|
Titkok
Ginny Potter 2008.04.07. 12:26
Pár órával később, olyan 5 óra körül miután mindenkivel megbeszéltem mindent, érek vissza a klubhelyiségbe. Addigra már ott is minden elő van készítve. Intek a többieknek, hogy menjen mindenki a helyére, és legyenek csendben. Felsietek a szobánkba, ahol Hermione az ágyon fekve vár. Valamilyen könyvet olvas.
- Szia! – mosolyog rám. Gyors puszit nyomok a szájára. – Elintéztél mindent?
- Igen – válaszolom. – De most öltözz valami elegánsabb ruhába!
- Miért? – néz rám meglepetten. – Mit tervezel, Ron Weasley?
- Semmit – mosolygok rá. – Majd meglátod. Csak vegyél fel valami csinos ruhát. Mondjuk nekem ruha nélkül sokkal jobban tetszel – suttogom kacérkodva a fülébe, mire megborzong. – De ez most nem lehetséges, szóval nyomás öltözni. – Felkel, a szekrényhez sétál, és kivesz egy gyönyörű vörös ruhát. Anyáék küldték nemrég. A fürdőszobában átöltözik, rendbe szedi magát, és pár perc múlva kész van. Egyszerűen csodásan néz ki. Mindig azt mondják, hogy a terhes nők nagyon szépek. Igazuk van. Vörös rúzst kent magára, és nekem egyből olyan gondolatok keringenek a fejemben, hogy a testem melyik részére szeretnék vörös csóknyomokat...
- Gyönyörű vagy! – karolok belé.
- Még mindig nem tudom, hová viszel.
- Mindjárt megtudod! – mondom, és kilépünk az ajtón. Pár lépés múlva elérünk a lépcsőhöz, és Hermione felsikkant.
- Ron! – és a nyakamba veti magát. A klubhelyiségben az összes Griffendéles ott áll, és minket néz. A falon piros-arany díszek lógnak, a plafonról pedig ezernyi léggömb. Persze mindkettőnk családja itt van. Hirtelen süvítő hangot hallunk, és Hermione ijedten rezzen össze. Velünk egy szintben – vagyis a levegőben – betűk rajzolódnak ki, ezzel a szöveggel:
GRATULÁLUNK AZ ELJEGYZÉSETEKHEZ!
- Ez egy eljegyzési buli? – néz rám könnyes szemmel Hermione. Bólintok. – Annyira szeretlek! – suttogja, és megcsókol. A lent álló tömegen halk moraj fut végig.
- Gyertek már le! – kiáltja valaki. Belekarolok Mioba, és lesétálunk a lépcsőn. Hirtelen mindenki megrohamoz minket, és ezernyi hát- és vállveregetést érzek egyszerre. Ezernyi puszit kapunk, és mikor végre oszlani kezd a nép, előkerülnek a finomabbnál finomabb ételek, amiket a manóktól kértem. Mindenki felkap egy tányért, és - mint egy svédasztalos fogadásnál – kiszolgálják magukat. Miután mindenki végzett a lakmározással, a terem közepén hirtelen megjelenik egy többemeletes torta. Hermione arca felragyog.
- Édesség! – kurjantja el magát, és már döcög is a torta felé. A tömegen halk nevetés fut végig, mire Mio elvörösödik.
- Semmi baj, kicsim! – mondom neki. – Az egész a tied lehet. – Erre még többen nevetnek. Együtt felvágjuk a tortát, és mindenki vesz belőle. Egyszer csak lágy zene hallatszik, olyan andalító, kellemes. Többen azonnal párt találnak maguknak, és táncolni kezdenek. Egyik kezemben a tányérommal, másikkal Hermione derekát tartva arrébb húzom, és mi is táncolni kezdünk. Hozzám bújik, és fejét a vállamra helyezi.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen meglepetést találsz ki! – suttogja a fülembe. Leteszem a tányért, és a másik kezemmel is átkarolom.
- Látod? Még én is rejtegetek meglepetést számodra! Azt hitted, már kiismertél? – nevetek. – Akkor tévedtél. – Mosolyra húzza a száját, és puszit nyom a nyakamra. – Büszkén jelenthetem ki, hogy a mai estén te vagy a legszebb – mondom neki.
- Én is szeretlek – mormolja, majd csendbe burkolózik. Valamin nagyon töpreng... – Gondolkodtál már azon, hogy majd házat kell keresnünk? – emeli fel a fejét. Szóval erről van szó!
- Hogyne gondolkodtam volna! – sóhajtom. – De... Honnan szedjek rá pénzt? Tudod, hogy nekem semmim sincs.
- Ilyet ne mondj! Pénzed nincs! Nem semmid! Ne mondd rám, hogy semmi!
- Ne haragudj! – békítem egy csókkal. – Halasszuk ezt a beszélgetést máskorra, kérlek! Most csak élvezzük a bulit! - A homályban csak halvány vonalakat láttam, próbáltam kivenni, ki kivel táncolhat. Apa anyával, Hermione szülei egymással, Harry Ginnyvel, Jé! Fredék is hoztak magukkal valakiket! Mert ők biztos nem ide járnak. Egy fekete hajú lány van George-dzsal, és egy hosszú szőke hajú Freddel. Biztos bemutatnak majd minket egymásnak. Hirtelen felgyulladnak a fények, és elhalkul a zene. A klubhelyiség közepén Fred és George állnak. Egyikőjük éppen a hangját hangosítja fel a Sonorus varázsigével.
- Khm, khm! – szól Fred. – Hölgyeim és uraim! Rám hárult az a megtisztelő feladat, hogy a mi kisöcsénket...
- Hé! – kiabálom közbe, mire halk nevetés fut végig a tömegen.
- Szóval a mi nem kisöcsénket... – folytatja George.
- Ejnye, fiúk! – sopánkodik anya, és úgy dönt, inkább ő fejezi be. – Ne húzzátok az időt. Igyunk Ronra és Hermionéra! Éljen Ron és Hermione!
- Éljen Ron és Hermione! – hangzik mindenfelől a teremben. Mosolyogva nézek Hermionéra, aki könnyes szemmel mosolyog vissza.
- Szeretlek! – suttogja, és megcsókol. Karjaimba zárom, és nem akarom elengedni. Valaki észbe kap, és elhalványulnak a fények, a zene pedig erősödni kezd. Lassú táncba kezdek Hermionéval, miközben még mindig csókokkal halmozom el. Az este ilyen jó hangulatban telik tovább, majd éjfél körül az emberek elkezdenek szállingózni a hálótermeik felé. Anyáék is elbúcsúznak:
- Szia ,Ron drágám – ölel magához anya. – Vigyázz magadra, de legfőképpen Hermionéra! Annyira örülök, hogy újra együtt vagytok – motyogja, és megtörli a szemét. – Miután apa is elbúcsúzott, kilépnek a portrélyukon, és elindulnak haza. Negyed óra múlva már csak mi vagyunk a klubhelyiségben.
- Csodálatos este volt – bújik hozzám Mio. – Köszönöm!
- Szívesen. Reméltem, hogy tetszeni fog.
- Ron... – távolodik el tőlem Mio. – Ez most... Most esik le... – mosolyodik el.
- Micsoda? – nézek rá meglepetten.
- Azért csináltad ezt, az úgymond nagyszabású eljegyzési partit, hogy megúszd a nagy esküvőt? – Elvörösödtem. – Hogy te milyen ravasz vagy! – nevet fel Mio.
- Én csak...
- Nyugi! Nem lesz nagy esküvőnk! Úgy lesz, ahogy te szeretnéd – mondja, és megcsókol.
- Én inkább azt szeretném, hogy mindkettőnknek legyen beleszólása. Mert nem az én esküvőm, hanem a MI esküvőnk.
- Édes vagy! – mosolyodik el. Mellkasomra hajtja a fejét. A halvány fények, a lobogó kandalló, a félhomály álmossá tesznek. Nagyot ásítok, mire Hermione is így tesz.
- Álmos vagy? – kérdezem.
- Ühüm... – Felmegyünk a szobába, és lefekszünk aludni. Hermione édesen befészkeli magát a karjaim közé, és pár perc múlva mind a ketten elalszunk.
***
Teltek a napok, már csak 3 nap van a RAVASZ vizsgákig. Lent ülünk a klubhelyiségben, mindannyiunk kezében egy-egy könyv, szánk hang nélkül mozog. Hermione idegesen sóhajt néha, és egy gyors mozdulattal kisöpri szeméből az oda lógó tincseket. Mindenkin eluralkodott a vizsgadrukk, még rajtam is...
- Istenem, miért nem vagyunk már túl rajta? – nyög fel Harry. – Már az se érdekelne, ha mindenből megbuknék, csak ez a fojtogató érzés múljon el bennem!
- Egyetértek! – helyeslek. – Nekem már semmi új nem megy a fejembe.
- Nekem se! – sóhajtja Hermione. – Ron, kérlek menjünk valahová!
- Hová? – lepődök meg. – Hiszen mindjárt itt vannak a vizsgák...
- Nem úgy értettem. Mondjuk sétálni. Na?
- Rendben – vonom meg a vállam. – Bocsi Harry! Majd jövünk.
- Menjetek csak! – mosolyog. – Megkeresem Ginnyt. – Elindulunk az udvarra. Lévén, hogy pár nap és Ravasz vizsgák, nem sokan lézengenek az udvaron. Mi szótlanul lépdelünk a füvön, majd Hermione gyorsan lekapja a cipőjét, és mezítláb sétál tovább.
- Felfázol! – szólok rá.
- Dehogy! Tök meleg a fű. Próbáld ki! – nógat, mire én is lehúzom a cipőm. Lesiet a tóhoz, és leül az egyik padra. Mikor melléérek, elmélázva nézegeti az eget. Épp naplemente van. – Olyan gyönyörű, nem?
- De – válaszolom, és átkarolom a vállát. – Pont, mint te! – Rám néz, és lassan megcsókol. – Ha levizsgáztunk, elviszlek valahová.
- Nem az esküvőnkkel kellene törődnünk? Gondolom utána... Szóval, hogy elmegyünk nászútra...
- Persze! Hogyne mennénk! – Hogy honnan lesz rá pénzem, azt már nem tudom - gondoltam magamban.
- Nézd Ron, azt a fát! – mutat Hermione az egyik fűzfára nem messze tőlünk.
- Aha, nagyon szép – válaszolom, de igazából rá se nézek.
- Nem az, Ron! Nézd meg jobban! Mi az a nagy kör rajta?
- Kör? Milyen kör? – kérdezem, és az említett fát bámulom. – Jééé! Tényleg! Gyere nézzük meg közelebbről! – Felpattanunk a padról, és odasietünk a fához. Egy ovális kör van belevésve a törzsébe. Óvatosan végighúzom rajta a kezem.
- Olyan, mintha valamiért meg lenne jelölve ez a fa, nem? – kérdezi Hermione. – Szerintem szólni kellene Harrynek. Lehet, hogy köze van Voldemorthoz.
- De miért éppen a Roxfort területén? – mélázok. – Na mindegy. Mindenesetre tényleg szóljunk Harrynek. – Pár perccel később lélekszakadva szaladunk visszafelé. Harryt annyira felvillanyozta a mondandónk, hogy azonnal ide akart jönni. Nem bírt magával. Idegesen járkál a fa előtt fel s alá. Úgy tesz, ahogyan én tettem, óvatosan végighúzza a kezét a mélyedésen. S szinte azonnal hátra is hőköl, és fájdalomtól eltorzult arccal szitkozódik.
- Ez Voldemort műve. Érzem az energiáját. Ez valamilyen titkos bejárat lesz. De hogyan jussunk be? – morfondírozik. – Az Alahomora itt már nem elég. Voldemortot ismerve valamilyen csalafinta megoldást találhatott ki. Talán itt van elrejtve egy horcrux... – Lázasan töpreng a megoldáson, végül idegesen nagyot csap a fa törzsére. Hihetetlen, de a kör semmivé foszlik, és csak egy nagy sötét kör marad a helyén.
- Ennyi lenne a híres Tudjukki? – kérdezem. – Nem túl ötletes.
- Ne becsüld alá! – szól rám Hermione. – Talán még nem volt olyan nagy varázsló, mikor ezt csinálta.
- Talán tényleg ez a magyarázat – bólogat Harry. Egyik kezével megfogja a lyuk szélét, és felemeli a lábát, hogy belépjen.
- Nem mehetsz be egyedül! – mondom neki. – Én is megyek!
- Ron... – csóválja a fejét. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Bent bármi lehet, nem akarom, hogy bajod essen.
- Nem engedhetlek be egyedül! Ha bajba kerülsz, ki fog segíteni?
- Nos... Nem bánom – sóhajtja.
- Én is megyek!! – szól Mio.
- NEM! – vágjuk rá mindketten.
- Hermione a te helyzetedben... – kezdi Harry.
- Nem engedlek be! Nem és nem és nem! – makacsolom meg magam.
- Ezt nem tehetitek... – suttogja könnyes szemmel. – Nem...
- Kicsim... Odabent veszélyes dolgok lehetnek, és én semmiképp sem szeretném, hogy bajod essen. Hiszen szeretlek, tudod! – győzködöm. Kicsit enyhül a tekintete.
- Ugye vigyázol magadra? – szorít magához. – Nem akarlak elveszíteni!
- Persze, hogy vigyázok – mosolygok rá. Megsimogatom az arcát, és megcsókolom. Hosszan elidőzünk...
- Khm... – köszörüli meg a torkát Harry. – Bocs skacok, de...
- Ne haragudj – pirul el Hermione. – Te is vigyázz magadra! – Azzal Harryt is megöleli, és egy puszit nyom az arcára. Még egyszer ránézek, majd belépünk a lyukba...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;