Azóta a bizonyos este óta, meglehetősen zavart hangulat uralkodott a négy barát között. Különösen Ron és Hermione között. Próbáltak hétköznapi témákról beszélgetni, mint például: milyen szép az idő, milyen sokat kell tanulni, ki kivel jött össze, a legújabb pletykák. De mivel a pletykálás nem az ő asztaluk volt, inkább csak ültek és néztek maguk elé. Ginny a padlón fekve, lábait himbálva bámulta a tüzet, és arra gondolt, milyen jó is volt az az este Harryvel. Ron csokikondért evett, mindenáron próbálta kerülni Hermione tekintetét, és az járt a fejében, hogy inkább barátként, viszonyuljon szíve hölgyéhez, vagy esetleg bepróbálkozzon nála. Harry látszólag egy kviddics tervet készített, de közbe lopva mindig végignézett Ginnyn, és azon gondolkozott milyen szerencsés, hogy ilyen barátnője van. Hermione a fotelben ült, nyakig betakarózva, és csak bámult ki az ablakon, semmittevést színlelve. Pedig a józan esze, és a szíve között ádáz harc dúlt, nem tudta mit tegyen. Hogy adja elő Malfoynak, hogy mit tett? Bánja egyáltalán, hogy csókolózott Ronnal, vagy nem? Önmagának azt mondta, hogy bánja, de amikor elkalandoztak gondolatai, és eszébe jutott, amikor Ron megölelte őt, ez mindig mosolyt csalt az arcára. És ezért utálta magát. Igaz, hogy Malfoy nem a felelősségtudás vagy hűség mintaképe, de akkor is hiba volt amit tett. Hosszas tépelődés után elkezdett írni egy levelet barátjának.
Egy órával később...
... ugyanaz volt a felállás, kivéve, hogy most Hermione alig látszott ki az összegyűrt pergamenekből. Végül elégedetten állt fel. Végre megírta a levelet, amiben arra kéri Malfoyt, hogy találkozzanak, amint lehet. Felment a hálókörletébe, kabátot, sálat, sapkát, mindent felvett, ugyanis már nagyon hideg volt, a hó is esett éppen. Visszament a klubhelyiségbe, integetett barátainak minden lelkesedés nélkül, majd elindult a bagolyház felé. Útközben is végig azon gondolkozott, hogy mit kéne tennie, mi lenne a helyes döntés? Azt tudja, hogy valamit érez a mardekáros iránt. Azt is tudja, hogy az említett is érez iránta valamit. És azzal is tisztában volt, ahogy Luna kerek perec kimondta, hogy Ron szerelmes belé, már évek óta. A legfontosabb viszont, amit tudott, hogy soha nem érezte olyan jól magát Malfoyjal, mint Ronnal azon az estén. Oda is ért a bagolyházba, de mielőtt ráköthette volna egy bagoly lábára a levelet, rájött, hogy ezt nem teheti. Eszébe jutott, mi volt akkor amikor valaki levelet küldött, és mégsem az kapta meg akinek kellett volna. Szörnyű félreértés. Erre egyáltalán nem volt szüksége, ezért inkább útban a klubhelyiség felé, más ötleten kezdett gondolkozni. Csak nézett maga elé, és nekiment valakinek. Az a valaki Ron volt. Nem úgy nézett ki, mintha meglepődött volna, inkább magabiztosnak tűnt. És ez nagy szó, ugyanis Ron, nem szokott magabiztos lenni. Egy hirtelen mozdulattal felsegítette Hermionét a földről, és ugyanezzel a mozdulattal, úgy magához ölelte, hogy ha a lány akart volna, akkor sem tudott volna szabadulni. De nem is akart. Nem is szóltak egymáshoz, egyik pillanatról a másikra, már Ron felemelte a lányt, bevitte a bagolyházba, és már az ablakban ülve csókolóztak. Pontosan, mint azon az estén. Kivéve, hogy most egy kicsit tovább mentek. Ronon már csak boxer volt, Hermionén meg melltartó. Valószínűleg tovább is elmentek volna, ha nem hallanak meg valami neszt a helyiség egyik eldugott zugából. Sajnálatos módon, Malfoy lépett ki a sötétségből. És ami még szívszorítóbb volt, hogy az arca nem haragot tükrözött, hanem mérhetetlen csalódottságot. Egy jó ideig csak álltak és nézték egymást. Hermionén látszott, hogy mindjárt megfagy.
- Öltözz fel - szólt oda neki Malfoy.
Hermione elkezdett öltözködni, de mire oda nézett, a mardekáros már nem volt ott.
- Ron... - kezdte Hermione.
- Ne haragudj, ez az én hibám. Nem kellett volna idejönnöm - magyarázkodott Ron.
- Hát tényleg nem kellett volna - ezzel a kijelentéssel, a lány elhagyta a helyiséget. Ron még több órán keresztül ott ült egyedül, gondolkozva. Ebből Harry zökkentette ki.
- Már mindenhol kerestelek! Mi a fenét csinálsz itt egyedül?
- Hát, itt voltam, Hermionéval...
- Klassz - vágott közbe Harry mosolyogva.
- volt, egész addig ameddig Malfoy elő nem jött az egyik sarokból - fejezte be csüggedten.
- Hűha. Akkor most mi lesz?
- Tehetném azt, hogy megbeszélem Hermionéval, csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna és béküljön ki azzal a görénnyel. De az a baj, hogy nem tudok úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, mert szeretem.
- Szerintem szállj ki belőle, ez így már túl bonyolult...
- Szóval ha a kapcsolatod a húgommal túl bonyolult lesz, akkor kiszállsz belőle? - kérdezte Ron, hirtelen támadt komolysággal.
- Dehogy! Még soha nem voltam ennél boldogabb - sietett leszögezni Harry.
- Figyelj, inkább menjünk és beszéljünk valami másról, jó?
Azzal kimentek a bagolyházból, és felkeresték kedvenc helyüket a tölgyfa alatt. Eközben Hermione és Draco a Szükség szobájában veszekedtek.
- Szóval, miért? - vonta kérdőre a mardekáros.
- Nem tudom, csak úgy jött magától. Nem volt előre eltervezett. Legalábbis részemről, nem.
- És akkor most, mit akarsz?
- Nem tudom...
- Ugyan már, mi van veled? Te vagy, Hermione Granger. Te mindent tudsz.
- Az a baj, hogy szerintem mi nagyon nem vagyunk egymáshoz valók.
- Azt hittem, egyetértünk abban, hogy az ellentétek vonzzák egymást.
- De azért kell valami közösnek lennie. Bennünk nincs semmi közös.
- Szóval, nem szeretsz? Csak mert, én szeretlek.
- Igen, én is.
- Te is...?
- Sze... szeretlek.
- Csak azért mondom, hogy felejtsük el, ami történt, mert nem tudok lemondani rólad.
Tehát, úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Később Hermione, ezt Ronnal is megbeszélte.
- De, nekem nagyon úgy tűntél, mindkét alkalommal, mintha te is akartad volna - mondta Ron.
- Hát, lehet, hogy úgy tűnt, de nem - jelentette ki a lány, önmagának is hazudva.
- Legalább őszinte vagy... - gyorsan elfordult.
- Ron, te sírsz?
- Nem, dehogy, miről beszélsz? - Ron, soha nem tudott hazudni. Elment, faképnél hagyva Hermionét, és próbálta eltűntetni könnyeit.
Ez egy ilyen nap volt. Ginnyék próbálták jobb kedvre deríteni Ront, de nem jött össze. Annyira magába volt roskadva, mint még soha.

*****
Másnap az első óra átváltoztatástan volt. McGalagony professzor kiadta a feladatot, hogy egy gilisztát kellett kígyóvá változtatni. Ez azonban senkinek sem ment. Még Hermionénak sem. Csak nézett maga elé, így telt el az óra. A következő óra jóslástan volt.
- Az üvegekben füst van. Egész pontosan olyan, amit be kell szívnotok, aki szerelmes, annál egy életkép fog megjelenni, aki nem, azzal nem lesz semmi - tért rögtön a tárgyra Trelawney professzor.
Mikor Hermione beszívta, azt látta, hogy mérhetetlenül szomorú. Ekkor csöngettek, és kiment ajtót nyitni, mire meglátja Ron bűnbánó arcát, egy rózsával a kezében. Biztosan érezte, hogy ez, az az ember, aki tehet valamit azért, hogy az élete egyenesbe jöjjön. Az életkép láttán Hermione még gondterheltebb lett, mint eddig. Főleg, mert Malfoy levelet küldött neki az óra közepén.
- Láttam, hogy elmosolyodtál. Mit láttál? - vonta kérdőre barátja.
- Téged - a lány tudta, hogy a hazugság semmi jóra nem vezet, de ahogy ránézett Draco csillogó szemeire, nem tudta megmondani az igazat.
Ez az óra, ha lehet, csak tovább rontotta Hermione rossz hangulatát. Ebédnél végre beszélgettek.
- És, te mit láttál? - kérdezte Hermione Harryt.
- Azt, hogy megkérem Ginny kezét, és igent mond - mesélte Harry pirulva.
- Ki mond, mit? - Ginny ekkor ült le közéjük.
- Senki, semmit. Milyen óráink lesznek még? - terelte gyorsan a szót Harry.
- Lesz egy legendás lények gondozása - szólt közbe Ron.
Indultak is az órájukra. Hermione útközben megint elindult volna Malfoy felé, de a mellette lépkedő Ron megfogta a kezét, és amint a lány visszafordult, hogy mit akar, látta a kétségbeesést a szemében. Még soha nem látta ilyennek Ront, nem gondolta volna, hogy ennyire szereti. Ennek ellenére nem tehetett mást, minthogy odamegy Malfoyhoz, hiszen látta, hogy a mardekáros szeme nem kétségbeesett, hanem dühös. Nem akarta, hogy bármi baj legyen, ezért egy bocsánatkérő pillantást vetve Ronra, otthagyta barátait. Hagridnak is rossz kedve volt, nem is akart órát tartani. Elküldte az osztályt, hogy a Tiltott rengeteg szélén, ameddig be nem sötétül az erdő, szedjenek különleges lila ágú zöld termésű növényeket, és vigyék a kunyhó mögötti kosárba. Majd miután az osztály elindult, gyorsan elcsípte a három jóbarátot, hogy beszélgessen velük.
- Gyertek be, most készítettem sütit - mondta lelkesen a vadőr.
- Hagrid, ne haragudj, de én megyek Dracóval - azzal Hermione elment az osztály után. Harry és Ron viszont szívesen csatlakoztak.
A kunyhóban leültek az asztalhoz, míg Hagrid a konyhába kotorászott pohár, tányér, és a beígért sütemény után.
- Na és mi a hézag, veletek? Alig beszélünk mostanában - kiabálta nekik a konyhából.
- Semmi - mondták kórusban.
- Jesszus, ennyire rossz kedvetek van? - letette eléjük a süteményt és a teát. Vonakodva bár, de vettek mindenből.
- Én mondom, Hagrid, soha ne legyél szerelmes - okította Ron.
- Miről beszélsz? A szerelemnél nincs is csodásabb, felemelőbb dolog - hitetlenkedett a vadőr. Harry is nagyban helyeselt.
- És mi van a viszonzatlan szerelemmel? - érvelt Ron.
- Hát bizony, annál rosszabbat el sem tudok képzelni. Kibe vagy szerelmes, Ron?
- Hermionéba...
- És akkor mi a gond? - vidult fel egyből - hiszen ő is...
- Ő is, mi? - ugrott fel Ron.
- Ja, nem, semmi - Hagrid próbálta menteni a menthetőt, de már késő volt.
- Ugyanmár Hagrid, mondd el - kérlelte Harry.
- Hermione sokat szokott lejárni hozzám. És nagyon szomorú. Mert nem tudja, mit érez. De amiket mond, nekem az esik le, hogy téged szeret, Ron. Csak magának se akarja bevallani.
- De miért nem?
- Gondolj bele! Az a szőkeség az első barátja. Nem akarja megbántani. De amit műveltetek azon a bálon, szerintem már épp kellően megbántotta - mondta rosszallóan Hagrid.
- Részegek voltunk - védekezett Ron.
- Ugyan, Ron! Őszintén, ha nem vagytok részegek, és látod rajta, hogy nem bánná, akkor nem rohantad volna le?
- De, valószínűleg igen - vallotta be.
- Na fene, vége az órának, jobb lesz ha mentek.
Nem volt több órájuk, minden évfolyam a kastélyban töltötte szabadidejét. Ron egyedül akart lenni, ezért elment sétálni. Ahogy befordult a sarkon, két szobor között látott valakit. Mire közelebb ment, rájött, hogy nem is egy, hanem két valakit.
- Te jó ég, hogy képesek egyesek itt izélni... - gondolta magában. Ám amikor meglátta, hogy kik vannak ott, leesett az álla. Draco Malfoy, és Pansy Parkinson. A fiú a falnak tartotta a lányt, aki lábával átkulcsolta a derekát. Így csókolózva indultak volna el, valószínűleg a Szükség szobája felé, amikor véletlenül nekimentek Ronnak. Ijedten rebbentek szét.
- Parkinson, most menj el - kiáltott rá Malfoy, mire a lány sértődötten elvonult.
- Mit művelsz? - Ron alig tudta visszafogni magát, hogy ne átkozza el.
- Ha Hermione megtehette, hogy megcsalt, akkor én is megtehetem! - mondta teljes nyugalommal.
- Hermione nem feküdt le velem. Ti viszont, pont arra készültetek, ha nem tévedek - jegyezte meg Ron.
- Na és, ha igen? Felőlem elmondhatod neki. Ha emiatt szakítani akarna, majd azt mondom neki, hogy csak addig mentem el, ameddig ő is elment - ördögi mosoly jelent meg az arcán.
Ron immár vörös fejjel, elment az ellenkező irányba.
- Ne aggódj, majd megtalálom módját, hogy megtudjam, mit csináltok és mióta.... - gondolta magában.