A Roxfort Griffendél klubhelyiségének kandallójában vidáman ropogott a tűz. Az égő fahasábok kellemes meleget árasztottak a nagy, kerek teremben. Már éjjel tizenegy óra volt, ennek ellenére a klubhelyiségben még mindig rengeteg diák lézengett. Köztük három hatodéves fiatal is - egy barna, bozontos hajú lány, aki szorgalmasan olvasta az Átváltoztatástan alapfokon VI–ot. Mellette, a nagy kanapén egy vörös üstökű, szikrázó kék szemű, langaléta fiú a Piton által feladott bájitaltan házi dolgozatot körmölte. A kanapé oldaláról már lelógott egy hosszú, teleírt pergamencsík. Végül pedig, ott ült mellettük az asztalnál egy kócos, fekete hajú, szemüveges fiú. Harry Potter lustán megvakarta a homlokán látható villám alakú heget, majd unottan folytatta megkezdett jóslástan dolgozatát. Bár utált jóslástant írni, arra gondolt: legalább barátaival, Ronnal és Hermionéval teheti ezt.
- Jaj, istenem! Komolyan mondom, Piton megőrült! – Ron már nem bírta tovább visszatartani a megbotránkozását.
- Miért, Piton valaha is volt normális? – Harry viccelődni próbált, de hangja inkább lemondóan csengett.
- Ugyan már, fiúk! Nem olyan szörnyű! – Hermione fel sem pillantott a könyvéből. – Ez a dolgozat sem volt olyan nehéz. Nem így van, Ron?
- Hogy könnyű volt? Hermione, te teljesen jól vagy?
- Igen. Csak én, veled ellentétben, figyeltem az órán! – Torkollta le Ront a lány.
- Most nem értem, miért vagy így fölháborodva, Hermione! Ne mondd már, hogy te élvezed Piton óráit!
- Nem, nem, csak…
- Jó, ne is mondj semmit.
- Figyelj, Ronald. Megígéred, hogy nem panaszkodsz, ha segítek befejezni a dolgozatodat? – A lány szavaiból türelmetlenséget lehetett kihallani.
- Nos, haver, ez igazán megfontolandó! – Harrynek már sikerült mosolyogni, ami hatott barátaira is.
- Jaj, Hermione, te vagy a legkedvesebb lány az egész suliban! – Vigyorgott már Ron is, majd kényelmesen hátradőlt a kanapén. Hermione ezzel ellentétben viszont fülig elpirult. Hogy zavarát palástolja, becsukta az Átváltoztatástan alapfokon VI–ot, belesüllyesztette a táskájába, s elkezdett penna után kutakodni. Mikor ismét felnézett, a pír nyomait már sikerült eltüntetnie az arcáról, s mosolyogva elvette Rontól a dolgozatot.

***

Háromnegyed óra múlva viszont a vidám hangulatú klubhelyiségben már csak három diák volt. Harry még mindig a jóslástanon szenvedett, Hermione és Ron pedig a bájitaltan-lecke fölött görnyedt. Öt perc múlva azonban Harry elkészült a dolgozatával, és kijelentette:
- Én most már hullafáradt vagyok. Elmegyek lefeküdni. Öhm… további jó leckeírást! – Szólt, és valamilyen okból egy csalafinta vigyort eresztett meg Ron felé, melynek az lett a következménye, hogy kapott egy igen erősen elhajított párnát az arcába.
- Igen, Ron, neked is nyugodalmas jóéjszakát! – Harry még mindig vigyorgott,
de most, egy újabb párnától tartva, gyorsan eliszkolt a fiúk hálókörlete felé.
- Nem tudod, mire célzott Harry azzal az álszent mosolyával? – Kérdezte Hermione.
- Öhm… nem igazán… - Válaszolt a fiú. De gondolatai azonban másutt jártak: belefeledkezett a lány göndör hajfürtjeinek csillogó táncába.
- Igen… én se nagyon… - Úgy tűnt, napirendre térnek az árulkodó tény fölött. Ron azonban nem tudhatta, hogy Hermionét igenis nagyon foglalkoztatta az a vigyor. Szerette volna, ha Harry Ron és ő kapcsolatára vonatkoztatta volna a mosolyt. Ron viszont pontosan tudta, hogy ő mit gondol: Harry arra célzott, hogy most van esélye arra, hogy bevallhassa Hermionénak az érzéseit. Pontosabban mondva szerelmét, mely már negyedéves koruk óta tartott. Bár az igazság az volt, hogy Ron nem igazán hitte, hogy Hermione nem csak barátként gondol rá. Hiszen a lány mindig csak vitatkozott vele, és sohasem mutatta, hogy valaha is gyengéd érzelmeket táplált volna iránta…
- Ron, Ron, figyelsz te rám egyáltalán? – A fiút töprengéséből Hermione kedvesen szólongató hangja rántotta ki. – Készen van a leckéd.
- Jaj, Hermione, mondtam már, milyen csodálatos vagy?
- Nem, azt még nem… - Válaszolta halkan a lány, miközben ismét elöntötte arcát a pír. – De azért köszönöm szépen.
- Csak az igazat mondtam. – Most már Ron is halkan beszélt. Közben felemelte a fejét, s tekintete összefonódott Hermionééval. Lassan előredőlt, s rápillantott a lányra. Az behunyta a szemét, és ekkor Ron lágyan szájon csókolta. A fiú sohasem gondolta volna, hogy ilyen finom érzés lehet Hermionéval csókolózni. A lány résnyire nyitotta rózsás ajkait, és Ron elmélyítette a csókot. A varázs azonban amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt, mert Hermione elhúzta a fejét.
- Ron…
- Hermione…
- Ron… Ron!! Ron, ébredj föl!
Erre a szóra a fiú szeme felpattant, és húga, Ginny Weasley arcát pillantotta meg. Mire ismét – immáron a sokadik ilyen éjjel után- feleszmélt, már tudta: csak újraálmodta a szép emléket. És az életben most már soha többé nem csókolhatja meg Hermionét. Örökre elment, mielőtt még szerelmük beteljesedhetett volna. A halál elválasztotta őket egymástól.