|
13. Kettétört szív
2007.06.02. 18:54
Kettétört szív
- Mi? – lepődik meg. – Ez komoly?
- Igen, az. De ha nem akarsz…
- Dehogyisnem! Igen! Igen! IGEN! – kiáltja, és hálásan a nyakamba borul. Felhúzom az ujjára a gyűrűt, és megcsókolom. Felnevet, és tovább csókol.
- Szeretlek – suttogom, miközben arca pár centire van az enyémtől. Lágyan megcsókol, és érzem, hogy a mai este már nem lehet szebb.
***
Másnap reggel korán felébredek. Óvatosan kibújok Hermione öleléséből, és lezuhanyzom. Mikor felfrissültem, leszaladok a lépcsőn a konyhába.
- Szia Ron! – köszönt anya, és ahogy körülnézek látom, hogy csak Harry van még a szobában. Letelepszem mellé, és oldalba bököm.
- Sziasztok!
- Szia… - morogja, rám se nézve.
- Baj van? – kérdezem.
- Á… csak felidegesített – fogja suttogóra.
- Ginny? – Bólint. – Mert? Mit csinált?
- Nyaggat… Babát szeretne…
- De hiszen ez jó!
- De én nem akarok…
- MI???? Azt hittem, hogy…
- Akartam én… De a kudarc után, nekem is kell egy kis idő. És ő ezt nem érti meg.
- Mondtad neki?
- Próbáltam, de hajthatatlan… Nem akarok emiatt veszekedni. Szeretem…
- Fel a fejjel! Beszéljek vele én?
- Nem kell… Majd elintézem valahogy. De azért kösz. Rendes tőled.
- Ugyan már! Barátok vagyunk, vagy mi a szösz. – Erre csak rám mosolyog.
- Harry? – dugja be egy kócos vörös hajú lány a fejét az ajtón. – Feljönnél? – kérdezi óvatosan, mire az említett feltápászkodik, és csoszogva elindul. Mikor eltűnnek, anyára pillantok.
- Te mindig ilyen korán… - ásítok egy nagyot. -… kelsz fel?
- Sok a tennivalóm. Vagyunk elegen, reggelit előkészíteni nem kis munka 16 embernek.
- De tudsz varázsolni – kacsintok rá, és egy meleg pirítósért nyúlok.
- És te hogyhogy ilyen korán fent vagy? – kérdez anya.
- Hát, nem tudom. Nem tudtam aludni tovább. – Beleharapok a pirítósba, és sorban megeszek még hármat.
- Elég lesz már Ron! Inkább keltsd fel Hermionét! Jöhetne ő is reggelizni. – Felcammogok a lépcsőn, és benyitok a szobánkba. Még mindig édesen alszik, így fölé hajolok, és egy puszival felébresztem.
- Jó reggelt! – mosolygok.
- Hulla fáradt vagyok – dünnyögi, és a másik oldalára fordul.
- Muszáj felkelned. Anya már reggeliztetne.
- Ments nekem valami kaját, és hozd fel! – kér. – Légyszi Ron!
- Jól van. De ebből nem csinálunk rendszert!
- Hát milyen férj lesz belőled, ha még reggelit se hozol az ágyba?
- Csapnivaló – nevetek, és elindulok lefelé. Felpakolok némi kaját, és nemsokára már az ágyunkon ülök. – Megfelel?
- Naná! – motyogja teli szájjal.
- Mikor mondjuk el nekik?
- Ha megreggeliztem, lemehetünk – mondja. – Csak még felöltözöm – mutat magára. A ruhái az éjszaka folyamán kerültek le róla. Pár percig csöndben falatozik, majd eltűnik a fürdőszobában. Egy röpke negyedóra alatt, ami nekem egy örökkévalóságnak tűnik elkészül.
- Mehetünk?
- Persze – mondja, és már nagyon várjuk, hogy elmondhassuk a dolgot. Lent nagy a zsivaj, mindenki beszél és beszél mindenkihez. A saját szavunkat se halljuk. Inkább csöndben leülünk, és várjuk, hogy csituljanak. Nemsokára szóhoz jutunk. Felállok, és Hermione is így tesz.
- Szeretnénk bejelenteni, hogy… - kezdem.
- Összeházasodunk. Ron tegnap megkérte a kezem. – Anya felsikolt, és zokogva a nyakunkba borul. Sorban mindenki gratulál, de Ginnyn látom, hogy bántja a dolog. Azért ő is odajön hozzánk.
- Gratulálok – mondja mosolyogva, de hangja elcsuklik. Hermione nem veszi észre. Ginny megölel minket, és lassan kisétál a szobából. Azazhogy próbálna lassan, feltűnés nélkül, de én látom, hogy mihelyst befordul, futni kezd.
- Mindjárt jövök – súgom oda Mionak, aki csak bólint egyet. Ginny kint üldögél az udvaron. – Mi a baj? – kérdem. – Nem akartunk megbántani ezzel az esküvős dologgal. Rosszul esik?
- Kicsit… - motyogja. – Olyan jó lenne, ha… De ő úgyse… Lehetetlenség…
- Ezt jól összehoztad hugi! – vigyorgok rá, és ő is megereszt egy félmosolyt.
- Bárcsak Harry is megkérné a kezem!
- Talán kedvet kap. De nem vagy még fiatal hozzá?
- Miért ti talán nem? – néz rám szúrós szemmel.
- Hááát…
- Ginny! – kiáltja Harry, és pár pillanat múlva megjelenik az udvaron. – Hát ti? – kérdezi meglepetten. – Várj! Kitalálom. Ginny azt szeretnéd, ha megkérném a kezed? – A lány nem válaszol, csak lehajtja a fejét.
- Ginny… - kezdi Harry. – Ez nem úgy van, ahogy gondolod. Nagyon szeretlek téged, de nem hiszem, hogy egyhamar elveszlek feleségül. Talán pár év múlva, ha még akkor is együtt leszünk ,és szeretjük egymást. Rendben?
- Persze… - mondja Ginny. – Csak… Semmiség – áll fel mosolyogva, és Harry nyaka köré fonja a kezét, én pedig visszaindulok a házba.
- Ron! Hol voltál? – csap le rám Mio. – Mindenki azt kérdezgeti mikor lesz az esküvő.
- És? – nézek rá értetlenkedve.
- Mikor lesz az esküvő? – kérdezi Mio fojtott hangon.
- Ezt itt akarod megbeszélni? – kérdem, és felfelé húzom.
- Ööö… Mindjárt jövünk – fordul Hermione a döbbent személyek felé. Fent betuszkolom a szobánkba, és idegesen járkálok fe-le. – Ron… Baj van?
- Nincs – vetem oda nem túl meggyőzően.
- Meggondoltad magad? – kérdezi, és hallom hangjában az ijedséget.
- Nem – mondom.
- Akkor meg áruld már el, hogy mi van! – kiáltja. Erőszakosan az ajtó felé mutat a pálcájával, gondolom, hangszigeteli a szobát.
- Semmi nincsen – válaszolom, és lehuppanok az ágyra. – Csak… Nem bírtam tovább lent. Anya fogadjunk, hogy már elkezdte keresgélni az esküvői torta receptjét.
- Anyukád egy nagyon aranyos nő! És én szeretem őt! És ha elkezdene ezen gondolkodni, az nagyon kedves lenne tőle! – kiabálja Mio könnyekkel küzdve.
- Én is szeretem őt…
- Mégis mindig leszólod őt! Pedig csak jót akar!
- Túl sok mindenbe belemártja az orrát…
- Hát ez már beteges Ron! – nevet fel Hermione. – Tudd meg, hogy én kiállok anyukád mellett bármikor! És látom, te már nem is akarod ezt az egészet, úgyhogy akkor nem megyek hozzád. Felbontom a jegyességünket – ordítja, és könnyekkel az arcán kirohan a szobából. Utána indulnék, de nem tudom rávenni magam. Hogy tovább hallgassam ezt? Én inkább egy kis csendes esküvőt szeretnék. Ne legyen ott senki. Csak én, Mio és a pap. Senki más. Hátradőlök az ágyon, és hirtelen elnyom az álom…
***
Két órával később zúgó fejjel ébredek, és keresni kezdem magam mellett Hermionét. Mivel nem találom, lerobogok a lépcsőn. A konyha üres. A nappali is. Mi történt itt míg aludtam? Kiszaladok az udvarra, és megtalálom Charlie-t, amint éppen Bradinnel és Sarahval játszik.
- Mi történt? Hol vannak a többiek? – kérdezem.
- Elmentek – válaszolja sötéten.
- Hová?
- A Szent Mungóba.
- Miért mi történt?
- Hermione rosszul lett. – Erre a mondatra hirtelen minden vér kiszáll belőlem, az ájulás kerülget. – Mentem volna én is, de a gyerekekre kell vigyáznom.
- Nekem miért nem szóltatok?
- Olyan békésen aludtál, hogy Hermione nem akart felkelteni – néz rám gúnyosan. – Mit gondolsz miért, te idióta? Hermione látni se akar. – Lehajtom a fejem.
- Azt hiszem, tönkretettem az életem – kesergek.
- Inkább indulj már a kórházba! Ne nekem magyarázkodj. Anya már nagyon vár…
- El tudom képzelni – sóhajtom, és elhoppanálok a Mungóba. Ismerem a járást Ginny miatt, így gyorsan megtudakolom, merre van Hermione. Felszaladok a lépcsőn, és megállok az ajtaja előtt. Óvatosan bepillantok, és látom, hogy Mio az ágyban fekszik, a többiek pedig körülötte állnak aggodalmas arccal. Harry észrevesz, és óvatosan kisomfordál a szobából.
- Mi történt? – faggatom.
- Nem tudni. Rosszul lett, és összeesett. Azt mondják valószínűleg idegesség miatt.
- Az én hibám – temetem arcomat a kezembe. – Az én hibám…
- Veszekedtetek? – kérdezi.
- Igen… Felbontotta a jegyességünket.
- Micsoda?
- Hadd ne meséljem el most! Szeretnék vele beszélni.
- Anya megöl, ha bemész.
- De muszáj – mondom, és belépek az ajtón. Hirtelen mindenki elhallgat. Hermione nem néz rám, hanem a falat bámulja. – Hogy van? – suttogom apának.
- Már jobban…
- Szeretnék beszélni vele – emelem fel a hangom. Erre mindenki kisétál a szobából, én pedig leülök az ágya szélére. Lágy csókot nyomok a homlokára, de továbbra se néz rám. Látom, hogy a könnyek folyamatosan csurognak le az arcán. Egy... még egy... majd még egy... – Nem tudom kifejezni, hogy mennyire sajnálom – kezdek bele. - Nem mentegethetem magam. Csúnyán bántam egy terhes nővel, a szerelmemmel, a gyermekem anyjával. Miattam vagy most itt, és ezt sosem bocsátom meg magamnak. Csak kicsit vidít fel, hogy apa azt mondta jobban vagy... Bár nem tudom, hogy a fizikai, vagy a lelki állapotodra értette. Én csak szeretném... Figyelsz rám Hermione?
- Mi már nem vagyunk együtt Ron. Hát nem emlékszel? Felbontottam a jegyességünket.
- De attól még... még egy pár vagyunk, nem? Hiszen szeretlek... Emiatt... Emiatt... Nem, ez lehetetlenség. Nélküled képtelen vagyok élni...
- Menj el kérlek...
- Ne tedd ezt... Kérlek ne – könyörgök, és a sírás fojtogat. – Én csak nem akartam nagy esküvőt. Csak kicsi meghittet, ahol csak te és én és...
- Nincs te és én! – mondja zokogva.
- De hiszen neked is fáj... Miért teszed akkor ezt?
- Hogyne fájna, hiszen nemrég még a menyasszonyod voltam. Most meg egyedül maradtam a gyermekemmel.
- A gyermekünkkel.
- Tökmindegy – fortyan fel.
- Nem fogok lemondani róla. Ha így is döntesz, én akarom a gyermekünket.
- Én is akarom!
- Hermione ne csináld ezt! A mi jövőnk közös, ezt te sem tagadhatod.
- Azt hittem közös, de tévedtem.
- Mondd, hogy nem szeretsz, és akkor elmegyek. Elfogadom.
- Nem szeretlek! – mondja.
- Nézz a szemembe!
- Nem... – látom, hogy küzd az érzéseivel. – Nem megy... – mondja erőtlenül. – Szeretlek Ron, de nem akarok tovább veled lenni. Kérlek menj! – Most már én is sírok, és érzem, hogy kettétört a szívem. Lassan felállok, és kimegyek az ajtón. Még hallom Hermione zokogását, és érzem magamon a családom tekintetét, de anélkül, hogy rájuk néznék, otthagyom őket.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;