A karácsony borúsan, szakadó esővel köszöntött a Weasley-családra. Idén szűkebb körben ünnepeltek; Bill és a felesége Fleur szüleit látogatták meg Franciaországban, Charlie Romániában maradt, Percyre szokás szerint nem is számítottak, Hermione a szüleivel ünnepelt, Lupin pedig Tonks-szal töltötte ezt az első, közös karácsonyukat. Mrs. Weasley nem is csapott túl nagy felhajtást, az ünnep előtt csak két napig takarított, és egyszerű fogásokat készített szentestére.

Harry kimondhatatlanul boldog volt, hogy Ginnyt hosszabb ideig maga mellett tudhatta, és amikor csak lehetett, el sem szakad tőle egy percre sem. Még a karácsonyi vacsora alatt is fogták egymás kezét. Tudta, hogy ugyanolyan megértő, de egyben nevető pillantásokat kap Weasley-éktől, mint Ron és Hermione őtőle azon az első vacsorán, ám az igazat megvallva egy cseppet sem érdekelte. Összekötötte őket a titkos megállapodás, amit még senkinek sem árultak el, tudván, hogy mindenki túl korainak ítélné az elhatározásukat, bár abban biztosak voltak, hogy a választással tökéletesen egyetértenének.

- Nagyon aggaszt engem az a vérszegénység-járvány, ami az iskolában terjed, Ginny – említette meg Mrs. Weasley a leves és a hús után, mielőtt elindult a kamrába a desszertért. – Nem értem, Poppy miért nem tudta még megfékezni.

- Senki sem érti, anya. És az a legfurcsább, hogy csak lányokat érint, azok közül is az egészséges, erős felsőbbéveseket. Nem lehet közönséges járvány, mert akkor épp a gyengébbek kapnák el legelőször… ráadásul miféle ragály az, ami súlyos vérszegénységet okoz?

- Lehet, hogy Piton terjeszti – vélte Ron tele szájjal, majd anyja megrovó pillantásának hatására lenyelte, és úgy folytatta. – Elég csak ránézni arra a fickóra, és elmegy az ember életkedve. Hát még ha óra közben megáll melletted, és össze is fröcsög a nyálával!

- Ennyi erővel akár Eldred Worple is lehet – felelte Ginny elgondolkodva. – Ő tényleg betegesen néz ki szeptember óta… és minden beteg lányt tanít is, ellentétben Pitonnal.

- Ugyan már, gyerekek, még hogy egy tanár ragályt terjesztene az iskolában! – szólt közbe Mr. Weasley. – Teljeséggel abszurd feltételezés.

- Nem abszurdabb, mint hogy a Chudley Csúzlik megnyerjék a hazai bajnokságot, pedig arra is azt mondtad, hogy lehetetlen – vágta rá Ron azonnal. – És nézd meg, minden eddigi meccsünket megnyertük.

- Valaki biztos megátkozta a többi csapatot – vélte Fred. – Vagy szemmel verte. Esetleg az egyik támogatótok titokban Felix Felicis-szel kezeli a csapat tagjait. Vagy puszta véletlen is lehet.

Harry elnéző mosollyal hallgatta a testvéri vitát. A Csúzlik tényleg fantasztikus csapatot állítottak össze erre az idényre, és öröm volt nézni minden meccsüket: izgalmas, dinamikus játszmák voltak, és úgy vonzották a közönséget a Nagy-Britannia területén elszórt stadionokba, mint méz a legyet.

- Az eszedbe sem jutott – háborgott Ron -, hogy esetleg tényleg tehetségesek és ügyesek vagyunk? Nem volt ilyen jó csapatösszeállításunk 1912 óta!

- Igen, és a Csúzlik be is került a legjobb nyolc közé – gúnyolódott George. – Ugyan már, Ron! Nézz magadra! Mindenről a kviddics jut eszedbe, másról se tudsz beszélni. Lassan kezdesz teljesen olyan lenni, mint a vékonyfenekű üstök és…

– Percy! – kiáltott fel Ron, aki az ajtóval szemben ült, aztán a torkán akadt a szó. Majdnem a kolbász is. Az ajtóban egy csuromvizes, magas, lángvörös hajú férfi állt, akiről szakadtan, sárosan lógott a talárja. Ron úgy bámult rá, mint akit megigéztek.

Azonnal minden tekintet az ajtó felé fordult. Egy percig senki sem mozdult. Mrs. Weasley volt az, aki a pudinggal a kezében először megindult az ajtó felé, de a férje karja megállította. – Maradj, Molly – mondta szokatlan eréllyel. Aztán Percy felé fordult. - Te meg mit keresel itt?

Mintha még a tűz is kevésbé hevesen lobogott volna a kandallóban. A konyhában érezhetően lecsökkent a hőmérséklet a családfő jéghideg hangja hallatán.

- Én… tudom, hogy nem láttok itt szívesen, és ígérem, nem maradok sokáig. Csak egy kis szívességet szeretnék kérni, és már itt se vagyok. Csak… - Percy úgy érezte, menten elsüllyed a szégyentől. Talán mégsem volt jó ötlet hazajönnie. Talán jobb lett volna, ha Diggory-ék fészerében marad.

- Hogy merészelsz ide jönni? – csattant fel Ron, magához térve. – Még van bőr a képeden? Menj inkább a minisztériumi barátaidhoz! És teljesen összevizezted a padlót!

Percy hátrált egy lépést, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy elmegy, de aztán összeszedte magát, és mégis folytatta. – Nem akarok zavarni, ígérem, rögtön elmegyek, de nem tudtam, kihez fordulhatnék… Nekem most nincs állásom. Arra szeretnélek megkérni, apa, hogy… próbálj meg valami munkát szerezni nekem. Mindegy, milyet. Neked vannak összeköttetéseid. Én…

- Mást nem akarsz kérni tőlünk, Percy? – kérdezte Arthur olyan higgadtan, szinte hidegen, hogy Mrs. Weasley összerezzent.

- De igen. Bocsánatot. – A kijelentést olyan váratlan, olyan hihetetlen volt Percy szájából hallani, hogy Ron akaratlanul is visszakérdezett: - Tessék?

- Volt időm gondolkozni mostanában, és bocsánatot szeretnék kérni azért, amilyen voltam. Azt hittem, hogy igazam van, és nektek nincs, de akkor sem lett volna szabad így bánnom veletek, ha maga Harry lett volna a Sötét Nagyúr. Csak… túl nehéz volt beismerni. Én úgy szégyellem már! – Percy kinézett az egyik ablakon, pedig nem is lehetett kilátni; odakünn már sötét volt, és az üvegen vastag patakokban folyt a víz. - Nem várom el, hogy megbocsássatok, azt hiszem, én se bocsátanék meg magamnak. Csak szeretném, ha tudnátok, hogy megbántam. És nem leszek sokáig a terhetekre, de nagyon kellene valami munka.

Molly megint megpróbált közbeszólni, de Arthur ismét nem hagyta. – Értem. És miért jöttél most ide?

- Pénteken kidobtak a Kurta Farkú Macskából, mert elfogyott a pénzem. Nem volt hova mennem. Nem akartam az utcán… Gondoltam, ha másokkal olyan nagylelkű vagy – itt futón Harryre pillantott - , akkor talán engem sem küldesz el.

- És a pálcád? – kérdezett tovább Mr. Weasley. – Azzal nem tudtál volna segíteni magadon? – Harrynek erről azonnal Merope jutott az eszébe, és nagyon rossz érzése támadt.

- Ellopták – suttogta Percy, és lehajtotta a fejét.

A Kurta Farkú Macska volt a legutolsó, leglepusztultabb fogadó az egész varázslótársadalomban, a Zsebpiszok köz sarkán állt az Abszol úton, a legcsóróbb varázslók és legnyomorultabb boszorkányok szoktak ott megszállni. Ha Percyt onnan is kidobták, akkor tényleg nem maradhatott egy knútja sem. Ez ráadásul pénteken történt, ma meg kedd van. Harry el se tudta képzelni, milyen érzés lehetett Percynek, aki a legjobbhoz volt szokva, négy napig az esőben kóborolni, ráadásul a pálcája nélkül. Még egy melegítő bűbájt sem szórhatott magára! Mekkora éhség, milyen fáradtság kergethette idáig, hogy megalázkodjon a családja előtt, és a segítségüket kérje?

Harry szíve akarata ellenére is megtelt szánalommal. Tudta, milyen érzés fáradtnak, éhesnek, vizesnek lenni, épp elégszer érte az éjszaka valami elhagyott láp közepén az elmúlt év folyamán. Ha Percy azok után, amit a családjával tett, megjelent itt a küszöbön, akkor vagy annyira éhes és fáradt, hogy már minden mindegy neki, vagy tényleg komolyan gondolja, és mindent megbánt.

Vagy mind a kettő.

Gondolataiból Mr. Weasley szavai riasztották fel. – Ilyen időben egy kutyát sem vernék ki a házból. Ma éjjel itt maradsz. Molly… – fordult a felesége felé, de Mrs. Weasleynek nem kellett semmit sem mondani. Azon nyomban tüsténkedni kezdett, hogy Percyt mielőbb asztalhoz ültethesse: új terítéket varázsolt elő, melegítőbűbájt szórt a kihűlt fogásokra.

Percy nem szólt, csak a lábát bámulta kitartóan, és amikor az anyja asztalhoz ültette, akkor sem emelte fel a tekintetét.

- De apa, csak nem fogtok megbocsátani neki? Azok után, amit tett? Hiszen meg sem érdemli! – fakadt ki Ron.

- A bocsánatot senki sem érdemli meg, fiam - felelte komolyan Mr. Weasley, ennek hallatára Percy jól láthatóan összerázkódott, egy kanál leves a sáros talárján kötött ki. – Ha ki lehetne érdemelni, nem bocsánatnak neveznék, hanem járandóságnak. Ha Percy komolyan gondolja, megérdemel még egy esélyt.

- Köszönöm – lehelte Percy két kanál forró leves között, amivel alaposan megégette a nyelvét, de nem érdekelte. – Mindent vissza fogok fizetni, apa, ígérem! – Olyan hevesen kanalazott, mintha napok óta nem evett volna, és Harry tartott tőle, hogy pontosan ez a helyzet.

- Nekem eddig egy gyerekem se fizetett semmiért, és ezután sem fog – jelentette ki Mr. Weasley szigorúan. – Jobb, ha ezt egyszer és mindenkorra megjegyzed. Molly… - Most sem kellett végigmondania. Mrs. Weasley mintha hirtelen jártas lett volna a legilimenciában, mert felpattant Percy mellől, és elindult felfelé a lépcsőn. – Gyorsan rendbeteszem a szobádat – szólt vissza a lépcsőfordulóból. – Azóta senki sem járt benne, hogy Lupin megnősült. Apád biztosan kölcsönad neked egy pizsamát meg egy talárt…

Ron sötéten nézett az anyja után, aztán még sötétebb tekinteteket vetett Percyre, de ismerte már annyira az apját, hogy ne merjen hangosan füstölögni, amikor az – nagy ritkán - ilyen komor hangulatban volt. Nem értette, hogyan képes mindenki ilyen könnyedén elsiklani afölött a tény fölött, hogy Percy három és fél évig gyakorlatilag nem állt szóba a családjával, sőt mi több, szembefordult velük, ráadásul csöndben asszisztált ahhoz, hogy Harryt halálra keressék előző évben az aurorok. Most meg úgy fogadják, mintha ünnepelt vendég érkezett volna a személyében. Épp hogy csak be nem aranyozzák a hátsó felét.

Az ikrek szótlanul nézték végig a családi drámát. Időről időre egymásra pillantottak, és néha össze is bólintottak, mintha ugyanarra gondoltak volna, amit ki sem kell mondaniuk.

Harry kíváncsi lett volna, hogy mi jár a fejükben. Ő sem szólt semmit, miközben Percyt nézte. Próbálta elképzelni, hogy mit tenne, ha az ő fia hosszú távollét és nagy hibák után hazatérne és bocsánatot kérne. Erről szinte azonnal eszébe jutott Ginny. Rápillantott. A lány is szótlan volt, és homályos, furcsán csillogó szemmel ült az asztal mellett.

Miután Percy a megcsöndesült családi körben elfogyasztotta a karácsonyi vacsorát, az anyja szótlanul felvezette a régi szobájába. Egy idő után Mr. Weasley is utánuk ment. Mrs. Weasley hamarosan lejött, karján néhány szakadt, sáros ruhadarabbal, de Arthur nem. Sokáig vártak, ám a családapa lefekvésig sem bukkant elő.

Később megtudták, hogy késő éjszakáig beszélgetett Percyvel. Percy elmondta, hogy miután Scrimgeour olyan dicstelenül távozott, pár napra rá őt is kitették az állásából. Ezek után hiába folyamodott állásért, mindenütt elutasították, a pályázatait gyakran el sem olvasták, amikor meglátták rajta a nevét. A régi barátai nem ismerték meg sem az utcán, sem négyszemközt. Percy pénze rohamosan fogyott, így egyre olcsóbb szállásra kellett költöznie. Végül arra kényszerült, hogy a ruhadarabjait is eladogassa az ócskásnál. A Kurta Farkú Macskában érte az utolsó csapás: egy éjjel kirabolták, és mindenét elvitték, még a pálcáját is. Mivel nem volt pénze kifizetni a szállás díját, a tulaj pár nap múlva az utcára tette.

Ekkor már nem sok választása maradt: vagy kéregetni kezd, vagy leugrik egy hídról. Az elsőt szégyellte, a másodikhoz szerencsére nem volt elég bátorsága. Végül a harmadik, a legnehezebb lehetőséget választotta: beismerte, hogy hibázott, és segítséget kért azoktól, akik még soha nem hagyták cserben, bármilyen rútul is fordított hátat nekik.

o-o-o-o-o

Másnap reggel a család – Percy kivételével – összegyűlt a nappaliban, a karácsonyfa alatt, ahol már ott sorakoztak az ajándékok. Először is a szokásos kötött pulóverek; a Roné a változatosság kedvéért nem barna, hanem élénk narancssárga volt. Harry ezen kívül kapott egy saját, új varázslósakk-készletet Rontól, egy bélelt, vízlepergető bűbájjal kezelt téli bakancsot Ginnytől, Az orvostudomány története című könyvet Hermionétól, és egy nagy doboznyit a Weasley Varázsvicc Vállalat legfelkapottabb termékei közül.

Ron ajándéka egy profi seprűápoló készlet volt Harrytől, Az angol királyi ház története című könyv Hermionétól, amire Ron csak fintorgott egyet, majd szélsebesen félretette, egy nagy doboz csokibéka, töltött csokikondér és mindenízű drazsé, valamint még néhány vicik-vacak, amiket Harry azonnal nem ismert fel.

Mindenki annyira el volt foglalva az ajándékok bontogatásával, hogy jó ideig észre sem vették Percyt, aki egy túlméretezett, kopott pizsamában didergett a lépcsőn, és egyik lábáról a másikra álldogált. Most látszott csak igazán, hogy mennyire lefogyott, pedig eredetileg sem volt vastagnak mondható. Ron felpillantott, de szinte azonnal visszafordította tekintetét az ajándékokra.

Végül Mrs. Weasley volt az, akinek feltűnt a lépcső recsegése. – Percy! Gyere le, nemsoká kész a reggeli. Tessék, itt egy pulóver, meg ne fázz nekem. Boldog karácsonyt! – És már adta is rá a hórihorgas fiúra a hatalmas P betűvel díszített barna ruhadarabot. Harrynek elképzelése sem volt, hogy Mrs. Weasley mikor köthette; talán számított rá, hogy Percy egyszer csak betoppan, esetleg az elmúlt éjszaka készítette?

- Én sajnos senkinek sem vettem semmit – motyogta kínosan Percy. – Nem tudtam…

- Megértjük – vágták rá az ikrek azonnal.

– De ha nem baj… - kezdte George.

- Arra gondoltunk, hogy… - folytatta Fred.

- Mi meglepünk téged egy karácsonyi ajándékkal.

- Ne várj túl sokat…

- Csak egy poros kis padlásszoba…

- A lakásunk felett az Abszol úton.

- De alacsony a lakbér…

- Majd levonjuk a fizetésedből – ajánlotta Fred.

- Miféle fizetésből? – hebegett Percy.

- Ugye még mindig szereted a számokat és az aktatologatást? Mert ha igen, akkor van számodra egy állásajánlatunk. Túl sok időnket veszi el az adminisztráció, alig marad időnk a termékcsaládok fejlesztésére, a tesztelésről nem is szólva. Verity besegít ugyan a boltban, de a papírmunkát ő sem győzi.

- Egyszóval arra gondoltunk, hogy felkínálunk neked egy adminisztrátori állást. Nem olyan zsíros ugyan, mint az előző, de a lakbért kifutja.

- Persze csak ha nem derogál neked a Kurta Farkú Macska után – tette hozzá George vigyorogva.

- Fiúk! – szólt rájuk Mrs. Weasley szigorúan. – Csak semmi ízetlenkedés! Karácsony van!

Mr. Weasley nem szólt semmit, csak büszkén nézett a fiaira.

- Nem is tudom, mit mondjak – szólalt meg tétován Percy.

- Mondjuk igent – jegyezte meg Fred vigyorogva.

Percy nem számított erre. Remélte ugyan, hogy a családja nem tagadja meg tőle a segítséget, mindazok ellenére, ami történt, de nem számított többre néhány sarlónál, esetleg egy zavartan elhebegett ígéretnél, hogy az apja majd megpróbál valamilyen munkát szerezni neki, a korholó, gúnyolódó szavak mellett, persze. Már azt is hihetetlennek érezte, hogy itt fogták estére. És nem ígéretet kapott, nem is néhány sarlót, hanem meleg levest, puha ágyat, kedves anyai szót, megértő apai szeretetet és egy biztos állást, és egy rossz szava sem volt hozzá senkinek – Ront leszámítva, persze.

Percy nagyon is tisztában volt vele, hogy ilyen család nem terem minden bokorban. Mások már rég hátat fordítottak volna neki, ahogy a minisztériumi „barátai” tették. Jobban örült annak a kis padlásszobának, mint tavaly az aranyozott pennának, amit a Minisztériumtól kapott prémium gyanánt. Sőt, az igazat megvallva, még egyetlen karácsonyi ajándéknak sem örült ennyire. Minden összeszakadt alatta, összeomlott körülötte, mintha hamuból lett volna, csak a családja maradt meg, akik minden vétke és hibája ellenére is szerették. Nem tudta még, hogy hogyan, de elhatározta, hogy megpróbálja megszolgálni ezt a megelőlegezett bizalmat.

Anélkül, hogy észrevette volna, széles, letörölhetetlen mosoly ült ki az arcára.

Örömének csak egyvalaki nem örült: Ron. Őt egyenesen sértette, hogy Percy ilyen könnyen megúszta: semmi fejmosás, még csak egy kis ejnye-bejnye sem, ellenben mindenki tárt karokkal üdvözli, és azonnal azon fáradozik, hogyan tehetné kényelmesebbé az életét, mintha csak egy hosszú utazásból tért volna haza.

o-o-o-o-o

Karácsony második napján az ikrek visszatértek a boltjuk feletti kis lakásba, és vitték magukkal Percyt is, hogy hadd rendezkedjék be, mielőtt a két ünnep között megkezdi a leltározást. A két fiú és Ginny egyedül maradt a Weasley-szülőkkel az Odúban, de csak rövid időre: az év utolsó előtti napján megérkezett Hermione, hogy velük szilveszterezzen.

Ron persze folyton azon igyekezett, hogy kettesben maradhasson vele. Ez azonban csak házon belül történhetett meg, mert az időjárás lehetetlenné tette a hosszabb ideig való kényelmes kinntartózkodást. A szakadó eső elállt ugyan, de csontig hatoló, szitáló köd váltotta fel. Ronnak tehát rendkívül leleményesnek kellett lennie, ha nem akart az egész család előtt csókolózni a lánnyal – mert az Odú azért nem a Griffendél klubhelyisége, és Hermione sem Lavender.

Harry megértette a barátját, és amikor csak tehette, egyedül hagyta őket; helyette inkább Ginnyvel beszélgetett, vagy Mrs. Weasley-nek segített be a háztartásban. Arra is hamar rájött, hogy ha be akar menni kettejük közös, narancssárgában úszó padlásszobájába, jobban teszi, ha zajosan, két lábbal ugrálva teszi meg felfelé az utat a lépcsőn, bármilyen kimerítő is, és ha képes rá, nem árt, ha közben hangosan köhög és harákol.

Néha még így is kevés volt az elővigyázatosság. Egyszer, legnagyobb zavarára épp egy heves csókolózás kellős közepén zavarta meg Ront és Hermionét, amint az ágyon ülve teljesen elmerültek egymásban. Harry épp elégszer látta már a legjobb barátját hasonló tevékenység közben a Griffendél klubhelyiségében, most mégis vérvörös lett. Zavartan kihátrált, és a becsukódó ajtó résén még épp látta, amint Hermione és Ron hirtelen szétválik, aztán egymás mellett elhevernek az ágyon. Miközben lángoló arccal kettesével szedte a lépcsőfokokat lefelé, megpróbált nem arra gondolni, hogy mi lett volna, ha öt perccel később nyit be; akkor vajon mit zavart volna meg.

o-o-o-o-o

Ron dobogó szívvel, kissé zihálva vetette magát hanyatt az ágyon. Arra gondolt, hogy vajon mi történt volna, ha Harry nem nyit be. Továbbmentek volna? Hermione vajon hagyta volna? Egyáltalán, nem itt lenne az ideje, hogy ők ketten ezen a téren is alaposabban megismerjék egymást? Egy idő után minden pár életében elkövetkezik ez a lépés. Akik együtt járnak és szerelmesek egymásba, idővel lefekszenek egymással. Így szokták. Hiszen ez is a szerelem egyfajta kifejezése, nem?

Ezenkívül - a kíváncsiság és a vágy mellett - az is hajtotta, hogy a kividdicscsapatból egyedül ő nem volt még lánnyal soha. Mikor a többiek a zuhanyozóban kaján megjegyzéseket tettek vagy az előző éjszakai élményeiket mesélték, neki meg kellett elégednie egy sokatmondó, sejtelmes mosollyal, mintha tudná jól, hogy a többiek miről beszélnek, csak ő éppen nem osztja meg velük a saját tapasztalatait. Az igazat megvallva elege volt már abból, hogy mindenben lemaradjon mások mögött.

Oldalra fordította a fejét, hogy jobban lássa Hermione kipirult arcát és az azt keretező bozontos hajzuhatagot. Látta, hogy a lány is jól érzi magát, és ez bátorságot öntött belé. Óvatosan megszólalt.

- Nem gondolod, hogy léphetnénk egyet előre a kapcsolatunkban?

Hermione elpirult. - Igazán? Na, és mire gondolsz?

- Hát… tudod, a szüleim újévkor nem lesznek itthon, és arra gondoltam, hogy kivételesen alhatnál az én szobámban. Harry biztos megértené.

Hermione összehúzta a szemét, és megmerevedett az ágyon. - Foglaljuk össze. Te azt nevezed a kapcsolatunkban előrelépésnek, hogy a te szobádban alszom. Felteszem, nem külön ágyban alvásra gondoltál, Ron.

- Hát… nem, nem arra. - Most Ronon volt a pirulás sora.

- Na és miért szeretnél velem aludni?

- Mert ö…. kellemes.

- Kellemes? – Hermione hirtelen felült. - Na és ezt honnan veszed? Talán már próbálgattad másokkal is?

- Ne húzd már fel magad Hermione, én még soha… úgy értem, én még senkivel… Tudod, a fiúk…

- És azt mondod, kellemes volt? A sütőtöklé, az kellemes, egy kviddicsjátszma is kellemes, de a szex, az valami más kategória, legalábbis nálam.

- Nem értem, hogy mit vagy úgy oda, Dean és Parvati is csinálják, és...

Hermione erre felpattan az ágyról. - Nem érdekel, hogy mit csinál Dean és Parvati! – csattant fel. - Azt akarod mondani, hogy azért akarsz lefeküdni velem, mert kellemes, és mert mások is ezt csinálják? Semmi más okod nincs erre?

Ron is felült és tátott szájjal hebegett, de nem jutott az eszébe semmi értelmes. Mi másért csinálná az ember, mint hogy élvezze?

- Tudod mit, Ron? Majd ha felnőttél, szólj, és megbeszéljük. Ha meg gyakorolni akarsz, arra keress valaki mást, például Marok Marcsát. Nekem most más dolgom van. - Ezzel dehoppanált a szobából.

Ron még mindig tátogva bámulta a lány hűlt helyét, miközben azon járt az agya, hogy ki lehet az a Marok Marcsa. Nem is ismert ilyen nevű lányt se a Roxfortban, se másutt.

o-o-o-o-o

Aznap este, amikor Harryvel lefekvéshez készülődtek, Ron feltűnően nyugtalan volt. Nem találta a helyét, folyton nekiment valaminek, mindent elejtett, ami a kezében volt, aztán leforrázta magát a zuhany alatt. De ez mind semmi volt ahhoz képest, amikor kijött a fürdőszobából, és a derekán egy szál törölközővel leült Harry ágyára.

- Harry, te miért akarnál lefeküdni velem?

Harry a feje búbjáig elvörösödött, és gyorsan másfelé nézett. - Semmi pénzért, Ron. Nem tudom, feltűnt-e neked, hogy a lányokat szeretem. - Ron komolyan beszélne? Az lehetetlen…

Most Ronon volt a pirulás sora, és tekintve, hogy lángvörös haja és szeplős, sápadt arca volt, ez nála sokkal látványosabban alakult. - Ö… bocs. Úgy értettem, hogy miért feküdnél le velem, ha te lennél Hermione.

- Te le akarod fektetni Hermionét? Ezt nem vele kellene inkább megbeszélned?

- Hát, már megtettem. És jól összevesztünk. Azt mondta, hogy az neki kevés indok, mert jó, és mert mások is csinálják. Hát… szóval ezért kérdeztem, hogy szerinted mire gondolhatott.

Harry röviden elgondolkozott. Aztán megszólalt. - Elég nehezen megy nekem elképzelni, miért is akarnék veled lefeküdni, Ron - vallotta be végül. - De mit szólnál, ha azt mondanám, hogy azért szeretnék lefeküdni Ginnyvel, mert jól esne, és mert mások is ezt teszik?

- Mi? Hogy képzeled? - hördült fel Ron, mint egy megsebzett, haragos oroszlán. - Eszedbe ne jusson, Harry! Hát mit akarsz te, csak játszani vele? Minek nézed te az én húgomat, valami feslett életű boszorkánynak, aki csak úgy, szórakozásból…!

Ron ekkor elhallgatott, és kényelmetlenül feszengeni, mocorogni kezdett. - Szóval akkor erre gondolt, amikor azt mondta, hogy kellemes – morogta magában.

Harry meghallotta ugyan, de nem nagyon értette, mire hivatkozott Ron. - Úgy látom, leesett – mosolygott, magában jól szórakozva a dolgon. – Szerintem pontosan erről van szó, hogy mire kell neked Hermione: szórakozni, amíg jólesik, vagy örökre.

- De ugye azt csak úgy mondtad, hogy te és Ginny…?

- Nyugodj meg, Ron, természetesen eszem ágában sincs lefektetni a húgodat… még – mondta Harry kaján vigyorral az arcán, de Ron riadt arckifejezésére gyorsan folytatta. - Szeretem Ginnyt, Ron, és akár a beleegyezésedet adod, akár nem, el fogom venni feleségül. Hallooweenkor megkértem a kezét, és igent mondott.

Ron úgy bámult Harryre, mintha a legjobb barátja két fejet növesztett volna.

- Persze addig sokat kell várnunk, talán éveket is. Ginny még be sem fejezte az iskolát, én is próbaidőn vagyok… Nem szeretnénk semmit sem elkapkodni. Azonkívül Sirius naplójából tudom, hogy anya és apa sem voltak együtt az esküvőjükig, mégis nagyon boldogok voltak. Ginnyvel már beszéltünk erről, ő is úgy látja, hogy az lenne a legjobb, ha várnánk a nászéjszakáig. – Jól hátba vágta a vörös hajú fiút. - Vigyázok a húgodra, Ron, ne félj.

- Ö… köszönöm, Harry, ezt jó tudni, de azért majd kímélj meg a részletektől – mondta Ron hosszú hallgatás után. Majd egy darabig megint nem szólt semmit, csak zavartan tördelte a kezét. Végül tétován megszólalt. – Azt akarod mondani, hogy én is kérjem meg Hermione kezét?

- Ha szereted, és vele szeretnéd eltölteni a hátralévő életedet, akkor nem látom be, miért szégyellnéd ezt a családod, a barátaid, nem utolsósorban pedig Hermione tudomására hozni.

- 19 évesen kérjem meg a kezét? – rázta a fejét Ron hitetlenkedve, és idegesen felnevetett. - Lehet, hogy neked nem korai lekötni magad ennyi idősen, de én még nem vagyok felkészülve a házasságra. Előbb szeretném alaposan kiélvezni az életet, tudod, szórakozni egy kicsit, mielőtt beadom a derekam. Különben is, azt se tudom, milyen együtt élni vele! Mi van, ha nem bírjuk ki egymással? – Zaklatottan mászkálni kezdett fel-alá a szobában. - Előbb össze kellene költözni, kipróbálni, hogy milyen együtt, ilyesmik. És mi van, ha nemet mond? – fordult hirtelen Harry felé. - Azt a szégyent nem élném túl.

- Ugyan már, Ron! Ez mind csak kifogás! Kétlem, hogy nemet mondana, bár ezt a kockázatot minden férfinak vállalnia kell. De hét éve gyakorlatilag mindig együtt vagy vele. Együtt tanultok, gyakoroltok, játszotok, olvastok, esztek, dolgoztok. Ha nem bírnátok elviselni egymás társaságát, ha nem illenétek össze, az már rég kiderült volna, nem gondolod?

Ron kevésbé volt erről meggyőződve. Mintha épp mostanában kezdene kiderülni, hogy mennyire különbözőek ők ketten. Vagy mindig is azok voltak, csak ő nem vette észre?

- Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azonnal rohanj, vegyél egy gyűrűt, és kérd meg Hermione kezét, hogy végre ágyba vihesd – folytatta Harry. – De ha tényleg ennyire bizonytalan vagy kettőtök jövőjét illetően, akkor biztos, hogy az ágy a legjobb megoldás? – Szigorúan Ronra nézett. - Ne feledd, hogy Hermione is egyke, mint én, és legalább annyira a húgomnak érzem, mint te Ginnyt. Ha megbántod, velem kerülsz szembe.

- A valaha volt legnagyobb varázslóval – vigyorodott el Ron.

- Igen, a valaha volt legnagyobb varázslóval – ismételte meg Harry, kis szúrással a szíve tájékán. Tudta, hogy Ron csak viccnek szánta, és hogy csak oldani próbálta a feszültséget, de ő még nem békélt meg teljesen azzal, hogy soha többé nem képes varázsolni.