a korhatár: 14

szereplők: Ron Weasley, Hermione Granger, Harry Potter, Ginny Weasley, Parvati Patil, Madam Pomfrey, Lavender Brown

figyelmeztetések: durva nyelvezet

rövid bevezető/tartalom: A végső csata után, a trió, kiegészülve Ginnyvel, immár kvartetté bővülve, visszatér a Roxfortba hogy letegyék a RAVASZ vizsgáikat. A két boldog párnak jól alakul az élete, ám semmi nem lehet túl tökéletes, így valaki bezavar. Hogy ki, és mi módon, a történetemből megtudhatjátok :)

-Író: Lizi Eyre

--------------------------------------------------------------------------

A szombat reggel tökéletesebben nem is kezdődhetett volna. Kint a madarak vidáman csiripeltek, a több napos esőzések után, a növényeken megcsillantak az ott maradt esőcseppek. Sok diák kihasználta az időt, és már korábban felkelt, hogy tovább élvezhesse a kellemes októberi időt, mely arrafelé elég ritka volt. Így tette a Griffendél kviddics csapata is, mivel a fiúk elmaradt erőnléti edzését be kellett pótolniuk. Pár lány kint ült a lelátókon, akik vagy kedvesüket figyelték, vagy az éppen áhított fiúkért epekedtek. Így tette a két elválaszthatatlan barátnő, Parvati Patil, aki Deant nézegette, és barátnője, Lavender Brown is, aki a – sajnos –, foglalt, Ront, nézte vágyakozva, amit barátnője meg is jegyzett neki.
- Na mi van Lav, csak nem megint Von- Vonra fáj a fogad? Hisz, tudod jól hogy foglalt, ráadásul azzal a csajjal van, aki miatt szakítottatok.
- Tudod, Parvati, elég hülyeség is volt az a szakítás részemről. Nézd csak meg, milyen állati jó pasi.
- Csak nem vissza szeretnéd kapni?
- Nem csak szeretném, vissza is fogom szerezni.

Az ablakon beeső lágy napsugarak, vidáman cirógatták a hetedéves Hermione arcát, aki épp akkor ébredezett. Nem akaródzott felkelnie a puha ágyból, így átfordult a másik oldalára, ahol kedvesét sejtette, de csak egy levelet, és egy szál vörösrózsát talált. Gyorsan felült, és feltépte a levelet, melyben ez állt:

Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.(Gabriel García Márquez)

Kicsim!
Bocsáss meg, hogy egyedül kellett ébredned, de edzésem van. Ha addig felébredsz, kérlek, gyere majd le. Nagyon szeretlek:
Ron.

- Ennek a csábításnak nem lehet ellenállni – motyogta maga elé, és gyorsan felkapkodta magára a ruháit, majd leszaladt a pályához, ahol épp akkor lett vége az edzésnek. Mikor meglátta, Ront közeledni, meg akarta szaporázni lépteit, ám ekkor olyan történt, amitől földbe gyökerezett a lába.
A következő történt: mikor a kviddicscsapat leszállt, Lavender gyorsan elhagyta a lelátót, majd odafutott Ronhoz, hogy egy szenvedélyesnek szánt csókot akart adni kiszemeltjének, aki a döbbenettől teljesen leblokkolt. Sajnos Hermione csak azt látta, hogy Lav megcsókolja a barátját, azt már nem, hogy miután észbe kap, hogy nem ő csókolja, azonnal ellöki magától, és leordítja a fejét. Miután ezzel végzett, pedig Hermione nyomába ered.

A lány csak futott és futott. Nem érdekelte, hogy több kisebbet is fellök, vagy hogy bárki is meglátja. Megállíthatatlanul haladt a szükségszobája felé, majd mikor odaért, egy olyan helyet kért, ahol békében kisírhatja magát.
Csalódott volt. Csalódott élete nagy szerelmében, és csalódott az egész világban. Miközben ezen gondolkozott, egy lágy dallam kezdett szólni, amit édesanyja énekelt neki kiskorában, mikor az óvodából úgy ment haza, hogy csalódott a gyermekkori szerelmében. Így, mivel a helyzetet épp ugyanolyannak találta, énekelni kezdett:

It's funny when you find yourself
Looking from the outside
I'm standing here but all I want
Is to be over there
Why did I let myself believe
Miracles could happen
Cause now I have to pretend
That I don't really care

I thought you were my fairytale
A dream when I'm not sleeping
A wish upon a star
Thats coming true.
But everybody else could tell
That I confused my feelings with the truth
When there was me and you

Itt felállt, és az ablakhoz sétált, ami pont a pályára nézett. Ahogy meglátta, hangja megremegett, szemeibe könnyek gyűltek, de azért folytatta:

I swore I knew the melody
That I heard you singing
And when you smiled
You made me feel
Like I could sing along
But then you went and changed the words
Now my heart is empty
I'm only left with used-to-be's
Once upon a song

Now I know your not a fairytale
And dreams were meant for sleeping
And wishes on a star
Just don't come true
Cause now even I tell
That I confused my feelings with the truth
Cause I liked the view
When there was me and you

I can't believe that
I could be so blind
It's like you were floating
While I was falling
And I didn't mind

Cause I liked the view
Thought you felt it too
When there was me and you.*

A végén összeroskadt, és megállíthatatlanul sírni kezdett. Mikor kicsit jobb volt, összeszedte magát, pennát és pergament ragadott, és körmölni kezdett:

Szerelmem!
Drága Ron!
Kedves Ron!
Ron!
Köszönöm a szép perceket, napokat, heteket, hónapokat, s mi több, éveket, amit veled közösen eltölthettem, akár mint barátok, vagy mint egy pár.
Nézd el nekem, hogy levelet írok, de úgy értem, most képtelen lennék a szemedbe nézni, pedig erre nem nekem lenne okom. Máskor, ha szakítani akarsz egy lánnyal, talán kíméletesebben közöld! (Bár sejtettem volna, hisz már az idézetben is utaltál rá!)
Hermione

Miután borítékolta az üzenetet, elröptette a fiúk hálókörletébe.

Ron, a csókos incidens után, rögtön Hermione keresésére indult, hogy megmagyarázhassa neki a dolgot, miszerint nem akarta Lavender csókját, egyrészt, másrészt, mert a lány kapta le – nyilván hogy szakítsanak -, mert az utóbbi időben újra nagy figyelmet szentelt neki, nyilvánvalóvá téve, hogy ismét akar tőle valamit, ami több mint barátság. Harmadrészt, Ron már nagyon aggódott Mione miatt, hisz már jócskán a délután derekán jártak. Épp a klubhelyiségbe tartott, mikor egy lebegő levél mellett haladt el, melyen a saját nevét vette észre. Gyorsan elkapta, majd feltépte. A három áthúzott címből már nem sok jót sejthetett. Sejtése be is igazolódott, ám mikor végigolvasta, beugrott neki, hogy hol is lehet a lány. A szükségszobájában!
- Én marha, hogy nem gondoltam erre előbb… - korholta magát, miközben futásnak eredt. Öt perc múlva már az ajtó előtt állt, amit nem csuktak be rendesen, így könnyedén bejuthatott.
A szobában nem sok minden volt. Pár fotel, asztal, azon penna és pergamen, melyeket a tinta már rég átitatott, és egy kanapé, melyen ott zokogott Hermione. Ron félig megkönnyebbültem, félig aggodalmasan közelített a lány felé, aki nem vette észre hogy bejött volna, és csak akkor nézett fel, mikor a fiú leguggolt mellé, és vigasztalni próbálta, ami hibának bizonyult. Mikor a lány felfogta, hogy ki van ott, azonnal felugrott, és minden haragját, fájdalmát és szenvedését a fiúra zúdította, aki csak tűrte, hisz részben miatta van ebben az állapotban. Ám mikor sorban jelentek meg a vázák, és egyéb érdekesebbnél érdekesebb tárgyak, amit az ember fejéhez lehet vágni, jobbnak látta hátrálni, és egy erős védőpajzsot maga köré vonni. Jól is tette, mert közben azok a bizonyos tárgyak elkezdtek fel repkedni.
- Hermione… - kezdte volna, de a lány félbe szakította, hisztérikus hangon.
- Hogy tehetted? Hogy lehettél ilyen szemét? Én bíztam benned! Te meg csak játszottál velem, kihasználtál. Ennyit jelent neked, több év barátság, és az a több hónap, amit egy párként eltöltöttünk? - közben kitartóan dobálta a vázákat. - Persze, hogy is lehettem ilyen naiv? Hogy is hihettem, hogy egyáltalán úgy nézz rám? Meg egyáltalán, hogy egy ilyen stréber kis senkivel akarj barátkozni! És főképp hogy hihettem, hogy mikor Ginny elmondta neked azt a puszit Viktorral, hogy féltékeny vagy? Azt meg pláne, hogy csak azért jársz azzal a ringyóval, hogy engem féltékennyé tehess?
- Mio, hagynál engem is szóhoz jutni? – préselte ki magából két váza elkerülése között.
- Nem, nem akarom hallani a hazugságaidat. Légy boldog azzal a szukával. És neked csak Granger vagyok! – sikította elfúló hangon, mikor is összeesett, és a váza darabok össze-vissza karistolták a testét, amelyekből kibuggyant a lány piros vére. De olyan szerencsétlenül esett, hogy az egyik szilánk felvágta a csuklóján az ereit, amitől pedig elvesztette az eszméletét.
Ron nem vesztegette az időt, óvatosan a karjaiba vette, és már rohant is vele a gyengélkedőre. A Madam mikor meglátta a két ifjút, nem tudta hirtelen, fiú-e vagy lány. De aztán hamar összeszedte magát, és nekiállt a lány - testi – sebeinek meggyógyításához. Látva, hogy a fiú mennyire szenved, megengedte neki, hogy ott maradjon Mio mellett.

Pár perc múlva megérkezett Harry és Ginny is. Mint a csapat tagja, ők is mindent láttak, és nagyon aggódtak a barátaikért, és nagyon sajnálták volna, ha a trióból kibővült kvartett felbomlana e miatt a kis félreértés miatt, amit Lavender okozott. Persze nem is tette zsebre, amit érte kapott. A pályától a klubhelyiségig végig ordibáltak vele, meg persze egész nap, és kis híja volt, hogy ennyivel megúszta.

Ginny érezte bátyján, hogy össze van törve. Nem testileg, hanem épp úgy lelkileg, mint barátnője, aki most kezdett ébredezni.

- Hol vagyok?
- A… - kezdte volna, a vörös hajú fiú, de húga félbeszakította, és intett neki, hogy húzódjon ki Hermione látásköréből.
- Hermione, mire emlékszel?
- Kicsit ködös, de addig mindenre, hogy Ronnal a szükségszobájában veszekszünk. Vagyis, inkább csak én ordibálok vele, ő meg tűri. Jaj, Ginny, hogy lehettem ennyire hülye? Meg kellett volna hallgatnom, erre úgy viselkedtem, mint egy hisztis liba. Soha nem fog nekem megbocsátani – sírta el magát.
- Ne beszélj már butaságokat – próbálta vigasztalni.
- Nem vennétek zokon, ha most szeretnék egyedül maradni.
- Persze, már megyünk is. Pihenj jól – majd kihúzta Harryt maga után.
- Hogy lehettem ekkora balfék? Soha nem fog megbocsátani – ilyen, és ehhez hasonló dolgokat dorgálta magát, míg egy kéz bele nem simult az ő tenyerébe. – Ron, én…
- Cssss. Ne beszélj. Sok vért vesztettél.
- Mi történt?
- Egy szilánk felvágta a csuklódon az ereidet, amitől te elájultál.
- Sose nagyon bírtam a vért.
- Eddig jól leplezted.
- Melletted és Harry mellett csodálod? Jó hogy eddig minden kalandot élve megúsztunk.
- Van benne valami. De nemsokára vége a boldog diákéveknek és vele együtt a kalandoknak. De én nem szeretném, ha külön válnánk. Sem mint egy pár, sem mint a négyesünk.
- Akkor ez azt jelenti, hogy együtt maradunk, míg életünk?
- Ha te is akarod.
- Másra se vágyom. Amúgy is, nélkületek biztosan halálra unnám magam.
- Hát, igen. Pótolhatatlanok vagyunk.
- Egoista. Számomra egyébként tényleg – a fiú meglepődött arckifejezését látva, gyors magyarázatba kezdett. – Tudod, mielőtt idekerültünk volna, nekem soha nem voltak barátaim. Nem tudtam milyen érzés, ha az embernek barátai vannak, kiközösítve éltem, mert stréber voltam. De aztán a vonaton mikor találkoztunk, ti ketten egyből szimpatikusak lettetek nekem. Szerettem volna, ha a barátaim lennétek, de nem tudtam, hogy kell csinálni. Ezért lógtam olyan idegesítően sokat a nyakatokon, és okoskodtam közben. Aztán mikor a trolltól megmentettetek… Tényleg a barátaim lettetek.
- Értem – mosolygott a fiú.
- És ezzel beköszöntött életem legszebb időszaka – ült fel a lány, és egy puszit nyomott barátja arcára. – Mellettetek boldog voltam, és jelenleg is az vagyok. Ráadásul leszoktattatok a stréberkedésről, amiért örökre hálás leszek.
- Én is. De a hegyi trollnak is köszönetet kell mondanunk.
- És a lebegtető bűbájnak ennyi erővel…
- Flitwick profot ki ne felejtsük.
- Ennyi erővel már az egész világnak köszönetet mondhatnánk – nevetett. – na szóval, mi történt az után, hogy elájultam?
- Nem sok minden. Ide hoztalak, a Madam ellátott, felébredtél, innentől ismét tudod.
- Sajnálom, ahogy viselkedtem. Kibírhatatlan vagyok…
- Legalább izgalmas az élet – ekkor lépteket hallottak.
- Á, a kisasszony felkelt végre? Még elvégzek pár rutin vizsgálatot, amit ilyenkor szokás, aztán ha akar, elmehet. Viszont szigorúan pihennie kell, és semmi stressz.
- Rendben.

A vizsgálattal gyorsan kész lettek, így gyorsan távozhattak a javasasszony birodalmából. Útközben kimentek a parkba is, mivel gyanították, hogy barátaik kedvenc helyükről épp a naplementét nézik. Megérzésük nem csalt, így csatlakoztak hozzájuk, miután teljesen besötétedett, elmentek vacsorázni. Mivel az iskolában gyorsan – de nem elég gyorsan – terjednek a hírek, még mindenki ott tartott, hogy Mio és Ron szétmentek, hála Lavendernek -, aki ezzel kivívta az első számú közellenség címet a diákok között, hisz jaj annak, aki a végső csatában részt vett hősöknek ártana –, így mindenkit meglepett, hogy boldogságtól sugárzó arccal, kézen fogva léptek be a nagyterembe. A kérdő tekintetek kereszttüzében sétáltak a Griffendél asztalához, ahol a falfehér arcú Lavender is ült. Jó messze ültek le tőle, de úgy, hogy pontosan láthassa, a pár milyen boldog. Mikor eléggé úgy érezték, hogy megkínozták a bűnöst, és jól is laktak, úgy ahogy jöttek, úgy is távoztak, majd a teremből kilépve, a park felé vették az irányt, hogy a telihold fényében sétáljanak még egyet, és egy kicsit romantikázzanak. Így andalogtak kézen fogva minden este, harmóniában, boldogan…

* HSM 1.