Álmok karácsonya

Egy kedves kis szobácskában, egy húszas éveiben járó nő ült a kandalló előtt. Kezében igen régi elnyűtt pergamen darabot szorongatott. A lapon cikornyás, talán csúnya betűkkel egy kedves szöveg állt. Férjének első hozzá írt verse. Párja most valahol messze, valamelyik távoli országban járt. De megígérte nejének, hogy karácsonyra visszatér. Ölében öreg, karikalábú, bozontos, vörös macskája feküdt. Nagyon szerette régen kapott – vett – kisállatát, a cicáját. Majdnem annyira, mint a férjét. Még egyszer elolvasta versikét, s közben fel merengett benne hitvese arca. Ez állt az elnyűtt kis papírdarabkán:

Szemedbe nézek…

Szemedbe nézek ettől úgy érzem magam, mint egy kísértet.
Szemed lágy melengető fénye,
Oly szép szemed éke.

Éke az mely mögötte van,
Nem más az , mint te magad.

Bele nézek és elönt a boldogság,
S valami melengető lágyság.

Érzem minden rossz eltűnik hirtelen,
Csak te vagy itt, itt velem.

Szemedbe nézek és veled vagyok.
Érzem, hogy boldog vagyok.


A világ legszeretettreméltóbb emberének.
Legnagyobb hódolójától.


A nő arcán mosoly suhant át, az örömmel együtt könnycseppek hullottak alá a szeméből. Az öröm, a szomorúság és a vágyódás cseppjei. Egy távolban tartózkodó személy iránt. Szent este volt, de a hőn szeretett párja nem érkezett még meg. Ott állt a gyönyörű karácsonyfa feldíszítve, boldogságot sugározva a helyiségben. De ez a boldogság nem érte el a nő szívét. Nem, mert akivel igazán boldog lehetett volna, nem volt vele. Pedig mennyire várta ezt az estét! Úgy gondolta ma mérhetetlenül boldog lesz. De nem. Komolyan kezdett aggódni, hitveséért. Nagyon remélte nem esett baja szerelmének. Nem élné túl, ha meghalna. Ha ez még is megtörténne ő utána menne a mennybe vagy a pokolba.
- Ne is gondolj ilyenekre – suttogta magának nyugtatásként. Sajnos fölöslegesen. Merengéséből cicája panaszos nyávogása verte fel.
- Jól van, Csámpás mindjárt kapsz enni – ezzel kiment a konyhájába, hogy ennivalót készítsen az állatnak. Miután megetette a macskáját, elment lefeküdni. Ezt volt számára az eddigi legszomorúbb karácsonyeste. Nem kívánt senkinek se ilyen szent estét. Szüleihez csak majd karácsony más napján mennek, Harryékhez pedig holnap.
Bebújt a jókora franciaágyba, s elmerengett élete legszebb pillanatain. Mikor megkapta Valentin-napkor Ron levelét, a hetedévben a karácsonyi bál, az eljegyzésük és az esküvő. Elmosolyodott majd mély szomorkás álomba merült. Nem is sejtette mennyire meg fog még örülni aznap.

Egy kihalt városka havas utcáin egy vörös hajú férfi bandukolt. Nagyon szeretett volna már haza érni, megölelni, s viszont látni feleségét. Szinte egy éve csak levélben kommunikált vele. Oroszországban kereste több társával együtt Voldemort megmaradt csatlósait. Munkája miatt nem sikerült hazatérnie, s most is csak igen későn. Félt, hogy neje esetleg csalódott benne s azt hiszi ő már nem is érkezik meg hozzá szent este, pedig megígérte. Lassan odaért közös otthonuk elé. Nem csöngetett nem is kopogott, csak csöndesen kinyitotta az ajtót s belépett. Levette úti kabátját, cipőjét. Lábujjhegyen felosont az emeletre. Ott teljes sötétség honolt.
- Lefeküdt – motyogta magának. Így hát bement a szobájukba, halkan becsukta maga mögött az ajtót. Pizsamát húzott, s bebújt felesége mellé az ágyba. Az említett édesdeden aludt. Nem volt szíve felébreszteni. Magára húzta a takaró másik felét, majd mély álomba merült. Nem sokkal később a mellette fekvő barna hajó nő, a felesége, pár pillanatra felébredt. A lány felült s oldalra fordított a fejét. Halkan felsikkantott, hirtelen nem tudta ki van mellette. De mikor felismerte ki az, szívét mérhetetlen boldogság s megkönnyebbülés töltötte el. Apró csókot lehelt férje ajkára aztán visszafeküdt. Hitvese erre feleszmélt, s átölelte feleségét. Ebben a meghitt boldogságban aludtak el ismét…

 

-------------------------------------

Származik: Merengő