Repül az idő. Mintha csak most lett volna, mikor a Roxfort Express beért Roxmortsba. Akkor még meleg, nyárias idő volt, ezzel szemben most már elő kellett venni a télikabátokat. November közepe bizony már elég rossz időt hoz magával. És mi pont ebben az időben vagyunk. Szerda van, de tanítás még sincs, ugyanis az igazgató rendkívüli megbeszélést hívott össze a tanári kar számára. Ez, a roxfortos diákoknak örömhír volt. Ezen a napon, egy boldogtalan arcot sem lehetett látni. Sőt, ez a szabad idő némi kretivitásra ösztönözte a diákokat. Eddig mindenki csak fancsali arcot vágott, hogy tanulni kell, vagy csak semmittevéssel töltötte az időt, vagy le se jött a szobájából. Most viszont mindenhol cselekvő embereket lehetett látni: Ha nem is vidám, de beletörődő arccal álltak neki a tanulásnak, sokan elmentem sétálni, vagy kviddicseztek, sakkoztak, olvastak, beszélgettek. Az ember gondolná, nem lehet, hogy egy váratlan közbejött szabadnap ennyire feldobja a társaságot. Hát nem is. A másik dolog, ami mosolyt csalt a diáksereg arcára, és boldogságot hozott az életébe, az viszont a közelgő roxmortsi látogatás volt. Ilyenkor a diákok és tanárok szabadon elmehettek a Roxmorts faluba, amerre csak akartak, kiszabadulhattak az iskola ódon falai közül. Harry, Ron, Hermione és Ginny a klubhelyiség egyik sarkában beszélgettek.
- Ez olyan jó, alig várom, hogy menjünk! - lelkendezett Ginny.
- Pontosan mikor lesz? - kérdezte Harry.
- Most hétvégén. Szombaton.
- Igen, vasárnap meg megünnepeljük a hálaadást - tette hozzá Hermione.
- Mi? Hogyhogy? Eddig sosem... - kezdte Ron.
- Ezért van ma az a megbeszélés. Hogy eleve, hogy rendezzék meg.
- Egyáltalán minek megrendezni? Nem értem.
- A hálaadás pont olyan szép ünnep, mint a karácsony. És az, hogy eddig nem ünnepeltük itt a Roxfortban, az nem azt jelenti, hogy ennek mindig így kell lennie. Újításokat fognak bevezetni. Ezért is van az a találkozó. Kiváncsi leszek, mit találnak még ki.
Vagy egy óráig beszélgettek még így, azt találgatva milyen változások lesznek. Ginny már egy kicsit unta a dolgot, és csak úgy kinézett az ablakon.
- Esik a hó! - úgy pattant fel, hogy a mellette ülő Harry és Ron elővették a pálcájukat, azt hitték baj van. Majd miután szemforgatva eltették a pálcájukat, visszaültek a helyükre.
- Hékás, mit csináltok? Most miért ültök vissza? Azt hittem teljesen egyértelmű, hogy most kimegyünk hógolyózni - Ginny úgy nézett bátyjára és a barátjára, mintha sajnálná őket, hogy ennyire nehéz felfogásúak.
Miután letisztázták a tényt, hogy márpedig mind a négyen kimennek hógolyózni, már kint is voltak, teljesen bebugyolálva.
- Jézusom, de hideg van - Hermione arrébb ment és leült egy padra.
Ginny hátat fordítva a fiúknak, elkezdett hóembert építeni. Harry és Ron egymásra néztek, cinkos mosollyal. Egy jutott az eszükbe. Mindenféle haditerv nélkül, elindultak a lány felé, de ők nem tudták, hogy számított erre a lépésre. Megfordult, és a hóember fejének készülő hótömböt egyenesen a fiúknak dobta. Harry ügyesen kitért előle, ellenben megvolt Ginny hóembere. Ron személyében.
- Ne aggódj, Ron, megbosszullak! - még ki sem mondta, Harry már is barátnője nyomába eredt.
Már elég sötét volt, Ron nem látta sehol Hermionét. Elindult az iskola fala mentén, hátha meglátja valahol. Egy ideig csak ment, nagyon fázott már, csurom víz volt a ruhája. Igazából már csak nézett maga elé, mire egyszercsak meglátta Hermionét és felderült az arca. Ameddig meg nem látta, hogy nincs egyedül. Hermione és Draco a falnak dőlve csókolóztak. Rajtuk nem látszott, hogy fáztak volna. Malfoy kabátja, barátnője vállára volt terítve. Ron elkeseredve indult visszafelé, nem akarta megzavarni őket. Gondolta, akkor inkább megkeresi Harryt és Ginnyt és velük szórakozik tovább. Addig is legalább nem gondol Hermionéra. Vagy legalábbis nagyon azon van, hogy ne gondoljon rá. Ahogy ment vissza, pontosan oda ahol voltak, sehol nem látott álló embereket. Aztán kicsit jobban körülnézve, meglátta a húgát és a legjobb barátját a hóba fekve csókolózni. Itt is a lányon volt a fiú kabátja. Ron őket sem akarta megzavarni, ezért inkább visszament a klubhelyiségbe. Ott találta Deant, Seamust, és Neville-t sakkozni. Végre valami ami még őt is felvidítja. Dean és Seamus épp egymás ellen játszottak, és Neville nézte őket.
- Hé, Neville, játszunk mi is egyet? - Ron leült közéjük.
- Persze, jó ötlet - Neville arca végre felderült. Ez a tény, azt engedte láttatni, hogy Deanék nem igazán hagyták őt játszani.
Már egy jó ideje játszott Ron is Neville-lel, és rá kellett, hogy jöjjön, méltó ellenfélre talált. Azért még így is Ron győzött, de ellenfele rendesen megizzasztotta. Később Neville robbantotta a bulit, ugyanis megbeszélte Lunával, hogy együtt mennek le vacsorázni.
- Ja értem. Oké, menj csak - Ronnak visszatért az a rosszkedve, amiről nem vett tudomást ameddig játszottak.
- Hé, gyere te is! Úgy tudom, hogy most grízgombócleves van, rántott hal sültkrumplival, és a desszert pedig csokitorta - sorolta lelkesen Neville.
Ron arca egyből felderült, és miután Seamusék nem akarta menni, ketten indultak el a nagyterem felé. Útközben összefutottak Lunával is és hárman folytatták útjukat.

A nagyteremben nem sok ember volt, csak itt-ott hézagosan ültek kis csoportokban. Luna odaült Ronékhoz a Griffendél asztalához, és már hozzá is láttak a vacsorához. Ron őszintén csodálkozott, hogy ilyen jól el tudott lenni velük. El is felejtette a kint csókolózó szerelmespárokat. Végre jól érezte magát, úgy igazán. Ő se tudta konkrétan megmagyarázni miért, de van, hogy az élet apró örömei sokkal többet érnek, mint gondolnánk. Sajnos ez az apró öröm tényleg nagyon apró volt, ugyanis Hermione ült le melléjük. Ez még nem is lett volna baj. Ahogy Ron oldalra fordult, hogy köszönjön neki, látta, hogy ki van szívva a nyaka. És ez újból eszébe juttatta, hogy mit látott kint.
- Ron, hova tűntél? Egy csomó ideig kerestelek! - szólt szemrehányóan Hermione.
- Hol kerestél? Malfoy szájába? Merthogy nem ott voltam. Bármilyen meglepő - azzal Ron felállt, és otthagyta őket.
- Most mi baja? - kérdezte Lunáéktól.
- Hát az, hogy szerelmes beléd, és erre azt látja, hogy összejöttél egy mardekárossal, aki azt hiszem nem is olyan rég, kiszívta a nyakad. Szerintem ez elvette az étvágyát, de ez pusztán az én véleményem. Ja, meg Neville is így gondolja. - tette hozzá Luna, miközben vett magának egy szelet tortát.
- Én igazából nem akarok beleszólni, mert nem az én dolgom - mondta fontoskodva Neville, és ő is próbált venni magának egy szelet tortát, de a tányérja helyett a levesestálba ejtette.
Hermione eltakarította a levesestálat, adott egy szelet tortát Neville-nek, és elkezdett beszélgetni velük, de a gondolatai egész máshol jártak...

*****
Másnap mindenki elég álmos volt még reggel, mert tegnap este sokáig fent voltak. Az első óra jóslástan volt. Trelawney professzor továbbra is a tenyérjóslást adta ki órai munkának. Harry, Ron és Hermione egy hátsó asztalnál foglaltak helyet.
- Szóval Ron, az életvonalad elég görbe, ami azt jelent, hogy erős személyiség vagy - mondta határozottan Harry.
- Ja... persze, erős személyiség - Hermione gúnyos arcot vágott.
- Mi ez a megkérdőjelezés? Én igenis határozott, erős személyiség vagyok! - jelentette ki Ron, cseppet sem határozott hangon, inkább sértődötten.
Mivel Harry látta, hogy ebből akár még a híres Ron és Hermione veszekedés is előjöhet, inkább folytatta a jóslást.
- Ron, az egészségvonalad hullámos, ami annyit tesz, hogy lehetnek stressz okozta betegségeid.
- Aki nem mondja meg, hogy mit gondol, csak bambán néz a világba és próbálja elviselni az elviselhetetlent, lemond arról, amiről nem szabadna lemondani, és megvan anélkül, ami nélkül nem lehet meglenni, az szerintem is stresszes életet él! És ha nem tudnád, Ron, a stressztől bármilyen betegség kialakulhat! Mi lenne ha egy kicsit odafigyelnél magadra is, és másokra is?!
- Most mi bajod, Hermione? - kérdezte Ron értetlenül.
- Lényegtelen - azzal Hermione felállt, és a két értetlen fiú pillantásától kisérve kiment a teremből.
A nap hátralévő részében, semmi érdemleges nem történt. A vacsoránál már minden visszaállt a régi kerékvágásba.
A pénteki nap nagyon lassan akart véget érni, a diákok már a szombat reggelt várták, hogy mehessenek Roxmortsba.

*****
Végre szombat. Annak ellenére, hogy Ron már hamar elaludt, mégis későn kelt fel. A szobájukban már senki nem volt. Felöltözött már kabátba is, és lement a klubhelyiségbe Harryéket keresve. Azonban, amint leért, döbbenten vette észre, hogy ott sincs már senki. És ekkor észbe kapott: Harry biztos Ginnyvel ment, Hermione pedig Malfoyjal. Ron jobb híján, egyedül indult el a faluba. A kapunál még megküzdött Friccsel, hogy márpedig engedje ki. Közel negyedórás harc után sikerült elérnie, hogy továbbmehessen. El se akarta hinni, hogy ezt a napot amit annyira várt, több mint valószínű, hogy egyedül tölti. De azért nem adta fel a reményt. Már látta a falu körvonalait kirajzolódni a nagy köd ellenére. Ahogy ment tovább a szűk kis utcákban, nézett hol az egyik, hol a másik oldalra, mindig látott ismerős arcokat: A Zsebkosz közben természetesen csak mardekárosokkal futott össze, majd az ő pillantásukat érezve a hátán, szinte tudta, hogy már veszik elő a pálcájukat, ezért inkább megszaporázta lépteit. Benézett a Czikornyai és Pacza ablakán, ott látta Hermionét, amint egy vaskos piros színű bőrkötéses könyvet lapozgat, és csillogó szemmel mesél valamit barátjának. Ugyanis Malfoy is ott volt vele, amint ez várható volt. A mardekáros nem is próbálta leplezni, hogy mennyire unatkozott ott a sok könyv között. Hanyagul dőlt az egyik könyvespolcnak, és Hermionét méregette. Mivel Ron ezt nem szívesen nézte, elővette a pálcáját, és egy egyszerű bűbájjal, legalább egy tucat könyvet utasított Malfoyra. Hermione ijedten nézett körül, és pont nem vette észre Ront, aki megunta a bámészkodást és odébb állt az üzlettől. Ahogy ment tovább, már tényleg nagyon fázott, ezért úgy gondolta beül valahova. Be is ment a Három Seprűbe. Nagyon sokan voltak. Elindult a helyiség vége felé, mert úgy tűnt ott nincs akkora tömeg. De aztán rájött, hogy miért: Harry és Ginny, ott nyalták-falták egymást. Ettől Ronnak elment minden kedve, hogy velük társalogjon, ezért inkább kiment az utcára. Elege volt abból, hogy nemhogy egyedül kell töltenie ezt a napot, amikor kimozdulhat az ember, de ráadásul nincs egy hely, ahova elvonulhat a kérdő-, sajnálkozó tekintetektől. És ekkor ugrott be neki, hogy melyik az a hely, ahová a madár se jár, melyik az a hely ahova egész nyugodtan elmehet úgy, hogy nem nézik őt egyfolytába, ahol nem fut össze olyanokkal akikkel nem akar. És már be is lépett a Szárnyas Vadkan ajtaján. A kinti friss levegő után belépni ebbe az ablaktalan, kicsi, dohos helyiségbe meglehetősen egészségtelen dolog volt. Rá is jött a köhögés, de olyannyira, hogy már vörösödött a feje. A tekintete is elhomályosult, csak annyit látott, hogy valaki közeledik felé, de azt nem, hogy ki. Csak hangról ismerte fel.
- Ron! Igyál, attól elmúlik - azzal a kezébe nyomtak egy üveget. Majd miután beleivott már is jobban lett. Kitisztult a látása és már tudta is kinek kell hálálkodnia.
- Kösz, Neville. Életmentő vagy.
Ron körbenézett a helyiségben. Ott volt a pultos, néhány lézengő ember, és ahogy a sarokba nézett ott ült Luna. Neville-lel elindultak hozzá.
- Szia Luna! - köszönt neki.
- Szia. Látom már jobban vagy. Én mondtam Neville-nek, hogy vigyen már neked valamit. Rossz volt nézni - szörnyülködött Luna.
- Öhm... köszönöm a segítséget, tényleg.
Ron hozatott még három vajsört, és tovább beszélgettek. Megint olyan jó hangulat kerekedett, mint a múltkor. És Ron immár nem szomorúan és magányosan, hanem nevetve és harmadmagával ment vissza este a Roxfortba. Hét óra körül indultak el. Ilyenkor már korom sötét volt, de meggyújtották a pálcáikat és rémtörténeteket meséltek. Azaz, Neville és Ron kitalált, történeteket meséltek. Luna viszont teljes komolysággal adott elő, abszolút hihetetlen sztorikat. Ahogy közel értek, sajnálták, hogy így véget ér ez a jó kis délután. De sajnos nyolcra minden roxfortos diáknak meg kellett jelennie a nagyteremben. Amikor beértek az iskolába már azt találgatták, vajon milyen újítások lesznek? A nagyteremben Luna elköszönt tőlük, Ronék pedig odaültek Hermione mellé. Beszélgetni nem volt idejük, mert az igazgató már kezdte is a mondanivalóját.
- Jó estét, mindenkinek! Remélem jól telt ez a kis roxmortsi kirándulás. Gondolom mindenkinek feltűnt, hogy most nem kellett aláírott papírt beadnotok, hogy lemehessetek a faluba. Nos, ez is egy újítás lesz. A megadott napokon mindenkinek joga van lemenni a faluba. Frics úr nem ellenőriz senkit, mindenki mehet amikor szeretne, senkit nem akadályozhat meg ebben a kedves gondnokunk, továbbá - ennél a kijelentésnél, a tanári asztal mellett álló Frics (hátán Mrs. Norisszal) vicsorogva nézett Ronra, aki erre ijedtében elfordította a tekintetét - a klubhelyiségben olvasott hirdetményből tudhatjátok, hogy vasárnap, azaz holnap, megtartjuk előzetesen a hálaadás napi ünneplést. Azért gondoltuk így, mert a hálaadás valós napjára mindenkit haza akartunk engedni, hogy a családjával ünnepeljen. De mivel egy napra elmenni, és utána visszajönni édeskevés, több nap viszont nem engedhető, ezért itt fogjuk megünnepelni, a tényleges napján: November negyedik csütörtökjén, azaz huszonhetedikén. Remélem ez így mindenkinek megfelel. Arról még későbbi tájékoztatást adunk, hogy, s mint fog lezajlani ez az ünnepség. Addig is kívánok mindenkinek szép estét. A viszont látásra.