom szét a karom.
- De gyönyörű – nyel egyet, és rám mosolyog.
- El ne hidd! Van más is. Csak még nincs itt az ideje.
- Óh! Értem – mondja, és elnéz a másik irányba. Szótlanul bámulunk magunk elé, mire eszembe jut végre valami. Óvatosan intek a pálcámmal, hogy Hermione ne vegye észre, mire halk zene csendül fel. Felállok, és szerelmem felé fordulok.
- Szabad? – kérdezem.
- Igen – válaszolja megszeppenten. Lágyan felhúzom, kezeimet a derekára helyezem, míg ő a nyakamat karolja át. Lassan lépkedünk egyik lábunkról a másikra, többre nem futja tőlem. Hirtelen megáll, és mélyen a szemembe néz. Érzem, hogy itt a pillanat. Előhúzok zsebemből egy ékszerdobozt, és letérdelek.
- Hermione Granger, leszel a feleségem? – kérdezem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;