MÁSNAP

Miután már hajnalodni kezdett el kellett válnunk egymástól, nehogy valaki ránk találjon, de Ron mondta, hogy este megint találkoztunk. A fellegekben jártam, egyszerűen el sem tudtam hinni, hogy ez igaz. Hát végre én is boldog lehetek?
Ezekkel a boldog gondolatokkal mentem fel a szobámba, ahol azt hittem, mindenki alszik, de tévednem kellett. Parvati fönt volt, ráadásul a frászt hozta rám.
- Hol voltál, Hermione?
- Öhm, hát, izé…
- Tudom én! Kivel?
- Hogy érted, hogy kivel?
- Jaj, ne játszd meg magad! Ki a szerencsés? Csak nem Fred? Esetleg valaki más?
- Jó, jó, jó értem!
- Nos, akkor kicsoda?
- Nem mondhatom meg, egyenlőre, sajnálom!
- Óh, értem. Pedig kár érte. De, ha ugye úgy döntötök, én lehetek az első.
- Naná, hogy te leszel!
- Akkor minden rendben! Nos, mit csináltatok? Azt elmondhatod?
- Semmi különöset. Volt egy kis félreértésünk, de mindent elrendeztünk, most minden újra jó.
- És szeret téged? És te szereted?
- Igen, én szeretem, és remélem ő is szeret engem. De szerintem ezt bebizonyította.
- Ó! Hogyan?
- [ásít] ezt megbeszélhetnénk később, most eléggé álmos vagyok.        
- Jó, de mindent mondj ám el!
- Meglesz!
Már nagyon fáradt voltam, így hamar elaludtam.

*

Ezt az éjjelt sosem felejtem el. Nem gondoltam volna soha, hogy ennyire szerethetek valakit is.
Hajnalban váltunk el egymástól, addig végig csak csókolóztunk a „fotelunkban”. Milyen nagyszerű volt.
Halkan megyek fel a szobámba, de szerencsére mindenki alszik. Remélhetőleg a Hermionénak is mázlija van. Ha meg nem, azt úgyis megtudom reggelikor.
Aztán lefeküdtem aludni én is.

7-kor már ébresztettek a fiúk. Majdnem beszóltam nekik, hogy csak másfél órácskát alhattam, de akkor lebuktunk volna. Így csak némán felöltöztem és lementem a klubhelységbe. Leültem a kedvenc fotelembe és vártam mikor jön le Hermione.
Fél órával később fáradtan jött le. Még így is csodaszép volt, s én szívem szerint odarohantam volna hozzá megöleltem és megcsókoltam volna. De tudom, hogy nem lehet; még nem.
- Szia Hermione!
Szerintem csak most vett észre, mert nagyon megijedt.
- Ron, szia!
- Megijesztettelek?
- Hát, igen. Még fáradt vagyok.
- Megértelek. Lemegyünk reggelizni?
- Felőlem mehetünk.
Ám ekkor jött le a lépcsőn Fred.
- Sziasztok!
- Szia! – köszöntünk mi is.
- Megvársz Hermione?
- Persze!
- Rendben 2 perc és itt vagyok.
- Nos, akkor lemegyek egyedül.
- Jaj, Ron, nagyon sajnálom, de megbeszéltük.
Aztán adott egy gyors puszit, majd elindultam reggelizni.

*

Miután Ron elment megérkezett Fred.
- Akkor mehetünk?
- Persze, csak rád vártam.
Majd elindultunk Fred ismét átkarolt. Tisztára úgy viselkedünk, mint egy szerelmespár. Bárcsak Ronnal sétálhatnék ugyanígy. Nagyon jó lenne, ha nem kéne titkolóznunk többet. Most azonban még nem tudhatja senki, majd később. Persze ez is Fred miatt kellett.
Mikor beléptünk a nagyterembe Parvati súgott valamit Lavendernek, amire mindketten elkezdtek nevetni. Valószínűleg rólunk volt szó, mivel miután leültünk melléjük nagyon elhallgattak.
- Miről volt szó csajok?
- Tudod jól Hermione, amiről beszélgettünk hajnalban, tudod, mikor…
- Jó, tudom már, de ezt megbeszélhetnénk később.
- Jól van, na nem kell kiabálni.
- Rendben megnyugodtam. De most eszek inkább.
- Mit kérsz? – kérdezte Fred.
- Pirítóst eper lekvárral.
- Mindjárt hozom.
- De nem kell Fred, én is tudok csinálni.
- Jó, de ma én szeretném.
- Na jól van, de csak ma!
- Ok, csak ma.
- Egyénként elég fáradt vagy, pedig hamar elmentél lefeküdni.
- Igen, de nem tudok aludni rendesen.
- Jó, akkor most nyisd ki a szád.
- MIII???
- Jól hallottad, még a végén nem is a pirítóst ennéd meg, hanem mondjuk a kezedet.
- Ha-ha. Nagyon vicces vagy, de így a te kezedet eszem meg.
- Nem mert én tudok vigyázni magamra.
- A-H-A. Na jó, de ez az 1. és az utolsó alkalom.
- OK, nos nyisd ki a szád és HAMM!
- Ez tényleg finom.
- Ugye?!
- Nah, menjünk órára.
Azzal elindultunk, de mielőtt kiértünk volna a Nagyteremből valaki visszarántott…