- Na, mit gondolsz? - kérdezte bizonytalanul Ginny, a tükörképét vizsgálgatva.
Hermione az ágyán olvasott, előtte egy hatalmas könyvoszlop tornyosult. Ginny kérdésére felpillantott.
- Te jó ég! - kiáltott fel. - Ginny, te gyönyörű vagy!
Egy nap volt már csak az esküvőig, és Ginny beletörődött abba, hogy már nem lesz új koszorúslány-ruhája ennyi idő alatt. Anyja további unszolására fel is próbálta a ruhát, ami olyan volt, mintha ráöntötték volna. A színe legalább annyira passzolt az ő hajához, mint Gabrielle-éhez.
- Gondolod? - kérdezte elpirulva Ginny.
- Igen, tényleg fantasztikusan áll.
- Úgy tűnik, felesleges volt annyit veszekedned anyukáddal... - tette hozzá szemrehányóan Hermione.
- Jól van na, azt hittem, hogy nagyon ronda lesz rajtam ez a ruha. És különben is, Fleur választotta ki...tudod, hogy milyen az ő ízlése - mondta homlokráncolva Ginny.

Ekkor kopogás hallatszott, majd belépett a szobába Mrs. Weasley. Tekintete Ginnyre tévedt. Elejtette a kezében tartott, frissen vasalt ruhákból álló kupacot.
- Ginny drágám, meseszép vagy! - kiáltott fel, majd odasietett a lányához, hogy jobban lássa.
- Úgy látszik, sehol nem kell kitágítani...várj csak, ezt a nyakkivágást egy kicsit összébbhúzom - azzal elővette a pálcáját és a nyakkivágásra mutatott vele.
- Ne, anya! Ez így jó, ahogy van - tiltakozott Ginny, és elfordult, hogy az asszony ne tudja végrehajtani a varázsigét.
- Ne viccelj, drágám, nagyon sokat mutat - felelte Mrs. Weasley, és visszafordította Ginnyt maga felé.
- És? Miért baj az? Nem vagyok már olyan kislány, hogy nyakik zárt ruhákba kelljen járnom - mondta dacosan Ginny.

Hermione gyorsan összeszedte a könyveit, és kiosont a szobából. Most gyorsabban kapcsolt, mint a múltkor, így azt is elkerülhette, hogy véleményt kelljen nyilvánítania.

Gondolkodás nélkül bekopogott Ron szobájába.
- Szabad! - hallatszott a fiú hangja.
Hermione bement a szobába, egyik kezén a könyvekkel egyensúlyozva. Ron éppen egy varázsigét próbálhatott végrehajtani, mert az ágya mellett állt, és mozdulatokat rajzolt a levegőbe a pálcájával, miközben motyogott valamit. Harry nem volt a szobában.
Hermione gyorsan letette a könyvkupacot Harry üres ágyára. Ron felé fordult.
- Mire készülsz? - kérdezte bizonytalanul, Ron pálcamozdulatait vizsgálgatva.
- Próbálok beágyazni - bökött pálcájával a rendezetlen ágyra. - Mióta nagykorú lettem, Fred és George folyton beszólnak, ha valamihez nem varázslatot használok.
Nem tudnál segíteni? - fordult Ron Hermionéhoz, feladva a további próbálkozást.
- De, megpróbálhatok - vonta fel a vállát Hermione, majd kivette farmerja zsebéből a varázspálcáját. Az ágyra célzott vele, majd leírt vele egy könnyed mozdulatot a levegőben. Az itt-ott benyomódott párna kipaskolta magát, a takaró és a lepedő felemelkedett az ágyról majd újra leereszkedett rá, és, mintha egy henger átment volna rajtuk, tükörsimák lettek.
- Ez fantasztikus! Köszi, Hermione! - hálálkodott Ron, majd lehuppant a frissen bevetett ágyára.
- Azok minek kellenek? - kérdezte a szemközti ágyon heverő könyvkupacra mutatva.
- Kiválasztom azokat a könyveket, amik majd a hasznunkra lehetnek az utazásnál - válaszolta, és leült Harry ágyára a könyvek mellé.
- Hermione, nem hiszem, hogy ez megvéd minket, ha életveszélyben leszünk. Ha szemben állunk Tudodkivel, akkor ott nem fog segíteni semmilyen könyv. Gondolkodtál már azon, hogy mi lesz, ha esetleg...ha mondjuk egyikünk... - mondta zavartan Ron, a padlót bámulva.
- Hagyd abba, Ron! - kiáltott fel Hermione könnyes szemmel.

*

Ron kővé dermedt. Hermione csendesen sírt, tenyerébe temetve arcát. Ronnak fogalma sem volt róla, hogy így felzaklatja majd Hermionét, amit mond. Gyorsan átült Harry ágyára a lány mellé, és átkarolta.
- Én...nem úgy értettem...ne haragudj - suttogta. - Biztosan nem lesz baja egyikünknek sem. Átéltünk már sokkal veszélyesebb helyzeteket is - mondta Hermionénak, a hátát simogatva.
- Nem, Ron, igazad volt - szipogta Hermione. - Most, hogy Dumbledore meghalt, nincsen aki megvédjen minket - mondta elcsukló hangon, majd megint könnyek potyogtak a szeméből.
- Ez nem igaz. Mi hárman majd megvédjük egymást - mondta biztatóan, és olyat tett, amit eddig még soha - megpuszilta Hermionét a lány arcán.
Hermione kérdőn Ronra nézett, a szemeiben még mindig könnyek csillogtak. Ron soha nem látta még ilyen szépnek Hermionét. Erős kísértést érzett arra, hogy letörölje a lány arcáról a könnyeket, megcsókolja és a fülébe súgja, hogy nem lesz semmi baj.
- Ron? - suttogta Hermione.
- Tessék - mondta Ron még mindig Hermionéra szegezve a tekintetét.
- Ha neked bajod esik... - kezdte a lány, de a hangja elcsuklott. Zokogva a fiú vállára hajtott a fejét.
Ron gyengéden megfogta a lány állát és felemelte a fejét.
- Egyikünknek sem lesz baja - suttogta. Olyan közel volt már hozzá Hermione, hogy nem tudott ellenállni. Lágyan hozzányomta Hermione homlokához az ajkait, és lefelé haladva az arcán végigcsókolt minden egyes könnycseppet. Miután az arcával végzett, gyengéd csókokat lehelt a lány nyakára.Hermione nem tiltakozott, sőt, finoman beletúrt Ron hajába. Egy kis idő múlva Hermione elválasztotta a nyakát Ron ajkaitól és a fiú szemébe nézett. Ron tudta, mire vár a lány, így hát lehajtotta a fejét, már érezte Hermione forró leheletét a bőrén. Ajkaik már majdnem összeértek.

Valaki benyitott az ajtón. Ron és Hermione összerezzent a zajra. Mindketten az ajtó felé néztek. Harry volt az. A fiú tekintete teljes meglepettséget és zavart tükrözött.
- Ne haragudjatok, már megyek is - mondta olyan gyorsan, hogy szinte alig lehetett érteni.
- Ne, Harry - mondta Hermione határozottnak vélt hangon, azonban a hangja teljesen elváltozott. - Én éppen...menni készültem - mondta paprikavörös arccal. Kibontakozott az ölelésből és esetlenül a könyvei után nyúlt.
- Ööö...igen, látom - motyogta Harry egy széles vigyorral az arcán. Elfordult, hogy se Ron se Hermione ne lássa. Ron arca teljes zavartságról árulkodott, úgy nézett ki, mint aki nem tudja, hol van. Hermione vissza se pillantott Ronra, úgy viharzott ki a szobából.
Harry még mindig vigyorgott, amikor becsukta az ajtót Hermione mögött.
Leült Ron ágyára, és várakozóan nézett a fiúra.
- Szóval? - kérdezte. A vigyor még mindig ott volt az arcán.
- Szóval mi? - kérdezte Ron szintén paprikavörös arccal és vékony hangon. Dühösen felpattant az ágyról és járkálni kezdett a szobában.
- Szóval, mi történt? Összejöttetek? - kérdezte Harry barátja arcát fürkészve.
- Miről beszélsz? - kérdezte értetlenül Ron, még mindig járkálva.
- Ron, ne játszd a hülyét. Láttam, hogy csókolóztatok. És, milyen volt? - kérdezte Harry.
- Nem csókolóztunk! Nem történt semmi! Miért kell folyton beleavatkozni az ember magánéletébe? Jobban tennéd, ha leszállnál rólam, rendben? - fakadt ki dühösen Ron, majd kiviharzott a szobából, magára hagyva az értetlenül ülő Harryt.

*

- Hermione, mi történt? Miért vagy ilyen feldúlt? - kérdezte Ginny Hermione ágyán ülve.
- Nem történt semmi - mondta Hermione rekedten.
- Hermione, te...sírtál? - kérdezte Ginny aggódva, Hermione feldagadt szemét látva.
- Nem, nem sírtam...miért sírtam volna? - kérdezte könnyedén Hermione, bár a hangja másról árulkodott, mint amit mondott.
- Ronnál voltál, igaz? Ezt nem hiszem el. Mit csinált veled az a tökkelütött? - faggatózott Ginny.
- Nem csinált semmit. Nála voltam, de...nem az történt, amire gondolsz - mentegetőzött Hermione Ginny cinkos mosolyát látva.
- Miért, szerinted mire gondolok?
- Nem is tudom, talán arra, hogy Ron meg én... - motyogta Hermione lehajtott fejjel.
- Igen, persze, hogy arra gondolok! Hermione, a vak is látja, hogy ti szerelmesek vagytok egymásba. Minek kell ezt tagadni?
- Ez hülyeség. Nekem Ron csak a barátom. - mondta Hermione inkább magának, mint Ginnynek.
- Persze...mondod te. De ne is haragudj, nekem kívülállóként jobb szemem van az ilyesmihez. Te szereted a bátyámat, és ő is szeret téged.
- Ezt meg honnan veszed? - kérdezte Hermione közömbösnek szánt hangon, azonban nem tudta elrejteni a kíváncsiságot, ami kínozta.
- Az mindegy. Látszik, és kész. Most pedig mondd el, hogy mi történt...csókolóztatok?
- Ginny, honnan veszed ezt a hülyeséget? Csak...megvigasztalt. - mondta Hermione, visszagondolva az apró csókokra, amiket Ron az arcára és a nyakára adott. Erre a gondolatra elpirult.
- És, hogyan történt az a vigasztalás? - kérdezte Ginny vigyorogva.
- Jajj, Ginny, semmi közöd hozzá! Foglalkozz a saját dolgoddal! - csattant fel dühösen Hermione, majd felpattant és kiviharzott a szobából, magára hagyva a zavartan pislogó Ginnyt.

*

Ron a kertben ült, az alatt a fa alatt, aminél nemrég olyan kellemetlen helyzetbe hozta magát Hermione előtt.
Azon elmélkedett, hogy hogyan történhetett meg mindez. Ő és Hermione kis híján csókolóztak, amikor benyitott Harry. Miért nyitott be? Miért? Milyen szépen indult minden... ő Hermionét csókolgatta, milyen puha és jó illatú volt a lány bőre...és Hermione sem tiltakozott. Ahogyan beletúrt Ron hajába...Ron még soha sem érzett olyan fantasztikus érzést, mint akkor. Végre csak a magáénak érezhette Hermionét, és most már sejtette, hogy a lány is viszont szereti. Az ajkai már csak milliméterekre voltak az övéitől, ha Harry pár perccel később nyit be...becsukta a szemét, elképzelte, hogy Hermione gyengéden rányomja a száját az övére...ez mind igaz lehetett volna, ha Harry nem ront be. De neki pont akkor kellett bejönnie a szobába. Vagy lehet, hogy ő és Hermione túllőttek a célon? Elképzelhető, hogy Hermione csak játszott vele, nem is akarta megcsókolni. Aztán újra az eszébe jutottak azok a szörnyű gondolatok, amik már régóta kínozták. Képtelenség, hogy Hermione egy Weasleybe szeressen bele... visszhangozta egy hang újra és újra a fejében. Akkor viszont nem mondhatja el neki, amit tudnia kellene. Ron nem kínozta többet magát, felállt, vett egy nagy levegőt és elindult megkeresni a lányt.

*

Hermione egy lépcsőfordulóban ült le. Teljesen felzaklatták a történések. Még mindig érezte a bőrén Ron őrjítően puha ajkait. Azt akarta, hogy Ron soha se hagyja abba a gyengéd csókolgatást, hogy élete végéig a karjaiban tartsa. Aztán amikor már nem bírta tovább ép ésszel Ron ajkait a nyakán, Hermione elvesztette a fejét és szenvedélyesen meg akarta csókolni Ront. De berontott Harry, és mindent elrontott. Persze ő nem tudhatta, mi folyik bent a szobában, de Hermione így is haragudott rá. Ha később jön, Ronnal csókolóztak volna. vajon tényleg visszacsókolt volna a fiú? Lehet, hogy csak baráti vigasztalásnak szánta az apró csókokat... És akkor mégsem nyílhat meg előtte. Nem vallhatja be csak így, sok év után, hogy szereti őt. Ha Ron mégis, a nemrég történtek ellenére visszautasítaná, azt nem bírná elviselni. Felállt, hogy megkeresse a fiút.

*

Ron éppen a Ginny szobája felé vezető lépcsőn haladt lehajtott fejjel, gondolataiba merülve, amikor nekiütközött valakinek. Felnézett. Hermione volt az.
- Ööö...szia - mondta zavartan, az arca lángvörösre gyúlt.
- Szia. Ron...öhm...ami az imént történt, az - kezdte Hermione, majd az ő arca is vöröses színt öltött.
- Baráti vigasztalás - fejezte be Ron Hermione helyett a mondatot. - És ha Harry nem nyit be, akkor sem... - itt elcsuklott a hangja.
- ...akkor sem történt volna semmi - bólogatott Hermione. - Akkor szia - mondta elfúló hangon, a szemei megteltek könnyel. Ezután elfordult Rontól és lesietett a lépcsőn.
Ront elviselhetetlen érzés kínozta. Úgy érezte magát, mintha nem kapna levegőt, a mellkasa szorított. Hermione után nézett, aki most eltűnt a következő lépcsőfordulóban. Ron nem tudta, hogy ha Hermione szereti őt, miért nem vallja be az érzéseit, és pillanatnyilag azt sem tudta, hogy miért nem vallotta be ő neki, hogy mit érez. De azt tudta, hogy ha valami rosszul sülne el, az egy életre tönkre tenné a barátságukat. Ha pedig nem látná többet Hermionét... biztos volt benne, hogy azt soha nem bírná ki.