6. fejezet

Ron Weasley normális esetben imádott enni. Délelőtt, délután vagy este mindig talált valami ürügyet arra, hogy ételt tömjön a szájába. De változnak a dolgok, és az étvágya éppúgy elhagyta, mint a járásképessége.

Semmi sem olyan jó, mint rég - gondolta Ron, amint sötéten a narancsléjére meredt. Az elmúlt tíz percben azt bámulta. Úgy tűnt, bármire jobb nézni, mint Hermionéra, aki vele szemben ült az asztalnál.

Az elmúlt héten, a nagy kifakadása óta kerülte a lányt. Hermione többször is próbált beszélni vele, de Ronnak mindig akadt valami kifogása, hogy elhagyja a szobát. Egyáltalán nem akart az érzéseiről beszélgetni, főleg nem Hermionéval.

Váratlan, hangos szárnycsapkodás riasztotta fel a gondolataiból.

- Merlin, már megint jönnek - panaszkodott Harry, és megpróbált elbújni a konyhaasztal alatt. - Molly Weasley felugrott a székéből és a bejárai ajtó felé szaladt. Alig ért oda időben, hogy beengedjen vagy ötven baglyot. Mindegyik Harryhez és Hermionéhoz repült, és levelekkel kezdték bombázni őket. Hogy ne törjön el a porcelán, Molly gyorsan leszedte az asztalt, aztán kimenekült a konyhából.

Miután három nappal azelőtt a Minisztérium az újságokban is bejelentette a bált, Harry és Hermione iszonyatos mennyiségű meghívást kapott. Úgy tűnt, mintha minden egyes egyedülálló varázsló vagy boszorkány az egyik "roxmortsi hőssel" szeretett volna randevúzni, ahogy a Reggeli Próféta nevezte őket.

Eredetileg roppant vicces lett volna felolvasni a leveleket és nagyokat nevetni azokon a képeken, amiket némelyek a meghívásokkal küldtek. Ez azért volt különösen vicces, mert Hermione rajongói között nagyon sok elhízott, kopaszodó, idősebb férfi volt. De Ron részről nagyon hamar kifújt a mulatság. Két barátja előtt hatalmas levélkupacok, míg őelőtte semmi… ez újabb jele volt annak, hogy mennyire vonzónak is találják őt a nők. Tánctudás nélkül nyilván meg sem lehet egy varázsló - gondolta Ron keserűen.

- Ó, ez a kettő a tiéd - mondta Harry, amint kikecmergett a borítékok alól. - A baglyok biztos a többieket követték, és összezavarodtak.

Ron kinyitotta az egyiket, ami egy idősebb boszorkánytól jött Leeds-ből. Szinte minden héten küldött valamit. Boldogan bolondozó kiskutyák és cicák voltak rajta. Ron undorodva tette vissza az asztalra.

A másik levél kicsit különös volt, mivel a boríték lila volt és az illata furcsán ismerősnek tűnt Ronnak. Egy kicsit Trealawney osztálytermére emlékeztette. Amint kinyitotta a papírt, egy alak röppent a levegőbe, és az orra előtt táncolni kezdett. Egy kerekes székes mugli átlátszó képe volt, amint táncolt. A férfi jobbra-balra ingatta a kezét a feje fölött. Ron szemében nagyon nevetségesnek tűnt. Aztán elolvasta, mit írt a levél feladója. - Hú!- csak ennyit tudott mondani.

- Mi az? - kérdezte Hermione - Hadd lássam csak… Tudod, ez nagyon bonyolult varázslat.

Ron nem igazán szerette volna megmutatni neki a levelet. - Egy meghívás Lunától - vallotta be vonakodva. - Úgy tűnik, ő az egyetlen egész Nagy- Britanniában, aki elég buggyant ahhoz, hogy velem akarjon elmenni a bálba.

- Szóval akkor vele mész? - érdeklődött Hermione, arcán furcsa kifejezéssel.

- Lószart - csattant fel Ron dühösen. - Már mondtam neked, hogy nem megyek. És Lüke sem tette túl vonzóvá a dolgot a számomra.

Ginny, aki Harry mellett ült, kinyitotta a száját, hogy megvédje a barátnőjét, de aztán nagyon bölcsen úgy döntött, hogy nem szól semmit.

- Ron - rótta meg Hermione -, nem szép dolog így hívni őt. Luna sok erőfeszítést fektetett ebbe, úgyhogy…

Hermione be sem tudta fejezni a mondatot, mert Ron úgy nézett rá. Nem kell, hogy Hermione összehozza őt más lányokkal. Ez nagyon fájt neki, minden másnál jobban. Jobban, mint a meghívások, amiket nem kapott, jobban, mint a lába.

- Miért nem hagytok békén! - üvöltötte Ron. - Te meg a másik "roxmortsi hős" elmehettek együtt. Én itthon maradok, ahová való vagyok. Úgysem érdeklődik irántam senki, sem az újságok, sem a rajongóitok. Azon a bálon nincs helye egy nyomoréknak.

- Mondok én neked valamit! - emelte fel Hermione a hangját. - Nem mi akartuk ezt a hülye bált. Nem vagyok roxmortsi hős, és Harry sem az.

Harry ezen kicsit megsértődött. Igazán nem lelte kedvét a hírnévben, de ezúttal úgy gondolta, hogy megérdemelt ezt a címet, végül is ő végzett Voldemorttal.

Hermione folytatta a kifakadását, de már könnyes szemmel. - Tudod, hogy szerintem ki az igazi hősök? Például Parvati. Szegény lány az arcába kapta azt a csúnya égéses átkot. Elvesztette a szépségét, és emiatt majdnem a józan eszét is. És ott van Neville, aki tovább akarta képezni magát gyógynövénytanból, de elég nehéz lesz neki fél kézzel. Az élet egyiküknek sem könnyű, de nem merülnek el az önsajnálatban. Nem te szenvedsz egyedül, tudod?

Ron kezdte rosszul érezni magát, de ettől nem lohadt le a haragja. Tudta, hogy Hermionénak igaza van, hogy nem ő az egyetlen. De ettől nem csökkent a fájdalma, sem a szomorúsága.

- És mi van Colin Creevey-vel? - Hermione tovább sorolta a neveket. - Susan Bones, Andrew Kirke, meg az a sok varázsló és boszorkány, akiket személyesen nem is ismertünk, és meghaltak a csatában? Ők érdemlik ezt a címet, nem Harry, nem én, és nem te. Te, Ron Weasley, még meggyógyulhatsz. Ők már nem.

Hermione pillanatnyi szünetet tartott, hogy levegőhöz jusson. Ronnak valahogy az a határozott érzése volt, hogy még nincs vége. Semmi sem állíthatja meg Hermionét, amikor egyszer belelendül. Visszaüvölthetett volna, de Ron egyszerre nagyon fáradtnak és öregnek érezte magát. Akármit mondott volna, csak olaj lett volna a tűzre.

- És igazán nagyon sajnálom, hogy most éppen nem tudsz járni, és nem jött össze a dolog a Chudley Csúzliknál - mondta Hermione halkabban. Veszekedésük alatt most először nézett Ron szemébe.

Amit mondott, az nyilván újdonság volt Harrynek, aki értetlenül meredt Ronra. Ron gyorsan vállat vont, jelezve, hogy később majd megbeszélik.

- És az igazat megvallva - folytatta Hermione - ha annyira zavar, hogy a Próféta folyton azt írja rólad, hogy megbénultál, tegyél valamit ellene. Írj nekik egy levelet, zárd Rita Vitrolt egy befőttesüvegbe, csinálj valamit. Ha teljesen kedves nők képeslapjai miatt panaszkodsz, az nem változtat semmin.

- És tudod, mit? - mondta Hermione pillanatnyi szünet után. - Már nem bírom tovább elviselni ezt a duzzogást. Nem tudom, mi ütött beléd. Igen, a gyakorlatok nehezek és fájdalmasak. És a bál gyakorlatilag egy sértés. De őszintén, már teljesen elegem van abból, hogy itt lógatod az orrod. Azt hittem, hogy az edzések majd felvidítanak egy kicsit, de nem.

Hermione ennél a pontnál felállt, és a nappali ajtajához ment. - Elviheted Lunát a bálba - tette hozzá. - Vagy egyáltalán el se mehetsz. Mit érdekel engem? Pár nap múlva kezdek az új munkahelyemen, és hazamegyek, hogy felkészüljek rá. Viszlát, Ron. - Hermione kiviharzott a szobából, és jól becsapta maga mögött az ajtót.

- Jól megcsináltad, Ron! - sziszegte Ginny, mielőtt követte volna a barátnőjét, valószínűleg azért, hogy segítsen neki pakolni.

Harry szánalom és aggodalom keverékével az arcán nézte a barátját, de nem szólt semmit. Valószínűleg a háta mögött nem akarta kibeszélni a barátnőjét.

- Hát nem bájos? - morogta magában Ron, mielőtt az asztalhoz verte volna a fejét.