Mikor odaértem Ron már ott várt.

- Szia! Bemegyünk? – kérdezte komolyan.
Nagyon megrémültem ettől a hangtól. Ezért szinte suttogva mondtam, hogy menjünk.

Miután leültünk egymással szembe elkezdtünk beszélgetni:

- Hermione, mit szeretnél mondani nekem?
- Hát és te?
- Kezdjed te!
- Jó! Hát emlékszel arra, mikor kiabáltunk egymással a klubhelységben?
- Igen. Ugye nem azt szeretnéd elmondani, hogy menyire bolond voltam?
- Nem.
- Hát akkor?
- Éppen azt szeretném elmondani
- Ja, bocs. Mondjad!
- Szóval akkor nagyon ki voltam bukva. Sokat sírtam és nem is akartam élni.
- Ugye nem csináltál semmi olyat, ami akár az életedbe is kerülhet?
- NEM! DE HADD MONDJAM EL!
- Jól van, csak aggódok!
- Szóval, azért mégiscsak felkeltem, majd lementem a klubhelységbe és ott volt Fred. Majd elkezdtem sírni és ő átölelt. Aztán nem is tudom, hogy történt, csak azt vettem észre, de, hogy is mondjam, megcsókoltuk egymást. Majd elfutottam, gondolkoztam és megírtam neked a levelet, mert én SZERETLEK!
- Hát csalódtam benned, de el is tudom valamennyire fogadni, hiszen nem a te – vagyis részben – hibád. Én is bűnös vagyok, hiszen miattam vagy ilyen.
- És megbocsátasz nekem?
- Igen. Pedig…
- Pedig mi?
- Pedig más nem tenné ezt.
- És akkor miért bocsátasz meg? Nem mintha nem örülnék.
- Mert teljes szívemből SZERETLEK!
- Óh Ron!

Majd szenvedélyesen megcsókolt. Éreztem a különbséget a tőle és a Fredtől kapott csók között
Fredé érzéki volt ugyan és érezni lehetett, hogy szerelemből csinálja, de mégsem ugyanaz. Nála nem éreztem ezt, amit most érzek.
Nem tudom elmondani, e ez tette varázslatossá ezt a csókot.
Talán a megbocsátás csókja, de ennél mélyebb van benne.
A SZERELEMÉ!

Nem akartam, hogy véget érjen ez a csók, de egyszer csak befejeződött.

Ekkor jutott eszembe, hogy ő is mondani akart valamit.

- És te mit szerettél volna mondani?

Ekkor hirtelen elkomolyodott, majd megszólalt:

- Kérlek ülj le!
- Nagyon megijesztesz Ron! Mi történt?
- El kell mennem!

*

Másnap reggel nagyon rossz állapotban voltam. Még élt bennem a vitánk, a pofon és minden, amiről én tehetek.
Lementem reggelizni, de Hermionét sehol sem láttam, ezért visszamentem a szobámba, ahol 2 bagoly várt.
Az egyiket Hermione, a másikat Apa küldte.
Először Apáét néztem meg, és majdnem elájultam:

Fiam!

Sajnálom, hogy ilyennel kell, hogy zavarjalak téged,
De ez az ügy nem tűr halasztást.
Muszáj lesz eljönnöd egy kis időre az iskolából, mivel
Szükségünk van a te segítségedre is.
Nemrég néhány halálfaló, hogy megbosszulják Urukat
Megtámadták az Abszol utat.
Sajnos hiába vagyunk nagyon sokan, még mindig nem
 vagyunk elegen.
Sokan jönnek a Roxfortból még. Dumbledore a beleegyezését
Adta a dologba.
Szóval nemsokára találkozunk!

Üdvözlettel: Apád

Anyád sokszor csókol!

Teljesen ledöbbentem. Nem számítottam rá, hogy ez megtörténhet, főleg, hogy a háborúnak vége már lassan 1 éve.
Halálfalók. Mennyi ember életét tették tönkre? Hányan haltak meg miattuk? És most újra támadnak, ráadásul az Abszol úton vannak.

Csak most tűnt fel Hermione levele. Találkozni szeretne velem. Ez pont jókor jött, így én is elmondhatom neki.
Délután csodával határos módon tanultam. Aztán háromnegyed 9-kor elindultam Ludovic Lusso szobrához.

Már elmúlt 9 óra, mire megérkezett Hermi. Kicsit elfáradhatott; biztos sokat futott. Még így is milyen szép és ideges. Lehet, hogy szakítani akar.
Bementünk a szobánkba és leültünk.
Elmondta, hogy mi történt Ron és közte. Én pedig megbocsátottam neki, hiszen elmondta, hogy szeret. Ennek nagyon örültem és megcsókoltam.
Az a csók volt a legjobb csók az életemben. Finom volt, mégis szenvedélyes. Benne volt a szerelem.
Majd megkérdeztem, hogy én miért akartam vele beszélni.
Közöltem vele, hogy elmegyek:

- El kell mennem!
- De, de miért? – kérdezte a sírás határán.
- Kaptam ma egy levelet, apám írta, hogy Halálfalók támadták meg az Abszol utat, és, hogy kell a segítség.
- Értem. Nekem most mennem kell. – mondta, majd felállt és kilépett a szobából.
Nem akartam, hogy elmenjen, ezért utána rohantam és még időben kaptam el.
- Hermione, szerintem nem érted milyen fontos ez.
- De értem, csak most egyedül szeretnék lenni.
- Én pedig nem szeretném, ha egyedül lennél, mert holnap megyek el, ha minden igaz.
- Holnap??
- Igen, holnap.
- Miért nem mondtad?
- Nem akartam, hogy jobban ideges legyél.
- Én nem ideges vagyok, hanem aggódok érted, hogy mi lesz veled ott.
- Ne aggódj értem, minden rendben lesz és sietni fogok haza. Megígérem.
- Jó, de siess és te legyél a legjobb.
- Én leszek a legjobb.
- Helyes, akkor elengedlek.
- Köszönöm szép kisasszony!
- Szívesen Uram!
- Lemegyünk a partra?
- Menjünk!

Mikor leértünk a partra ő szorosan hozzám bújt, ám ekkor egy bagoly szállt le az ölembe.
Együtt nyitottuk ki. Ahogy elolvastuk mindketten teljesen lesápadtunk.

A levélben ez állt:

Fiam!

Sajnálattal közlöm veled, hogy már ma este el kell jönnöd
A Roxfortból! Zsupszkulccsal fogsz érkezni.
Éjfélkor légy készen.

Üdvözöl: Apád

Ekkor vettem észre, hogy Hermione sír. Szorosan átöleltem és adtam neki egy csókot, majd elindultunk volna, ha Hermione tudott volna menni. Viszont nem tudott megmozdulni a félelemtől és a sírástól.
Ezért kézben vittem fel a klubhelységben, ahol ott volt Fred is. Mikor meglátott nagyon dühös lehetett.
Mikor odaállt elém már nyugodtam volt a hangja, de azért érezni lehetett rajta, hogy eléggé mérges.

- Mit keresel itt Hermionéval?
- Rosszul lett a parton és fel kellett hoznom.
- Értem. Kösz, hogy felhoztad.
- Nincs mit. Most pedig felviszem a szombámba.
- Mi?? A szobádba?
- Igen bátyó, jól hallottad – majd ott hagytam a magában átkozódó Fredet.

A szobában nyugodtabban tudtunk beszélgetni. Mindent megbeszéltünk, majd kimentem és egy csomaggal tértem vissza.

- Mi ez?
- Ezt neked szeretném adni, hogy mindig gondolj rám!
- Én mindig rád gondolok. És mi van benne?
- Nyisd ki és megtudod.
- Jó.

Mikor kinyitotta teljesen elámult. Egy gyönyörű nyaklánc volt benne, amin volt két rózsaszirom. Egy vörös és egy fekete.

- Ron ez gyönyörű.
- Örülök, hogy tetszik. A szerelmünket jelképezi.
- Nagyon szépen köszönöm.
- Szívesen.

Majd felraktam a nyakába és megcsókoltam. Ekkor ütött éjfélt az óra. A szobában megjelent egy fekete-fehér papírzsepi.

- Ideje búcsúznunk. Hamarosan újra találkozunk, remélem.
- Mindenképpen találkozunk.
- Szia!
- Szia Szerelmem! – közben megfogtam a zsepit. – és Szeretlek örökké
- Én is szeretlek örökké.
Majd váltottunk egy utolsó csókot, majd forogni kezdett a világ  és én a Grimmauld téren voltam…