Találka és egy kis boldogság

Mikor leértem a klubhelységbe, Ron már várt rám. Nagyon jól nézett ki, de az arcán szomorúságot. Ettől én is megijedtem, de szerintem, mert odajött hozzám és megölelt.
- Hermione, itt nem lesz jó, mert bárki lejöhet, a varázslatom csak 20 percre elegendő
- Rendben, de akkor hova menjünk? A Szükség szobájába?
- Nem. Tudok egy sokkal jobb helyet, amit senki sem ismer. A neve a L’amour szoba.
- És az hol van?
- Megmutatom, indulhatunk.
Már vagy egy 10 perce mentünk, mire a 6-on megálltunk Ludovic Lusso szobra előtt és Ron kimondta a kívánságát és a jelszót:
„ Menekülök az emberek és a szomorúság elől szerelmemmel, kit mindennél jobban szeretek ezen a világon!”
Ekkor kinyílt az ajtó. Bent minden csodaszép volt. Egy asztal volt ott 2 fotellel és egy szép franciaágy.
- Ez gyönyörű hely!
- Igen. Még Harryvel találtuk meg. – Itt könnybe lábadt a szeme.
Én szelíden megöleltem és megpusziltam az arcán. Megcsókolni nem mertem, mert féltem, hogy hogyan fog reagálni. Inkább kérdeztem tőle:
- Miért szerettél volna találkozni velem?
- Mert beszélnünk kell szerintem. A reggeli dolgokról.
- Értem, mit szeretnél tudni?
- Hát, hogy mi volt ez az ölelkezés Freddel? És a nagyteremben? – látszott rajta, hogy nagyon féltékeny.
- Tudod, hogyha nem rohansz el, mint egy őrült reggel, akkor tudhatnád te is.
- Mit?
- Azért ölelt Fred reggel, mert éjjel rosszat álmodtam.
- És mit?
- Az utolsó csatát és a temetést.
- Te is ezt álmodtad?
- Igen, miért?
- Mert én is ezt álmodtam.
- Ron! Haragszol rám?
- Nem, miért haragudnék?
- Mert reggel olyan furcsa voltál.
- Jah, igen. Rosszul esett Fred viselkedése, és a tied is, de most már tudom, hogy miért volt
- Igen. Kár, hogy nem bíztál meg bennem.
Azzal elindultam vissza a klubhelységbe. Mikor visszaértem egyből felmentem a szobámba és elkezdtem sírni.
Miért nem tud megbízni bennem? Ezzel a kérdésemmel a fejemben nyomott el az álom.

*

Én hülye, én bolond! Ez nem igaz! Épp csak összejöttem Hermionéval és minden elrontok. Milyen szomorú volt, amikor elment.
Lehet, hogy szakítani fog velem. Vagy már szakított is, csak nem vettem észre?
Ezt ki kell derítenem valahogy.

*

 Nem sokat aludtam. Hajnali 1-kor már felébredtem. Lementem a klubhelységbe és elterültem a kedvenc fotelomban. Ismét a tüzet bámultam, mint mindennap szinte.
Lassan elkezdett folyni a könnyem és szinte ordítottam a fájdalomtól. Véget akartam vetni az életemnek, nem akartam többet semmit sem. Ekkor valaki átölelt.
- Ron! Mit szeretnél?
- Én szeretnék bocsánatot kérni tőled, nagyon sajnálom, hogy nem hittem neked.
Nem válaszoltam, felálltam és elindultam vissza a szobámba, ahol egy rivalló és egy csokor rózsa volt. Nem akartam várni, kinyitottam a rivallót. Felkészültem az ordibálásra, ehelyett szép halkan elkezdett beszélni:

Drága Hermione!

Nagyon sajnálom, amit veled tettem, hogy nem bíztam meg benned. Borzasztóan érzem magam.
Tudom, hogy nem érdekelt a te véleményed, de elvakított a féltékenység. Tudom, hogy egy
Féltékeny fiú mindennél rosszabb, de értsd meg, soha nem volt még egy barátnőm. Nekem te
Vagy a legfontosabb. Mindennél és mindenkinél. Ha ezt a levelet hallgatod akkor nem hallgattál
Végig odalent. Kérlek bocsáss meg és gyere le, kérlek!

Szeretlek: Ron

Most mit tegyek? Lemegyek hozzá, hiszen milyen aranyos volt velem, és bocsánatot is kért? De megbántott! Mit tegyek???

*

Már egy fél órája felment.  Lehet, hogy ennyire csalódott bennem. Én bolond, én hülye. Ideje elindulnom fel, hisz ezt már nem lehet megmenteni.
- Ron!
- Hermione, hát itt vagy?!
- Igen! Sajnálom, hogy nem hallgattalak végig.
- Én sajnálom, hogy féltékeny voltam.
- Ezzel csak bebizonyítottad, hogy szeretsz. És én is szeretlek Ron, csak ne csinálj ilyet kérlek!
- Rendben és köszönöm.
Ezután már csak arra emlékszem, hogy megcsókolom Hermionét, és ő is visszacsókolt. Éreztem, hogy tényleg szeret, úgy ahogy én is őt.
Miután elváltunk leültünk egy fotelba, és tovább csókolóztunk. Nem érdekelt volna az se, ha valaki lejön, mert együtt lehetek a lánnyal, akit szeretek, és örökre szeretni fogom.